Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)
Késő humanizmus. Egy irodalomtörténeti korszakmegjelölés hátteréről
ges kultúra és világszemlélet meglétét bizonyították. A megoldást a német irodalomtörténeti kutatás nyújtotta, ott bukkant fel ugyanis a „Späthumanismus” fogalma, amely fokozatosan nálunk is polgárjogot nyert. Erich Trunz 1931-es tanulmánya beszélt először részletesen késő humanizmusról. Az akkor még fiatal tudós cikke első megjelenésekor nem keltett figyelmet, s szinte semmi hatása sem volt; zsenialitását csak jóval később kezdték értékelni, amikor ezt az alapvető írását 1965 után többször is újra kiadták/ Trunz gondolatmenete (amely a német protestáns tartományok helyzetét vette alapul), abból indul ki, hogy a 16. századi német rendi társadalomban az értelmiség5 6 törekedett arra, hogy ő maga is egy renddé váljon, s a társadalomban előjogokat nyerjen. Egyfajta nobilitas litteraria ez, olyan rang, amelyet a doktorok és a koszorús költők már elnyertek, s amely valahol a nemesség és a polgárság között állt. Ez az értelmiségi réteg latin (és görög) nyelvű műveltséggel rendelkezett, igyekezett a művészeteket és a tudományt egy egységes nagy rendszerbe összefoglalni, az emberi mikrokozmoszban a logika segítségével meglátni a makrokozmosz sajátosságait, s így közelebb jutni Istenhez. A tudományok alapját számukra a grammatika, logika és retorika képezték, erre épült fel a sokféle természettudomány, a csúcson pedig a teológia állt. A tudomány és a művészet egy komplex egységet jelentett, amelyet a retorika és a poétika kötött össze. Mindezt a kor nagyjából egységes iskolarendszerében mindenki megtanulta, ez volt a nagy összekötő erő. Természetes volt köreikben a sokoldalú műveltség, szinte mindenki írt latin nyelvű verset. Könyveiket egymásnak írták, latinul, kivételt ez alól csak a lelkészek képeztek, akik a köznép számára anyanyelven is alkottak. A belépőt ebbe az értelmiségi rétegbe az egyetemi tanulmá5 Trunz, E. 1931. - Az általam látott későbbi kiadás: Deutsche Barockforschung. Dokumentation einer Epoche, 2. Ausgabe, herausgegeben von Richard Alewyn, Kiepenhauer & Witsch, Köln-Berlin, 1966, 147-181. (Neue wissenschaftliche Bibliothek, 7.) - a tanulmányt (mivel magyar fordítása nincs) kivonatos formában az alábbiakban ismertetem. 6 Sajnos a magyar nyelv nem tudja megfelelően visszaadni a német „Gelehrten” szó jelentését, amely az iskolai tanulmányokat végzettek legfelső rétegét jelöli, ezért használom itt az egyébként anakronisztikus „értelmiség” szót.
