Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/B. 1) Regula fidei
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi ítéletekről, ítélkezésekről beszélünk. Többfajta értékrend élt egymás mellett büntetlenül. A szigorú egyházfegyelem a közösség lelki életének legfőbb szabályozójaként működött, de ez a fajta prédikáció rövidesen magára maradt az ítéleteivel.58 A korban többen is fontosnak tartották a liturgiái reformot, mivel a 17. század végére keveredett hagyományok éltek az egyes protestáns egyházakban. Jellemző módon sokáig megvolt az evangélikus és a református egyház között az éneklésbeli és liturgikus közösség, sőt az ‘evangelici utriusque confessionis’jogi formulája is ezt a hagyományt mutatja. A puritán prédikátorok kísérelték meg az ünnepeket, az ünneplés módját megtisztítani, főként a katolikus és középkori elemeitől. Ez a kérdés foglalkoztatta Martonfalvi Tóth Györgyöt is, egyetlen magyar nyelven fennmaradt prédikációját is ennek az ügynek szentelte. A Keresztényi inneplés, avagy lelki szent mesterség című művének fontosságát jelzi, hogy veje, Debreceni Ember Pál, Szent Siklusá- nak mellékleteként újra megjelentette. A debreceni professzor élesen elkülönítette a rossz majd a jó ünneplés formáit. Részletesen szólt a nagy, háromnapos ünnepek általa kárhoztatott népi hagyományrétegéről (betlehemezést, kántálást, stb. majmoskodásnak, bolondozásnak nevezte) és a szekularizálódó vallási élet jelenségeit is éles hangon bírálta.59 Lelkipásztor kollégája, Komáromi Csipkés György hasonlóan nyilatkozott Igaz Hit című prédikációs kötetében, a más felekezetű istentiszteleti formák és a katolikus mintára meggyökeresedett szokások ellen.60 Szentpéteri István még a korábbi liturgiái vitákról is megemlékezik: az úrvacsorái kenyér-bor illetése vagy felemelése nagy vitákra adott alkalmat, Tolnai Dáli János idejében és a Milotai-féle Ágenda összeállítása után. A katolikus tradíció kritikája azonban jóval nagyobb teret kap, ami jelzi, hogy elődeinek a purizálása azóta sem nyert kellő tért. Szerzőnk nemzetközi szakirodalomra hivatkozva leszögezte, hogy nem kell más vallásúak templomába menni (Wendelinus, Kálvin), ott keresztelkedni, vagy Asszonyok, Bábák által (Bucanus); nem kell vecsernyére harangozni (Gualterus), Cinterem és Templom padlóját liggatni (Voetius).61 Az előbbi két tétel még megindokolható általános társadalomtörténeti magyarázattal: a vértelen ellenreformáció éveiben törvényszerűen következett be bizonyos mértékű vallásváltás. Az 58 KÓSA1993, 25. 59 MARTONFALVI 1663/1700, 484-485. 60 CSIPKÉS1666, 469-470., 490. 61 SZENTPÉTERI 1712-13,12v—I3r. 154
