Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-12-18 / 141. szám

(- 5€4 — lentéktelenül gyengültek meg 8 még most is ren­desen varr, köt és végzi egyéb dolgait. Születésnap­ján misét hallgatott s fogadta a szerencsekivánató- kat, melyekkel elhalmozták rokonai s számos isme­rősei, kik szeretetreméltó tulajdonságai miatt igen kedvelik. Hogy a kisasszony hajlandó lenne-e már szűzi pártáját a menyecske-fej kötővel fölcserólni, arról hallgat a tudósítás. Férjhez menni kívánó hölgyekhez. St.-John vá­rosában (Amerika) oly nagy a hiány nők és leá­nyokban, hogy már rég az ideje, hogy nem kötte tett egyetlen házasság is. Ivörülbelől harraincz agg­legény, köztük földbirtokosok, mérnökök, orvosok, gyógyszerészek és ügyvédek, kik Hymen rózsalán- czával akarják magukat lelánczoltatni, egyesületet alakított, melynek czélja tagjai számára feleségeket szerezni. Az egyesület tagjainak fényképeivel utazó ügynököket küldött Európa legközelebbi államaiba, feleségek toborzására. Szerencse fel! Lutri-láz Olaszországban. Olaszországban tudva­levőleg nagyon el van terjedve a lutrizás, különö­sen a babonás alsóbb' osztályokban. Egy római lap a napokban érdekes statisztikai adatokat közöl a lutrizásról. E szerint a legutóbbi 20 év alatt Olasz­országban egy milliárd és 909 millió lírát tettek a lutriba, ebből nyereségek fejében kifizettek 815 millió lírát, úgy hogy az államnak marad még be­lőle vagy 1100 millió lira, — ez az „eszelősök adója“, mint Cavour a hires olasz államférfi elne­vezte. Négy lábú kakas. Vizokáról Boszniából levél ér­kezett Kuhn D. ottani korcsmárostól a nemzeti muzeum igazgatóságához, melyben egy tulajdonát képező egy éves 4 lábú kakast 100 frt áron' meg­vételre ajánl, A torzszülött állat két első lába normálisan fejlődött, míg a hátulsó kettő a fark- tollaknál nőtt. Feje a tyúkéhoz hasonlít, míg farktollai a kakaséhoz. A muzeum igazgatósága nem veszi meg az állatot, mert ha ingyen jut is e fajta torzszülötthez, akkor is átküldi az állatgyógy­intézetnek. Uj házasság szerzi mód- CharlestowDban Dél- Karolina fővárosában egy nagy menyegzői ünnep alkalmából sok fiatal ember é3 fiatal leány jött ösz- sze. A vig társaság egy fiatal ügyvéd indítványára a következő módou iparkodott a házasulandók szá­mát szaporítani: Választottak maguk közül egy elnö­köt, azutan a társaság minden férfi és női tagja felirta egy kis czédulára a saját nevét és azét, a kit nőül venni, vagy a kihez férjhez menni óhajta­na. Ezeket a czédulákat átadták az elnöknek, a ki azokat összehasonlította és ha egy nőtől és egy fér­fitól származó nyilatkozat egybehangzó volt, az elnök a feleknek kölcsönösen tudtára adta a má­siknak a kívánságát. Ha a nyilatkozatok nem egyez­tek meg, akkor az elnöknek kötelessége volt titok­ban tartani a neveket. Ennek a furcsa házasság- szerzésnek a segítségével tizenkét fiatal leány jutott férjhez. A fiatal házasok roppant boldogok és nyol- czan az újdonsült férjek közül kijelentették, hogy sohasem mertek,volna választottjaikhoz közeledni, ha segítségükre nem jön a leleményes ügyvéd sikerült indítványával. Kerestetik egy nős gyermektelen hivatalszolga, a ki magyarul írui s olvasni tud. Január 1-én szol­gálatba léphet; fizetése nejével együtt (kinek szin­tén szolgálnia kell) havonkint 15 Irt, szabad lakás, fűtés, világítás stb. — Bővebb felvilágosítás nyer­hető a szerkesztőségben s Brassóban, Bolonya, mes- ter-utcza 325. sz. a. letdij. Beszélyke. Serédi Jenőtől. — Műtárlat. — Őszi kiállítás. (Képekkel.) — Az idei bor. (Képek­ké.) — A hét története. Szerkesztőtől. — A ke­resztes háború és a korabeli kultúra. (Képpel.) — Állandó rovatok : Irodalom és tudomány, sziuház, művészet, hymen, gyászrovat, különfélék, sakk, rejt­vények, naptár, hirdetések. — Ismételten ajánljuk 6 kitünően szerkesztett, gazdagon illusztrált vállala­tot t. olvasóink figyelmébe. — Az „Ország-Világ“ előfizetési ára egész, évre 10 frt, félévre 5 frt. Irod-alozn. Az „Ország Viiág“-ra, a legszebb és legnagyobb magyar illusztrált hetilapra, a küszöbön levő új­év alkalmából, már jó előre felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Az „Ország-Világ“ úgy tartalomra, mint kiállításra nézve vetekedik a külföldi hasonló vál­lalatokkal ; munkatársai közt a régibb és újabb Írói nemzedék legkiválóbbjait látjuk, gazdag illusztrácziója pedig a kiadóság nagy áldozatkészségről tanúsko­dik. Alig kezdte meg a műcsarnok őszi kiállításá­nak nevezetesebb darabjait bemutatni, már is uj meglepetést szerez olvasóinak: a jelen számban megkezdi a magyar szépségek csarnokát, gyönyörű kivitelű arczképekke). — Az 50-ik szám tartalma: Az udvarlás napjai. Elbeszélés. Szépfaludy Ő Fe­rencitől. — A gyöngy. Rajz. Szabóné Nogáll Jan­kától. — Az emlékező tehetségről. Tanulmány. Ju­hász Ödöntől. — Kolostorban. (Képpel.) — A ha­vasok királynője. Történeti regény. P. Szathmáry Károlyiéi. Petrarcából. Költemény. Iíadó Antaltól. — Spanyol romány. ( \ éppel.) — Az első tiszte­Kerestetik megvételre egy karamboll tekeasztal Brassóba. Bővebbet e tekintetben a szerkesztőség mond. Hivatalos árfolyamok a budapesti áru- és értéktőzsdén, 1884. d?cz. 1 7-én Magyar aranyjáradék 6°/« .................... 123 75 Magyar aranyjáradék 4°/,........................................... 95 60 Magyar papirjáradék 6«/, .................................................90 60 Magyar vasúti kölcsön .....................................................145 25 Magyar keleti vasúti államkötvény, I. kibocsátás 97 75 Magyar keleti vasúti államkötvény, II. kibocsátás . 119 — Magyar keleti vasúti államkötvény, III. kibocsátás . 107.— Magyar földtehermentesitési kötvény .........................100.75 Magyar földteherment. kötvény záradékkal ... 100 — lemes-bánáti földtehermentesitési kötvény . . . 100 50 földteherment. kötvény záradékkal . . 100 — Erdélyi földtehermentesitési kötvény.........................101. _____ Horvát-szlavon földtehermentesitési kötvény . . . 100.— Magyar szóló'dézsmaváltsági kötvény .......................... 98 75 Magyar nyereménysorsjegy-kölcsön . . ! ’ ’ ne — Tisza-szabályozási és szegedi sorsjegy ..........................116 75 Osztrák járadék papírban ..............................’ 81.80 Osztrák járadék ezüstben...............................", 82 80 Osztrák járadék aranyban........................................jo4, _____ 1860-iki osztrák államsorsjegyek..............................136.25 Osztrák-magyar liaDkrészvéuy ..................................... 855. — Magyar hitelbank-részvény ........................................ 803.— Osztrák hitelintézet-részvény........................... . 294 __ Ezüst ......................................... ....___ Cs. és kir. arany .......................................... 5 76 20 frankos arany (Napoleonő’or) ..................... , 9.75 Német birodalmi márka . 60.20 London................................................................................ 123 40 Felelős szerkesztő: Szterényi József. Kiadótulajdonos: Bernstein Márk. BERNSTICIN MÁRK könyv- és papirkereskedésébon Sepsi-Szentgyörgyön kaphatók a következő mii NAPTARAK suz ISSS-ilz évre­A A ?? 77 77 7? 77 7? 77 7? XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX>OKXX*XXXXXXXXXXXXXXX>IOICXX*^ 14 ti ,4 1 ff N H 8 I I K K <§4 44 45 M M 44 a *4 44 44 «§4 44 4í 44 M 44 <8 44 44 44 44 44 4a 4$ 44 44 44 „Budapest“ nagy képes Naptára „Budapest“ kis Naptára Képes Családi Naptár . Falusi gazda Naptára , István bácsi Naptára Kossutk-Naptár . . . Képes Kossuth-Naptár . Komáromi Kalendárium Keresztény képes Naptár Kis képes népnaptár Közhasznú erdélyi képes Naptár Közhasznú képes Naptár . . Lidércz-Naptár........................ Magyar kepes népnaptár 60 kr 30 60 80 50 40 30 16 „ 20 20 30 40 60 30 „ Magyar népbarát Kalendáriuma . . Magyar nők Naptára ....................... Nemzeti Kalendárium ....................... „Nevessünk!“ humorisztikus Naptár Protestáns uj képes Naptár . . . Regélő bácsi Naptára (uj!) . . . Székely-egyleti képes Naptár . , Vig czimbora Naptára ........................ Tárcza-naptár 20 kr. — Heti-naptár Napi tömbnaptár, ára — — — Irodai fali naptár (nagy), — — Kisebb irodai fali naptár — — „Budapester Bote“ ára ­20 kr. 80 „ 80 „ 40 50 40 40 , 30 „ 70 kr. 40 „ 20 15 40 7? 77 Közigazgatási nemzeti Kalendárium, 80 kr. — Szabadelvüpárti Naptár, 80 kr. — Petőfi Naptár, 80 kr. I ,., AjMilja továbbá jól íölszerelt könyvkereskedését, hol folyton és nagy választékban talál* mtó i mindennemű tankönyvek, irás- és rajznaplók, Írószerek stb. — Úgyszintén megrendel- ry16.? [ /.^i szépirodalmi és más müvek, folyóiratok, hírlapok és zenemüvek. — Nagy pa­pPlíhí * vümníéle minőségű papírokból, elárusitás nagyban és kicsinyben. Különösen figyelembe iíjcin a 1 v a vész nyomtatványok raktára, hol bárminemű nyomtatvány olcsó áron kész­leten található. (A nyomtatványok árjegyzéke közelebbről küldetik szét.) Nyomulóit Bernstein Márknál Sepsi-Szeutgyörgyőu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom