Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A XVIII. századi lelkészek öltözete
Budáig kísérő nemesi lovasbandériumok külön egyenruhát csináltattak. A bihari nemesek uniformisa Keresztesi József szerint „veres kalpag, zöld mente, veres dolmány, veres nadrág, fekete salavári, sárga csizma” volt, a ruhákon pedig csillogott az arany sujtás és a paszomány, hovatovább nem a posztót paszo- mányozták, hanem a paszományt posztózták, sokan a kalap helyett kucsmát, csákót viseltek. Gyökeresen megváltozott a női divat, és ebben a túltengő magyarkodásban, amelyben a német beszéd helyett a magyar nyelv használata is közrejátszott, sok ember ki volt téve annak a veszélynek, hogy az idegen szabású ruhadarabját leszaggatják róla. 1790-ben nemcsak a koronát hozták vissza Budára, hanem II. József utódja, II. Lipót június 10-re országgyűlést hívott össze Budára. A tiszántúli református lelkészek ezt az alkalmat használták fel arra, hogy a Bethlen Gábor által 1629-ben kiadott, a református prédikátorok és tanítók nemességét igazoló oklevelet az országgyűlés, illetve a király megerősítse. A tiszántúli egyházkerület által ez ügyben kiküldött bizottság tagja volt Keresztesi József is. A részükre kiadott utasítás előírta, hogy az országgyűlésre „magyar papi öltözetben menjenek”. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen lehetett ez a magyar református papi öltözet, mert Keresztesi csak „hosszú magyar dolmányt” említ a naplójában, Héczei Dániel, a középszolnoki egyházmegye esperese pedig, aki tagja volt a küldöttségnek azt írja, hogy Debrecenben „hosszú dolmányt, nadrágot és topánkát”, vagyis cipőt csináltatott, de ezzel alaposan felsültek, mert amikor 1790. jún. 7-én az ügyük támogatása végett Budán felkeresték Szemere Ferencet, a magyar református egyház „ágens”-ét, a bécsi udvarnál működő közvetítőt, ez „reánk nem ismert, hanem pápista szerzeteseknek gondolt” - írja Keresztesi József. A lelkészek nemességének megerősítésére az országgyűlés során nem került sor, a bizottság tehát hazatért, de 1790. szept. 14-én újra Bécsbc indult, hogy személyesen adják át a királynak a kérelmüket. II. Lipóthoz nem sikerült a küldöttségnek bejutnia, így Keresztesi József csupán annyit jegyzett fel a naplójában, hogy a szintén Bécsben tartózkodó báró Wesselényi Farkas, Szolnok megye főispánja „azon csodálkozott, hogy Bécsben én magyar papi ruhában szoktam járni.” Gróf Teleki József királyi kancel lár pedig azt mondta Keresztesinek, hogy ez nagyon szép dolog, és a magyar papi ruha viseletét továbbra is javasolta.88 Bár az 1790-es budai országgyűlés, amely később Pozsonyban ülésezett, a református prédikátorok és tanítók nemességét igazoló oklevéllel nem foglalkozott, ezt nem hitelesítette, az országgyűlésnek lett annyi eredménye, hogy lehetőséget adott a magyar protestáns egyházaknak országos zsinat összelü- vására. Erre 1791-ben került sor. A reformátusok Budán, az evangélikusok Pesten tartották a zsinati üléseiket. A zsinat 71. kánona röviden annyit mond a lelkészek ruházatáról, hogy a „papi foglalatosságok alatt” fekete öltönyt viseljenek a prédikátorok.89 A pesti evangélikus zsinat jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy az ezen résztvevő lelkészek Luther-talárt hordtak, és ebben olvassuk azt a 54
