Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/A) A feddőző beszédek szerzője
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi délután részeg.26 A hagyományos bűnkatalógusból hangsúlyukat vesztették a korábbi századokra inkább érvényes, közösségi jellegű kérdéseket is felvető vétkek, mint a visszavonás, irigységek, eretnekségek.27 TÁNCZ PESTISE (Debrecen, 1697). Alapigéje: Jer 1,10, a címben foglaltak pedig ugyanazt a szemléletet tükrözik, mint az előbbi esetben. A táncot a koraújkori törvényalkotók a legsúlyosabb bűnnek tartották, a virágénekkel és a hegedűléssel együtt a különböző protestáns egyházak egyaránt tiltották. A kocsma és a Menyegzők Musikásai, hegedűsei, Bordó-Siposai által keltett fajtalan tánc közben „ezekkel meg-tiltott parázna emberektől Szereztetett pajkos Szerelemről irt szemérmetlen és fajtalan nóták ’s énekek énekeltetnek, kik könnyen hajtnak a’ bújaságra”.28 A fényűzéssel és a pálinkázással együtt a közzsinat a táncot is tiltotta (Rácböszörmény, 1697). Ennek megfelelően a rajtakapott diákot azonnal kicsapták a Collegiumból, vagy később rektorságából menesztették. A zene nem volt tilos, csupán a zenével való visszaélés: a világi és egyházi énekdallamok között még nagyobb volt az átjárhatóság, mint manapság, ezért fordult elő nemegyszer, hogy az istenes énekekből szerzettek „fajtalan énekeket”, azaz szerelmi dalokat. Minthogy a nagy ünnepek tánc nélkül, a tánc pedig zene nélkül sosem estek meg, a táncolás (vagy korabeli szóval: a tombolás),29 a virágének és az ezt kiszolgáló 13. Falusi zenészek (1686) 26 UO., D3r. 27 SZENTPÉTERI 1712-13, 66. 28 UŐ., 1697, Ü7r.; UŐ., 1698, B2v. 29 R. VÁRKONYI1988, 963.; A tombolás kifejezéshez Id. a Nyéki Vörös Mátyásnak tulajdonított Tintinnabulum címét, „A földi részeg szerencsében és dicsőségnek állhatatlan lakodalmában tombolok jóra intő Csengettyűje” (RMKT XVII/2, 93. sz.). A vitatott szerzőséghez ld. VADAI 2005.; PAP 2006. 146
