Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

Lelkészi viselet a XIX. században

a viseletben az akkor általánosan elfogadott szín és ez nem ütött el a rendes polgári viselettől.” Hegedűs László szerint később divatba jött a köpenyszerű nagy palást, ezt a XVIII. század végéig viselték a prédikátorok, majd elterjedt a reverenda, 1848-ban az atilla viseleté, vagyis „a forradalom ismét visszahelyezte a református papi nemzeti viseletét jogaiba, és miután általában még a más nemzetiségűek is ez esetben a mi egyházunkat magyar egyháznak mond ják, én csak helyeselni tudnám, ha kimondatnék, hogy a pap a maga funkciója közben mindig tisztességes magyar ruhát hordjon, mégpedig hosszá, végig gombolt atillát, vagy magyar ruhát, mert valósággal mindenkit megbotránkoztat az, ami megtörténik sokszor a papszentelésnél is, hogy oda a fiatal lelkész oly atillában jön el, melyet be sem lehet gombolni, fél combig ér, és felakasztja arra a palástot, úgy hogy valósággal úgy néz ki, mint valami komédiás.” Makay Dániel ungvári lelkipásztor kijelentette, hogy a hosszú atilla és a palást viselését javasolja, mert ő is ezt hordja, és Ungban, ha valahová megy, jól esik hallania: „Itt jön a magyar pap?”

Révész Bálint debreceni püspök hozzászólásán nehezen lehet eligazodni. Megállapítja, hogy a zsinati bizottság egyetért abban, hogy a lelkészeknek legyen egyenruhájuk, szerinte azonban ott van baj, hogy a lelkész a kalapot nem jól választja ki. Megveszi a lelkész a pörge kalapot, és felveszi a palásthoz, „és ez szerintem nagyon ízléstelen; e tekintetben indítványom az, hogy hagyjuk ki a magyar szövegből ezt, hogy ’magyar süveg’, és mindenki maga válassza meg, milyen kalapot viseljen.” Révész Bálint szerint tehát a kalap lehet bármiféle, de pörge vagy magyar süveg nem lehet. Végül a püspök támogatja azt a javaslatot, hogy a lelkészek az atillát mindig begombolva viseljék, legyen az rövid, vagy hosszá.

Szavazás után döntött a zsinati bizottság a tervezet szerint a 157. §-nak számító törvénykönyvi cikkely szövegéről, amely így hangzik: „A lelkipásztorok midőn pedig hivatalos tisztökben járnak el, sőt hivatalos polgári ünnepélyeken is, magyar süveget, egészen fekete vagy fehér nyakkendőt, hosszú fekete atillát, begombolva, és palástot viseljenek.”

A palást vonatkozásában az egység már 1881. okt. 31-én megmutatkozott, mert a Zsinati Tudósító szerint a zsinat ünnepélyes megnyitása alkalmából a debreceni Nagytemplomban tartott istentiszteletre a zsinati tagok - „az egyháziak palásttal, a világiak pedig többnyire díszmagyar ruhába öltözve” vonul tak át a kollégium díszterméből.121

A debreceni zsinat által alkotott törvénykönyv 1882-ben jelent meg végleges, illetve hivatalos kiadásban. A lelkipásztorok magánélete című fejezet 128. §-a a témánkat illető cikkelyt így határozta meg: „A lelkipásztorok öltözetükben is a társadalmi illem követelményeinek megfeleljenek; magán for- golódásukban s a házuknál is legyenek mindig egyszerűleg, de tisztességesen öltözködve; midőn pedig hivatalos tisztökben járnak el, sőt hivatalos polgári ünnepélyeken is, rendszeres egyházi ruhát viseljenek, nevezetten: magyar sü74