Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-02-19 / 20. szám

BKASSÓ. Rejtélyes gyilkosság. Ezen czim alatt közöltünk lapunk 15 ik számá­ban egy érdekes esetet, mely Brassó közönségét nagy izgatottságban tartotta. Erre vonatkozólag egyik brassói levelezőnk újabb tudósítást közöl ve­lünk, mely következő. Brassóban a 288. számú őrbáz közelében folyó bó 1-én egy a vonat által elgázolt bulla találtatott, A bulla a polgári kórodába szállíttatott, a bol töb­bek által mint II. Sándor gyalogezrednek egyik zenekari őrmestere, ki a mult év őszén bocsáttatott el, schleinbachi Busch Ignácz hullája gyanánt is­mertetett fel. A kir. törvényszék a vizsgálatot azonnal meg is indította s ennek folyamán kiderült, miszerint Busch Ignácz testén emberi kéz által okozott sértések nem ejtettek, hanem bizonyossá vált, hogy annak teste élve került a vágányokra és hogy az a vonat által történt elgázol tatását megelőzőleg élt. Isme­rősei állítása szerint az életében nála volt tárgyak közül semmi sem hiányzott a feltalálásnál, mert órája, tárczája s több más tárgy mind zsebében volt. Volt-e pénz a tárczában és mennyi, az nem tudatik; de találtatott tárczájában egy jegyzet, melyet ismertek fel, melyben búcsút vesz ismerő­seitől mert ő nem élhet tovább, neki meg kell halni, ő öngyilkos lesz. Kapcsolatban van ez esettel az is, hogy a hely­ben állomásozó gyalogsorezred zenekari karmestere Busch Ignácz schleinbachi lakostól — a meghalt atyja, melyben ez a karmesternél fia után kérde­zősködött, minthogy az a szülői háztól, hol kényel­mesen ólt s élhetett, még január 25-én minden tu­dósítás nélkül eltávozott ős újabban egy levelet in­tézett hozzá Brassóból, melyben tudtára adja, hogy nem fog többé a szülői házba visszatérni, hanem öngyilkos lesz s mikor atyja e levelét olvassa, ő nem lesz többé az élők sorában. Minden körülmény azt bizonyitja, hogy Busch Ignácz öngyilkossági szándékból feküdt a vágányra. Az öngyilkosság oka eddig teljesen ismeretlen, mert Busch semmi jelét sem adta ismerősei előtt ezen szándékának, buskomor nem volt s igy tette meg­lepett mindenkit. Egyik ismerőse azonban tudni akarja, hogy szerelmi viszonyban élt egy brassói nővel, kit nőül venni akart. Meg is ígérte a nőnek, hogy elveszi és ép ezért ment haza atyjához, hogy a házassághoz beleegyezését megnyerje. Az apa azonban ebbe semmi körülmény között sem egye­zett s nagyon valószinü, hogy ez okozta a fiú ha­lálát. Különben e hir nem biztos. így mégis öngyilkosságnak derült ki a dolog s nincs oka félni a brassói közönségnek, hogy gyil­kosságok kezdenek nálunk is napirendre térni. Nyílt levél a Nemere Határszéli Közlöny tek. szerkesztőjéhez. Brassó, 1884. febr. 15. Tekintetes szerkesztő ur 1 Becses lapjának idei 18-ik számában olvastam a „Szélhámosság Brassóban“ czimü közleményt, mely — mint kivettem — a szerkesztőségből magából van írva, lévén benne ezen passzus! ,.melyről la­punk emlékezett meg legelőször“ stb.*) Én részem­*) A levelet, illetve tudósítást egyik brassói levelezőnktől vettük s csak örvendünk, ha nem való. Szerk. Tévedések vigjátéka. (Beszély.) Irta: Ziohy Károly gróf. (Folytatás.) V. A két hölgy a salonba lépett. Margit követé Ni- kóné tanácsát: lefeküdt a pamlagra. Nikóné hosz- szan legeltető szemeit Margitnak dúlt vonásain, pi- hegő keblén. — Férjed nem szeret, megcsalt! — mondá pát- hoszszal. Hogy mennyire volt csalhatatlan a Nikóné tapasztalata, kitűnt abból, hogy Margit egy tompa sikolyt hallatva csakugyan elájult. — Szegény kicsike! sohajtá Nikóné hozzálépve — én megtettem kötelességemet. A midőn Nikóné elégnek találta az ájulást, ki­vette szagos üvegét, Margit orracskája alá tartá, miközben halántékát dörzsölgeté. A női szív örök rejtély. Margitot az ájulás ko­rántsem lankasztá el. Felugrott. Megragadá Nikóné kezét. — Ki a szentségtörő bűnös czinkostársa, ki az, ki Bélámat hálóba kerítő ? Tönkreteszem, összezú­zom, vitriolt öntök arczába . . . — Nyugalom, nyugalom — csititá Nikóné. Rósz terv, mert az ilyekért bezárnak. — Mit tegyek, mit tegyek — zokogott Margit. Itt hagyom, még ma válók tőK — Ezzel csak a bűnösök örömét fokoznád. — Oh néni, miért tettek engemet Bélával ily •zerencsétlenué. ről nem vagyok ez ügyben érdekelve, mert, mint b. lapja irta, a kérdéses franczia társulatot Dr. He- rell képviseli és mint tudom, a leendő alpereseket, kik esetleg felperesekként is felléphetnek, Harmath Lajos ügyvéd fogja képviselni. De megengedi tek. szerkesztő ur, ha én, mint lapjának barátja, ki önt hébe-korba már felkerestem és talán ezután sem fogok hallgatni, becses figyelmét azon körül­ményre vagyok bátor felhívni, hogy „per esetén két félt szoktak kihallgatni“. Egyébiránt bátran merem állítani, hogy nemcsak én, de mások — számtalanok — nem tudunk megbarátkozni azon gondolattal, hogy egy magánemberek magánügyébe vágó kérdés a lapok hasábjain nyilvánossá tétessék, nem soha egyoldalú informácziók alapján. Hogy pedig a kérdéses közlemény egyoldalú information alapszik, azon kétkedni senki sem fog, ki a közle­ményt elolvasta. Én részemről nagyon fogok örülni, ha az ön becses lapja nevezetes ős közérdekű j o g- erejü bűnügyi ítéleteket, talán „törvényszéki ro­vat“ alatt hozni fog, habár ez inkább a szaklapok keretébe tartozik, de nem találom czélszerünek egy j leendő pernek előzményeit egyoldalú informáczió alapján tisztességes czégek avagy egyes személyek — habár névtelen — gyanúsításával a nyilvános­ságra hozni. Ez nem lehet czélja a sajtónak. Perek felett nem a nyilvánosság, hanem a bíróság Ítél, mig a bíróságok ítéletét — ha közérdekű hozza nyilvánosságra a sajtó. Ez az én szerény nézetem. Igaz ugyan, hogy nóvleg a felek nincsenek meg­említve, de ez az ügy Brassóban köztudomású és igy valószinü könnyen lehet tudni, hogy kik vannak a névtelen szélhámorosok alatt értve. Külömben a kereskedelmi törvény 453 és következő §§-sainak gondos elolvasása, tanulmányozása és alkalmazása, úgy a biztosítási ügyekre vonatkozó bárcza és egyéb feltételek elolvasása nélkül a kérdéses tárgyhoz hoz­zászólni nem is lehet. Végül csak azt vagyok még bátor megjegyezni, hogy nem állhat az, miszerint a kérdéses kereskedők megvizsgáltatták a biztosi- tandót és illetve konstatáltattak az illetőnek egész­séges voltát, mert mindég az intézet saját orvosa által vizsgáltatta meg a biztositandót. Az érdekel­tek sok mindent mondhatnának e tárgyban, de én nem vagyok erre hivatva, de a t. szerkesztő ur ál­tal oly dicséretesen meginkult „Határszéli Közlöny“ érdekében jónak látnám az ily perek előzményeit nem közölni, nem soha egyoldalú informatio alapján.