Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
IV. Debreceni Ember Pál hegyaljai prédikációi - IV/A) Egy „zarándokút” lépcsői
IV. Debreceni Ember Pál hegyaljai prédikációi mindennapjaira. Sárospatakon kezdett el dolgozni. Miután az 1681-es országgyűlésen kimondott vallásszabadságot idővel az artikuláris helyekre korlátozták, a Habsburg-udvar mindent elkövetett, hogy - a Siralmas panasz szójátékát alkalmazva - a religio kérdését rendezve hozzáláthasson régiós ügyeinek kiépítéséhez.7 Sárospatak, Felső-Magyarország református szellemi központja, annak iskolái, lelkészei 1682-1704 között bujdosásban, állandó peregrinációban éltek. 1660-tól Báthori Zsófia erőteljes rekatolizációs törekvésekbe kezdett a jezsuitákkal karöltve, és 1671. október 20-án ágyús hadsereggel elüldözte a diákságot, majd elvette a templomot és az iskolát. Négy senior (köztük olyan személyek, mint pl. Csúzi Cseh Jakab) és 18 diák került a pozsonyi törvényszék elé. Csak 1682-ben folytatódott a református keretek közt az oktatás, akkorra visszatértek az erdélyi exuláns diákok. Sárospatak visszafoglalása után a Vártemplom felszentelésekor Ember Pál tartotta a prédikációt, sőt lelkésznek és rektornak is meg akarták tartani, előbbi funkcióban tevékenykedett.8 A Thököly-féle felszabadító harcok rövid interregnumot biztosítottak: a török kiűzését követően visszatértek a katolikus papok és katonák, és egymást követték a szabadság köreit kurtító rendeletek. A sárospatakiak a ‘70-es években Debrecenben, majd Erdélyben találtak menedékre, 1687-től Gönc, majd Kassa nyújtott asylumot; és váltakozó előjellel folyt a tusakodás az életben maradásért egészen III. Károly koráig (1714).9 Martonfalvi tehetséges diákja Thököly fejedelem támogatásával 1683-ban peregrinációs útra indult. Lei- denben (1684) az ortodox egyháztörténészt, idősebb Friedrich Spanheimet és a karteziánus-coccejánus filozófus Christopher Wittichet hallgatta, Fra- nekerben (1685) a karizmatikus prédikátornál, Jan van der Waeyennél és a predesztinációt hangsúlyozó idősebb Campegius Vitringánál disputáit, 7 R. VÁRKONYI 1978b, 355. 8 Az unokája elmondása szerint: „Rector fuit, et Pastor S. Patakiensi, ex Schola Debretzeniensi missus valde invenit” (SZATMÁRI PI. 1773, 327.); „Patakienses Oppidani introducto prius Pastore, mox et de Rectore Scholae adducendo cogitant, non tamen ultra quam Debrecinum veniunt, et inde Eruditum Juvenum Paulum Ember Debretzeni pro Rectore Scholae, pueris scilicet futuris docendis, imitatione vicinorum Oppidorum educunt, quem Patakinum adductum in Collegio Civibus fuit a tot annis vacuo collocant, et officium suum Rectorale exercere jubent.” (SZOMBATHY 1788-89, 37.); Vö. MARKAI L. 1981, 85. 9 MAKRAI L. 1981, 80-86. 193
