Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-03-20 / 33. szám

A mit a közös minisztérium tizenhét éven át nem akart és nem akar létesíteni soha — a magyar nemzeti hadsereg felállítását, — a mit a közös minisztei’ium és delegácziók tizenhét éven át könnyelműen elhanyagoltak, s el fognak hanyagolni örökre, — Magyarország gondos megerősítését az orosz ellen: ezt csak egy Ausztriától független magyar hadügyminisztérium viheti keresztül, mely a magyar kiálynak és országgyűlésnek felelős.

Itt más megoldás nincs.

A mérsékelt ellenzék vagy belényugszik abba, hogy a magyar király és nemzetünk a legközelebbi európai háborúban ismét magyar hadsereg nélkül lépjenek síkra és ki legyünk téve egy újabb katonai katasztrófának ; vagy ha a mérsékelt ellenzék bölcs belátása ily veszélytől meg akarja menteni a trónt és hazát: akkor e párt férfiasán elhatározza magát, hogy a függetlenségi párttal szövetkezik a magyar nemzeti hadsereg létrehozatalára. A mérsékelt ellenzék elfogadja azon biztos álláspontot, hogy a magyar állam katonai ügyei saját törvényhozásunk és kormányunk által igazgattassanak, s az 1867. XII. törvénynek ezzel ellenkező pontjai eltöröltessenek. A hogy kötöttük, úgy oldjuk !

A függetlenségi párt pedig, mely a pragmatika szankczió alapján elismeri, hogy Magyarország és Ausztria, a magyar király és az osztrák császár egymást minden ellenség ellen védeni tartoznak, nem fogja kétségbe vonni a magyar királynak legfőbb haduri jogait, miket az angol alkotmány is megad a koronának.

Ezen ép oly törvényes, mint helyzetünk által kö • vetelt politika alapján egyesülhet a két ellenzék a hadügyi kérdés megoldására.

*

* *

Az a nemzeti párt, mely Magyarország állami önállóságát ily politikával biztosítani kész, — kijátszott, de közjogi érvényét el nem veszítő törvényünk alapján biztosítani fogja azt is, hogy nemzetünk irányadó befolyása a külügyek vezetésére minden körülmények közt érvényesüljön s nemzeti érdekeinknek megfelelő külpolitika követtessék.

Ennek a nemzeti ellenzőknek aztán nem fogják fülébe súgni az osztrák-magyarok, hogy nincs prog- rammja, hogy ő se tud segíteni az országon! s fogadom, hogy ily életrevaló nemzeti tett után soha nem fog többé Tisza Kálmán programmot követelni az ellenzéktől!

A czeglédi botrány.

Lapunk mult számában már röviden megemlékeztünk ama hallatlan botrányról, melynek márczius 15-én Czegléd városa színhelye volt.

A dolog következőkép történt:

A város polgármestere meghívta az ünnepélyre az országos függetlenségi kör több tekintélyes tagját s köztük Ugrón Gábort is, kinek az ünnepi beszédet is kellett vona tartani. E meghívásnak engedve Hermann Ottó, báró Prónay Gábor, Hegedűs Károly és Hoitsy Pál f. hó 14-ón este Czeglédre érkeztek, hasonlókép Verhovay, Csatár, Széli György s Szemnecz Emil is, ez utóbbiak előre küldvén Persayt, hogy fogadtatásukat készítse elő.

A vasútnál fél kilencz óra után két deputáczió

tAmcma.

EordaL

A vihar leszedte életem virágit;

Szerelem, barátság már hiába ámít.

Még hazámnak élnék, az is gyászban szenved. Bort ide! Oszoljék a sötét bCifelleg !

Borra csókot, lányka! hadd hevüljön ajkam; Nevessen keservem kicsapongó dalban! Mámor-ittas lelkem felszárnyal az égbe,

S ezt a rideg létet elfeledem végre !

B S,

NERINA.

— Történeti beszély. —

(Folytatás)

Mindamellett bizton állítja, hogy Nerina nem volt szobájában, mert ő bizonyos ürügy alatt koczogott az ajtón, be is kiáltott, de sem választ nem nyert, sem később kérdőre nem vonatott ezen merészségéért. — Értesülvén erről, megparancsoltam neki, hogy engem azonnal értesítsen, ha úrnője ismét főfájást színlelve, szobájába zárkózik.

