Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/C. 1) Puritán kegyességű teológia
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi III/C. 1) Puritán kegyességű teológia Szerzőnk hivatkozott szakirodalma tartalmaz minden fontos, a korban gyakran idézett szakmunkát, ugyanakkor sajátos szűkítéssel. Csak az általánosan használt szakkönyveket (latin költőket, kora klasszikus egyházatyákat), az ún. népszerű (többnyire) puritán műveket forgatta (Perkins, Voetius, Kálvin) és a nagy rendszerező lexikonokat (Manlius és Hondorff exemplumai; Gessner Historia animalia-ja, Alsted Enciklopédiája.). Bár külföldi útja során Szentpéteri csak Németországig jutott, itthoni tanulmányai alatt is forgathatta a németalföldi és angolszász kegyességi irodalmat, az exegetikailag újító coccejánus értelmezés is megtalálható szerzőnk művében.145 A korábban nagy dogmatikai vitákat kiváltó kérdések a századvégre megszűntek, szellemi hozadékuk pedig a prédikációk természetes részévé vált. Arányát tekintve két szerzőcsoport emelkedik ki az autoritások közül: Voetius és Amesius köre. Látszólag furcsa a párosítás, amennyiben a régebbi szakirodalom eszmetörténeti kategóriáit alkalmazzuk: az ortodoxia fejedelme és a puritanizmus elindítója szerepel egymás mellett.146 Czeglédy Sándor azonban több kiváló tanulmányában hívta fel a figyelmet arra a szempontra, amit a historizáló irodalomtörténetírás természetéből fakadóan nem érintett: az említett németalföldi tanárok közkedveltsége nem feltétlenül tanaikban keresendő, hanem a hirdetett és megélt keresztyénségükben, azaz a lelkiségükben. Voetius olvasmányanyagát már régen felmérték: Perkins nemcsak a disputációkban, de az Exercitia pietatis című kegyességi kiadványban is jelentős számmal szerepel.147 A hangsúlyozottabb biblicitás mellett mindkettejük fő követelése az életszentség, a megszentelődés elérése volt. Ezért a puritánizmus a századvégi Magyarországon a precízizmussal összekapcsolódva jelentkezett, ugyanis az egyházi értelmiségtől távol állt '45 Coccejánus: „Canaán földe (melly jóllehet a menyországnak csak ábrázattya va- la)” (SZENTPÉTERI 1698, E8v.). A typus-antitypus megkülönböztetésre ld. ASSELT 1988,1-19. pont. 146 Voetius hatását a magyar közegben inkább dogmatikailag vizsgálták, ortodoxnak beállítva (BÁN 1958, 10.; KATHONA 1987, 410.), pedig róla köztudott precízizmusa (CZEGLE 1972; MAKRAI L. 1984, 546.), a németalföldi református pietista lelkiségű tanárokkal fenntartott jó kapcsolata (W. Teelinck, A. Essenius, J. v. Lodensteyn, részletesen ld. BRIENEN 1989; UŐ., 1993). Egy jelentős német teológiatörténeti kötet pedig nemcsak Voetiust, hanem Coccejust, sőt Labadie-t is ez irányzat alá sorolta be, a megszentelődésre és a biblicitásra irányuló magatartásuk miatt (GRESCHAT 1982, 31-32.). 147 BAARSEL 1912, 316-321. 176
