Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)
I. Abaúji Egyházmegye
házánál Agtelken, s tanult a falunak oskolájában conjunctikáig Czégényi Dávid mester alatt. Ekkor, tudniillik 1783-dik esztendőben vitetett a miskóltzi gymnasiumba, ahol folytatta tudományát megszakadás nélkül 1792-dik esztendeig, amikor már lévén harmadfél esztendős miskóltzi deák, bement a sáros pataki anyaoskolába, s ott megcenzúráztatván bevétetett esztendős pataki deáknak, de azért még ezt az 1792-dik esztendőt Miskóltzon töltötte, mivel ott az apróbb classisokba praeceptornak megmarasztatott a pataki oskolai igazgató szék engedelmével. Mely hivatalt elvégezvén, úgy repült által az anyaoskolába két esztendős deáknak 1793-dik esztendőben, ahol deákoskodott 1799-dik esztendeig, viselvén a collegiumba két paedagogiumot az Ónodi és Báji Patay úrfiak mellett. Ez utolsóbbak mellől vitetett a sepsi reformata eklésiába osko- larektomak a már említett 1799-dik esztendőbe, ahol tanítóskodván két esztendeig, 1801-be hivatala esett a prédikátori szent hivatalra a nádasdi reformata eklésiától, s annak kebelébe vagyon mind e mai napig. Felírta januarius 12-dik napján 1808-dik esztendőbe Gondol Pál Nádasdi ref. préd. 19. Hernád ’Sadány - Zámbori Jósef Alábbírt születtem Szathmár megyében helyheztetett Matólts nevezetű mezővárosba, 1755-dik esztendőbe, az itten lévő oskolába kezdettem tanulni. Tovább kívánván tudományomat folytatni, mentem a pataki nemes anyaoskolába. 1778-dik esztendőben kimentem Elamvára oskolamesternek; innen mentem Felső Vályba, onnét Hegymegre; Hegymegről Abrányba; Abrányból Mályinkába; amely helységekbe töltöttem három esztendőket oskolamesteri hivatalban. Továbbá Kis Dobszára rendeltettem praeoránsnak, itt szolgáltam esztendeig. Ugyanebben a hivatalban Nagy Kinyisen is esztendeig. Innen mentem Szurdokra 1798-dik esztendőbe rendes prédikátori hivatalnak folytatására, aholott is szolgáltam 8 esztendőkig. Most pedig Hernád ’Sadányba. Zámbori Jósef prédikátor msk 54