Ez végre ma megtörtént s Teréz nyomban hozzám jött, elmondandó, hogy palotám előtt egy a Lido felé tartó csolnakkal találkozott, melyben egy sűiün lefátyolozott nő ült, kiben Nerinára vélt ismerni. Nem haboztam egy perczig sem, csolnakba szálltam Giovannival s a Lido felé eveztünk. Egy bokros helyen láttam is csolnakot, de vezetője úgy fejére húzta csuklyáját, hogy nem lehetett megismerni. Mi a Lido ellentétes pontja felé eveztünk nagy csendben 8 minden nesz nélkül kiszálltunk ;

is várta az érkezőket. De nem volt semmi baj, vegyesen hangzottak az éljen Herman ! és éljen Verhovay ! felkiáltások. Herman társaival a nagy vendéglőbe szállott meg, Verhovay Csatár Zsigmond- dal s Széli György gyei Kovách László szabó házánál. Ez utóbbi helyen nagy szónoklatok tartattak az est folyamán, az utczán összegyűlt nép előtt. Csatár mindennemű átkokat szórt a leérkezett képviselőkre s a tömeget, különösen a napszámosok egyletének, — mely közel ötszáz tagot számlál — jelenlevőit formálisan fanatizálta.

Ugrón Gábor csak 15-én reggel érkezett Czeglédre Kolozsvár felől, hol a városi polgármester várta. Verhovay emberei engedélyt kértek a hatóságtól nyilvános ünnepély rendezésére, meg is nyerték ezt, csakhogy oly utasítással, hogy azt egy félórával az előbbi ünnepély elmúlta után tarthatják.

15-őn reggel fél kilencz órakor csendben tartatott meg az isteni tisztelet. A református templomból a nép a Kossuth-tére vonult. Verhovayék odarohantak a város által fölállított emelvényre, s elfoglalva tartották azt. Ugrón Gábor és társai az emelvény felé közeledtek, egy közbecsülésbeu álló városi polgár, Dobos mérnök vezetése mellett. A tömeg utat engedett egész az emelvény aljáig. Már I csak egy sor ember állotta útjukat, midőn Ugrón, Prónay és Hoitsy az emelvényre akartak lépni. Ekkor Széli György fölemelve egy nemzeti zászlót,

I Ugrón Gáborra mutatott vele, e szavakkal: „ezt a I nagy feketét“. Óriási zsivaj keletkezett. Fönt az emelvényen Csatár, Persay, Szemnecz, Verhovay is a zászlókkal handabandáztak, a tömeg botjait emel gette s lökdösődni kezdett. Herman Ottót egy egész csapat vette körül, s talán nagyobb baj eshet, ha tőrbotjára nem apellál. A jelenlévő hót csendőr felfűzött szoronynyal akarta visszaszorítani a tömeget, mire a nép ezeket támadta meg s a városház falának szorította, mialatt Ugrón és a többiek kijutottak a tömegből, s a néptömeg szélére állván, várták a történendőket. Ugrón hallgatni akarván a beszédeket, újra visszament az emelvény aljáig, s ott állott egy ideig. Miután azonban megunta Csatár beszédjét, visszafelé indult. Ekkor inzultálui kezdte a tömeg. Előbb csak emelgették a botokat, azután ütni kezdették. Vagy öt helyen beverték a fejét, szeme alatt pedig egy nagy sebet ütöttek. Vértől ázva jött be a városház udvarára, hol a jelenvolt Csurgay orvos kezelés alá vette.

Verhovayék azalatt tovább folytatták a szónoklatokat óriási zsivaj és lárma között. Nagysokára volt kéznél két század huszár, kik az exerczirozás- ból parancsoltattak haza s megtisztították a szeméttől a piaczot. Ugrón sebe miatt a vonattal Budapestre utazott, elkísérte Hegedűs Károly is, a ki estére azonban visszatért; Herman, Prónay és Hoitsy itt maradtak, hogy az este rendezendő banketten részt vegyenek. A katonaság felvonulása alkalmával többeket legázolt, nehányan karddal kaptak sérüléseket. A polgármester Csatár, Persay, Szemnetz s néhány más főízgató elfogatására nézve megtette a lépéseket, először azonban telegrafikus jóváhagyást kért Pestmegye alispánjától Földváry Mihály- tói. Azalatt az illetők elutaztak a városból.

