Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
den emberi és isteni dolgot. Sőt bizony úgy véljük, hogy mivel egykor Isten igen erősen megharagudott az egyházra, a széptudományok elragadtattak, és követte ezt a Szentírásban való járatlanság is. Mert bár Isten a mi szavainkkal akart szólni, az isteni beszédről balgán ítéltek a beszéd művészetében járatlanok.” (Tóth Orsolya és Kálny Beatrix fordítása.)9 A tudatlanság a kárhozat közelébe juttatta az előző korszakot, de most az emberi nyelv tudományainak-művészeteinek visszaszerzése újra eljuttat bennünket az isteni nyelv megértéséhez, ennek köszönhető a korszak kettős megújulása a hitben és a széptudományokban: „És teljesen az a meggyőződésem, hogy az isteni harag büntetésének biztos példája, valahányszor elragadták a világtól a széptudományokat. Mert az istenfélőket nem ritkán a többi bűnük miatt is büntetik. De a szép tudomány okban való járatlanságot istentelen gazság kíséri. Legújabban azonban, amikor a legjobb Atya kezdte újra a lesújtottakat tekintetbe venni, visszaadni akarva nekünk az Evangéliumot, jóindulataként a széptudományokat és az irodalmat is viszszaállította, hogy segítse az Evangélium magyarázatát. Az apostolok számára újból megadott nyelvek adományaként kell tekinteni, hogy ezek az oly nagy mocsokból visszafogadtattak, az alviláginál is nagyobb homályból a fényre szólíttattak.”10 (Tóth Orsolya és Kálny Beatrix fordítása.) Példáink bizonyítják, hogy Melanchthon is fontosnak tartja az emberi és isteni szó refor- mátori távlatban való értelmezését; az emberi szó egyre kedvezőbb pozícióba jut, amely érvényesíti és működteti az antikvitás retorikai kultúrájának tapasztalatait, dialektikai, beszédművészeti és szövegelméleti konzekvenciáit.11 A számos további Melanchthon-műből mindössze néhányat említünk, amelyek hasonló gondolatokat tartalmaznak. A Praefatio in Aeschinis et Demosthenis orationes azt mérlegeli, hogy nyilván isteni végzésből állíttattak helyre a széptudományok, amelyek az egyház igaz tanításait segíthetik. Súlyosabban károsítják a vallási tanokat azok, akik 9 Retorikák..., 2000, 45. 10 Uo., 45-46. 11 Vö. Barbara, BAUER, Melanchthon in Marburg, in Melanchthon und die Marburger Professoren (1527-1627), Band I, Hrsg, von Barbara BAUER, Marburg, 1999, 12-13: „Melanchthon war der Überzeugung, daß eine Reform der Triviumsfächer und die Intensivierung des Sprachen- und Autorenstudiums auch zu einer Verbesserung des Theologiestudiums führen würde. Bildungsziel war, die jugend In Gottesfurcht, Tugent und guten Künsten zu erziehen. 91. Zum Credo der Humanisten gehörte, daß schon die Rückbesinnung auf die Sprache und das Denken der Alten eine Garantie zu sein schien für einen besseren Zugang zu den Sachen. Die Verfasser der ersten humanistischen Schulordnungen in Deutschland gingen davon aus, daß das Studium der Rhetorik und der Sprache Ciceros die beste Grundlage für eine Karriere als Beamter, Lehrer oder Prediger sei und daß eine wirkungsvolle rhetorische Selbstinszenierung, die Pflege eines an Cicero oder Seneca geschulten Stils Schlüsselkqualifikationen darstellten.” Jan SEIFERT, Rhetorik, in BAUER, 1999, 124. „Besondere Bedeutung erhält die Rhetorik auch für die theologische Diskussion: Geschult in der auf Rechtsstreitigkeiten zugeschnittenen forensischen Rhetorik, kann man die erworbenen Kenntnisse auf die Auseiendersetzung mit Glaubensgegnern übertragen. Da die Beispiele zum größten Teil der Bibel entnommen sind, läßt sich auch ein Bezug zur praktischen Beredsamkeit auf der Kanzel und damit zur Predigtlehre (Homiletik) hersteilen. 126. Die Elementa Rhetorices von 1531 und ebenso die zeitgleiche intensive Beschäftigung mit der Dialektik zeigen aber, daß Melanchthons eigentliches Interesse einer theoretisch fundierten und theologisch orientierten Universalrhetorik galt, nicht dem einfachen Schulbuch.” 18
