Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/C. 1) Puritán kegyességű teológia
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi annak folyása (ki az előtt divattyában vala) ottan meg-szárada, s’ azúlta majd emlékezete-is elveszett”.156 Hasonlóan hatásos és nevezetes prédikációt ismerünk a korból, nem is akárkiét: Medgyesi Pál emlékezett meg egyik levelében a Váralján lezajlott „templomozás-pörről”. A jajjos jeremiádok szerzőjének devotióról szóló beszédeinek hatására a korabeli elvilágiasodó, csak színes istentiszteletet tartó népből gyakorló hitű gyülekezet formálódott - saját bevallása szerint.157 A szakirodalom kimerítően tárgyalta eddig az ortodoxia, a puritánizmus és a pietizmus eszmetörténetileg egybefonódó téziseit. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat feloldanánk, a gyakorlati teológia nézőpontjából meg kell különböztetnünk kétfajta kegyességi lelkületet, melyek a fenti rendszerekben alkalmazhatók. Eltérő a bűn fogalma az ortodox és a puritán-pietista lelkületű vallásos ember esetében. Az előbbi a bűnt ‘anomia’-ként értékeli, az isteni világrendtől való teljes, tudatos eltérésként (gör. ‘törvényellenes’); az utóbbi pedig ritkán beszél bűnről (kivételt képeznek a direkt Istenellenes, Szentháromság ellenes tettek), inkább vétekről, azaz ‘hamartia’-ról (gör. ‘apapxávcű ‘eltéveszt, eltéved’). A tanítás célja is más: a hithű esetében a cél a megigazulás, vagyis az Isten kiválasztására, munkájára esik a hangsúly. A kegyes ember pedig az üdvözülés szempontjából a megszentelődést értékeli nagyobbra, ezzel a személyes elfogadás szerepét.158 Mindkét vallásosságnak megvan a veszélye, hogy szélsőségekbe sodródjon. A hithű racionalizált tanrendszert hoz létre, a kegyes lelkületű az eszkhatologikus távlat híján törvénykezővé válhat.159 Szerzőnk lelkisége az előbbi vallásossághoz állt közelebb: a puritán szakirodalomból is a hasonló lelkiségű műveket citálta. Eszmetörténetileg nézve érthetetlen volna a szentmihályi lelkész hovatartozása: kegyes életről, praxis pietatisról beszélt, és hatalmas bűnkatalógusokat olvasott hallgatói fejére, tehát „ortodoxia és puritánizmus határán áll”. Az említett fogalompár azonban nem tisztázza az eddigi sematikus képet. A szentmihályi gyülekezet lelkipásztora mikor a kegyes keresztyéni életről szólt, a precízizmus szaktekintélyeit idézte. A bűnök közül bűnt is, vétket is emlegetett, de okozati viszonyban: a vétket mint eltévelyedést követi a bűn, a szokás hatalma miatt. Ugyanazt a motívumhalmazt adta meg nem egyszer, de mindannyiszor a bűn ‘anomia’ értelmére helyezve a hangsúlyt: „a bűn törvényrontás (...) átkozott >56 SZENTPÉTERI 1697, A3r-v. !57 SZILÁGYI 1876, 408. ^ KOCSIS 1998, 200-201. ‘59 COLIJN 1996, 295. 179