-I­Vidéki levelezés. Maros-Vásárhely, 1884. február 12.*) Tekintetes szerkesztő ur ! Egy érdekes törvényszéki tárgyalásról akarom t. olvasóit értesíteni, mely tegnap egy órai megszakí­tással reggeli kilencz órától esteli kilencz óráig tartott. A eset egy nőgyilkosság körül forog s különben következő. Wavrina szász-rőgeni fiatal kereskedő két évvel ezelőtt nőül vette Wermescher Berta ottani jómódú leányt. Boldogul éltek egymással másfél évig * a férfi magas szőke, gyönyörű testalkatú s korára nézve csak 23 éves, a nő pedig ritka szépség. A házasságból egy gyermek is származott, ki még növelte a bol­dogságot. *) Mult számunkra elkésve érkezett. Szerk. — Hja, lelkem, ki olvashat a vesékbe ? — Tudni akarok mindent, szóljon. — Csak úgy, ha ígéred, hogy tanácsaimat híven követed. — ígérem, esküszöm! — Halld tehát. Béla mindig rossz szemmel nézte, ha ide jövök. — Igaz. — Tudod miért nem szívelhet ? Mert sejti, tudja, hogy engem megcsalni nem lehet. De menjünk to­vább. Kedden este Dudásnő . . . — Du-Du-Dudásné! mo-mo-most is. Margit nem fejezhető be szavait. Szive szorult. Hangja elakadt. Visszahanyatlott a puha pamlagra. Pillanatnyi szünet után halkan sugá: — Tovább, tovább. — Hideg vér. Kedden este nyolcz és kilencz óra között ott a Varga utcza végén találkoztak. — Igen, azt mondá, a kaszinóba megy. Béla veled ment. Dudás nem volt otthon. A töb­bit képzelheted. Oh, meghasad a szivem ! — Nem üvegből van az. Az a hájfejü Dudás azonban neszét vette a dolognak ... — S ott kapta ? — Ott. A Jármára összecsődült a nép óh gya­lázat ! — Vívtak ? — Nem. Egyszerűen kidobta. — Bélát ? ! — Igen, Bélát, a hires orvost. Először azt hittem, hogy bátyádat Dánielt, de meggyőződtem az ellen­kezőről. — Hogyan ? • A férfi üzlete eleintén igen jól ment s boldog­ságuk zavartalan volt; azonban a második évben hanyatlani kezdett. Hirtelen szünetelt az üzletfor­galom, a tőke elapadt és a férfi kénytelen volt neje hozományához nyúlni, hogy üzletét azzal újból emelje. A nőnek nem is volt ez ellen kifogása, de midőn Wavrina egy alkalommal a házból üzleti dolgokban eltávozott, a nő két fitestvére rábírta nővérüket, hogy hagyja el férjét, ki még az ő va­gyonát is tönkre teszi és tegyen intézkedéseket, va­gyona biztosítására. A nő engedett a rábe zélésnek ■ összeszedve sátorfáját, elhagyta férjét, ki haza térve, lakását üresen találta. Az eset a városban közbeszéd tárgyát képezte, a férj becsületében sértve találta magát s boszut for­ralt s a hitszegők szorongatni kezdték. A szégyen őrültté lett — úgymond a férfi — mintha ittas volnék, úgy tántorogtam csak, nem ettem s nem aludtam. Fenyegető leveleket irt nejének, ez viszont meg­ígérte neki, hogy igyekezzék rendezni az ő fivérei­vel a differencziákat, akkor visszatértek hozzá ■ ők ismét teljesen boldogok lesznek. Hívta magához, mert ő még mindég szereti s kérte, hogy ne fe­ledje el öt. Ez alatt a két testvér — gazdag gyárosok — minden rendelkezésökre álló eszközzel siettette a házaspár elválasztását ágy- s asztaltól. Mindkét félt megidézte a pap. A férj nyolcz nap óta töltött revolvert hordott zsebében, elhatározott szándéka volt, neje életének véget vetni. A megje­lenés napja elérkezett, ő előtte való este meglehe­tős sok pezsgőt ivott s midőn a pap előtt megje­lentek, a férj szemrehányásokat tett nejének, hogy őt elhagyta. „Szégyen — úgymond — hogy el­hagytál!“ — „Tönkre tetted vagyonomat“ — volt a válasz. A lelkész felvette a jegyzőkönyvet, a felek kar­öltve távoztak. Útközben találkoztak a nő egyik fi­vérével. A férj kérdi nejét, vájjon hazamegy-e vele, a nő fivérére néz, s nemmel felel. Ekkor hirtelen lövés dördül el s a nő halánté­kán találva, hirtelen halva rogyott össze, fivére pe­dig elmenekült, ki után szintén három lövést kül­dött a kétségbeesett, melyek azonban szerencsére nem találtak. A férj nem szökött, hanem rá sem nézve neje holttestére, egyenesen a hatósághoz ment és feljelentette magát. Ez a tényálladék, — elég szomorú s újabb bizo­nyítékát adja annak, hogy házasfelek dolgaiba nem jó beleavatkozni senkinek. A helybeli kir. törvényszék f. hó 11-én Ítélt ez ügyben. A törvényszék elnöke, Binder,- szavazó bí­rák Szőcs és Moldován. A vádat Kozma Gyula kir. ügyész emelte szándékos emberölés miatt, a védel­met igen ügyesen Csongvay Lajos ügyvéd gyako­rolta. A törvényszék a hosszú tárgyalás után vádlottat élethossziglani fegyházra ítélte, mely ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott fellebbezett. Hasbeszélő az árverezésen. A párisi „Hotel Drouot“-ban, a központi árverési hivatalban, mulatságos árverés történt, melyet egy franczia lap igy ir le: Egy nap a maison Drouot egyik termében Pária régiség- és mU-kereskedői nagy számmal gyűltek össze, hogy részt vegyenek régi képek elárverezésén Egy sötét kép, mely aggastyán főt ábrázol, Rém­— Tudod édesem, a kit elvernek azon csak ma­rad valami látható jel. Kék folt, karczolás . . . — Oh. ő az, óh gyalázat! VI. A ki Dombory Bélát közelebbről ismerte, egy hó óta nagy változást észlelhetett rajta. Komor, magába zárkózott, kerüli a társaságot, s a mi a legborzasztóbb, szórakozott. A városban sok mindenfélét suttognak a hirbuvárok. Jóakarói azt mondják, hogy a dífteritisz gyógymódján töri a fe­jét ; sokat tanul, azért néz ki rosszul. Nem jóaka­rói : hogy sok nyomja a lelkiismeretét; sokakat kül­dött a diagnózis meg nem állapithatása miatt a másvilágra. Hja' fiatal orvos tapogatózik. Már már bizalmatlan tekintetekkel találkozott. Betegei, kik azelőtt szó nélkül követték rendeletéit, most megjegyzéseket koczká2tatnak: „hátha meleg borogatást ?“, „vagy talán hideget“. „Nézze meg uram, chinint irt-e, vagy Paullina sorbilist ?“ —- és igy tovább. Dombory azért nem haragudott, sőt szerette, ha figyelmeztették. Tény az, hosry leginkább kerülte otthonát, azt a kedves otthont, melynek megalapításán annyit fára­dozott s a melyet annyira szeretett. Úgy érezte magát, mintha boldog és szerencsés soha nem lett voma. — így csalódni 1 — sóhajtá — Oh, nők ! tehát nincs kivétel köztetek ? Mily ördögi varázs rejlik a főkötőben, a mely e változást előidézte ? Béla e szavai a rendelő szobában hangzottak el, hol egy idő óta szabad idejét töltő. Mivel ? talán pathologiai müveket tanulmányoz ? Dehogy ! Lélek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom