Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben - II/B. 3) A prédikáció mint műfaji korlát
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben A korabeli retorikák ezt a fajta új prédikációt kazuista prédikációnak nevezték, ezzel jelölve az Amesius utáni lélekvizsgáló eljárást alkalmazó egyházi beszédeket.238 Köleséri definícióját használva „idvességes”, azaz üdvességre vezérlő munkákról, „practica matériáról” van szó. A nemzetközi szak- irodalomban Hof a 17. századi kegyességi (többnyire puritán és pietista) műveket a descriptio - praescriptio fogalompárral leírhatónak tartja. Az angol nyelvű irodalomban ennek megfelel tematikailag a lélekútleírás és a bűnkatalógus, Németalföldön a lelki életrajz és megtérés-történet.239 Köleséri Sámuel esetében a megtérés útja és az üdvösség útja az a két nagy téma, amelynek mentén a dogmatikai munkák mellett megtaláljuk ezek párját a kegyességgyakorlati könyvek között is. A művek megcélzott haszna (hyperiusi hármas rendszer, kibővítve a vegyes forma lehetőségével) és a kegyességi munkák jellemző megszólalási módja (leíró/előíró jellege) közti összefüggések alapján összeállított táblázatot szemléltetjük ezután. Hyperius, az első homiletika szerzője, három fő beszédnemet (genus) különböztetett meg a tanító, feddő és vigasztaló típust, s ezeknek a hit, szeretet, és remény hármas rendjét feleltette meg.240 Ez a felosztás az ember antropológiai hármasságán keresztül akarja elérni: az ész, a test és a szív megindításával. A Melanchthont követő retorikák egy negyedik lehetőséget is megadtak: a genus mixtum keretében a fentiek bizonyos fokú vegyítését is támogatták. Amennyiben a gyakorlat orientált Amesius rendjét illesztjük ehhez, a káté-prédikáció kerül a descriptív részbe, és ennek párja (prescripts) egy 17. század végi új forma, a prófétai megszólalás lesz. A korabeli retorikai gyakorlatot megerősíti az erdélyi fejedelmi udvar íródeákjainak Tofeus 238 BARTÓK 1998, 14. táblázat. Természetesen magyar földön Perkins írásai indították el ezt a típust, de Amesius öntötte formába. Elannyira, hogy az ortodoxnak tartott Szatmárnémeti Mihály (1638-89) kátéprédikációinak előszavában arról vall, hogy Kolozsváron ezt a bevett módszert alkalmazzák az oktatásban is. A Szentírást négyféleképpen magyarázták a „methodo Amesiana” szerint: didac- tice, polemice, casuistice, catechetice (SZATMÁRNÉMETI 1677, b2v, b3r.), utóbbi a bevált iskolai módszer volt. Tóth Béla Maróthi koráról még ugyanezt mondja el, a teológia Amesius alapján „didactica, polemica, practica tractandum” (TÓTH B. 1994, 41.). 239 HOF 1998, 174. 24° Hyperius kategóriái a genus gnostikon, g. praktikon és g. paraklétikon nevet kapták. A 19. századi német fordításban: „Erstens was zur Lehre oder zur Erkenntnis des Glaubenssätze, zweitens was zum Lebenswandel oder zur Sittlichkeit, zuletzt was zum Trost (...) uns dient.” (ACHELIS-SACHSSE 1901, 48.). Az 1563-as második kiadásban az öt genera hármas egységéről Id. KAWERAU i960, 73. 137
