Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Arbor Haereseon A wittenbergi történetszemlélet ikonográfiái ábrázolása Szegedi Kis István Speculum pontificum Romanorum című művének 1592- es kiadásában

In tantis nunc est ecclesia maesta periclis;

hanc duo sollicitant commaculare senes.

Impius hic Papa est, est latro Thurcicus alter,

heu mihi, qua miseram calliditate petunt?

Sed Deus hanc patrio defendens semper amore, fulmineo turpes destruet ense senes.64

Összegzés

Összegezésként néhány megállapítást megfogalmazhatunk. A Speculum... 1592-es kiadásának előkerült metszete mind eszme-, mind művészettörténetileg jelentős folyamatok ikonográfiái kifejezője. Szoros genetikai kapcsolatban áll a wittenbergi reformáció történetfilozófiai elveivel, amelyek a kettős Antikrisztus apokaliptikus távlatában a pápa és a török sajátos világtörténelmi-teológiai értelmezését adják. A magyar reformáció ezen elveket a legszélesebb körben elterjesztette már az 1540-es éveket követően, és az meghatározóan jelen volt az egész 16. században. Szegedi Kis István életműve szorosan kapcsolódik a wittenbergi és a svájci reformáció tanrendszeréhez, ugyanígy a magyar reformáció hagyományaihoz. A Speculum... szemlélete a Loci... és a Tabulae... látásmódjával ugyancsak szervesen összefügg, az antikrisztológiai kérdéskör bizonyíthatóan azonos módon jelenik meg mindhárom műben. Az Antikrisztus pápaként és török császárként (vagy a törökként) megkettőződve jelenik meg, olykor határozottan személynek aposztrofálva, máskor az ördög két legpusztítóbb hatalmaként. Árnyalatnyival azonban nyomatékosabban szerepel Szegedi Kisnél a pápa, a Loci... és a Tabulae bemutatott exegetikai példái jól bizonyították ezt. A metszet ikonográfiái nyelve és föliratai szorosan követik Szegedi Kis műveinek jelzett látásmódját és arányait, a pápa itt is hajszállal negatívabb a pogány császárnál. A metszetet alkotó művész meglepően pontosan ismerte Szegedi Kis műveinek szemléletét, ahhoz igazodott. Eljárása természetesen általában alkalmas a reformáció egyetemes történetteoló- giai-teológiai rendszerének ikonográfiái kifejezésére, és még a nyugat-európai gazdag képzőművészeti hagyományban is jelentős alkotást hozott létre, emellett a magyar reformáció specifikus hagyományait is kifejezi. Metszetének magyar protestáns szerző életművéhez való szerves illeszkedése számunkra fokozottabb öröm, hiszen hazai nyomtatványaink annak föltételeit nem tudták megteremteni, amelyeket a svájci kiadó és környezete biztosíthatott.

Ábrázolta azt kiváló fametszők és nyomdászok segítségével, amit a hazaiak saját küzdelmes létükkel éltek át, „csak” szavakkal fejezték ki prédikációkban, imádságaikkal és „lelki énekekben”, de láttuk, a kettő eltéphetetlenül összetartozik. Az ismeretlen mester műve a hazai reformáció műveltségének is immár ismert becses és kikerülhetetlenül fontos alkotása.

64 SZILASI, 1918, 52., ennek apró pontatlanságait javítja: PURKIRCHER, Georgius, Opera quae supersunt omnia, edidit, Miloslaus, OKÁL, Budapest, 1988. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Series Nova X. 33.

194