Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

ELŐSZÓ

Előszó

a ‘30-as évekbeli imádság- és prédikációkiadásai után fél évszázadot követően előbb egy-két népszerűsítő kiadvány közölt a mai olvasóhoz igazított válogatást puritán prédikációk kegyes szövegeiből, végül 2005-ben ökumenikus prédikációs antológia látott napvilágot Szelestei N. László szerkesztésében.5

Ebben a könyvben a Debrecenhez kötődő lelkipásztorok magyar nyelvű, kéziratos és nyomtatott egyházi beszédeinek a világát tanulmányoztuk, alkalmazva a jelenkori tudományosság homiletika-, mentalitás- és kegyességtörténeti módszereit. A prédikációk retorikai szerkezetének és exem- plum-világának jelenségeiből mint mikroszintről kiindulva a cél a nagyobb fókuszra nyitás, a korszak református vallási világképének a megragadása volt térben és időben körülhatárolt keretben. A korszak vallásos megnyilatkozásait elemezve jutott Wolfgang Brückner arra a megállapításra, hogy a 16-17. század irodalmi struktúráinak három funkciója lehetséges: a kinyilatkoztató, tanító és építő jellegű.6 Az utóbbi vizsgálata azonban éppen a definiálás nehézsége folytán hiányzik az ő kötetéből is. Debrecen 1657-1711 közti meghatározó szerepű, iskolateremtő tanárának, Martonfalvi Tóth Györgynek a hatását máig nem mérte fel teljes komplexitásában a szakirodalom, pedig a századvég protestáns egyházi íróinak, lelkipásztorainak lelkiségét, gondolkodásmódját alapvetően meghatározta a professzor spirituális magatartása. A hozzá köthető, jelentős teológiai-irodalmi művekkel rendelkező három lelkipásztor (idős Köleséri Sámuel, Sajószentpéteri István, Debreceni Ember Pál) életművének vizsgálata nemcsak a 17. század végének művelődéstörténetéről alkotott eddigi képünket gazdagíthatja, hanem a korszak építő irodalmának, kegyességi műfajainak a megértésében is segíthet.

A mentalitástörténeti kutatások a nemzetközi szakirodalomban a ‘70- es évek óta tért hódítottak, ugyanakkor az újabb tudományágak (mikrotörté- net, a kulturális antropológia, stb.) újra meg újra nyelvi és módszertani kérdéseket vetnek fel. A 20. század egyértelműen alkalmasabb hasonló munkák kivitelezésére, a források adatai statisztikailag lemérhetőek, a vizsgálatok megismételhetőek, az audiovizuális eszközök olyan szegmenseket mozgósíthatnak, melyeket a megelőző korok kutatói csökkenő mennyiségben vehetnek csak számba. Mégis igen érdekfeszítő elemzések bizonyitották már, hogy lehetséges kihallgatási jegyzőkönyvek, egyházlátogatási adatok, nemesi oklevelek, családi fényképek segítségével az elfeledett történelemnek eddig

5 INCZE 1931; REI; SZABÓ L. 1982; BORBÁTH 1983a; UŐ., 1983b; SINKÓ F. 1985; BALOGH J. 1995. — A 2005-ös kötet általunk is használt szövegeit ld. SZELESTEI 2005, 247-249., 384-388., 389-392.

6 BRÜCKNER 1985, 507.; Vö. KRUMMACHER 1986; FANT 1989.

10