Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-11-13 / 127. szám
?*“• 506 következtetni lehetett volna. E tekintetben különösen Csernátony nyilatkozata figyelemre méltó, a ki az Oroszországgal való barátságos viszonyt a béke zálogának moudja. Bizonyos magyar körökben attól tartottak, hogy az Oroszozszághoz való közeledés a Németországgal kötött viszonyt alterálni fogja. Minthogy azonban Kálnoky grófnak az osztrák magyar-német orosz szövetségről tett nyilatkozatából az tűnik ki, hogy azok az érdekek, melyeket e szövetség hivatva van megóvni, főkép a béke érdekei s hogy a béke Oroszországnak a kát hatalomhoz való közeledése által újabb figyelemre méltó garan- cziát nyert: a barátságos viszony, mely Oroszországgal köttetett, az osztrák-magyar szövetséget nem hogy, mint némelyek állították, gyöngíthetné, hanem csak megerősítheti. Százéves magyar lutheránus templom.*) Ez volt tárgya nov. 2-án a brassói evang. lutheránus magyarság ünnepélyének. A templom mint létesült, mint érte meg százéves fennállását, az egyház lelkésze szépen elmondta s én ez alkalommal másokkal akarok foglalkozni. Mindenekelőtt azon, mindnyájunkat meglepő eset jut eszembe, hogy az isteni tisztelet előtt és után a brassói szász nagypap olvasott egy-egy rövid kezdőilletve befejező imát, vagy fohászt, magyarul az Úrhoz. Tudjuk ugyan, hogy ez mit jelentett, de hát az anyaegyháznak ez alkalommal ilyetén fellépése mindenképen a hatósági felügyelet jellegét hordja magán, s ha csakugyan azt volt hivatva ez aktus bebizonyítandó, hogy a brassói magyar evang. luth. egyház még mindég filealéja a nagy szász egyháznak, miután ezt mindnyájan tudjuk, hát akkor találhattak volna módot, hogy ezt szelidebb, s mondjuk, tisztességesebb utón adják értésünkre. Mert annak a szász nagypapnak, ki ezt megelőzőleg talán száz évvel lépett azon oltár elé, melyen a magyar lutheránusok imádták az istent, * akkor is azon szándékkal, hogy ne a magyar lutheránusokat, hanem saját híveit gyönyörködtesse: ez alkalommal sem lett volna helye ott, bol egyáltalán mi keresni valója sincs. Hiszen ezek után megérhetik evang. lutheránus atyánkfiái, hogy kedve szottyan a szász nagypapnak s jövő vasárnap hopp veszi a hívőket i vége lesz a százéves magyarságnak. Farkasnak mutatni berket ? De eltekintve ettől, kellemetlen volt a szász nagypap jelenléte magára az egyház lelkészére; mert Brassóban mint a magyar lutheránus egyház lelkésze nem érezte magát elég erősnek a halló fülekkel szemben, hogy egyháza történelmének minden részét azon szavakkal adja elő, melyek arra egyedül alkalmasak lettek volna. * A brassói magyar ev. egyház százéves jubilaeumáról elmondottuk nézeteinket. Most, habár elkésetten, Brassó egyik igen tekintélyes polgárától veszszük e felszólalást, melyet im közlünk, ha sok tekintetben nem is vagyunk czikkiró úrral egy nézeten. Sze»k. Ivás 1sözToen. Pezsgő bort a hallgatag pohárba ! S te karolj át, lángszemü leányka ! Barna ficzkó, rikaszd meg a búrod, Lelkesülj, míg e vihart elhúzod : „Rákóczy, hajh 1 . . .“ Gyáva élet! teepedő vezeklés 1 Napra nap a tétlenségben elvész. . . . Szú evődik beteges velőnkön, S nincs erőnk, hogy hangos jajba törjön. Rákóczy, hajh! . . . Fojtott kín ! . . . Hanyatló est homálya ! Nincs sugár, viga6ztbozó, hazánkra. Egy parányi dicsőség a múltban : Hiú harcz, — és csüggedés csak ujan. Rákóczy, hajh! Nagy eszmék, nagy tettek dicső napja Nem ragyog. Kihalt a dalnok lantja! Végenyészet fenyegető árját Vig közönynyel dőzsölés közt várják. Rákóczy, hajh ! Mind botor, ki honfikeblet ápol. . . . Játszi fürtre koszorút rózsából ! Serlegcsengés, dal, szerelem, mámor! . , . Úgy is a szív elhal hervadáskor. Rákóczy, hajh ! Hir, dicsőség ? . . . Hervatag babéra ! • Mily botor egy Zrínyi bősjátéka! Szondink s Dobók cselédek voltak, — Rákóczyja be kevés e honnak ! Rákóczy, hajh ! S kik magyar szabadságért elestek, Vértanúi nemes küzdelemnek ; Ki ne vette volna észre, hogy mennyire meg volt, hogy úgy szóljak, akadva Moőr ur, midőn az egyház sanyargatott, mondjuk üldözött állapotát kell vala előadnia s kénytelen volt megelégedui azzal, hogy sok könyhullatás és keserűségről szónokolt. Nyilván másképen adta volna ezt elő, ha a templom százéves fennállását azzal ünnepelhették volna meg, és pedig legméltóbban, ha azt hirdeti ki lelkészünk a szószékről, hogy magunk gazdái vagyunk, önállókká váltunk s nem avatkozik más a mi egyházi ügyeinkbe. De hát sajnos, még ez nem töitén- hetett meg, pedig megtörténhetett volna. Maguk a szászok megtehették volna, hogy e nem kellemes összeíartózandóságnak önként vetnek véget, s azt mondják a különben is velük nem egy test és vér fiókegyháznak, hogy im elbocsátlak, menj be a te uradnak örömébe, s bizonyára eaibe- riebben tesznek vala, mint cselekvőnek. Ott volt tehát a szász nagypap, s tudjuk, miért volt ott; de hogy a zsidó hitközség képviselője mit keresett ott: azt már csakugyan nem tudjuk ; vagy talán ez is osztályos, mint a szász nagypap? Ha pedig e jelenlét azt akarná bizonyítani csupán, hogy a más hitfelekezetek lelkészei közül egyedül a zsidó rabbi érdemelte meg, vagy tartotta érdemesnek, hogy ez alkalommal szagolja a lutheránusok hálaadásainak tömjén füstjeit: nagyon szomorú volna. Ilyen alkalommal tehát vagy mindenféléből egy példány, vagy egyetlen sgy se ; ezt kívánja legalább a formaság, ha egyéb nem is.**) Haladásról, száz éves haladásról szónokolt az egyház lelkésze, s szeme előtt vágta a gyulafilléreket czipelő egyházfi az oltár előtt az ékes puk- kedlit. Mióta van szokásban a protestánsok templomában az ilyesmi ? ha ez is haladás protestáns ember előtt: akkor bizonyára megfordul sirjábau Luther, s nem oknélkill. Etéle még gondolatban sem szabad, annál kevésbé tettbou. Egyébiránt, hogy lutheránus atyánkfiái templomában sok a Krisztus vallásához nem illő külső czifraság: ez nem engem, inkább őket illeti, mert tudniok kell, hogy már a tiz parancsolatban meghagyatott: ne csinálj magadnak faragott képeket s azokat no imádjad stb. Maga idvezitőnk kergeté ki a galambárusokat a templomból s nyilván azért, hogy az áhitatoskodók figyelme ily anyagi dolgok által ne zavartassák, s ime a lutheránus templomban még mindég vannak alakok, figurák s nem is rosszul áll a szószékben álló lelkész hála mögött azon berbécs, mely okos lábával tart egy veres kereszttel ellátott zászlót! Furcsa fantázia kell ilyesminek a kigondolásához, furcsább ízlés: templomban megtűrni. Lutheránus pap és berbécs! nem jól rimei! Még egyet befejezésül. A fullajtárok hosszú nyélre illesztett, csengettyűvel ellátott papzsákot ráznak orrod alá, s ha kidrukkoltad alamizsnádat, hát ta**) Erre nézve — utánna járva a dolognak — megjegyezzük, hogy minden a városban lévő egyházközség meghivatott az ünnepélyre, de csakis a zsidó égj házközség küldött képviselőt. Ez tehát teljesen rendén volt így. Szerk. Székely Mózes, Thököly, Nádasdy ! Kegyelettel említ most valaki ? . . . Rákóczy, hajh! Bocskay ha akkor föl nem támad, A magyar dal medre rég kiszáradt! Dicső Erdély, te valál régente Üldözött honszerelem menhelye ! Rákóczy, hajh ! S most ? . . . E szolgauépre sürü fátylot! Nincs jelen; és mi jövendő várhat ? . . . Pezsgő bort a szomorú pohárba ! Oh, karolj át, láDgszemü leányka 1 Rákóczy, hajh! . . . Fanyar a csők. Méreg minden kortyom . . . Itt belül száz pokol kínját hordom. Törj, pohár, el 1 — Rikaszd néma búrod ! IsteDÜlök, ha szilajon húzod: „Rákóczy, hajh ! . , Baráczy Sándor. A féllábu Romeo. Púpos, félszeg, félszemü színészt láthatunk eleget, kiknek kiváló tehetsége azonban olnézővó tesz bennünket a természet fogyatkozásai iránt. Féllábu színész és épen a hős szerelmes szakmában, mely eszményi szépséget vagy legalább annak érzékeltetését kívánja meg, egyetlen egy volt mindössze. Azon időben, midőn Londonban Garrick ragadta bámulatra utólérhetetleu alakításaival a színészet kedvelőit, Skótországban egy Mac Gregor nevű felföldi csatlakozott Thalia népéhez és szerencsét nró- bált. Rendkívüli testi szépséggel megáldva, az uj színész minden szerepében 8 különösen mint Rómeó, nagy feltűnést keltett. Sok hölgy volt belé szerelmes titkon, ő azonban csak a bájos Edithórt élthalt. A leányka attól félve, hogy Mac Gregort szépsége ingataggá teszi, udvarlását elutasitá, Ián leülhetsz gondolkodva azon, hogy tisztessé" íresebb módon szedik be a kegyelet és áldozatkész' sás filléreit hazánk más vidékein ? világért sem ! ezt a legjolentőségesobb részét az egyházi szertartás és isteni tiszteletnek a te lelked nagyobb épületére s tyúkszemeid gyarapodására állva kell végig csinálnod Mi lenne belőlünk, ha itt is, mint némely népes egyháznál történik, néhány ezer ember volna a templomban » lábon várnánk végig, inig mindenik megadózott ? Nevetséges de egyúttal elszomorító biz ez is. Hiszen nálunk még az egyházi hirdetéseket is leülve hallgatják a hívek, pedig az nem kerül pénzbe ; az adakozásokat pedig kiki a templomból kimenet elvégezheti az erre a czólra felállított perselyeknél. Miért ne lehetne ez Brassóban is így ? 101. Brassói levél. — Egy kis felsülés; a főkapitány ur ügyeimébe; bejelentési hivatal; főispán lakása; megyei központ. — Brassó, 1884. nov. 10. Tekintetes szerkesztő ur ! Becses lapja ugyan megjáratta velünk e hó 9-én. Ott közzé volt téve az a meghívó, melyet Lázár Gerő ur bocsátott ki a „Rongyos egylet“ alakuló közgyűlésére. Igaz ugyan, hogy — mint értesülök — seuki som kapott meghívót, de hát mi- azt hittük, hogy nem is fog küldetni s ép ezért elmentünk a kaözin iba, csakhogy ott bizony gyűlésről mit sem tudtak. Fölsültünk, mert csak később hallottuk, hogy a gyűlés előre nem láthatott akadályok miatt csak f. hó 16-án lesz. így aztán nem maradt más hátra, minthogy nekirugaszkodtunk a tekeasztalnak s gyülós’ezés helyett vagy két órán át karambolliroztunk. Ez azután némikóp csak elégtételt nyújtott a — felsülésért s megszakitá azon irtózatos haragot, melyben voltam, mikor a nagy-utezán felmentem. Haragom és felindulásom okát ajánlom t. főkapitány ur szives figyelmébe. Egyik t. brassói levelezője még nem is oly nagyon régen a főkapitányt dicsérve, ennek érdeméül rótta fel, hogy a kutaknál nem létezik többé a cselédeknek s bakáknak csoportosulása. Már pedig engedje meg a t. levelező ur, ha igy volt is ez, akkor is csak igen rövid ideig volt. A kutaknál a cselédek most ismét lármás csoportokat képeznek s ott most is világos nappal oly jelenetek fordulnak elő, hogy biz fiatal leauyok részére ez nem a legjobb erkölcsi iskola. Velem is sajátságos dolog történt épen f. hó 9- én, a mikor a gyűlésre akartam menni. A mint felmegyek a nagy utczán, az első kutnál több cseléd s baka ácsorgott, a kik ott persze a maguk módja szerint helyteleukedtek. Es épen akkor, midőn én a kút előtt elmennék, egy baka megüt egy cselédet, elfut, az meg fogja a vizhordó rudat s dobja utána. Nem elég, hogy a baka nekem szalad s majd orromat zúzta össze, még a rúd is Mac Gregor ép Glasgowban játszott, midőn egy éjjel közvetlenül a lakása melletti házban tűz ütött ki; ő önfeláldozó elszántsággal rohant az égő romok közé s egy gyermeket mentett meg. A nemes szivü mentő azonban vakmerő elszántságáért súlyosan lakolt meg; oly sebet kapott, melynek folytán egjik lábát le kellett vágatnia. E lesújtó szerencsétlenség hitében az egész város a legőszintébben osztozott. Az utczán falábbal sántikáló színészt gyöngéd figyelemmel halmozták el, de a színház elvesztő végleg vonzóerejét. Az igazgató eleintón oly darabokat adatott, mikben Mac Gregornak nem volt szerepe : a színház üx'es volt. Később betöltó Mac Gregor szerepkörét, idegen vendégeket, jeles erőket mutatott be: mind hiába. A skót genie, ki Shakespeare nagy alakját személyesítő meg, nem volt többé, örökséggbe lépni meg senki sem volt elégé méltó. Egy este, midőn szintén egy Shakespeare-darab került színre üres ház előtt, meghallotta a közönség, hogy Mac Gregor már annyira felépült, hogy a színházba is elmehet egykori társai közé. Seregestől tódult mindenki a rég nem látott házba, s jelenet közben hangosan kezdették Mac Gregor nevét kiáltani s őt hivni. A szegény féllábu színész kénytelen volt egykori közönsége előtt megjelenni. A színpad azon termet ábrázolá, melyben Banco szelleme megjelen Macbetlinek; a fenékszini ajtó megnyílt és a ház örömrivalgásai közepette lépett a terembe Mac Gregor, azon gyermekre támaszkodva, kinek megmentésekor veszitó el lábát. A közönségnek nagy része mély megindulással fogadta kedvenezét. Ugyanaz a nemes alak volt, gyönyörű magatartásával, szellemes, méla szépségű arczával, büszke homlokával és szelíd szemeivel. A közönség ujjongása szűnni nem akart, éljeneztek, tomboltak és elmondták egymásnak a már mindenki által ismert hőstettet, mely a szerencsétlenség oka volt. Mac Gregor mélyen meghajolt és szemeiből hullottak a könyek,
