Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-08-23 / 94. szám
Sepsi-Szentgyörgy, 1884. XIY. évfolyam. 94. szám. Szombat, augusztus 23. NEMERE. HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászat'!, közművelődési és szépirodalmi lap. IMIeg-j elenii lieterürlut háromszor: Kedden, Os-ütörtölzön. és Szoizi'baton.. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, főpiacz, 629. sz. a. (Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre posBernstein Márk könyvnyomdája, hová tán küldve: az előfizetési pénzek és hirdetések bérFgész évre . . Félévre . . . . 7 frt- kr. . 3 „ 50 , mentesen küldendők Negyedévre . . • 1;; so „ Hirdetések díja: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdíj külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény. Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők. Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Béesben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger J A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában. S.-Szentgyürgy, 1884. aug. 22. „Az erdélyi szászok“ czim alatt az „Egyetértés“ egyik utóbbi száma igen érdekes vezérczikket hoz, melyet fontosságánál fogva e helyen közlünk. A czikk következő: Nagy-Szebenben ritka ünnepélyességek mennek végbe. A szászok rendezik azokat, annak az emlékére, hogy most van hétszáz esztendeje, mióta a rólok elnevezett földet lakják. Résztvesznek az ünnepélyeken a szomszéd Németországból is sokan, a pángermán eszmének buzgó apostolai, német chauvinisták, a hírhedt Schulvereiji kiküldöttei, köztük a tudományos világbau ismert névvel biró férfiak. Az ünnepély mindenkép ritkítja párját. Népek és népcsoportok elélnek soká ; nem ez az első eset, hogy egy nép hét egész századon keresztül lakott egy helyen, nem is az utolsó. Még rendkívüli vagy nevezetes sincs a dologban semmi. De nevezetes és párja nélküli az, hogy az erdélyi szászok minő viszonyok között tartották meg oly hosszú időu keresztül nemzeti lételüket. Mikor a magyar kereszténység második századában hozzánk beköltöztek, alig voltak maroknyian. Nem többen, mint ma. Eljöttek egy egészen idegen országba, szerintök vad nép közé, a melyet barbárnak neveznek máig is abban az országban, a honnan jöttek. Eljöttek tele félelemmel, hogy mi lesz velők. Hét hosszú századon keresztül nem bántotta nemzetiségüket senki, s remegtek folyton, remegnek ma is. Ki nem fogytak a panaszból, s panaszkodnak mostanáig. Csak akarni kellett volna, s a nép, melynek kebelében letelepedtek, felolvaszthatta volna őket magába, de nem tette. Kisebb számmal voltak, a mellett jobban elszigetelve őshazájuktól, semmint ellenállhattak volna annak, hogy a magyar nemzet elnyelje őket, ha akarja. Történetük egy példa nélküli tényt mutat fel. Nem volt Európában nép, mely oly kicsi létére, oly elszigetelten, annyi veszély és sorscsapás közt fenn tudta volua tartani ekszisz- tencziáját, mint ők, Ebben nekik van érdemük is, van bűnök is; a magyar nemzetnek csak érdeme van benne. Az az alkalmazkodási képesség, melylyel a legkülönfélébb viszonyokhoz hozzá tudtak simulni, s mely az egyesnél nem is lenne mindenkor dicsérendő, nekik mint népcsoportnak érdemük. Határozott hiba juk, hogy nem iparkodtak sohasem hozzá simulni a nemzethez, mely őket polgárai gyanánt befogadta, uj hazát adott nekik, s úgy bánt velők, a hogy sehol a világon nem bántak volna. Hét egész hosszú századon keresztül nem tudták elfeledni ős hazájukat, mikor pedig önkényesen telepedtek meg itten nálunk. Használták a földet és annak minden kincseit, de kifelé vágyakoztak folytonosan. Kitek a szabadságokkal, melyeket a magyar nemzet számukra juttatót!, de nem érezték magokat magyarokul soha. Sőt nem egyszer szövetkeztek az ellenséggel, mely rárontott a magyarra, s mindegy volt nekik, tőrök vagy tatár, csak ha ők szabadulhattak ép bőrrel a veszedelemből. Egy nép sem tett volna érettök annyit, mint & magyar. Szabadságokkal, jogokkal és előnyökkel ruházta fel őket, melyek sokszor nagyobbak voltak azoknál, a melyeket saját fiainak adott. Erdélyben a három náczió között ők voltak az egyik, melynek joga volt befolyni az ország sorsának intézésére. Az oláhok ős lakosai voltak a földnek, számuk óriásilag nagyobb volt a szászokénál, a nélkül, hogy mint külön nemzetiség érvényesíthették volna magokat. És a szászok mégis tele vannak panaszszal. Azok alatt a hosszú, vészes idők alatt, midőn a kereszténység és pogányság között az élet-halál tusa folyt, s Európa sorsa itt dőlt el Magyarországon, a magyar elem sokat szenvedett. Meg is fogyatkozott nagyon. Az öu- feláldozás kötelességét ő vállalta magára, s vérével fizette meg. A szászok azalatt sem fogytak meg, megmaradtak mind e mai napig teljes számukban. A nemzet, mely befogadta őket, nem kötötte előjogaikat ahhoz, hogy a kötelességben is kiváló részük legyen. Nemzetiségükhöz nem nyúltak egy ujjal sem soha. Pedig hiszen nem lett volna nehéz. Ma hirök-hamvok sem lenne többé, mint a hogy nincs azokon a helyeken a szláv népeknek, a hol német lett az uralkodó elem. A mai Poroszország helyén vend nemzetiségű volt az őslakosság. Csak