Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/B. 1) Regula fidei

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi

utóbbi két tétel már néplélektani, folklorisztikai kérdés: a katolikus tradíció liturgikus szokásrend formájában továbbélt a protestáns kegyességben is.62

Jól tetten érhető ez a folyamat a paraliturgikus cselekedetek esetén, bár mint az ünnepkörhöz kötődő szakralizált közösségi szokások interkon- fesszionális jellegűek. A puritán prédikátorok azonban itt is találtak pápista tévedéseket. „Nem szabados hát az éjtszakai éneklés, amelly a mieinknél-is néhol ususban vagyon. Karátson éjtszakáján, s Új esztendőnek kezdetin, egynéhány hetekenn, éjtszaka az Uczákon a házaknak ablaki alatt kintornáinak”.63 A szenvedéstörténet, mely a virágvasárnapi és nagypénteki liturgiában hangzik el az evangéliumi szövegek előadásában, a népi ájtatosság számos változatát ihlette meg. Krisztus szenvedésének története a bűnbánó lélek számára olyan vallási kereteken túlmutató képkincset, nyelvezetet jelent, mely egyaránt természetes a misztikus katolikus és a pietista kegyességi irodalomban.64

A puritán prédikátorok hozzáállása is ebből következően kettős természetű volt: dogmatikailag nem, gyakorlati megvalósulásában azonban megkérdőjelezték a passió fontosságát. „A hahogató énekek (passió, lamentáció, stb.) azokban több rossz, mint jó vagyon”, vélekedett Martonfalvi már említett munkájában.65 Szentpéteri István megfogalmazásában: ,,[a passióknak] ugyan motivájok jó, noha azt-is tódozták, fódozták: de formájok, avagy mód- gyok nem jó; hogy tudni-illik csak egy bizonyos időre szorították, csak egy egy énekli, s nem az egész gyülekezet, és hogy ollyan módon, ehegve, beheg- ve éneklik”.66 A kéziratos prédikációs kötet szerzője jól ismerte Kábái Bodor Gellért Traditionum humanarum flagellatio című művét, hiszen a fenti szöveg annak rövid tartalmi kivonata.67 A következtetése kortársaihoz hasonló: a biblikus tartalmat „az isteni dolgokhoz illő módon” kellene előadni, nem pedig a szólóénekesek tremolóival. Czeglédy Sándor tanulmánya rámutat, hogy a puritánok liturgiái reformkövetelései sikerrel jártak ugyan, de ez a kezdődő szekuralizációval egy időben magával hozta az istentiszteleti élet kiszáradását is.68

62 BÁLINT S. 1979.

63 SZENTPÉTERI 1712-13, 14.

64 CSÚZI 1680, 23., 167., 173-174.; EMBER 1700, 220-221., 235-236., 261-262.; ALEXA 1970, 301.

65 MARTONFALVI 1663/1700, 486.

66 SZENTPÉTERI 1712-13,14V.

6? KÁBÁI 1677.

68 CZEGLÉDY 1964, 62.

155