Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)

Bevezető tanulmány: Az életpályák egyház- és oktatástörténeti háttere

líceumokba mentek egy-három évre németet tanulni, míg a szepesiek valamelyik magyar kollégium tanulójaként kerültek magyar nyelvi közegbe. Mindkét részről egyenértékűnek ismerték el az elvégzett éveket, tehát nem külön nyelvi képzésben, hanem a németül, illetve latinul és magyarul folyó rendes oktatásban vettek részt a diákok, valamint az iskoláknak helyet adó városok egyikében érintkeztek közvetlenül a lakosokkal. A pataki diákok legfontosabb úti célja Lőcse és Késmárk volt, de többen felkeresték a viszonylag későn kiépült iglói intézményt is, míg más iskolákba (pl. a Selmecbányáiba) csak elvétve jutott el egy-egy tanuló.

A szepességi tanulóévek a konkrét célon, a német nyelv megismerésén, a peregrináció előkészítésén kívül is fontos eredményekkel jártak. Mindenképpen erősítették és rendszeressé tették a két protestáns felekezet közötti együttműködést, továbbá nyilván alakította a polgári fejlődésben előrébb járó városok megismerése a kikerült diákok szemléletét is.

A meglehetősen rosszul dokumentált diákcsere arányaira, mértékére vonatkozóan - egységes nyilvántartás híján - Patakon az egyik legjobb forráscsoportot épp az alábbiakban közölt önéletrajzok alkotják. Ezekből nemcsak a résztvevők száma, aránya és a látogatott iskola neve állapítható meg, hanem az ott eltöltött idő nagysága és a több líceum egymás utáni felkeresésének gyakorisága is. Szintén fontos következtetés vonható le a németül tanulás és a peregrinációban való részvétel, illetve a németül tanulás és az azt megelőző fizetett diáktisztség viselése közötti viszonyról. Alaposabb elemzés után látható, hogy a lelkészi nyilatkozatok alátámasztják ennek a tanulási formának a költségességét. Ez magyarázza, hogy a Szepességbe utazók nagy része azt megelőzően saját maga kereste meg a költségek anyagi fedezetét, s még tanulságosabb, hogy a peregrináció és a német szó begyakorlása - amely elvileg együtt biztosította volna a legideálisabb továbbtanulást - gyakran egymást kizáró tehertételnek bizonyult.41

Az esetleges, rendszertelen diákcseréhez képest lényegesen elterjedtebb volt, hogy a tógátusok akadémiai tanulmányaikat megszakítva vagy befejezve tanítói hivatalt vállaltak valamelyik partiHorvay, 1937. 144-148, 247-251. p.; Ugrai, 2002. 73-85. p.

31