Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)
Tanárok, diákok és prédikátorok Sárospatakon: 1558-1600 - I. Melanchthon tanítványai: 1558-1576
Melith Péter 1573-tól volt itt, s feltehetően szintén 1575-ben halt meg pataki diákként.* * 134 Az utóbbi három eset annál is figyelemreméltóbb, mivel a horvát eredetű Melith család végeredményben megmaradt katolikusnak, sőt Alaghy Ferenc ezután a bécsi jezsuitáknál folytatta tanulmányait,135 tehát számukra Patak mint egy neves humanista iskola jelenthetett csupán vonzerőt. A tanintézmény belső életéről továbbra sincsen semmi híradásunk, azon az egy konkrét adaton kívül, mely szerint Szikszai Fabricius Balázs az 1574-1575-ös tanévben adta tanítványai kezébe Nomen-claturáját, fogalomkörök szerint csoportosított latin-magyar szójegyzékét.136 A sors úgy hozta, hogy Szikszai Fabricius Balázs utolsó ismert műve ismét egy halotti beszéd legyen: 1575. április 7-én meghalt sógora, barátja, munkatársa és feljebbvalója, Balsaráti Vitus János. Két nap múlva ő tartotta felette a halotti orációt, ezt lektora, Beregszászi Lőrinc Péter gyász-versével, valamint saját Balsarátiról, Thúri Farkas Pálról és Szikszai Hellopaeus Bálintról szóló költeményeivel együtt ismét Wit- tenbergbe küldte kinyomtatásra. Dobó Ferencnek címzett ajánlása 1575. szeptember 1-én kelt, ebből következtetve valószínűleg Wittenbergbe, az október 29-én beiratko1995, 11-16. 134 Molnár József, A Subich nemzetségből származó brebiri Melith család vázlatos története, Hajdúnánás, 1939, 18. 135 Alaghy Ferenc és magántanára, Szuhay István levelei Melith Istvánhoz, Bécs, 1580 körül és 1581. augusztus 4. - MOL P 707. No. 2233-2237, 2681. 136 Újfalvi Imre az 1597-es kiadás Krakkai Demeterhez intézett ajánlásában (Újfalvi I. 1597, 2r.) azt írja, hogy Szikszai csaknem 23 éve adta elő, Szenei Molnár Albert a latin-magyar szótár 1604-es előszavában pedig 30 évet mond (Szenei Molnár A. 1971, 456.) A sárospataki példány hiányzó címlapját kézírással pótolták - Ma Oroszországban található