Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-02-18 / 19. szám
ásványainak tartalma — keltezve decz. 1-ről illetőleg 13-áról — lényegileg következő: Az orosz alkotmánysürgetők kötelességüknek tartják, hogy azon számos emberhez forduljanak, a. kik a politikai jobbágyság eltörlésére törekszenek. Eddig csak egy szocziál forradalmi párt alakult, mely az abszolút kormányuyal harczba szállt. De a kon- stituczionalisták nem rokonszenveznek azokkal az eszközökkel, melyeket s terroristák alkalmaznak és csak meggyőződésük terjesztése által indítanak har- czot a kormány ellen. A terroristák eszméikért bűntényeket követnek el, s a mellett maguk mennek tönkre. A konstituczionalisták szivük mélyéből óhajtják, hogy a dolgok oly rendje következzék be, hol a meggyőződés nem szenved üldözést. A kormány a legvégső határig szorította meg a sajtót és minden becsületes embernek beköti száját. Azért is kénytelenek ők a titkos nyomdához, meggyőződéseik titkos propagandálásához fordulni és addig nem akarnak felhagyni a küzdelemmel, mig ez a morális rendszer össze nem dől és az orosz társadalom szabadon föl nem lélegzik. Programunk — igy szól a kiáltvány — egyszerű és világos. 1. Oroszország képviselőinek egybehivása egy különös tanácskozó intézménybe, melyben évenkint nyíltan tárgyalják a költségvetést, bevételeket és kiadásokat. A czár egyetérthet a többséggel vagy a kisebbséggel, az általa választott vélemény törvényes erőre emelkedik. 2. A hitvallás szabadsága, a preventiv és a büntető cenzura eltörlése. A sajtó által elkövetett minden kihágás felett esküdszék ítéljen. 3. Amnesztia minden politikai bűnösnek. E három kérdést tartjuk legsürgetőbbnek, és minden fáradozásunk arra lesz irányozva, hogy e kérdéseket kedvezően oldhassuk meg. A proklamáczión nincs pecsét vagy jel, mint az a forradalmárok kiáltványain szokott lenni. De azért hatásuk nagy volt a müveit körökre. Nemsokára talán nagy szerepet fognak játszani Oroszorországban a konstituczionálisták, BRASSÓ. Rózsa Sándorné elfogatása. — 1884. febr. 10. A nap hőse ma Brassóban egy rendőrkáplár és jövendőbeli alkapitány. Evek óta egy ritka merész női tolvaj tartja Brassóban a női kedélyeket izgatottságban, és a brassói rendőrség tapasztalt ügyessége sem volt képes a háziasszonyok nyugodalmát visszaszerezni. A panaszok, kutatások stb. nem vezettek czélhoz, mig most egy titkos rendőrnő, kiről eddig mitsem tudtunk, kezébe adá a kapitányságnak a keresett fonalat és most jaj minden tolvajnak, ki ezután Brassóba jő ! Egy nagy, de csinos, nem gazdag, de jómódú családban, hol eddig — a háziasszony gondos kezelése folytán — még mi sem veszett el, utolsó időben az tapasztaltatott, hogy a cselédség lassan- kint kifogy ruhaneműiből. Vájjon ki az ördög lopja el a mi ruhaneműinket? — kérdi a cselédek premierje, — talán csak nem a gazdaasszony, nem a kisasszonyok, hisz azok nem viselnek szőttes ruhát, és legkevésbbé sem a házi tanító. A cselédek ösz- szedugják fejeiket, szemébe néznek egymásnak, vizsW&m&EA. Tévedések vigjátéka. (Beszély.) Irta: Ziohy Károly gráf(Folytatás.) — Dudásné ? ! Ah, de egy cseppet sem látszik meg rajta, hogy beteg 1 Bizonyosan a férje vagy gyermeke végett