Az alispán még az nap délután meg is érkezett,

— 130 —

de alig mentünk nehány lépéssel beljebb, halk hangokat hallunk. A sűrű ködben alig láthattam valamit, de végre mégis fölfedeztem egy férfi- s nőalakot egymás karjaiba borulva. Nerina ős Tiepoli volt. Féltékeny dühtől elragadva, kivont karddal akartam gyűlölt ellenségemre rohanni, hogy nyomban leszuijam ; de Giovanni nem engedett, mert ez esetben örökre elvesztem Nerinát. Beláttam, hogy igaza van s elhatároztam magam, jobb alkalomra várni, mely előbb kínálkozott, mintsem hittem volna.

Miután elrejtve a ködtől, hosszabban szemléltük a magát biztonságban érző szerelmes párt, visszamentünk a városba s a Rialto-hidnál kiszálltunk. A Márk-téren egy aranyműves jő elénk és egy gyönyörű arany kelyhet kinált, melyet állítólag egy hajós ejtett zsákmányul a genuai háborúban. A kehely szép volt, művészi kivitelű, nekem megtetszett s alkudozni kezdtem a tulajdonossal; ezalatt egy sűrűén befátyolozott nő ment el mellettünk, kiben Nerinára véltem ismerni. De bármennyire is kételkedtem, hogy Nerina a Lidoból nem ment volna egyenesen haza, hanem késő este egyedül megy a Markus-téren keresztül, — a Lidoban szerzett tapasztalat annyira fellázitá kedélyemet, hogy utána mentem a nőnek s minden ellenállása és sikolya daczára lerántottem arczárói a fátyolt. Idegen vonások voltak 8 épen egy tréfás megjegyzéssel akartam utjának engedni a nőt, kit karján fogva tartók, midőn hátulról nem a leggyöngédebben nehezedett vállamra egy kéz. A másik perczben már e szavakat hallottam :

„Nem szégyenled magad, Dandoló Cezar, te büszke nemes, védtelen, tisztességes nőket az utczán megtámadni ?“

Hátrafordultam, Tiepoli Lorenzo állott előttem. Gyűlölt vetélytársam látása s a tolakodó hang, melylyel engem iskolás gyermek módjára rendre- utasitani merészelt, már is fellázadt kedélyemet a dühig fokozták.

rendkívüli gyűlést tartott s szigorú vizsgálatot indított meg.

Ugrón Gábor Pesten van, sebei nem életveszélyesek s már is elégtételt kért a képviselőháziéi e merényletért. Beadványa a mentelmi bizottsághoz utasittatott. Azt hiszik, hogy nemsokára személyesen is meg fog jelenhetni a parlamentben, hol maga akarja elmondani a történteket.

Választások előtt.

Ezen czim alatt a hazai tisztviselő kar érdekeit képviselő, a tisztviselők között elterjedt szaklapban : a „Magyar Tisztvelő“ ben egy figyelemre méltó czikket olvasunk, melyet már azért is ismertetünk, mert a tisztviselők mozgalmait eddig mi is figyelemmel kisértük s őszintén kivánnók, hogy a felhívás ne hangozzék el eredménytelenül. A cziklc írója felhívja lapja olvasóit, miként ezek a közelgő képviselőválasztások alkalmával tömörüljenek és csak oly képviselő-jelöltre adják szavazatukat, a ki annak idején a tisztviselő-karért tenni is fog valamit.

Ajánlja továbbá, hogy tartsanak ülést, beszéljék meg egymás között a dolgot, azután pedig küldjenek ki kebelükből egy állandó végrehajtó-bizottságot, melynek feladata volna a tisztviselők kívánságait a képviselő jelölttel közölni. Eljárásuk eredményéről pedig értesítsék, habár röviden is, a „Magyar Tisztviselő“-t, hogy igy e lap hű tükre legyen a lefolyt mozgalmaknak.

Ezen felhívás kiválóan a pénzügyi és bírósági tisztviselőkhöz lett intézve és miután mi is szivünkből kívánjuk, hogy a hazai tisztviselő-kar jogos és méltányos óhajai valahára figyelembe vétessenek, s hogy a tisztviselők nem presszió, hanem szabad meggyőződésök folytán vegyenek részt a közelgő képviselőválasztásokban: csak örvendenénk azon, ha a nagy tapintattal és a kiváló irók támogatásával szerkesztett „Magyar Tisztviselő“ felhívása nem hangzanék el eredménytelenül.

Nevezett lap annyit fáradozik már 5 év óta a hazai tisztviselőkar érdekében, hogy méltán és jogosan számíthat a tisztviselők támogatására. Nem tartózik ugyan e lapra, de mégis megemlítjük azok kedvéért, a kik a „Magyar Tisztviselő“-t még nem ismerik, hogy említett lap ára egy negyedre: 1 frt 25 kr, és megrendelhető Budapesten, VII. kér., Ist- ván-út 7. sz. alatt.

Bartlia Miklós s.-szentgyürgyi párbaja.

A „Székely Nemzet“ idei 44. számának napi hírek rovatában „Pisztoly párbaj“ czimen egy közlemény jelent meg, melyben többek között utalás történik arra is, hogy Bartha Miklós magát Malik Józsefnek még be sem mutatta.

Erre vonatkozólag felkórettünk annak kijelentésére, hogy Bartha M. orsz. képviselő s az „Ellenzék“ czimü napilap szerkesztője nem azért jött Szent- Györgyre, hogy magát itt Málikuak bemutassa, hanem hogy az utóbbi által rajta elkövetett sértésért lovaglás elégtételt vegyen.

Nemcsak, hogy be nem mutatta magát, de sőt határozottan tiltakozott az ellen, miszerint neki Má „Te bizonyára nagyobb dicsőségnek tartod, — vetém oda neki gúnyosan — gazdag örökösnőket lekötni, gyámja s rokonai tudta nélkül titkos összejövetelekre csábítani, nemde?“

„Kölyök! gyáva gazember!“ — kiáltá ő dühtől remegve, s kardja után kapott. De még mielőtt azt hüvelyéből kihúzhatta volna, ón tőrt rántottam s úgy mellbe döftem, hogy szótlanul ömlő vérrel ösz- szerogyott.

Ekkor a szomszédos korcsmából hajósok nagy tömege borzasztó orditás közepette kirohant s míg egy része a sebesült mellett maradt, addig a nagy többség felemelt baltákkal és késekkel rontott utánam s veszve vagyok már, ha e közben egy hozzánk tartozó fegyveres csapat nem jő arra, melynek közbevetése' által sikerült annyi időt nyerni, hogy a Rialto-hidnál csolnakba ülhettünk s palotádba jöhettünk, bátyám, mielőtt még hatalmukba kerítettek volna.

A doge komor arczkifejezéssel hallgatá végig Cezar elbeszélését.

— Soha sem fogod heves véredet mérsékelhetni! — mondá aztán fejcsóválva. — Miként ragadtad- hattad el magad annyira, hogy nyilvános helyen tőrt huzz Tiepoli Lorenzo ellen, még pedig oly időben, mikor városunk csakúgy hemzseg a hajósoktól.

— Erre én nem gondolhattam, mert azt hittem, hogy a sérült naszádok javításával vannak elfoglalva. De mindenesetre csak a véletlen játéka volt, hogy ezek a hajósok, kiket Gradenigo nagyon találóan Tiepoli testőrségónek nevezett, a korcsmába'n voltak 8 istenitett vezérük bukásának szemtauui lehettek.

—- Egy véletlen, melyet nagyon is drágán fizethettél volna meg ! — folytatá dorgáló hangon a doge. — Meggondolatlanságod igen könnyen életedbe kerülhetett volna, s adj hálát istennek, hogy üldözőid elől szerencsésen megmenekültél. De a nagyobb baj csak most jön ha Tiepoli barátai s hi-