kevés német telepedett le közéjük, de úgy, hogy ők legyenek az urak, s ma német az egész tartomány. Ha a magyar elem is olyan politikát követ, a minőt ott igazságosnak Ítéltek a németek, ma csak emlékezetből tudnánk, s a történelemből, hogy Erdélyben szászok is laktak valaha. És az erdélyrészi szászok nagyhangú vezetői mégis panaszszal kiáltják tele egész Európát. Bővádolják a barbár magyarságot, a mely ki- vetközteti őket nemzetiségőkből, s erőnek erejével meg akarja őket tenni magyarokká. Nem félnek, hogy hétszáz esztendőnek a története fogja őket meghazudtolni. Nem átalják idecső- diteui a németországi czelebritásokat. a kik pedig hiszeu látni fogják, hogy az álulok lakott föld ma is olyan ős német, mint valami németországi herczegség. Mi ad a szászoknak'" okot erre a sopáuko- dásra? Egyéb néni, ha csak az, hogy hét hosz- szu század alatt nem tudták germanizálni Ma gyarorszájpit. A magyar nemzet nem kíván tőlük egyebet, mint hogy a magyar állam polgáraiijl tekintsék magukat. Ezt is csak a helyzet kényszerű iége kivántatja vele, s csak ujabbaQ. A mig Európa népeit nem háborgatta a nemzetiségi eszme, ezzel a követeléssel sem állott élő. Nem volt akkora a magoktartásából háramló veszély, mint ma. Ez a faja a ragadós szellemi nyavalyáknak nem háborította a népik nyugodalmát. Ma ennyit az önfeutartási ösztön parancsol. A magyar nemzet élni akarj s nem élhet soká, ha mindenki ellenségévé Ülik, a ki nem magyar. A szászok a kivánalmaknak e méltányos minimuma ellen is feljavulnak, pedig hisz az legrosszabb esetben is csak kivánalom, melynek eleget tenni tőlük függ. ők pedig, mint az eredmény is mutatja, nem tesznek neki eleget. Magyarországon nem az erdélyi száaok az egyedüli német faj. Élnek a Szepesséjben is szász ivadékok, Magyarország más részeiben is feles számmal német eredetű települők. S azok mind jó magyarokká váltak az idő folyamán. Egy részők alig másfél század óta lakik itt, s a mellett, hogy megtartották nyelvüket — a melyet hiszen nem bántott és nem bánt soha senki — ép oly jó polgárai az államuak, mint azok, a kiknek ősei Árpád hadaival hódították meg az országot. Mi nem kívánunk az erdélyrészi szászoktól sem egyebet, mint azt, hogy ne legyenek e tekintetben rosszabbak, mint egyéb itt élő faj- rokonaik. Ezt is csak óhaj gyanánt kívánjuk, s ők Európa sziue elé mennek panaszukkal. Az a sok német tudós, a kiket most ide becsőditettek, látni fogja, ha kinyitja a látásra szemét, hogy milyen kevés az alaposság ezekben a panaszokban. Mi csak azt kívánnánk, hogy ha már befáradtak Magyarországra, ne sajuáljanak elmenni a bánsági és szepességi németajkú magyarok közé sem, s kérdezzék meg azokat is állapotuk felől. Meg fogják ott hallani is — látni Erdélyben is láthatják — hogy volt-e a magyar valaha erőszakos, s felhasználta-e a hatalmat arra: elnyomni az idegen nemzetiségeket? Az őszi delegácziók összehívásának határideje — a félhivatalos „Pol. Corr.“ jelentése szerint — még mindig nem bizonyos. Az uj magyar országgyűlés megalakulása és fölirati vitája annyi időt vesz igénybe, hogy október hó vége előtt a delegácziók össze nem gyűlhetnek. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter már visszatért a fővárosba s átvette a pénzügyminisztérium vezetését, valamint a miniszterelnökség vezetését is Orczy báró kezeiből, a ki most Ostendebe utazik. Szapáry gróf a királyt el fogja kisórni Aradra. A varzini találkozáson, melyről Kálnoky már visz- szatért Bécsbe, mint a legújabb félhivatalos jelentés mondja, minden eshetőleges európai kérdés, mely a jövőben akuttá válhatik, megbeszóltetett s megállapodás történt az egyöntetű eljárásra nézve. Tehát a varzini látogatás az osztrák-magyar-német szövetséget még szilárdabbá s bensőbbé tette. Ha a béke lát belőle hasznot, szerencsét kívánhatunk * hozzá Kálnokyuak, bár veszedelmesen drága béke ’ ez a mai, s az eshetőleges lefegyverzés bizonyosan még sem volt a megbeszélt kérdések között. A három császár találkozás hire ismét fölmerült. Ezúttal Drezdából jelentik, hogy a találkozás elvben már el van döntve. Ferencz József, Vilmos császár és Sándor czár szeptember hó első felében jönnek össze s hir szerint csak a találkozás helye nincs még végleg megállapítva, de valószínű, hogy a triplex confiniumon (a három birodalom határainak találkozó pontján) Krakó közelében, sziléziai területen történik meg a történelmi nevezetességű összejövetel. — Mondanunk sem kell, hogy ez a magánforrásból eredő bir semmivel sem érdemel több hitelt, mint nagyszámú előzői. Az angol kabinet nemcsak a római kormánynak, de a portának is köszönetét mondott azért a támogatásért, melyben Musurus pasa az angol pénzügyi javaslatokat a londoni konferenczián részesité a egyszersmind notifikálta a londoni kabinet a szultánnak lord Northbrook egyiptomi küldetését, azzal a megjegyzéssel, bogy ez nem jelenti az Anglia által Egyiptomban eddig követett politika módosulását • hogy Anglia a szultán souverainitását, mint eddig, ezentúl is elismeri s nem gondol sem annexióra, sem protektorátusra. Impiutk inai számához egy félív melléklet vau csatolva.
