Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
et sonat vox Evangelii incorrupta). Ezeknek a kiválóságáról ezért röviden és szerényen akart beszélni, hogy a tévedés tudatlanságait ne kövesse el; nem tudja miért és a Kaukázusból honnan indultak ki a magyarok. Az őstörténet másik fejezete ennél lényegesen szűkszavúbb. Értékei miatt más vándorló népek is törekedtek erre a helyre - vagyis Pannóniába így a jazigok, gótok és hunok. (A népek felsorolásában itt a latin szöveg a „nostri gotthi” kifejezést használja, a mi góljaink alak viszont valamely német közösségi tudatra utal, amelyet a szerző is magáénak vall, ami lehet éppúgy Melanchthoné, mint a respondensé. Magyar szerző esetében ez a fordulat elképzelhetetlen!) Ezek a magyarokkal összekeveredtek, azonban a hajdani itt honos paeonok népe nagy számban megmaradt eredeti lakóhelyén s ezek együtt képezték majd a magyarságot.12 Ezekhez lehet visszavezetni az eredetet, amikor ennek a népnek a származásáról, kiválóságáról és a tudományáról beszélünk.13 Ez azt állítja, hogy főként a paeonok alkották a magyarok törzsét-magját, semmint a bizonytalan eredetű, közéjük később betelepedő jövevények. Már a nép neve is gyönyörködtet: Jiaíwv. Ez az Apollón tiszteletére írott dicsőítő szent himnuszok elnevezésével megegyezik, amint az ilyen versekben használatos verslábnak is ugyanez a neve. Eddig tart a históriai visszatekintés mitológiai rétege, amely u- gyancsak magasra értékeli a titokzatos paeonoktól eredő magyarokat, még görög 12 A paeonok népe Appianosz Alexandrinosz Romaika című művében (II. század) szerepel hasonló részletességgel és hasonló erényekkel ékesítve, - természetesen a krisztianizáció nélkül. A görög szerző Paeont Herculesnek, vagy Pülüphémosznak Galatha nimfától született fiának gondolja. (Itt erősen eltér egymástól Mattheus és Appianosz mitikus története. Mattheus Appianoszt nem nevezi meg forrásai között.) Ezt az appianoszi koncepciót veszi át Petrus Ransanus A magyarok történetének rövid foglalata (Epithoma rerum Hungararum)című műve, hár koncepcióját formálta még Candidus Mediolanensis nevű kortársa. (Közreadja BLAZOVICH László, SZ. GALÁNTAI Erzsébet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985,11, 23, 76-78.) Mindezt azonban Ransanus csak Pannonia régi lakóiról mondja, esze ágában sincs azonosítani azokat a később magyarokkal. Másrészt Ransanus a mitológiai származás gondolatmenetét meggyengíti és biblikus irányba tolja el, mivel összegező megállapítása szerint a paeonokat Jáfetnek, Noé fiának az utódaira kell visszavezetni. Mattheus-Melanchthon szónoklata viszont bibliai származtatást nem feltételez, tisztán mitologikus eredetről beszél. Ransa- nust aligha tekinthetjük Mattheus-Melanchthon forrásának, mert először 1558-ban Zsámboki János adta ki nyomtatásban. A munkának voltak ugyan kéziratos másolatai, amelyek közül az egyiket Bon- fini is felhasználta, a másik Bakócz Tamás, majd Révay Péter, Thurzó György tulajdonába került. (Vö. KULCSÁR Péter, Ransanus Epitoméjának kéziratai, Magyar Könyvszemle, 1969, 108-120.) így aligha feltételezhetünk bármiféle szövegösszefüggést, vagy szemléleti hatást Ransanus műve és Mattheus értekezése között. Erre ugyan egyetlen lehetőség elméletileg kínálkozna: az egyik Magyarországon maradt másolat Gyalui Torda Zsigmond könyvtárában bukkant fel, az ő halála után (1569) Pécsi Lukácshoz került, aki 1579-ben kinyomtatta azt. (KULCSÁR, 1969,114.) Ismeretes, hogy Gyalui kiváló kapcsolatokat ápolt Melanchthonnal, bizonyítja ezt sok ránk maradt levelük. Elképzelhető, hogy Gyalui Torda közvetítésével a paeon-történet bizonyos elemei Melanchthon tudomására jutottak, aki azt saját rendszerébe illesztette. Ransanus a hun történelmet és Attilát is erősen leértékeli, mellőzi, majd Bonfini állítja vissza mindkettő súlyát és a magyar előidő meghatározójaként beszél azokról. 13 Aiijv „De his ornamentis tantum ideo verecunde et breviter dicere volui, ut imperitis errorem eximam, quo nescio unde a Caucaso, educunt Hungaros. Etsi enim aliquando et peregrinae gentes appetiverunt Hungáriám, ut Iazyges Ionum colonia, nostri Gotthi, et postea Hunni, ut caeteris gentibus etiam peregrinae admixtae fuerunt, tamen veteres Paeonii tanquam indigenae et vernacula multitudo in sua sede manserunt. Ad hos potius referatur origo, cum de stirpe, de ingeniis et de disciplina eius gentis dicitur.” 125
