Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-08-09 / 90. szám
Apponyi gróf nem ultramontán. Azt kérdeztem tőle: mit tenne, ha Magyarország és Róma között kellene választania ? ő minden habozás nélkül azt válaszolá: „Hazámat választanám, mert mindenekelőtt hazafi vagyok !“ Magyarországban egyébként a katholikus papság mindenekelőtt nemzeti papság. A római kath. magyar egyház, melyet Szt.-István alapított 1000-ben, kissé át van alakulva. A magyar prelátusok a konzíliumokon mindig ellene voltak, hogy függetlenségüket meggyöngitsék. A zágrábi érsek, Magyarország prímása, a kinevezendő püspökök iránt javaslatot terjeszt a korona elé, mely azt a kúriával közli. Ezen javaslatokat mindig helybenhagyták, mert a herczegprimás egyúttal nunczius is. A magyar klérus emlékeztet a mi klérusunkra a XVIII-ik századból. Az egyház magasrangu papjai lóháton is járnak és nagyúri életmódot folytatnak. Magyarországon nagyon ismert azon adoma, mely a herczegprimásról szól, ki négy ló által vont disz- fogatján a lánczhidon hajtatott keresztül. Egy ember megállította a fogatot és az ajtó elé lépve azt mon- dá az érseknek: „Jézusnak nem volt ilyen hintója, mert ő gyalog járt.“ — Édes barátom, — válaszolá nyugodtan az érsek, — Jézus szegény asztalos fia volt, de én Batthyány herczegnek születtem és magyar mágnás vagyok !“ Fürdői levél. Zajzon, 1884. augusztus 2. (Folytatás és vége). Ha már most áttérnék az egyes intézetek acqui- siteurjeire, illetve arra, hogy ezek nagyobbára az emberiség melyik rétegéből kerekednek : hajmeresztő dolgokat tudnék elbeszélni. Nemcsak bukott kereskedők — mert hiszen ezek között becsületes ember is van, — hanem iparlovagok, fegy- és fenyitő intézetből elbocsátott, büntetésöket már kiállott fe- gyenczek, tolvajok és hasonló páriák, kik nem akarnak dolgozni; szájhősök, szélhámosok, elcsapott hivatalnokok, notoris kártyajátszók stb. Es egy ilyen acquisiteur 200—500 frt havi fizetést kap, azonkívül övé az első évi díjrészlet, és czime különböző: inspektor, főinspektor, reprezentáns és tudja a manó, még miféle. Minél jobban tud hazudni az eféle species, mennél többet tut. beszélni, annál nagyobb a fizetése. Csendes, nyugodt, szolid és becsületes emberek ilyes acquisiteur- nek nem vétetnek fel és ritkán fogunk ily minőségű inspektort találni. Csak egy példával fogok szolgálni e tekintetben. Körülbelül két év előtt jött a vidékünkre egy ilyen species-forma inspektor. Egy évig szerencsét próbált, de midőn látta, hogy a Geschäft nem megy — notabene, nem zsidóról van szó, — kezdett szél- hámoskodni és megcsalta saját intézetét; a vége az volt, hogy elcsapták. Jövedelmi forrás hiányában elrongyosodott, valóságos „Pflastertreter“ lett, pumpolt 20 krajczártól 10 forintig, a hogy éppen balekre talált. Kártyázott, ha néhány piczulája volt és talán zsebeket is metszett, ha alkalom nyilt. lm, mi történik ? Ma 200 frt havi fizetést húz egy ujabbi külföldi, talán franczia, angol vagy olasz biztosító intézettől, habár az illető intézet informálva van a t. fő-fő inspektor ur szédelgéseiről, erkölcséről, jelleméről és hős tetteiről. Immár kérdem : kell-e nókünk külföldi biztositó intézet ? Nem e kellene a kormánynak e tekintetben intézkedui, hogy az ország lakosai meg legyenek szédelgésektől mentve? Avagy helyén van-e, ha pláne, mint tudjuk, éppen államhivatalnokok is képviselnek ilyen külföldi intézeteket és versenyeznek a hazai biztositó intézettel ? Hát elegendő az, ha egy megyei pénztárnok a „Magyar Polgáriban beismeri, hogy ő egy külföldi intézetet képvisel Brassón, miután ezt neki elöljárói megengedik ? Hiszen legjobb lenne, ha a megyék ama tisztviselői, kik például gyengébben vannak fizetve, mint egy pénztárnok, szintén foglalkoznának eféle ügynökségekkel. En elvállalom a felelősséget arra nézve, hogy szerzek mindeu megyei subaltern hivatalnok részére egy-egy ageniu- rát. Tehát csak rajta, tisztelt uraim a megyénél! fogadjanak el önök is egy-egy biztositó intézeti ügynökséget, — hisz úgyis nagyon rosszul vannak önök fizetve ! Áttérve a már említett tűzre, igazán mondhatom, rósz néven vettük a „Kronstädter Zeitung “-ban olvasott azon közleményt, mely minden bizonynyal a fürdőbiztos ur közel emberétől — esetleg saját apósától — eredhetett. E fürdőbiztos működését e lapok utóbbi számainak egyikében Dongó már ismertette volt, és én csatlakozom ama közleményben mondottakhoz, annál inkább, mert a tűz alkalmával a fürdőbiztos ur a maga háztájékát kellett hogy őrizze, és igy a mi házaink körül mit sem tehetett. Üres és valótlan frázis tehát az, mit czikk- iró ur kedves barátjáról — esetleg vejéről, mond, mert ha Brassó város közönsége ilyen tehetetlen embereket fog hozzánk a fürdőidényre biztos szerepére küldeni, akkor csakugyan nemsokára be fog következni, mit Dongó helyesen jósolt. Megbotránkozással olvastuk a kérdéses czikkben a fürdőbiztosra vonatkozó zengedezést, de meg nem Jwcsáthatjuk czíkkirónak azt, hogy midőn már ae— 359 — vek felemlitésébe bocsátkozott, három oly egyén nevét hallgatta el, kik határtalan odaadással, sőt majdnem éltök feláldozásával segítettek a tűznél és mentettek meg százakat érő vagyont. Ezen három úri ember: itj. Förder Sándor megyei hivatalnok, Grünfeld Móricz jogász és Schütz kereskedő. Becsületbeli kötelességemnek tartottam a kérdéses czíkket helyreigazítani és illetve a fenti 3 névvel kiegészíteni. — Dixi! Zajzoni. Nyilatkozat. A „Székely Nemzet“ Vétója „nyilatkozik“ ugyanazon lap 116-ík számában; szerkesztője pedig reflektál D. Veres Gyula ur, pártunk ezen kiváló tagja ellennyilatkozatára, s a lap 117-ik számában mindkettő azon szerénytelenségemért, mert az igazat kimondottam, azzal felelnek, hogy czikkem „valótlanságokat tartalmaz és irigységből származik,“ melyért készek aztán engem provokálni. . . . Minő dologra Iprovokálnak ezen jó urak ? . . .[ Fogadásra. ... Ez méltó is az illetők eljárásához. . . . Kifogytak minden argumentumból, ennélfogva kell egy kis fogadás, hogy majd annál hősiesebb vereséggel hagyhassák oda a csatatért. Soha jobbkor, mint épen most! . . . Am legyen azért nekik dicséret, dicsőség. . . . De tartozó kötelességemnek vélem azt mindenek előtt kijelenteni, miszerint fenntartom mindazon érveléseimet, melyeket „Veto“ uram levelére tettem és ma is az általa irt következőket, hogy „a kovásznai képviselőválasztás az a—d.) pontok alatt felsorolt alaki hibák miatt érvénytelen és semmis“ valótlanságnak állítom, habár tudom azt, hogy ha a „Veto“ által közlött alaki hibák léteznek, feltétlenül meg fog a választás semmisittetni. Kijelentem azt is, miután „Veto“ előbb általánosságban szólt a kérdéshez, én is általános leszek; ón sem fűzöm magamat sem előleges, sem utólagos választási jegyzőkönyvekhez, hanem igenis azokhoz, melyekkel annak idejében Kovács Károly ur igazolni lógja magát, miután csak azok szolgálnak zsinórmértékül. Hogy „Veto“ nyilatkozatában minő „központi választmáuy jegyzőkönyveiről“ {beszél, azt nem tudom. . . . Utólagosan tett ferdítéseket, az ügyre vonatkozólag nem fogadok el. . . . „Veto“ határozottan azt állította, hogy érvénytelen a választás és hivatalból kell megsemmisíteni \ mig én azt: hogy a választás érvényes, Veto állítása pedig : valótlanság. . . . Különben ha „Veto“ uram még idáig nem tudta magát lehűteni a felkorbácsolt júliusi hévség miatt a „Pokolsár“ vizében, hanem még valótlan állításai mellett „ajánlatokat“ tesz és fogadásra provokál engem: én az eldobott keztyüt, azon hitben, hogy az álnév alá burkoiódzott „Veto“ komoly férfiúi elhatározás után tette ajánlatát, azt felveszem és elfogadom a következő feltételek mellett: 1) Fogadás tárgyát képezi azon állítás, hogy a kovásznai képviselőválasztás a Veto által közlótt alaki hibák folytán érvénytelen-e, és igy hivatalból megsemmisitendő-e, vagy nem ? 2) Ha a választás hivatalból meg fog semmisittetni azon alaki hibák miatt, melyeket Veto felhozott Kovásznáról julius 15-ről kelt és a „Székely Nemzet“ 110. számában közlött levélben: akkor alattirt becsületszava elzálogolása mellett ezennel kötelezi magát az irói nyugdíjintézet javára ezen lapok szerkesztőségéhez 50 frtot fizetni; mig ellenben a választás érvényessége esetén azt Veto köteles tenni. 3) Ügyünk birájául pedig kijelölöm és elfogadom a választások érvényessége felett különben is törvény szerinti illetékes országggyülési igazoló bizottságot. 4) Veto köteles legalább 15 nappal az országgyűlés megnyílta előtt egy harmadik érdektelen kézhez az 50 forintot letenni és ezt nyilvánosságra hozni, melynek megtörténte után én is kötelezem erre magamat. 5) Ha bármelyik fél nem tenne eleget e feltételeknek és felhívásra legott az illető nevét a szerkesztőség ki nem adná, hogy az ellenfél ítéletét alkalmazhassa reá: az véleményeztetik, hogy maga az illető szerkesztő az elleufél, minélfogva fölötte mondandó ítélet. 6) Alattirt elvárja mindezekre 8 napon belül Veto nyilatkozatát, mivel különben az 5-ik pont alatti feltételek szabványai értelmében fog eljárni. Megjegyzem, hogy az ügy elintézése után a vesztő fél köteles saját neve alatt, hogy ő vesztette el a fogadást, nyilatkozni. Orbai. Aranka György életrajza. H. (Folytatás.) Ebből bizonyos, hogy a fennforgó német czáfolat Aranka müve volt. S hogy erre is alkalmasint ő adott újabb feleletet, gyanittatja Gyarmathy Sámuelnek Göttingából 1798-ban jun. 14-én Arankához irt levele azon megjegyzése, hogy a hir Engelt vélvén szerzőnek: Schlözer rá irányozta haragját s védekező tolla egész élét. „Bezzeg most van dolog — igy ir Gyarmathy — a Schlösser szász könyvinek Engel által (képzelt) recensiójával! Bezzeg Ő is szegény jól megfizetett érte, hogy gesztenyekikaparó macskává engedte magát tétetni! — — — Előre kikukorékolja, hogy ő akarja recenseálni a szép könyvet, s már most Schlözer és más is azt hiszi, hogy igazán ő is recenseálta, pedig csak az ő lelke tudja (s még a Gyarmathyé.) Am lássa, tartsa a hátát, hogy kopogassák mindenfelől. Maga hozta magára. Otthon erről commentariusokat kell Deszélnem.“ Némi fogalmat ad e vitáról Arankának 1794. jan. 9. és febr. 24-én Gyarmathy Sámuel Göttingában mulató magyar tudóshoz írott levelének ide vonatkozó része: „Ki fogyók a papirosból — írja — csak Schlözerről irok még. Nincs nálunk senki, a ki a diplomatikában jártas, a ki ne tudná, hogy a szászok ugyan a szélekre telepíttettek, de sehol sem a passusokra, határuk nem ment ki a passu- sokig, a külső szélekig. Az ő városaik és székeik közül a székek mind vármegyék és ispánságok voltak régen, és mind a széleket, mind őket, mind az országot a székelyek s a király népei őrizték. Azokat az ispánságokat ők későn vonták magukhoz, de mindazok a földek még ma sem szász föld, hanem Ők is jure Comitatus bírják. . . .“ Hogy Aranka Schlözer ellen irt második müve magyarul még 1810-ben nem volt kinyomtatva, kitűnik azon évben, jun. 9-én Kazinczyhoz irt leveléből, hol nyomtatás alatt lévő és kész kisebb munkáit elősorolván, az utolsóról igy ir: „Most készen vannak: 1) Schlözer megczáfolása, diplomatikai munka. 