Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/B. 3) Élet és ítélet
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi ezer lépésig sétálly.”).103 A szerkezetét tekintve pedig igés szólás („hánnya a kalafíntát [‘horgot vet’]”), szóismétléses („tromfot tromfal üt”), párhuzamos felépítésű („se hire, se tanácsa benne”), szóláshasonlat („dúl-fúl, mint a talpa égett Eb”), általános közmondás („Vétkes példáról nem kell hímet var- rani.”).104 Első látásra is megállapítható, hogy jellegében nem Szentpéteri saját találmányait olvashattuk itt, hanem a 17. század második felének vitairodalmából ismerős tipikus szófordulatokat. Szólásainak erőteljes képisége és nagy száma miatt is Szentpéteri szerepe Pázmány és Kézdivásárhelyi Matkó István mellett van, ezért frazeológiájának vizsgálatára külön dolgozatot szánunk. A számtalan népi ízű megszólalás és ezeknek a teológiai indokok közé való beszűrődésének okát Szentpéteri István maga adta meg Hangos trombita című művének ajánló levelében. ,A’ melly Ellen-vetések pedig itt olvastatnak, én azokat nem az újómból szoptam; hanem többire mind hallomásból tanúltam, némellyeket azok közzül némelly profanus s’ Epicureus Idióták [itt: ‘élvhajhászok’],105 némellyeket valami sciolus literatus-kák, némellyeket pedig hol-mi Christus nevében prófetálók; de a’ Christustól soha (talám) nem ismértettek, hol egyszer s’ hol másszor; hol itt s’ hol amott, objiciálta- nak; egyébként magamtól én mind azokat fel-nem-találhattam; ha, azoknak üszőjökön nem Szántottam, volna”.106 Az állandó konfrontálódás elkerülhetetlen volt annak, aki a megváltozott körülmények és életlehetőségek között a feddő beszédeket szólaltatta meg. Néhol észrevétlenül csúszik át a felvett beszédmód az egykori történeti szituációba: az egyik ellenvetésben a papok megrészegedése kerül elő: „Fel. Meg-vallom; hogy ez igen nagy és palmare argumentumjok a’ Részegeseknek, sokszor-is lobbantották szemem közzé, midőn harczolnék a’ fene bestiákkal Ephesusban”.107 103 UŐ., 1697, Ü4r. - A reneszánsz híres salernói orvosi egyetemének tulajdonított egészségtani szabálykönyvéből származik a versecske. Bilinguis változatban ld. TÓTH B. 1901, 328.; BERG P. 1946, 183-184. 104 SZENTPÉTERI 1712-13, 75-77., 80.; UŐ., 1698, H4r.; UŐ., 1712-13, 39V. - A kalafinta jelentése: horog (Ld. GYÁRFÁS 1912, 371.). 105 Az epikureus filozófia és a sztoikus hozzáállás csepülése orvén a prédikátorok az ateizmussal rokon vallási attitűdöt értelmezték. Ld. SZÁNTAI PÓCS 1668, 23-26. 106 SZENTPÉTERI 1698, A4r-v. - A bibliai allúzió Sámson sértődöttségét idézi fel (Bír 14,18). 107 UO., G8v. - Borozó, vagy éppen Bibliában papokról korhű feljegyzések bőséggel tudósítanak (Hermányi alapján: KECSKEMÉTI G. 1998, 192.). A bibliai szituációval való teljes azonosulásra egyetlen példa: Tofeus kiválasztotta Nagyari Józsefet prédikációja alapján vőnek, Hermányi Dienes előadásában ekként: „Pa- potska ám ez, adjuk néki Sárát!”, s mindeközben Tofeus egyik lányát sem hívták Sárának. (HERMÁNYI 1992, 54.; idézi: GYŐRI 2002, 15.). 164
