Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/A) A feddőző beszédek szerzője

III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi

megyei szinten az alispánok hatáskörébe tartozott.33 Magyarországon 1523-1797 között 135 jogszabály, Erdélyben 1538-1697 között két törvény és 8 articulus született e témában.34 Az erdélyi országgyűlések előbb pénzbüntetést (nemes) és kalodát (közrendű) írtak elő (Gyulafehérvár, 1676), később megvesszőzést, nyelvkivágást és agyonverést (Kolozsvár, 1697). A zsinati rendelkezések is az utóbbit erősítették meg (Avasújváros, 1686). A káromlásról még 1792-ben is volt collegiumi törvény, méghozzá a büntetés: career (börtön). A jogi ítéletek a józan állapotban, rosszakarattal, szánt szándékkal mondott, s vállalt káromkodást büntették, és az elkövetőket a gonosztevők, gyilkosok közé sorolták.35

A szerzőnk által használt fogalom nagyon sok mindent magában foglal, az istenkáromlástól a gondolati bűnön át az eretnekségig. Katonák (német zsoldosok) terjesztették el az Isten nevével való káromkodást, amely ellen nem sokkal később Polgári Gáspár emelt szót Mérges golyóbis ([H. n.], 1706) című művével.36 Halálos áldozata is volt az ilyen feddőző beszédnek: Debreceni Dormány István, debreceni püspököt egy német zsoldos ölte meg, miután az nem nézte jó szemmel a zsoldos garázdálkodását.37 Istenkárom- lók (azaz eretnekek) ellen csak a loci communes-ekből idézett szerzőnk, hiszen törvényi rendelkezések voltak bizonyos káromkodások ellen, ezért csak általános kifejezésekben érhetjük tetten a hasonló szóösszetételekben:

33 Amikor Szentpéteri halálos ítéletet kért a káromkodók fejére („Ne vegyék vaját a’ bűnnek, a’ kit meg kell ölni, öllyék.” SZENTPÉTERI 1699, Eßr.), korának ítéletét fogalmazta meg, mely példákat nem ismer a szakirodalom. Kétfajta megoldásra hadd álljon itt példa. Debrecenben 1678. október 7-én két embert találtak vétkesnek káromkodás miatt: az előbbi esetben nincs jelölve, mit követett el az illető, az utóbbi esetben az elítélt azonban az Isten nevével (adtával, teremtettével) szitkozódott. „Korcsolyas László [...] úti Blasphemu[m] post attestamus Deliber[atum]. Méltó az [...] halálra kövei verettetik agyon, supplicat et petit Gratiam. Deliberatum]. Eletet meg marad [...] reggel hoher kezebe adattatik, uczarol uczara követ hordozzon, s míg kiáltsa, hogy halai volt volna fejere háromszor. Annak- utanna kimegyen meg palczaztassek. Definitio Causae D. magistratus acta Szabó alias Portörö István Blasphemu[m] post attestationes Deliber[atum], Kettős vétke leven az Istennek ki is ki teczik, hogy Istennek nevet karomlotta: kövei veret- tessek agyon” (HBmL. TV. A. 1011/a. 20. k. 549.).

34 MAKOLDY 1926, 130., 169.

35 UO., 170., 178.

36 RMK1.1722. - A katonák közt is van példa a nyelv megfegyelmezésére: Thököly Imre Edicta Militaria-jában az ördögadta, teremtette, etc. típusú káromkodásokat rendeletileg elítélte, de csak pálcával büntette. Összehasonlításul: a templomok meggyalázást halál követte, a szőlőhegyek megrongálását pedig pálca. Ebben a tekintetben az utóbbi büntetés előírása a „kárhozatos szitkokra” a tábori körülmények közt elég erőteljesnek tűnik. Ld. SINAI 1606-1786, 804-805.

37 ZOVÁNYI1939,170.

148