Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)

Tanárok, diákok és prédikátorok Sárospatakon: 1558-1600 - II. Humanisták és teológusok: 1576-1598

Rektorságával egyidőben a pataki elsőpap Pesti Gáspár lett, róla ugyancsak hiányosak az ismereteink, de a megmaradt adatok nagy tudást és érdekes egyéniséget sejtetnek. Pesti 1578. június 13-án lett a wittenbergi magyar coetus tagja, s ekörül iratkozott be az egyetemre is. 1578-1579-ben a coetus 28. seniora volt, mint ilyen ő állította össze először a Wittenbergben tanult magyarok névsorát a kezdetektől, ennek a listának azonban az első, 1522-től 1546-ig menő része elveszett. 1579 májusában a rostocki egye­temre iratkozott be,220 221 222 ettől kezdve hosszú időre eltűnik a szemünk elől. 1586 előtt Debrecenben volt tanár,"“ tudjuk, hogy 1590-ben ő adta ki először Szikszai Fabricius Balázs Nomenclaturáját,223 s van, aki őt gyanítja az egész debreceni tankönyvkiadási program mögött az 1590-es évek elején.224 225 Mint pataki elsőpap halt meg 1594 vége, 1595 eleje körül. Utódja az elsőpapi tisztben ismét egy szepességi krypto- kálvinista, Tolnai Fabricius Tamás lett.226 Ő itthoni iskoláztatása után 1581. október 25-én iratkozott be a wittenber­gi egyetemre, s ugyanaz­nap lett a magyar coetus tagja is Fegyverneki Izsákkal együtt. 1584-1585-ben a coetus 35. seniora volt, majd hazatérése után az eperjesi iskola rektora lett.226 1587 és 1594 kö­zött Thököly Sebestyén udvari papja volt Késmárkon, s tagja volt Sebastian Ambrosius Lahm kryptokálvinista körének. 1595 elején 220 AAV II. 275. - Szabó G. 1941, 20-21, 87, 139. 221 Holl Béla, Adatok David Chytraeus magyarországi vonatkozásairól, Acta Historiae Litterarum Hungaricarum (Szeged) XVIII (1981), 57. — Karl- Heinz Jügelt, Die ungarländischen Studenten an der Universität Rostock = Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadások, Nem­zetközi Magyar Filológiai Társaság - Scriptum Kft., Budapest - Szeged, 1993,575. 222 Zoványi J. 1977/1, 355. 221 Újfalvi I. 1597, 2r. - Ugyanitt ír Pesti Gáspár haláláról is. 224 Gulyás Pál, A könyvnyomtatás Magyarországon a XV-XVI. században, Bu­dapest, 1931, 224.’ 225 Tolnai Fabricius Tamásról: Zoványi J. 1977/11, 645. 226 Szabó G. 1941,79, 140. Óh nagy Fabricius, kis sírba temetve a hamvad. Szórjatok e hantra rózsavirág-koszorút! (Thúri György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom