Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)

Tanárok, diákok és prédikátorok Sárospatakon: 1558-1600 - II. Humanisták és teológusok: 1576-1598

Bánffy Ferenc, s nevelője Baranyai Decsi János neve is fémjelzett. Ő maga is írt itt egy könyvet, ez egy újtestamentumi index, azaz konkordancia, amely 1588-ban jelent meg Forgách Mihály öccsé- nek, Jánosnak ajánlva.214 1589 elején Forgách Mihállyal együtt hazatért, de a következő esztendő júliusában már mindketten Paduában voltak. Itteni életükről két Forgách Simonhoz írott levele maradt fenn, melyekben beszámol az általuk tanulmányozott klasszikus szerzőkről, s tudjuk róla tanítványa, Thúri György gyászverséből, hogy ebben az időszakban elsősorban a természet- tudományok érdekelték.216 1591. szeptember 3-án Forgáchcsal, Sombori Sándorral és Szamosközi Istvánnal együtt Rómába és Nápolyba indult, innen betegen tértek haza, s november végén - Forgách Mihályt kint hagyva - Paduából hazaindult. Csak rövid ideig volt lektor Károlyi mellett, mivel az 1593-ban Gyulafehérváron lett elsőpap, elhunyt barátja, Laskai Csókás Péter helyett, s ott a következő évben ő is meghalt.216 Rektornak ekkor Baranyai Decsi Jánost hívták meg, ő azonban ezt patrónusai, Kovacsoczy Farkas es Kendi Sándor tanácsára visszautasította, így lett Krakkai a rektor, lektora viszont tudomásunk szerint több mint három esztendeig nem volt. Későbbi éveiről nem sokat tu­dunk, egy üdvözlőversét ismerjük ezekből az időkből,218 Újfalvi Imre neki ajánlotta Szikszai Fabricius Balázs Nomenclaturájának 1597-es kiadását. A jelekből következtetve ugyanolyan nagy hivatástudattal rendelkező tanáregyéniség lehetett mint Szikszai Fabricius Balázs és Thoraconymus Mátyás. A magyar késő huma­nizmus nemzetközileg egyik legismertebb személyisége. Forgách Mihály mellett nevelősködve, tehetsége és műveltsége sem lehetett akármilyen, még ha nem is maradt ránk mű, ami ezt bizonyítaná. 214 Krakkai D. 1588. 215 Thúri György, Memoriae Demetrii Karkovii, praeceptoris - Delitiae poetarum Hungaricorum..., Nicolaus Hoffmann, Frankfurt, 1619, 348. (RMKIII. 1245.) 216 Gyulajfi Lestár történeti maradványai, közli Szilágyi Sándor, TT 1893, 121. 217 Baranyai Decsi János levele Hunyadi Ferenchez, Marosvásárhely, 1596. augusztus 16., TT 1881, 474. 21S A következő mű előtt: Tolnai Fabricius Tamás, Modesta et Christiana disceptatio..., Mantskovit Bálint, Vizsoly, 1594. (RMNY 756.) 219 Újfalvi I. 1597.

Next

/
Oldalképek
Tartalom