Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

A tábori lelkészek uniformisa

vállapra került fekete bársony alapra arany sávokkal, mellette most már csil­lagokkal, a csillag mellett fehér kereszttel. A zubbony és a köpeny ujján arany sávval és csíkkal. 1948-ban nevezték ki tábori püspöknek Szimonidesz Lajos nyugalmazott evangélikus lelkipásztort előbb őrnagyi, majd 1949-ben, vezérőmagyi rang­ban. A helyettese Varga József református tábori lelkész volt őrnagyi rangban. A főgondnoki tisztséget nem töltötték be, egyébként is ebben az időben a tábo­ri püspökség üres cím lett, mert a honvédségnél már nem volt szükség tábori lelkészekre. Mindenesetre Szimonidesz Lajos 1956-ig, nyugdíjazásáig viselte a tábori püspök címet és rangot, a tábornoki egyenruhát. 1956-ban a tábori püspökség intézménye megszűnt.150 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom