Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-05-29 / 60. szám

— 240 — N y i 111 é r.*) 2>T yilatlsozat. A „gyergyói első takarékpénztár“ részvénytársa­ság alólirt igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai és hivatalnokai, midőn ezennel a „Budapesti Hírlap“ f. é. május 19-iki 138. számában Dr. Dobránszy Pé­ter volt országgyűlési képviselő által közzétett, 1883. november 26-ról gyergyó-ditrói Siklódi Péter és Szatmári Jánostól kiállitottnak tüntetett, oláh- topliczai Urmánczy János urat sérteni szándékolt, a köztudat és igazsággal merőben ellenkező „nyilat­kozat“ felett, nemcsak az általános emberi jog és köteles tisztelet alapján, de higgadt s elfogulatlan igazságérzetünkből kifolyólag méltó megbotránko­zásunknak kifejezést adunk: ünnepélyesen urbi et orbi kinyilvánitjuk, miszerint tks. Urmánczi János ur nemcsak hogy saját megyéjében (Maros-Torda- megye), hol lakik, de megyénkben is (Csikmegye) köztiszteletben álló hazafiu; szavatartó, kifogás nél­küli becsületes honpolgár; szerény, komoly jellemű, azorgalmas minta-gazda, nagybirtokos; müveit, hu­mánus kereskedő. Eklatáns szép bizonyítéka többek közt érdemeinek, pénzintézetünknél, idegen megyé­ben (Csikmegyében) igazgató-tanácsossá lett megvá­lasztatása és állása. Részvénytársaságunk alólirt törvényes képviselői *) E rovatban közlőiteknek sem tartalma-, sem alakjáért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. és ellenőrei tiltakozván igazgató-szenátusunk ezen eddigi tiszteletreméltó tagjának ilyes megtámadta- tása ellen, tks. Urmánczy János ur iránti nagyra­becsülésünk és elismerésünket örömmel kifejezzük és ez alkalomból önként s bátran nyilvánosságra is hozzuk. Kelt Gyergyó-Szentmiklóson, 1884. május 21. Juhász Károly s. k., Merze Kristóf s. k., titkár. eluök. Igazgatósági tagok: Eránosz Bogdán. Ferenczy István. Kopacz János. Kopacz Lukács. Kun Illés Kricaa Zoltán. Lázár János. Lázár Péter. Sáska Knjetán. Ifj. Vákár Ger­gely. Ilj. Vákár István. Ferenczy György, felügyelő-bizottsági elnök. Csiky Dénes, Lázár Gyula felügy.-bizottsági tagok. Kopacz Antal, igazgató-pénztárnok. Simon Ede, könyvelő. Ávéd Kristóf, irodatiszt. A szerkesztő postája. Papoloz. A végszót illetőleg, ha személyesen bejön. Brassó, B. S. és —i—. Még mindig nyomom az ágyat. Üdvözletem! Gy -Szentmiklós. Mult számunkba lehetetlen volt. Nagy-Borosnyó. Jövőre közöljük. Kézdi-szék. Mai számra lehetetlen volt, majd csak jövőre. Eovászna. Egy tudósításunk már van, kettőt nem adha­tunk. Hivatalos árfolyamok a budapesti áru- és értéktőzsdén, 1884. május Magyar aranyjáradék 6°/0 ...................................... Magyar aranyjáradék 4°/„ ........................................... Magyar papirjáradék 5°/0......................................­Magyar vasúti kölcsön . . . • • • ■ • ■ Magyar keleti vasúti államkötvény, I. kibocsátás Magvar keleti vasúti államkötvény, II. kibocsátás Magyar keleti vasúti államkötvény, III. kibocsátás Magyar földtehermentesitési kötvény...................... Magyar földtelierment. kötény záradékkal . . Temes-bánáti földtehermentesitési kötvény Temes-bánáti földteherment. kötvény záradékkal . Erdélyi földtehermentesitési kötvény ..................... Horvát-szlavon földtehermentesitési kötvény . . Magyar szőlődézsmaváltsági kötvény ..................... Magyar nyereménysorsjegy-kölcsön ...................... Tisza-szabáljozási és szegedi sorsjegy .... Osztrák járadék papírban...................................... Osztrák járadék ezüstben ...................................... Osztrák járadék aranyban...................................... 1860-iki osztrák államsorsjegyek ........................... Osztrák-magyar bankrészvény ................................. Magyar hitelbank-részvény ...................................... Osztrák hitelintézet-részvény Ezüst...................................................................... Cs. és kir. arany...................................................... 20 frankos arany (Napoleond’or)...................... Német birodalmi márka . . , ...................... London ........................................................................... 28-án 122 40 91.85 88 70 142 50 96 50 119.— 102.50 101.50 100 50 101.— 100 50 100 25 100.— 98.25 116.— 114 50 80.40 81.25 101.70 135.50 852.— 312.75 317.60 572 9.60 59.70 122 15 Felelős szerkesztő: Szterényi József. Kiadótulajdonos: Bernstein Márk. M: . . u — .■■>! I ! > ' ' ’ " ’’ K X Egyedüli legjutányosabb és legjobb megrendelési mód! X — Az itt felsorolt áruczikkek és munkák a megnevezett első rendű czégektől a 1 égj Hiányosabban é3 a legbiztosabban Q egyedül és kizárólag a rr 99 HIRDETŐ szerkesztőségétől (Budapest, VII. Károly kör-űt 7.) rendeltetnek meg. I A következő előnyök biztosíttatnak: 1. Csakis kitűnő minőségű czikkek és munkák, csakis első rendű czégektől küldetnek a megren­delőknek, egyedül az eredeti árakon, eredeti árjegyzékek szerint. — 2 A megrendelő egyetlen levelezési lappal összes szükségletét fedezheti s megtakarítja a külön külön szállítási költséget. — 3. A csillaggal megjelölt czikkek és munkák szabott árából 10%-ot engedünk s 10 írton felül portóraentesen szállítunk mindent. — 4. A megrendelőnek megrendeléseit és levelezéseit díjmentesen teljesítjük. — A szállításokat Vajda Béla első rendű Spediteur eszközli. — Minden küldeményért hármas jótállás: a czógé, a spediteuré és a „N. H.“-é. I. Gr3róg-3rl^-ü.lörileg,e33ég'el£. Brázay-féle sósborszesz. 42 különféle betegségben fölérhetetlen hatású, egy házban sem hiányozbattk. Ara 80, 40 kr. Hungária kávé. Szalády Antaltól. Gyomorbajban, bélhurutban stb. szenve­dőkre rendkívül jó hatású. Egészségeseknek megbecsülhetetlen. Egy kilo I frt 20 kr. Forty-féle egyetemes sebtapasz, minden seb azonnali gyógyítására. Arj. sze­rint. — Weisz M.-íéle universalis sebkenőcs, ára 30, 50 kr, 1 frt. Hoff János-féle egészségi sörök 1 palaczk 60 kr. maláta-czukorkák 20 kr., malátakivonat 70 kr. — Strausz B. mellsőre, hűsítő labdacsai és mellpasztillái. Árj. szerint. Fáozányi A. gyógyszertárából a következő nagyhírű elismert különlegességek : a) Fáczányi-féle magy.. édes mustár gyomor és béllmrut ellen 1 frt vagy 50 kr. — b) Fáczányi-féle fogpapir fogfájás-, arcz- és fülszakgátás ellen egy kis csomag 70 kr. c) Fáczányi-féle Phenyi-szappan bőrbetegségek ellen 70 kr. d) Sósborszesz (szakértő­től) frt 20 kr, 70. Gyógykülönlegességek Török József főraktárából: szakálluövesztő 2 frt 60. — Vas bravais 3 frt. Szem-essentia dr Leboistól, franozia szemgyógyviz, egészséges szemek erősíté­sére is megbecsülhetetlen hatású, úgy hogy minden szemeire féltékeny egyetlen csa­ládnál sem szabad hiányoznia; gyenge beteges fájós szemekre nézve s egyáltalában minden szembaj, bántalom vagy betegségben nélkülözhetetlen, minthogy e nemben a legkitűnőbb gyógyhatású s a legnagyobb orvosi tekintélyek által legjobban ajánlt me­dicina. Török Józsefen kívül kapható a vezérképviselőnél: Müller L. Soroksári-utcza 4. Egy üveg ára 90 kr. tJrmös essentia. Arany érmekkel kitüntetett gyógyszer belli unit, étvágytalanság stb. esetén. Vörös borhoz adva a legkitűnőbb ürrnöst adja. Török J -en kívül kap­ható id. Müller Jakab feltalálónál (Rostély-utcza, saját háza), ára 50 kr, Köszvényvászon. Ára 1 frt 5 kr. „Szultána-növény-szappan“, Nemencsek-féle, bőrviszketegsé májfoltok, szeplők hajkorpa és migrain ellen. Ara 35 kr. Ezenfelül minden gyógykülönlegesség árjegyzék szerint. II- Pipere-3zere]r. Blaháné arezpor. Müller M. ill xtszertárából. Ugyanonnan mindennemű pipere- és illatszerek. — Zsebkendő- és ruha-parfum 5.60 kr. Jaulusz-féle „Juno-créme“ ásványmentes, ártatlan szerekből, szeplők, mójíöltok ellen. 1 frt 50. — „Juno pasta“ az arcz hófehérré tételére 2 frt, „Juno-puder“ 60 kr. A bécsi és budapesti vegytani intézetek a legjobban ajánlják; rendkívül kapatos pipere-szerek. Uj magyar hajfestő-szer a természetes szin visszaállítására Tokody-téle ára 250’ — Bajuszteremtő 2 frt 40 kr. Sultána-pipere-szappan. Minden boudoirban nélkülözhetetlen, csodálatos hatású, elismert. Ára 3 drb 1 frt Nemencsek-féle. Hajnövesztő-szer. Hausner R. családi titka. Ara 1 frt 40. DV Ezenfelül minden pipereszer árjegyzék szerint. *^K| III. Gazdasági és náztartási czilciseis:. Az „Első m. fekete bőrkanőos-gyár“ gyártmányai. Fekete bőrkenőc3 1 frt 20, sárga 1 frt 50. Ercztisztitó 10 kr. Kettős velenczei bőrlakk 60 kr. Nemencsek-féle. József főiig udv. szállítója. Katonai, esendőn stb. szállító. Egyetemes hideg enyv, Singer-féle. Edények, üvegek, pipák, fadarabok és bőr összeragasztására, 20 kr. Mosánszky-féle fénymáz. — Nemencsek-féle éreztisztitó 10 kr. Vezérraktár: Sinkó Józsefnél Budapest, uj-uteza 1. Rovarpor, Posch-féle 1 frt. — Patkányirtószer Reisztól 1 frt. Ezenfelül minden háztartási és gazdasági czikk eredeti áron. ITi-va tárnia, ruliázat. Férfi divátáruk és fehérnemttek Karikás Lajostól. — Egészségi fehérneműek és öltözetek dr. Jäger Gustáv-féle a budapesti főraktárból. — Kalapok Nyerges M. gyárából. Női divatáruk Monaszterly és Kuzmik udv. szállítóktól. —- Női ruhák Fried- richtől, a volt Alter és Kiss főszabászától. Czipők, Lőrincz István gyárából urak, hölgyek és gyermekek számára. 3®* Ezenfelül minden áruk ered. árjegyzék szerint. ZLZEincLenféléls:­A Gschvrindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyári részv. társaság Budapesten szesz-, élesztő-, likőrből, rumból és eczetessentiából álló készítményeit ajánljuk. Gyár és fürdőiutézet: Józsefváros, üllői-ut. Főraktár: Károlykörnt 17 sz. báró Orczy-féle ház. Bútorok, az I, butor-ipar-társaságtól. — Ezceileatszék 16 féle c.zélra Schäbcrt K.-tól. - Pénzszekrények, Wiese Fr. udv. száll, — Vasbutorok Stitz Henriktől. — Agynemüek Hilttl Tivadar udvari szállítótól. Üvegnemüek Stölzle és fiai gyárából. — Kocsik Bogdán J. gyárából — ló­szerszámok Szigeti L.-tól. — Tornaeszközök, szerszámok, malomkövek, kouyhaeszközök Geitner és Rauschtól. Billard és tekeasztalok Gyöngyössy J -tői. — „Ariston“ önjátszó szalon-hangszer 25 frt a főraktárból. — „Orchestrion“ önjátszó óriási zenekar ára 1000 írttól fölfelé; a főraktárból. — Zongorák Lédeczy gyárából. Lőfegyverek, pisztolyok stb. Kimer udv. szállítónál. — Vadászati és úti czikkek Kertész Tódortól. Gazdasági gépek Fehér Miklóstól. — Varrógépek Neidlingertöl. — Mestersé­gekhez szükséges szerszámok Geitner és Rauschtól. A legkitűnőbb eredeti franozia pezsgőborok Jaqties Ijouís Fréres franczia ezég budapesti vezérképviselőjétől, Müller L.-tól. Grand vin de la courenne 3 fit 80 kr. Carte blanche Írére cliois 3 frt 50 kr. (Soroksári-utcza 4.) Essentiák mindennemű likőr gyártására Wattericb Arnold gyárából. Sikerült és szép arozképek Neumann Iga. műterméből. Szénrajz 3 frt kréta­rajz 6 frt, olajfestmény, (életnagyság) 8 írttól fölfelé. A fénykép sértetlenül vissza- kiildetik. — Arczkép választási zászlók k sz. Neumann lg. műterméből. Vésnöki munkák, pecsétnyomók, bélyegzők, pecsétbélyegek, monogrammok a legolcsóbb szabott ár szerint. Schmíth Adolf és társa m. kir. szab. bőrgyára, szij-, bőruemüek- és gépszyak- ban (Hársfa-utcza 1 sz) a monarchia legnagyobb gyára. (Hadfelszerelés.) Számos kitüntetés. Humiyer Károly (Soroksári-utcza 91.) mészkő- és téglaégető gyárát mint Bu­dapesten a legszolidabbat, a legjutányosabbat és legnagyobb szállításokra is a legké- pesebbet a legjobban ajánljuk épitkező községeknek, hatóságoknak és magánosoknak Egy szóval minden munka ós czikk, nyomatott árjegyzék szerint készíttetik és szállittatik. Elsa központi szétkiildási helye Magyarország összes kiviteli terményeinek, áruinak és gyártmányainak. (Tokaji, ménesi, balatonvidéki borok Vámossy Lajos utján, kőbányai sörök D.ttricb és Gottschlig utján, huskonszervelja Weisz testvérektől, selmeczi pipák Heller F.-től, magyar vas, aczél stb. Vadhús Pál Károlytól, lámpák, pipié, szapptn, szegedi paprika, gácú posztó, stb.) mind legdíszesebb forrásából, szabott áron és az eredeti ezég árjegyzéke szerint. — Elegendő egy leveleto lapot írni a „NEMZETKÖZI HIRDETŐ“ szerkesztőségéhez. 14-48 a-yore, pontos és "becsületes Inszolgrálás. Nyomatott ßernateio Márknál Sepsi-Szentgyőrgjön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom