Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)

IV. Gömöri Egyházmegye

talos szolgálatját kezdette, mint káplán 1802-ben a nagytiszteletü gömöri egyházi megyében, Hétben; ugyanezt folytatta Serkében 1802-ben és 1803-ban. 1804-ben rendes prédikátori hivatalra ren­deltetett Ragályra, ahol most is lakik. Ragály jun. 26-án 1807. Váczi István Ragályi m. prédikátor 175. Uza Panyit - Váradi Jósef Váradi Jósef prédikátori szüléktűl származván 1778-dik esztendő­ben júniusnak 23-dikán, azok által neveltetett és oskoláztatott. Gyermekségében előlször Zádorfalvába, annak utána Pelsützön. Innen vitetett a miskóltzi református gymnasiumba, aholott is idővel subscribálván seniorságot és classicus praeceptorságot is viselt, úgymint egy esztendejében a compariták, másban a conjugisták classisában. Nemkülönben ebben az időben mind a közönséges, mind a harmónián való éneklés mesterségét az egész oskolának ta­nította. Minekutána itt deákságban három esztendőket eltöltött vol­na, ment az anya sáros pataki oskolába, ahol ugyanannyi esztendős­nek vétetvén be, azon kívül töltött a sáros pataki collegiumban 4 egész esztendőket. Innen amplectálta a putnoki rectoriát, aholott is három rendes esztendőket töltött. Végezvén rectoriáját Imolára ren­deltetett édesatyja, tiszteletes Váradi Lázár úr mellé káplánságra, ezt is eltöltvén most már rendes prédikátori hivatalt visel és lakik Uza Panyiton, Gömör vármegyében. 176. Hét - Zilahi Császár Sámuel Zilahi Császár Sámuel mostan héti prédikátor. Születtetett prédiká­tori nemes szüléktől Sátor Alja Újhelyben 1762. esztendőben. Ta­nult a sáros pataki református kollégiumban szintén a seniorságig, volt német nyelv közönséges tanítója, rhetoroknak praeceptora, matheseos praeses. Tanulását végezte Bemában. Onnan visszajővén tiszteletes atyjaura mellett káplánkodott Gesztelyben. Rendes pap lett Petriben, Alsó Szuhán, Uza Panyiton. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom