Petrőczi Éva: "Nagyságodnak alázatos lelki szolgája” Tanulmányok Medgyesi Pálról - Nemzet, egyház, művelődés 4. (Budapest - Debrecen, 2007)
„Tök-é, avagy túrós étek?” Szólások, köznyelvi fordulatok Medgyesi Pál két presbiteriánus párbeszédében
„Tök-é, avagy túrós étek?” íAp Mint az angolszász és magyar puritán irodalom történetében oly gyakran, itt is testi (fizikai) jelenségek szolgálnak egy elvi kérdés beszédes kifejezésnek eszközéül. Rendkívüli dramaturgiai érzékű szerzőnk ezután néhány csendesebb fordulatot engedélyez a két beszélgetőtársnak, hogy azután egy minden eddiginél szenvedélyesebb, „Ruralia Hungarica”-stílusú szóváltás következzék: „K. Ilyen félelmek is vagyon sokaknak, hogy ha bévesszük a Presbyteriumot, eljönnek a Rómaiak, eltörlik ezt a helyet és mind ez egész népet. (Ján. n. r. 48. v.) F. Sőt, ellenben, valamint, hogy a Krisztus el nem szenvedése s be nem vétele lön a zsidók veszedelmeknek tulajdon oka, bizony félő, hogy e mi nemzetünkre is közönséges romlást a Krisztus e fenyíték által való országlásának megvetése ne hozna. Kokasi ijesztés azért ez csak; mert ím, mely nyilvánságos dolog, még a Pápista Doctorok tanúbizonyság tételek szerint is, hogy igazán mi vallásunkhoz tartozandó dolog a Presbyterium, valamikor emiatt bántódás esik, a Diplomák bántatnak meg. Egyébként erővel a dolmányunkat is elvonhatják nagyobb erő érkezvén.”16 Az előbbi hosszú idézet első szakasza még nem indulati töltése miatt érdemel kitüntetett figyelmet, hanem azért, mert zsidó-magyar történelmi párhuzamaival jól beilleszthető a 16. század óta egyre növekvő magyar apokaliptika-példatárba. A komoly hangvételű szövegben megint csak a „Tök-é avagy túrós étek?” váratlanságával hat a presbitériumpártiakat a római egyház felekezet-eltörlő haragjával riogatókat imigyen nyugatgató Felelő mondata: „Kokasi ijesztés azért ez csak...” Erről a csitító szövegről minden egészséges nyelvi emlékezetű magyar gyermeknek, felnőttnek ugyanaz juthat csak az eszébe: a „Rádnézett a kakas..”, ez a kedves, szipo- gás-megállító, könny-törlő kis mondat. De hogyan kerülhet egy ilyen, alapvetően gyermeki füleknek szánt intés egy - bár laikus - mindenképpen felnőtt olvasóknak szánt szövegbe? A válasz Medgyesi Pál nem mindennapi igehirdetői képességeiben, temperamentumában rejlik. Személyes tapasztalataiból tudhatja ugyanis, hogy hallgatóit-olvasóit semmivel nem győzheti meg úgy, mint a közösség számára ismert, akár már a gyermekkorban megismert nyelvi elemekkel. S épp ezzel a természetesen csengő érvkészlettel érhette el - a Dialógusban csakúgy, mint annak későbbi, népszerűsítő változatában - olvasói helyeslését és megértését. Ezek után természetes és a szövegharmóniát maradéktalanul biztosítja, hogy az immár alaposan kiokosított Kérdező ugyancsak gyermeki (és egy kicsit dicsekvő) bizonykodással zárja a párbeszédet: „Bezzeg, megvallom, már ezeket értvén, hogy valóban istenes jó rendtartás volna ez! Nem csudálom egy cseppnyire is, hogy az ördög ennyire igyekezik ezt meggátolni, mert bizonnyal soha az ő praktikáinak és minden névvel nevezendő istentelenségeknek az Isten népe közül 16 MEDGYESI i. m. 26-27. 48