jön. Különös, miért nem küldi a szobalányát ? Mily merészen csenget! Béla elébe jő. — Hm ! mily szívélyesen üdvözli. Dudásné mosolyog. Belépnek. Az ajtózárban megfordul a kulcs. Ali, mily kínos ! Béla még leány korában ismerte. Borzasztó helyzet! Margit önkénytelenül az ajtó felé ment. Itt azonban, mint ki nem illő tetten kapatik, elpirult ; s nehogy valaki észrevegye, ar erkélyre futott. — Bocsáss meg Bélám — mondá magában, már is vétkeztem. Lépteket hallott. — Nagy isten ! talán észrevett valaki ? — s ő igyekezett elrejteni zavarát. Az erkély legbeár- nyékoltabb szegletébe vonult. — Hol vagy, hol, te kis mókus ? — Ön az, kedves néni ? — Ej-haj, de kipirult a kis menyecske! — Meleg van. — Az igaz; de fiatal házasoknál más szokott lenni oka az ilyen kipirult arcznak, kis mókus; úgy ám ! — Oh nénikém, ugyan mi? — A csók, a sirás, a . . . ~ A hőség, a hőség, kedves néni, semmi más. Ah, borzasztó lehet az, orvos nejének lenni ! Nem unod magad? gálják az arczok színeit, ue nincs gyanús alak közöttük. lm mi a teendő ? Az egyik leány kivallja, hogy ő ismeretségben áll egy titkos rendőrnóvel, ki mindent hall, mindent lát és mindent tud. Azt javasolja, hogy hivassák elő a kérdéses rendőrnő és ha ez nem tudja és kutatja ki a valót, akkor soha sem volt igazság, A javaslat egyhangúlag elfogadtatik és a rendőrnő előhivatván megérkezik. A cselédség összegyűl és várja a vizsgálat eredményét. A rendőrnő kivesz zsebéből egy törvénykönyvet, melynek 32 része és ugyanannyi kettős oldala van, kezd ide oda lapozgatni, végre megáll egyik paragrafusnál és egyik leányra mutatva, — ki látva maga előtt a 32 oldalú szent és csalhatatlan törvénykönyvel, halálosan elsápadt — kijelenti, hogy ez a tolvaj. Erre a leányok neki esnek és kérdezik tőle, hogy hol a lojiott ruha és kinek adta oda ? A szegény leány megijed és még sápadtabb kezd lenni. Ezalatt a titkos rendőrnő becsapja a törvénykönyvet és megindítja a vizsgálatot, mely alatt kiderül, hogy j az elsápadt leány egy bejáró nőhez szokott járni, és hogy ennélfogva a lopott jószág ott lészen feltalálható. A gazdaasszony, értesülvén a vizsgálat eredményéről, rögtön elküld a főkapitánysághoz, itt kiküldetik egy rendőrkáplár a további nyomozatok meg- ejtésére; elmennek a bejáró nőhöz és csakugyan ott találtatnak a lopott jószágok. Rózsa Sándorné el van árulva, be van fogva és várja a törvény szigorát. Ámde „Ehre, dem Ehre gebührt“, ős ha a rendőrkáplár urnák a fent említett erélyes, gyors és tapintatos eljárása nyilvánosan a sajtóban köszönettel elismertetett, én e helyütt a titkos rendőrnő — kinek nevét el nem szabad árulnom — eljárását szintén méltányolni akarom, kifejezvén neki ezúttal nőm és számtalan brassói háziasszony nevében elismerésünket, koszönteün- ket. és hálánkat. Oh, mily áldásos törvénykönyv is ez a 32 oldalos polgári törvénykönyv ! Czupász ' Bécsi levél. (A kivételes állapot. — A leálczázott kisértet az udvarnál.) BéC8, 1884. február 12. A nagy világváros midég érdekes volt, de a lefolyt hét különösen sok érdekest nyújtott. Különösen a kisebb ostromállapot érdekli nagyban a közönséget. Mert hát mi tagadás, van is ebben valami, hanem a kedélyes bécsieknek még sem tetszik. Kevés szivárgott ki eddig a közönség körébe s csak most tudtuk meg, mi történt nálunk a lefolyt hó utolsó napján. Érdekes és ezért elmondom a „Határszéli Közlöny“ t. olvasóinak is. Január 31-én délután városunk összes rendőrbiztosságainak vezetői lepecsételt sürgönyöket kaptak ezen felirattal: „éjjeli 12 órakor bontandó fel.u A vezetőségek híven teljesítették a főnökség utasítását s midőn pontban éjfélkor a sürgönyöket felbontották, ott találták mindazon szocziáldemokrata agitátorok gyanánt ismert egyének névsorát, kik még azon éj folyamán letartóztatandók. Tehát munkához! A vezető urak szétmentek a kijelölt helyek felé s ime éjjeli két óra után a rendőri fogház előtt már mintegy hatvan bérkocsi áll, melyek később jóval meg is kétszeresedtek. Sorra — Kedves nőném körében ? — No, az igaz, hogy mindig őrző angyalod voltam. Ezentúl is az leszek, megőrizlek, megvédelek. — Köszönöm, kedves néni, hanem én már asz- szony vagyok, a kit férje véd ős őriz. — Bizonyos esetben, igen; de lelkem, vannak esetek, ahol az őrző férj álmos, vannak körülmények, melyekben a védő férj karja ölelkezésbe megy át. — De kedves néni ! — Nem mondom, hogy ellenségedet öleli, már miért is ölelné ? Téged ölel, egyedül téged ölel. Hahaha! — Miért e gúnyos kaczaj ? — Gúnyosnak találod ? Dehogy! én örömömben nevettem. Téged ölel, egyedül téged ! Margit merően nézett Nikónéra. — Bennünket isten kevesebb erővel, de több éberséggel, ravaszsággal és kombináló tehetséggel ruházott fel, mail a férfiakat. Mit gondolsz, miért van ez igy ? — Sohasem gondolkoztam e fölött. — Lásd, kis balga, mily vakon élsz képzelt boldogságodban ! — De Dorottya néni ! — Hallgass, hallgass, ne berzenkedj. Hogy érzi magát Béla ? — Béla ? Jól. — Vig? olyan vig, mint máskor? — Sokkal vigabb. — Az rossz jel. Akarom mondani, mindig szép idő után jön a fergeteg, a zápor, a jégeső. — Nem értem ! — Elhiszem, te szerencsétlen. — Ugyan, hogy beszélhet igy ? Hisz ón a legboldogabb asszony vagyok a világon. lépdeltek be az elfogottak a palotába, hol azonnal kihallgatás alá vették s el is ítélték őket. Ez éjjel összesen 180 egyént szedtek össze a biztosok, kik közül már február 1-én délben egyetlenegy sem volt Bécs falain belől. Egyiket a város határán kívül azonnal letettek, mást ismét kikiséríek az ország határáig, hogy soha többé a város, illetve ország határát át ne lépjék. Ez aztán kellemes állapot. A rendőrség csak nem hadi szolgálatot teljesít, persze egyszerű „Löhnung“ -gal. Az izgatottság városunkban igen nagy, mert a kiutasítottak száma napról-napra nő s ma már meghaladja az ötszázat is, mi pedig nagyon szomorú. Hiába, ostrom állapot alatt vagyunk s ilyenkor igy megy minden! . . . . Szomorú, de való. . . . Sokkal vigabb azonban egy második eset. A rendőrség szoczialdemokrata j izgatókat fogdos, a mi fenséges főherczegeink pedig spiritista produkálókat. Ő fenségeik mulatnak. János főherczeg tudós ember s nem hisz semmit, mig meg nem győződik róla, másrészt pedig nem igen ámittatja magát. Néhány hete itt van köztünk Bastian amerikai spiritista, híveket szerzendő az ő elveinek. A spi- ritisták régen forgolódnak már az udvar körül, szeretnének magoknak ott híveket szerezni, — de ez kissé nehezen megy. Jáno • főherczeget érdekelte a dolog, nyitjára akart jönni s azért Bastiannal három spiritista előadást rendeztetett a maga lakásán, melyekre több herczeg s köztök Rudolf trónörökös is megjelent. Két előadás sikeresen folyt le, de nem úgy a harmadik. János főherczeg titkon intézkedéseket tett a csalás leleplezésére. Az előadás két szakaszból állott. Az elsőben a médium látszólag összekötött kezekkel ült sötét szobában a vendégek közepette. Hirtelen azonban titkos hangok hallatszottak, a jelenlevők úgy érezték, mintha arczaikat jéghideg kezek érintenék s tudj a jó ég, még miféle spiritista humbüg fordult elő. A második szakasz sokkal érdekesebb volt. A vendégek s médium külön-küiön szobában ültek, melyet nem ajtó, hanem csak függöny választott el egymástó1. Mig a vendégek a félig elsötétített nézőtéren ültek s a médium egy barátja zongorán különféle accordot játszott, az alatt a médium szobájából — ki ez alkalommal maga Bastian volt — árnyszerü alakok suhantak elő, hangot nem adva, hol fehéren, hol feketén, a mint azt a médium parancsolta, ki a szobájában mély magnetikus álomba merült, ügy látszott, hogy a médium nem mozog el helyéről, sőt egy orvos az első két előadás ■ nál a szellemjeíenések után őt megvizsgálva, a mint I mereven feküdt, állapotát hypnotikusnak jelentette ki. A két első előadásnál sikerült a humbug, de a harmadiknál János főherczeg csúfosan rajta kapta. A mint e hó 11-én is produkálni akarta e szellem jelenéseket, tőrbe esett egy előtte is ismeretlen és rejtve volt szerkezet által. Abban a pillanatban, mikor egy fekete kísértet jelent meg a teremben, a szerkezet becsapta az ajtót s a szellem nem tudott többé szobájába visszaosonni. A szellem lépre ment s ez nem volt más, mint maga Bastian. Nagy kaczagás követte a fogást, a csalás fel volt — Képzeletben. — Valóságban! Hiszen néni tudja . . . — Tudom, hogy ezek az orvosok . . . Oh, de nem, nem ! Jöjj keblemre édes, édes Margitom ! A te nónikéd nem akar téged kiszólitani azon boldog világból, a melyben behunyt szemmel jársz. A te nénikéd sokkal jobban szeret, mintsem a gyanú ördögének nyitná fel ártatlan szívecskéd ajtaját. Jöjj és sírj velem, sírjunk együtt. Margit gépiesen engedé magát nénje által annak csipkékkel borított keblére vonni. • Nem volt képes elgondolni, hogy mi jelentősége van részvétének. Izgatott agyában hiába keresett támpontot. Egy névtelen sejtelem azonban mégis könnyeket csalt szemeibe, s kérdő tekintete Nikóné gyönyört tükröző arczán nyugodott. — Lásd, lásd, — mondá ez, fejével bólintva — ez a mi sorsunk! Ha valakit szerettek, úgy engem szeretett Dani bátyád. Szeretett, mint virág a napot, mint gerle a párját. — Mint gerle a párját? — kiáltá Margit, — Es mégis . . . — S mégis V Mit mégis ? Beszéljen, beszéljen ! — Mégis megcsalt. — Megcsalta ? — De hányszor! ? — Nagy Isten ! — Mi lelt ? te sáppadsz ? Margit, te titkot rejtegetsz. — Engem Béla épen úgy szeret . . . — És épen úgy meg— . . . — Ki ne mondja azt a szót, mert az utczára ugróm s ott locscsan szót agyam az út kövezetén. — Gyermek-beszéd! En egyszer a toronyból akartam leugrani; egyszer már a viz szélén álltain s néztem, miként hömpölyögnek a hullámok; arzeni-
