Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-08-07 / 89. szám

— 354 —■

kezett Marseillebe, taelyep hasonlókén kiütött a kolera.

A hadügyminiszter Marsoillebeu kihirdette, hogy a Francziaországban lakó osztrák-magyar alattvalók az idén fel vannak mentve a katonai gyakorlatokra való behívás alól.

Emlékirat*)

a keleti marhavész behurczolása ellen Romániával szembe neszköz len dó' óvóintézkedések, illető'leg az 1874. é v i XX. törvényczikk módositáiia tárgyában.

Nagyméltóságu Földmivelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi m. kir. Miniszter ur!

Kegyelmes Uram !

A keleti marhavész Európa államaiban évszázadok óta oly borzasztó pusztításokat vitt véghez, só't egyes országokban még napjainkban is oly mérvben uralkodik, hogy határozottan veszélyezteti az illető államnak gazdaságát.

Igaz ugyan, hogy édes hazánk már hosszú idő óta meg van kiméivé ezen pusztító ragálytól, mi — ha nem is mindenben — helyes állategészségügyi intézkedéseknek köszönhető; de mindamellett mindenkor veszélyeztetve van az Ororoszországban állandóan uralkodó és innen Romániába átszármazó vész által.

Főfeladatunk tehát, hogy Románia ellen kellőkép védelmezzük magunkat; erre czéloz és ezt szabályozza az 1874-ik évi XX. törvényczikk, mely tüzetesen szabályozza a határszélen felállított veBZ- legintézetek teendőit az állategészségügy körül.

Ámde engedje kijelentenem Kegyelmes Uram, hogy jelzett törvényczikk és az annak alapján és kapcsán kiadott magas miniszteri rendeletek sem az államnak a vész behurczolása ellen kellő biztosítékot nem nyújtanak, sem pedig a feleknek érdekében niucseuek és nem is lehetnek.

Mily kevés biztosítékot nyújtanak a jelenleg érvényben lévő intézkedések a vész behurczolása ellen, azt a tárgyalás folyamán lesz szerencsém bővebben kifejteni; azonban már e helyen is nyilváníthatom azon meggyőződésemet, hogy az esetben, ha ezeu intézkedések módosításon nem mennek keresztül, úgy a határszéli oláh lakosság rövid idő múlva kivándorol, a posztó- s általában gyapjú- és bőripar tönkre megy. A jelen intézkedések mintha egyenesen ez iparágak elnyomatását czéloznák, a helyett, hogy az iparnak ezeu hazánkra nézve oly fontos ágait előmozdítanák.

Másfél évig tanulmányozván az itteui viszonyokat s kutatván azon eljárásokat, melyek az államnak is több biztosítékot nyújtanának, az ipart pedig előmozdítanák, bátorkodom tehát jelenleg a keleti marhavésznek behurczolása ellen Romániával szemben eszközlendő óvóintézkedések, illetőleg az 1874. évi XX. törvényczikk módosítása tárgyában ezen szerény emlékiratot Nagyméltóságod magas szí De elé terjeszteni.

Habár a marhavész története, valamint annak tünetei már eléggé ismeretesek, és habár ezek nem is tartoznának szorosan véve ez emlékirat keretébe, de mert ezek a marhavészszel kapcsolatosak és attól el nem választhatók, kötelességemnek tartottam azokat röviden idefoglalni és tárgyamat következőkép felosztani :

A marhavész rövid története, különös tekintettel hazánkra; a marhavész kórtani szempontból ; a marhavész terjedése ; a magyar határszélen eszköz- lendő óvóintézkedések, illetőleg az 1874. évi XX. törvényczikk módosítása és ezzel kapcsolatban a határszéli szarvasmarha-törzskönyv.

Ezen beosztást tartva a könnyű áttekintés szempontjából is legczélszerübbuek, áttérek immár magára a tárgyra.

Mint a legtöbb ragályos betegségnek, úgy a keleti marhavésznek is eredetét, illetve első felléptének idejét és helyét homály borítja, úgyszólván ez is ismeretlen. De anuyi bizonyos, hogy az ó korban már létezett, sőt ismeretes is volt, hisz maga a biblia is már a vészről szól.

Magyarországban az eddigi jegyzetek szerint csak Kr. után 395. évben lépett fel először a marhavész még pedig meglehetős pu ztitást véghez vive. Ez után a vész gyakrabban látogatta meg hazánkat különösen pedig a kilenczedik és tizenharmadik században.

Nagyobb mérvben a vész Európában legelőször 1710 — 1714-ig dühöngött, mely idő alatt Paulet számítása szerint egy és fél millió szarvasmarha hullott el a különböző államokban. Ez idő óta hol egyik, hol másik államban mutatkozott és pusztítóit a vész; nálunk azonban csak ismét akkor lépett tel, midőn 1740 — 1750-ig egész Európát elárasztotta és három milliónál több áldozatot ki- vánt.

Szórványosan ezután is jelentkezett hazánkban, de nagyobb pusztítást nem vitt véghez 1764-ig, a mikor azonban ismét beköszöntött és szakadatlanul

*) Lapunk felelős szerkesztője már hosszabb idő óta nagy szenvedéllyel tanulmányozván a határszéli állategészségügyet, tapasztalatai alapján ezen terjedelmes emlékiratot készítette, melyet legközelebb fog a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi iu. k. miniszter urnák átnyújtani. Szerk.

dühöngött 1766-ig, majd megszűnvén, 1770 ben újból kitört és 1780-ig pusztította marhaállományunkat.

A marhavész történetében legnagyobb szerepet játszik a tizennyolczadik század, minek oltára később még visszatérünk. Mily borzasztó pusztítást vitt véghez a vész ezen században, ékesen bizonyítja Faust, a kinek számítása szerint ez idő alatt kétszáz millió szarvasmarha esett a vész áldozatául. A tizenkilenczedik században a vész elfojtására és terjedésének megakadályozására történtek már intézkedések és ennek tulajdonítható, ha századunkban a vész már oly pusztításokat nem vihetett véghez.

Magyarországban a vész ismételten csak 1827 1828-ban mutatkozott, a mikor valószínűleg Romániából Erdélybe hurczoltatott át és csak onnan hozzánk. Hogy azonban eddig mennyi áldozatot követelt a vész Magyarországon, azt eddig nem jegyezte fel senki ; az első erre vonatkozó adat az 1830. évvel kezdődik, mely évben a vész harmincz- ezer állattal csökkentette marhaállományunkat.

Soká a szakférfiak között is azon vélemény volt elterjedve, hogy a marhavész csakis a szarvasmarhák között fordulhat elő, illetőleg azoknak kizárólagos betegsége, mely más állatra át nem származik. Azonban az ötvenos évek vége felé voltak már egyesek a kik azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy a keleti marhavész minden kérődzőre egyaránt I ragályos, sőt már 1861-ik évben Galambos tanár nálunk a juhok és kecskék között is felismerte a keleti marhavészt, mely 1801 — 186‘2-ig mintegy 4117 juhot és kecskét ragadott magával.

(Folytatása következik.)

Fürdői levél.

Zajzon, 1884. augusztus 2.

„Das Unglück kommt selten allein“, ezt tartja egy régi példabeszéd és igaz is. — Alig mult el a nagy esőzés folytán bekövetkezett vizáradás okozta hidak és utak megrongálása, már is, és váratlanul, a tűz kezdett pusztítani emez Istentől végleg és az emberektől mihamarább elhagyatott fürdőhelyen.

E lapokban már érintve volta julius 29 én itt dühöngött tűzvész rövid szavakban, sőt említve is lett, hogy még bővebben fog ez ügyről a nyilvánosság értesittetni. Bár ez soraimra nem czélozhatott, mindazonáltal bátor leszek a tüzet is rövideden érinteni, mihez, megvallom, engem nem a már el- i kerülhetetlen baj leírása késztet, hanem leginkább | a „Kronstadtér Zeitung“ mult pénteki, aug. 1-én 121. sz. a. kiadott példányában megjelent „ein alter Kurgast“ által közölt levél. A kérdéses levél nincsen Zajzonból keltezve, de mindenesetre onnan keletkezik, és bátor leszek e czikk némely passzusát érinteni, úgy, a hogy épen megérdemli.

Magara is fürdővendég, de birtokos is vagyok Zajzonban, és ha nem is régóta, de a helyi viszonyokat ismerem. Nagyon lekötelezne engem az „alter Kurgast“ ur, ha megismertetne engem ama nagyitó üveggel, melyen keresztül ő ez idén Zajzonban 400 vendéget lát. Zajzonban 400 vendég ! Ez mégis sok volna egy olyan fürdőhelyre, melyben minden 3 éven 60—80 ház leég, melyben mióta e fürdő fennáll, javítások nem eszközöltettek, melyben ha eső esik, csolnakon közlekednek az emberek és lovagcsizma nyomja lábukat. Egy fürdőn, melyben kényelemről ember fia soha sem gondoskodott, és melynek fürdőbiztosai Brassó város tanácsának invalidus és protekc/.iónált hivatalnokai. Sajnálattal kell tehát konstatálnom, hogy az itt ez idén megfordult 105 családból 30 család már elhagyta a fürdőhelyet, a többi pedig — kivéve a brassói itten levő háztulajdonosokat — bizonyára soha sem fog visszatérni. Hogy is szedné össze magát Zajzonban 400 fürdővendég, egy fürdőben, mely, sajnos, minden tekintetben évente hanyatlik, egy fürdőben, mely felett Brassó város nemes tanácsa .gazdálkodik. Avagy tud nekem czikkiró ur egy oly, Brassó város tulajdonát képező objektumot mutatni, mely nem indult már régen a hanyatlásnak, a rothadásnak ? Hát nem mennek tönkre évenként Brassó vá- ros curiái, malmai, házai ? Nem vészit el Brassó városa majdnem átlag minden passiv és activ pert? Van-e Brassó városának egyetlen viruló gazdasága ? Nem veszit-e a város évenkint csak magán a zaj- zoni fürdőn 6—700 Plot ? Azt hiszem, hogy czikkiró ur is fogja tudni, miszeriut Brassó városa százezrekkel tartozik, bőgj évi deficzitje horribilis, hogy ez idén is 18®/0 pótléIot fizetnek Brassón, és hogy az előre látott 1884. évi deficzitet 33,006 fit 33 krral a fenti községi pótlékkal kell fedezni. Legyen meggyőződve czikkiró ír, hogy a krach nem marad soká el, mert egy váios, melynek nem elegendő egy 372977 frt 65 krnji évi bevétel, az nemsokára tönkre megy. Es midől Zajzon fürdője ily gazdálkodók kezeiben van, álkor tisztában vagyunk azzal, hogy ily gazdálk<dás mellett e fürdőnek is buknia kell, — a mi egyébiránt Brassó városának hasznára válna.

Bocsánat, hogy Brass) város belügyeibe avatkoztam, de toliam nem milaszthatta el e themát e helyütt is megmozgatni. íehát szomoiu valóság, nagy tűz dühöngött és a kánsultak túlnyomó része magyar. A román lakókat kevésbé érte a tűz, de annál inkább a kár, mert mig előbbiek épületei biz

tositva valának, addig a románok éppen nem biz- tositák épületeiket. Szomorúan tapasztaltam Brassóinegye összes falvaiban és községeiben, hogy a románok nagyobbrészt nem biztosítják épületeiket, mig a más nemzetiségek minden néven nevezendő biztositó társulatok noveit függesztik házaikra. Sajnálatos tünemény, hogy ez a mi szegény népünk még mindig nem tud ellenállani a biztosító társaság ügynökei rábeszélésének. Biztosítanak fűnél-fánál és° csak keserűen fogják tapasztalni, ha egykoron a baj bekövetkezik. Egyetlen hazai biztositó intézetünk, az első magyar általános bizt. társaság legkevésbé van megyénkben — legalább mit szemeimmel látok — tűzkár ellen képviselve. Ott látom fityegni a Phönix, Duna, Azienda franezia, Azi- enda trieszti, Fonciere, Gresham és a jó Isten tudja még miféle biztositó társulatok neveit, de hazai intézetünkről alig lehet hallani valamit. Hiába, mi Magyarországon, csak a külföldi dolgokat szeretjük — kivéve talán a kolerát, — hazai intézményeinket pedig elhanyagoljuk. Hiszen oly coulans, biztos, oly gazdag és oly vezérférfia>|kal dicsekedő bizt. intézet, mint az I. migyar általános, nincs a külföldön és ha volna is .hozzánk legközelebb áll az 1. magyar általános bizt. ^társulat, ezt ismerjük és látjuk. Ezeu intézet a mi kormányunk és a mi törvényeink alatt áll. Minek hagyjuk tehát magunkat fizetett és nagyobbára szélhámos ügynökök állal lefülelte!n ?

Nem akarok minden biztositó intézetet tisztátlan eljárással vádolni, de fel tudnék számtalan élő példákat hozni arra nézve, hogy mily erőszakosan jár el némely külföldi társulat. Ismerek oly intézetet, melynek Budapesten három rendes képviselője van és ha a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék iktatójában utána nézünk, azt fogjuk találni, hogy egy némely biztositó intézet a legjobb kliense a törvényszéknek, lévén ez illetékes eljárni. Ha egy oly személy hal meg, ki nagy összegre volt biztosítva és kevés dijjat fizetett még be, azonnal megindítva a hajsza és puhatolják: nem halt-e meg az illető mérgezés vagy valamely idült betegség folytán? Nem-e hallgatott el vaiamit akkor, midőn a szokásos kérdések intéztettek hozzá? nem volt-e már azelőtt beteg stb. A helyi ügyész leveleket és sürgönyöket kap azon utasítással, miszerint keressen és kutasson okokat, esetleg tanukat, csakhogy a biztosítási összeg minél később vagy egyáltalán soha ki ne fizettessék. Ilyenkor a fősuly arra fek- tettetik, gazdag-e az elhunyt vagy szegény. Ha gazdag, akkor — ha a földből is és ha bár menny i- be kerül, — okmányokat és tanukat be kell az ügynöknek szerezni. Felkerestetnek az elhunyt ingyei és ellenségei és ismerve az emberi gyarlóságot, tanút és okmányt is lehet szerezni. Ha szegény az elhunyt, akkor csúfos egyeszségi ajánlat tétetik és vitetik a per addig, mig az örökösök megunják a perlekedést és elfogadnak egy koldus osztalékot. Ugyanígy járnak el a tüzeseteknél. Kutatják, hogy rajta volt e a házon vagy a leégett kazalon az intézet jelvénye, jól volt-e őrizve a ház vagy leégett tárgy és azután szintén megindittatik illetve beváratik a per. Ily eljárás az első magyar ált. biztositó intézetnél nem tapasztaltatott soha, de a külföldről importált intézetek jelentékeny lé- 8ze fent körülirt eljárásnak hódol.

Zajzoni.

(Folytatása következik.)

Fürdői élet.

Málnás, 1884. augusztus 4.

Az erdélyi fürdőkre nézve az eddigi rossz időjárás miatt, a fürdŐídény tulajdonképpen most nyílván meg, a fürdői levelek és levelezések évadja is beállott s mivel a journalisztika hivatása a társadalom mindennapi életét feltüntetni, a fürdőben való időzés nekünk, kik a journalisztika szolgálatában állunk, kötelességünkké is teszi, a fürdői éleiről eset- lŐl-esetre referálni is.

Engem a pihenés utánni vágy — s részben egész • ségi tekintetek — ide vezetvén, e fürdőről kívánok némi keveset és az itteni életről valamivel többet irni; keveset a fürdőről azért, mert nem akarom mindazt felsorolni, mit az kívánni valót fenn- bagy, s az itteni társadalmi életről valamivel többet, mert ez kevesebb kívánni valót hagy fenn.

A mi a fürdőt magát illeti, annak fekvése, forrásokban való bősége és éghajlata oly kedvező, hogy valóban csak csodálkozni lehet azon, hogy e helyet többen nem látogatják, és ha vizeinek elismert gyógy- hatását tekintjük, csak sajnálni tudjuk azt, hogy mint erdélyi fürdőink legnagyobb részénél, úgy itt is, a vendégek kényelme, a fürdők czélszorü berendezése és a fürdőhely szépítése érdekében oly kevés történik, hogy igazán vétkéül róvliatjuk fel a birtokosságnak, ha indolencziájulc miatt fürdőink napról-napra veszítenek a helyett, hogy emelkednének.

Igaz, hogy e tekintetben a vagyonhiány egyike a legtöbb tényezőknek ; ámde vállalkozási szellem ezt mindig képes megszüntetni, a szükséges vagyont előteremteni, ha van vállalkozási szellem, és itt éppen az a baj, hogy ez teljesen hiányzik.

Nem is irok tehát ezúttal többet mágáról a fürdőhelyről és vizeiről, melyekről, úgyis köztudatu, hogy rendkívüli gyógyhatással bírnak; és ha megemlítem, hogy a fürdőhelyen igen Ízletes és jó kony-