Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia
Marte potens, pietate gravis, virtutibus auctus, Occidit immeritus, pietatis splendor avitae, Factus et antiquae fidei defensor et ingens Patronus: Phoebo, Musis et Pallade clarus. Sed quid longaevo juvat indulgere dolori? Quid prosunt lacrimae, gemitus, suspiria luctus? Nec vitam revocare valent, nec fata movere, Cum tu siderea, frater, jam laetus in arce Inter coelicolas divorum pace fruaris, Cujus et insignis gestarum gloria rerum Immortalis erit, florebit et inclyta virtus Ac te BALASSY seri post secla nepotes Mirantes referent, repetent tua facta minores, Vivet et aeternum ferris post funera nomen.51 Az antikvitás jellemzői határozzák meg a vers szemléletét, csak elvétve jelenik meg szinkretizmusra valló keresztény elem. Bálint lelke a Léthe környékén bolyong, a megrajzolt alvilági szintér is az ókorból ismerős. Bűnökről szó sem esik, nem is ez magyarázza pusztulását, hanem a vad, könyörtelen és szörnyű halál: o fera mors, o mors crudelis et atrox, valamint a vak végzet. Pártfogói is hírneves isteni személyek: Pállasz Athéné, Apollón és a múzsák. Halálával tulajdonképpen átlép a halandók világából a halhatatlanokéba, hírnév és dicsőség jutalmazza (insignis gloria), az olümposziak közé emelkedik: s az isteneknek kijáró attribútumok birtokosa lesz: immortalis erit, aeternum nomen. A szerzők - a turóci jezsuita kollégium poétái klasszisának diákjai - Bálintot a régi hit áldozatos vallójának és patrónusának nevezik (pietatis splendor avitae, Factus et antiquae fidei defensor et ingens Patronus); e konfesszionális utalás halványan célozhat Balassi katolizálására. A vers retorikai-poétikai eljárása viszont izgalmas feszültséget hoz létre, hiszen az előbbiekben markánsan protestáns jellemzőkkel mutatta be Ferencet Martinus Mokoschinus műve, a turóci jezsuiták pedig ugyanennek a Ferencnek a szájába adják Bálint katolikus konfesszionális erényeinek a dicséretét. Ezt az eljárást úgy is értékelhetjük, hogy az aposztrophéval diszperzebbé válik Ferenc felekezeti karakterisztikuma, Bálinté viszont legitimitást kapva növekedik. (Azt nehezen tudnánk most eldönteni és bizonyítani, hogy ebben mennyi volt a tudatosság a turóci jezsuiták részéről, mennyire szándékos, hiszen a kötet egészének konfesszionális karakterisztikuma enyhe polémiákban formálódik, amit szerkesztői elvek - úgy látszik - nem kívántak fékezni vagy korrigálni.) Ezt a mozzanatot azért is érdemes regisztrálni, mert korábban már megfigyelhettünk egy hasonlóan konfesszionális tartalmú megnyilatkozást, amikor az evangélikus Martinus Mokoschinus kárhoztatta azokat a gyalázatos új szektákat, akik Jézus nevével rejtik el szörnyűségeiket: Oderat illuviem Sectae Coenumque novellae, Quae titulo Jesu plurima monstra tegit. E megnyilatkozásokban talán már a később megszilárduló konfesszionális magatartás legkorábbi nyomait figyelhetjük 51DÉZSI, 1923, 643. 100
