Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-04-10 / 41. szám

— 162 Soha viszonyaink rendezettek nem lesznek, mig Ausztriával szemben sorompókat nem állíthatunk, — nekünk külön és önálló vámterület kell. Csak ha ez lesz, akkor lesz boldog az ország, a nélkül soha.

Elismerte ezt félig-meddig a kormány is, elismerte azt Fáik Miksa, a csökönös kormánypárti ember interpellácziójában, mely ez ügyben a második volt. Lett volna még kettő: Hoitsy Pál és Ugrón Ákos, ők is ez ügyben akartak interpellálni, de abbahagyták.

Elég volt Apponyi, bizonyította Tisza válasza.

A marhák védelme.

Budapest, 1884. ápril 7.

Ez egyszer kijutott a marháknak is Bécsben, már t. i. a magyar marháknak.

Mi adunk azoknak a német atyafiaknak enni valót és most ők henczegnek velünk szemben. Uj vásártörvényt adnak ki Bécsben s sértik a magyar szállító közönség érdekeit, s mikor ezek kifognak rajtok, — mert hát egy magyarnak több az esze, mint tiz németnek — akkor előáll az alsó ausztriai helytartóság és úgyszólván kitiltja a magyar marhát Bécsből.

Oly rendeletet adtak ki a mi drága szomszédaink, kikkel mi közösügyi viszonyban vagyunk, mely mellett lehetetlen Bécsbe vinni marhát. Nagy riadalom támadt erre „Jeruzsálem városában“. A mér’ sékelt ellenzék vezére, Apponyi Albert gróf felemelte szavát és sújtott, mint a villám. Interpellálta az egész kormányt s ennek az az eredménye is volt, hogy Tisza be is vallotta, hogy ő bizony csak a rendelet kibocsátása után, taián csak nehány órával annak életbeléptetése előtt nyert hivatalos tudomást az egészről. Sürgönyzött is azonnal, épugy az ex-agrárminiszter, de még feleletre sem méltatta őket eddig az udvarias osztrák kormány. Odafenn jártam ma a kereskedelmi minisztériumban s csupa hosszú orrt láttam.

0 exczellencziája Bécsben kegyeskedett lenni, a kegyelmes ur kunyorálni ment, fölküldötte Tisza Kálmán, a főnök. De biz nem igen végzett eddig semmit, mert fönn jártam Tisza testőrségénél, de oda még sürgöny nem jött. Ma aztán fölment asssisz- tálni Matlekovics államtitkár és Lipthay István miniszteri tanácsos. Matlekovics ridegsége és hidegvé- rüsége talán segíteni fog, — de ha ezzel nem sikerül rendet teremteni, akkor fog előállani Lipthay Pista, a világ legszivélyesebb és legelőzékenyebb embere s kísérletet fog tenni ő is.

Felvitték a két szélsőséget, az egyik a konokság, a másik a szívélyesség. Mathlekovics rideg ember hírében áll, Lipthay Pista pedig az „angyalember“. De azt hiszem, egyik sem fog vizet zavarni, az osztrák komiszságnak egyik sem lesz elég ember. Oda föl kell menni Tisza Kálmánnak, térdre borul ni Taaffe gróf előtt, könyörögni összetett kezekkel — akkor lesznek kegyesek megadni törvény biztosította jogainkat. Mert arról, hogy Tíaza Kálmán szerződésszegést konstatáljon, arról ne álmodjék az ország ; tud ő mézesen beszélni, eget-földet Ígérni, de tenni is tud — egy nagy semmit.

Addig azonban a magyar marha itthon marad és ez jól is van igy. Legjobb volna a magyar rnarlia- szállitóknak strikeolni s épenséggel semmit sem szállítani Bécsnek, hadd koplaljanak ő kelmék. Ha mi nem küldünk fel marhát, nincs mit enni s ez nem is fog ártani nekik. A magyar szállítók kibírják ezt, ő kelmék azonban nem. —

Ugrón Ákos beszéde*)

— az ipartörvényjavaslat ügyében. —

T. ház! Azon felszólalások után, melyeket itt e házban szerencsénk volt hallani e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, valóban újabbakat felhozni alig lehet és ha ennek daczára a jelen alkalommal, is igénybe akarom venni a t. háznak becses figyelmét, ennek oka azon kötelességérzet, a melylyel különösen választóim iránt tartozom, a midőn azoknak óriási nagy többsége iparos lévén, azok kívánságát és óhajtását e házban tolmácsolni akarom. (Helyeslés a szélsőbalon. Halljuk! Ha'ljuk!) Oka másrészt felszólalásomnak az is, hogy olyanok mondattak különösen az önálló vámterületre vonatkozólag, melyekre észrevételeimet meg kell tennem, any- nyival is inkább, mert a már is nagymértékben megindult választási mozgalmak folyamán észleljük, hogy különösen a kormánypárt részéről a választókat az önálló vámterület ellen felhozott hamis argumentumokkal akarják kapaczítálni.

T. ház! Alkotmányos életünk elején a közgazda- sági kérdések és igy az iparosoknak is érdeke nem j kísértetett oly nagy figyelemmel, a minő azt meg- I illette volna, a közgazdasági kérdések e házban nem képezték oly nagy mértékben vitatkozás tárgyát, mint a legutolsó időkben, — mert alkotmányos életünk elején a politikai kérdések uralták feltétlenül az akkori parlamentáris viszonyokat. Ugyanezt tapasztaltuk 1872-ben is, midőn az ipartörvény megalkotásáráról volt szó.

Magyarország, nyugat és kelet között úgyszólván közvetítő szerepet játszott úgy a kereskedelmi, az ipar, mint szellemi előhaladás tekintetében ; alkotmányos állapotunk úgy a hogy való visszaszerzése után minden szabadelvű intézkedéseit a nyugati államoknak egyszerre akartuk átültetni. Ennek eredménye az lett, hogy mindenütt visszaesést látunk, íme egyszerre megszüntettük az uzsoratörvényt, láttuk annak hatását és vissza kellett állítani; behoztuk az iparszabadságot a legnagyobb mértékben is ime most az iparszabadságot korlátozni akarjuk.

Az iparszabadság elfogadása folytán, a mint itt e házban csaknem valamennyi szónok által hangsúlyoztatok, a kontárok felülemelkedtek, a tőkepénzesek és vállalkozók az iparosok fölé emelkedtek, azokat uralták, azokat úgyszólván rabigájuk alá haj tották, a szegényebb iparosoktól az árukat alacsony áron megvásárolták, vagy pedig, ha azok igy sem tudtak existálni, munkásaiknak fogadták fel.

Az iparszabadság ezen visszahatása ellen akarnak ma az iparosok védelmet, — akarják azt, hogy ezen vállalkozók, ezen tőkepénzesek, a kik összeveszik a rósz anyagot s rósz és képtelen munkások által földolgoztatják — természetesen olcsón, minél nagyobb területen elterjesztik, és az igazán

*) Tárgyhalmaz miatt csak most közölhetjük. Szerk.

szolid iparostól a vevőt eltávolítják habár ideiglenesen is, mondom, ez ellen akarnak védekezni De t ház azon védelem, a mely a törvényjavaslat 5. S-ában foglaltatik, nem felei meg az iparosok kívánságának, mert azt mondani, a mi e szakaszban van hogy a minisztérium rendeletileg lógja meg- állapítani azon mesterséget, melyre képesítés szükséges, úgyszintén azon ipari tanfolyamokat melyekben â képesítés szereztetik: ez nem felel meg az iparosok kívánalmainak. Ismerjük a minisztériumnak rendeletileg való intézkedését, és ha bármely téren figyelemmel kísérjük, azzal megelegedve va • lóban nem lehetünk.

Az iparosok e tekintetben határozottan kívánjak, hogy úgy a képesítésre, mint azon taniskolákra vonatkozólag, melyekben a képesítés megszerezhető, határozott intézkedés foglaltassák a törvényben, mert az iparosok a jelen közgazdasági minisztérium vezéregyéniségeitől, kik határozottan a szabad-ipai és kereskedelem iskolájának liivei, magukra nézve oly intézkedéseket nem várhatnak, melyek az ő kívánságaiknak megfelelnek. Ezen vezéregyéniségek, folytonosan a nagy gyárak és vállalkozók érdekeit mozdították elő, és ha az iparos osztály e tekintetben szigorú intézkedést kíván, azon nem lehet csodálkozni tisztelt ház, mert ez életkérdés, ez egy osztály kérdése, melynek cxisztencziája veszélyeztetve van, és meg kell akadályozni azt, hogy az történjék Magyarországon is, a mi a külállamokban megtörtént, hogy az elzüllött, tönkrement iparosok ma már a nihilizmus és szocziálizmus legbuzgóbb hívei.

Az iparosok második kívánsága a kónyszertársu- lás. Ők határozottan kívánják, hogy a kényszertársulás törvényileg mondassák ki, mert különben fegyelmet az iparosok felett úgy kiképezhetésiik, mint a jó áruk készítése tekintetében jövőben nem várhatunk. S mit látunk t. ház ? Az előttünk fekvő t.-javaslat 122 és. 123. §§ ai oly nagy űrt hagynak ezen tekintetben, hogy az iparügyi minisztériumnak irányadó férfiai, kik a mint előbb is hangoztattam, a szabad kereskedelmi és ipariskolának hívei, erre nézve szabadon intézkedhetnek, mart az ipartestü- letek szervezésére az iparosok kétharmadának kérése, továbbá az ipari és kereskodelmi kamarák jó véleménye és végre a törvényhatóság hozzájárulása kívántatik. S e törvényjavaslat még odáig megy — a mi szintén nagy sérelme az iparosoknak, hogy a képesítés tekintetében megengedi az egyik foglalkozástól a másikba való áttérést, a nélkül, hogy erre a képesítést megszerezte volna, holott a már többször hivatkozott osztrák ipartörvény szerint, mely után ezen javaslat készíttetett, az iparosok csak a rokon természetű iparos foglalkozásra mehetnek át.

(Vége következik.)

Vidéki levelezés.

Pürkerecz, 1884. márcz. 29.*)

A legközelebb mult vasárnapon a délutáni rendes istenitisztelet órája után érdekes és épülete- előadásra gyűltünk össze egyik helybeli legtágasabb iskolai tantermünkbe. A tanterem egyik részében helyet foglaltak az állami iskolai tanító urak és az

*) Tárgyhalmaz miatt késett.

Szerk.

NERINA.

— Történeti beszély. —

(Folytatás)

Nagy nehezen térhetett ismét magához, mikor az csolnak a kolostor falainál kikötött s látszólag nyugodt, biztos tartással lépett a főnöknő szobájába.

Hidegen fogadták itt s ez bántotta is nagyon, mig Giovanni a legmelegebb fogadtatásban részesült.

— Önnek fivére — szólitá meg őt a fejedelemasszony — csak egy félórával ezelőtt járt itt, értesítve engem fenséges nagybátyja akaratáról s kívánságairól s ón törekedni fogok a reám bízott feladatnak eleget tenni s a magas bizalmat kiérdemelni. E szent falak között nem egyönfejü leány akarata tört már meg s én azt hiszem, Isten s szent védőasszonyuk segítségével sikerülni fog signora Gri- mani Nerinát is reábirni kötelessége tudatára, azaz beleoltani az engedelmességet nagybátyja iránt.

Ámen! — mondá Giovanni, meghajtva magát a terem egyik szögletében felállított s drágakövekkel kirakott statua előtt; — a védőasszony szobra volt.

Nerina ez alatt nézte a főnöknőt, de hiába keresett e majdnem kőből faragott arczban egyetlen szelíd, lágy vonást; látta, hogy e nő sem szánalmat, sem kegyelmet nem ismer és bátorsága inogni kezdett azon gondolaton, hogy e nő parancsainak lesz ezentúl alávetve, mert a kolostor falain belül a főnöknő hatalma korlátlan.

— Azonnal ki is fogom jelölni önnek szobáját — mondá ez Nerinához fordulva; majd a szolgálattevő testvérhez fordult, ki a főnöknő parancsait várva állott a küszöbön.

— Menj és hivd elő Euzebia testvért!

