Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Lelkészábrázolások a XVI. századból
két kezével. Skaricza Máté szerint Szegedi Kis István a „rókabőrrel bélelt, és az ő igényeit kielégítő felöltőt” Petrovics Péter temesvári kapitánytól kapta, aki „a mi Istvánunknak felettébb való jóakarója és mindenben bőkezű pártfogója volt.”27 A korabeli adatokból tudjuk, hogy a XVI. században a római katolikus papot és a református prédikátort a viselete alapján könnyen meg lehetett különböztetni. Oláh Miklós esztergomi érsek az 1560-ban tartott nagyszombati zsinaton kimondatta: „A papok papi ruhát viseljenek, nem csíkosat, sem tarkát, vagy különféle színt. A gereznával - prémmel, T. B. - bélelt ruháknak szabása ne legyen világias és a nyakon túlnyúló, hanem bokáig érő, és paphoz illő és az egyház szokása szerint a nyaknál összeszorított. Kalapjuk sem világi, sem katonai, hanem illően papi legyen. Szakállt és bajuszt növeszteni senkinek sem szabad, s ezen kívül fejük tetejét is korona alakra kell beretválniok. Födetlen koronával pedig nyilvánosan sohase jelenjenek meg. A világi öltözetben járókat a püspök sohasem fogja védelmébe venni”. Az 1611-ben tartott nagyszombati zsinat pontosan meghatározza, hogy a papok ruhájának színe csak fekete vagy lila színű lehet. A bajusz és szakáll viselésének tilalma - ügy látszik-, csak a közpapokra vonatkozott, mert éppen Oláh Miklós, Verancsics Antal, Forgách Ferenc, Pázmány Péter, Lippay György, Kolonicz Lipót esztergomi érsekek, illetve bíborosok többnyire nagy szakállt, bajuszt viseltek, így örökítették meg az ellenreformáció nagy harcosait.28 Nézzük most már a második, az alaposan vitathatónak mondott XVI. századi református prédikátorábrázolást. Ez Méliusz Juhász Péter, akikről a legújabb kutatás minden kétséget kizáróan megállapította, hogy arcképe nem maradt fenn, csupán egy kortársa emlékezik ügy róla, hogy szép ember volt.29 Méliusz „Magyar prédikációk” című műve 1563-ban jelent meg a debreceni nyomdában. A könyv címlapját 9x10 cm nagyságú fametszet díszíti: két kis angyal tartja az ovális keretben levő, a város címerében is szereplő pajzsot, a Jézus Krisztust szimbolizáló zászlós bárányt. A fametszet felső részén árkádsorok között, 2x1 cm nagyságú mezőben egy ülő férfialakot látunk, aki bajuszt, szakállt, lapos sapkát, ún „barett”-et, bő ujjú talárt visel, és az előtte levő nagy könyvből olvas. A képre először Komlóssy Arthur, a Debreceni Képes Kalendárium szerkesztője 1894 ben ügyelt fel, és ennek alapján írta Ba logh Ferenc kollégiumi professzor, hogy a „fülkék közepén látható papi alak Méliuszt ábrázolja, amint nyitott Bibliát olvasva karingben és palástban, fején a reformáció korabeli lapos bársonysapkában.” Balogh Ferenc szerint nagy a valószínűsége, hogy Méliusz arcképét a debreceni nyomdász, Török Mihály „odarajzolta” a címlapra, és kijelenti, hogy amíg a véleményét meg nem cáfolják, a maga részéről a rajzot, pontosabban fametszetet, Méliusz hiteles arcképének fogadja el.30 Kétséges, hogy a reformáció helvét irányát valló Méliusz „karinget és palástot” viselt volna, hiszen „A debreceni hitvallás” kimondja, hogy a prédikátorok közönséges, és ne papi ruhát hordjanak. 23