2) Árra felelet: Mi az embernek sorsa és vége stb.“ e) Nevezetes a Székelyekről szóló munkája, melyet az 1553-íki csíki krónika hitelesítése érdekében irt, s a melyről a Gyarmathyhoz intézett iménti levelében szintén érdekesen emlékezik meg: „Hogy a Székely Krónikát (1553.) critice traktáljuk — írja válaszában — e tanácsot köszönöm. Nekünk is az czélunk. A kinek kezéből az került, gyanúsnak találtuk. Mi mindazonáltal úgy gondolkozunk, hogy közre bocsássuk ugyan, de nem úgy, mint tökéletes és minden kétségen felül álló írást vagy kútfőt, hanem mint egy különös jelenséget a történetírók rendében, oly czéllal, hogy idővel a tudósok s régi írásokkal és oklevelekkel bánni tudó urak igazságát vagy hamisságát bebizonyítsák. . . .“ „A mi a székelyek tribusait illeti — Írja tovább — Siménfalvi hires productiós perében, (a mi a székely primipilatusok iránt folyt s székely dolgokban nagy értékű történelmi adat), azokról nincs semmi. De nálam arról, hogy ez a négy szó: „Genus, Tribus, Generatio vagy Nem hs Linea Genera- tionum vagy ág“ — miben különböznek egymástól, elég kútfő van, úgy arra is, hogy ezt diplomatice bizonyítsam. . . .“ Gyűjteményi becsű és jellegű kéziratai közül megemlítek nehány értékest. Az általa napfényre hozott s birt scriptorokat elősorolja ő maga az I794-ki jun. 3-ról kelt társasági jegyzőkönyv egyik mellékletében. A mi már magában nagy érdem akkor, midőn egész múlt történetünket homály és feledés fátyola látszott elboritni. 0 sokat felfedezett és megőrzött. Levelezéseit — írja egy alkalommal — saját búvárkodás! hajlamainál fogva, a magyar nyelv és történet művelésére irányuló czéljáért folytatta, azokban kiváló gyönyört talált. Ezen gyűjteménye gazdag, s igen becses adatokat foglal magában. (Vége következik.) VEGYES HIKEK. Uralkodónk és a német császár közötti évenkint smétlődő találkozás aug. 6-án (szerdán) délben történt Ebenseeben. 0 felsége az Ischlből érkező vonatról leszállva, a perron közepén fentartott helyre ment, mely a közönség részére fenhagyott résztől oleanderfák sora által volt elválasztva. Pár perez múlva a Salzburg felől jövő vonat a csarnokba robogott. Midőn a vonat megállóit, Vilmos császár a waggon kijárójához lépett és két lépcsőfokon gyorsan lejött, le akart szállani, de ő felsége a király megelőzte és a kis felszálló emelvényen a két uralkodó kiváló szívélyességgel ölelte meg és üdvözölte egymást; a fejedelmi barátok háromszor mindkét felől megcsókolták egymás arczát és több Ízben kezet szorítottak. Azután a két uralkodó visszavonult a waggon belsejébe és magukra maradtak. — A vonat 2 pereznyi időzés után tovább robogott Ischlbe, hol ő felsége a királyné, br. Nopcsa főudvarmestere és Mailáth udvarhölgye kíséretében várta megérkeztét. Királyunk segítségével Vilmos császár elhagyta a vaggont s üdvözölte a királynét, kinek kezet csókolt. A vendégek ezután az ünnepélyesen feldíszített városba hajtattak. Ceolnakázó-egylet. A piacznak azon helyén, mely az uj ref. templom részére van fentartva, egy tónak vetették meg alapját, mely a járásbíróság előtti árkokban leli folytatását. Mint hírlik, Császár Bálint polgármester ur egészségügyi tekintetből azért nem intézkedik ez irányban, mert oda csolnakázó egyletet akar létesíteni. A megnyitás az őszre terveztetik, mikor a tó fentartása kevesebbe kerül, jól tartja azt az eső. Örvendünk ugyan ez újításnak, de jobban szeretnők, ha a polgármester ur ezen tervét a kolera utánni időre halasztaná. Akkor segédkezet nyújtunk neki, de akkor séma piacztéreu. hanem az Oltbau,