— Euzebia testvér a kápolnában van most és gyakorolja a fiatal testvérekkel az énekeket, melyeket holnap szent anyánk nevenapján fognak előadni — válaszolt a megszólított.

Ah, igaz, — egészen elfelejtettem, hogy másutt van elfoglalva — viszonzá gondolkodva a főnöknő; — no, de nem baj, kivételesen Rozália testvér is helyettesítheti őt. Menj, hivd ide!

Rozália testvérnek egész közel kellett lenni, mert azonnal megjelent.

— Vezesd a signorát szobájába; a legutolsó a folyosón jobbra, közvetetlen Euzebia testvéré mellett — szólitá meg szigorú hangon a főnöknő a belépőt.

— Isten önnel Nerina! monda Givanni, kezét Nerina felé nyújtva.

— El ne feledje, hogy ittlétének ideje egyedül öntől függ. Mihelyt ön a főtisztelendő főnöknőnek kijelenti, hogy kész szabad akaratából követni nagybátyánk akaratát, Cezar meg fog jelenni és diadalmasan fogja önt a doge palotájába visszavezetni, hogy ott esküvőjét is megtartsák.

— Inkább a halált! — mormogá Nerina, nem is ügyelve a feléje nyultott kézre, s gyorsan az ajtó fejé indult, hol az apácza már várt reá.

Hosszú, sötét folyosókon keresztül haladtak, sok lépcsőt megjártak, mig végre vezetője egy ajtót nyitott meg előtte.

— Itt vagyunk, signora, rendeltetésünk helyén !

Tágas szobába léptek, melynek rostólyozott ablaka, sima fehér falai, durva kőtáblákkal fedett padozata egy börtön benyomását tették Nerina palotához szokott szemeire. Ámbár a szoba közepét szőnyeggel, — a nyers tölgyfaasztalt térítővel takarták le s az előtte álló támlanélküli fazsámoly helyett, mely a szoba előbbi lakosának ülés gyanánt szolgált, bársonynyal bevont széket adtak neki, mégis csaknem gúnynak tűntek az apácza e szavai:

— Nemde, csinos és lakható szoba?

Az ágyon sötét ruha és fehér fátyol feküdt, az avatonczok viselete s Nerina egész naivul kérdő:

Nemde, e ruha a szoba előbbi lakójáé, kit én zavartam ki birtokából?

Az apácza tagadólag rázta fejét.

— E ruhák, signora, az ön számára vannak ide- kó8zitve. Főtisztelendő anyánk parancsolta, hogy önt az avatonczok ruhájába öltöztessük. Engedje, signora, hogy segédkezet nyújtsak az öltöztetéshez.

— Nem! — kiáltá Nerina szabadkozva — nem!

— E ruhát hazudnék, ha felvenném, mert én nem akarok apáczai fátyolt felvenni, nem avatoncz, hanem fogoly vagyok ón itt!

— Alkalmazkodjék signora á főnöknő rendeletéhez, — mondá szelíd rábeszélő hangon az apácza,

— mert higye meg, signora, nem szül jót, ha valaki e falak között ellenszegül az ő rendeletéinek.

Nerina kérdőleg tekintett az apácza szép, kedves arczába, kinek szemeiből szelídség, jóakarat s őszinteség sugárzott ki s felismerve helyzetét; látva, hogy a véletlen egy résztvevő szivet vezetett eléje, levetette köpenyét s a fátyolt

— Igaza lehet önnek, Rozália testvér; nemde úgy hívják? — mondá azután szelíden, — követni akarom tanácsát.

— Ön oly fiatal és szép, — mondá szelíden az apácza, mialatt’ segített neki a ruhaváltásnál —

— mily nehezére lehet, hogy le kell mondania a világról és örömeiről! Ha önnek helyén volnék — signora, egy perczig sem maradnék a kolostorban.

— Hát ön azt hiszi, hogy szabad akaratomból vagyok ón itt? kérdő Nerina fájdalmas mosolylyal. Gyámatyám zsarnoksága száműzött engem a rideg kolostorba.

— De önnek csak akarni kell, signora, és ön szabad ! — vágott közbe az apácza.

(Folytatása következik.)