Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A prédikátorok öltözete a XVII. században
és csupa ódonszerűsége által is mintegy jóváhagyott és megállapított öltözetünk. Minélfogva mindazok, kik saját kényök szerint vagy oly divatos szabású öltönyöket bitorolnak, melyek az idegenek előtt gúny és nevetség tárgyául szolgálnak, vagy pedig oly drága köntösöket öltenek, melyek az evangéliomi egyszerűséget megbecstelenítik: ha azokat elöljáróik intésére le nem teszik, azokban egyházi hivatalukat folytatniok szabad nem leszen. Minélfogva vagy idegen ruházatot vessék le és a többi atyafiakhoz alkalmazkodjanak, vagy ha azt cselekedni nem akarják, a szentszolgálatról mondjanak le. Éppen így kell érteni s eljárni az iskola tanítókat illetőleg. Minthogy pedig nemcsak magok a lelkészek, hanem azoknak családjai is némileg példányai tartoznak lenni az Úr nyájának: komolyan sőt az apostoli rendeletnél fogva meghagyatik nekik, hogy még nejeik s leányaik is minden fényűzéstől és piperétől ment ruházatban járjanak; magokat szemérem- és illemmel, nem fodrozott hajfürtökkel, vagy arannyal, vagy gyöngyökkel, vagy drága köntössel ékesítvén, hanem oly tisztességes ruházattal, mely a kegyességre törekvő nőkhöz illik; nem vetekedve a nemes kőkkel fejékek-, hajszalagok-, selyemkötények-, nyakláncok-, karperecek-, kösöntyűk-, színes cipők-, arany vagy ezüst rojtokkal hímzett aljú menték, vállfűzők, görögös fejfátyol s más oly nemű ékszerek használatában, melyek a lelkésznékhez illetlenek; hanem magokat saját rendjök s állapotukhoz alkalmazzák. Ezek felett éltöket, erkölcsüket úgy rendeljék, hogy bennök semmi oly vétek, amit férjeik más nőkben az Isten igéje szerint megrónak, a mások nagy botrányára fel ne fedeztessék; azért a józanságot s feddhetetlenséget kövessék, a csacskaságot, fajtalanságot, civakodást, perpatvart, mint a dögvészt kerüljék, a tánctól tartózkodjanak; ellenben amennyire csak tőlük telik magokat mindenben a szemérmetességnek és a családanyai tisztes jellemnek mintegy élő példányaiul tüntessék fel. A kicsapongó és bu- jálkodó engedetlen nőknek férjei, egy vagy két ízbeni megintés után, szent szolgálatjuktól a közgyűlésig eltiltassanak.”52 Geleji Katona István az anabaptisták, vagyis az újkeresztyének öltözetét „igen rondának” nevezi. Szerencsére pontos adatunk van arról, hogy a Sárospatakon élő, I. Rákóczi György által letelepített üjkeresztyén, illetve habán kolónia tagjai 1656-ban milyen ruhában jártak. A szemtanú, Conrad Jacob Hildebrandt német diplomata szerint: „a férfiak durva, sötétszínű vagy barnás vászonból varrt hosszú köntöst, és meglehetősen hosszú, alul bekötözött, bő nadrágot hordanak. Gallérjuk nem volt, hanem az ingükkel egybeszőtt nagy szalagot hajtottak ki c helyett. Fejükön széles karimájú nemezkalapot viseltek. Az asszonyok ruházatáról csak annyit mond Hildebrandt, hogy teljesen megegyezett a sziléziai nők viseletével.”53 Az Erdélyben élő anabaptistáknak ugyanilyen ruházatuk volt, mert a kö zösség tagjai ezzel is ki akarták fejezni együvétartozásukat. Lehetséges, hogy ez a viselet rondának látszott, úgy véljük azonban, hogy ezzel a becsmérlő szóval Geleji Katona István inkább az anabaptisták iránti érzehnét hozta nyilvá34
