Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-01-19 / 8. szám

— 30 —

nek kamatjai az egyház szükségleteinek fedezésére szolgálnának.

A gyűjtés eleintén szép eredménynyel volt s maga Budapest főváros közönsége is 300 frtot szavazott meg e czéira, de csakhamar a gyűjtők nagy buzgalma is ellankadt, úgy hogy jelenleg a gyűjtés eredménye csak 1800 frt, a mi azonban a szükségleteket még mindig nem elégíti ki.

Erre azonban még a tárgyalás további folyamában visszatérünk; most hadd szóljanak maguk az okmányok azon sorrendben, a mint épen váltattak.

Az első a brassói bolonyai magyar egyház kérvénye a szász anyaegyház presbyteriumához, mely következő :

agytisztelet ü és Tekintetes Presbyterium !

A brassói ágostai hitvallású evangélikus magyar egyház folyó 1882. évi február hó 5-én tartott köz- gyüléséhő legyhangulag felszólítást azon intézte ugyanazon egyház tanácsához, mely szerint — tekintettel arra, hogy a jövő 1883. évben templomunk fennállásának 100-dik évfordulója következik be — ismerje kötelességének az egyháztanács ezen évfordulót az egyháznak jelen leányegyházi minőségéből való önállósítása és egy „Jubilaeutn-alap“ nevű tőke gyűjtése által megünnepelni és maradandó emlékűvé tenni.

Az egyháztanács az egyház tagjainak ezen felszólítását tudomásul vévén, annál is inkább, mivel ezen óhaj, mint a mellékelt jegyzőkönyvekből is kitűnik, saját kebelében is különböző alkalmak által felébresztve, többször nyilvánult, miután a közgyűlés által aláirt felhívást az egyház minden tagjával közölte és aláíratta, folyó 1882. julius 2-án tartott ülésében kimondotta, hogy a brassói ág. hitv. ev. várbeli nagy ecclesiával való eddigi filiális viszonyából kilépve, az önálló egyházközséggé való alakulást s az ilyetén községet megillető jogok kivívását megkísérlem, elhatározott s megmásíthatatlan szándéka.

Ezen akaratához képest immáron az alulirt egyháztanács azon tiszteletteljes kéréssel járul a nagy- tiszteletű s tekintetes Presbyteriumhoz, miszerint ezen elhatározásunkat szives tudomásul venni és további intézkedéseket ez ügyben megtenni ne terheltessék.

Ezen kérését az egyháztanács a következők által kísérli meg indokolni és támogatni :

í) A mint az A) alatt ide mellékelt jegyzőkönyvi kivonatból kitűnik, a filiális viszonyból való kilépés és önálló egyházzá való alakulás nemcsak az egyháztanácsnak, különböző, az idezárt iratokban megjelölt okok által, felidézett óhaja, hanem egyszersmind a közgyűlésnek egyhangúlag kifejezett kívánsága.

2) А В) alatt idecsatolt mellékletek tanúsága szerint az egyháztanács és közgyűlés egyhangú kívánságát az egyházközség összes nagykorú tagjai magukévá tették és az önálló egyházközséggé való alakulásból reánk háramló terheknek viselésére magukat önként és saját aláírásaikkal kötelezték.

3) A mint a C) alatti melléklet kimutatja, egyházközségünk az egész Brassó városi ág. hitv. ev. vallásu magyarságot foglalván magában, elég tekintélyes és elég intelligens 865 lelket számlálván, elég népes arra, hogy az önálló egyházközséget megillető jogokat gyakorolja és azzal járó terhek viselését elbírja.

A nők a régi németeknél.

— Közli ár. s—h. —

(Folytatás.)

Egészen máskép történt ez a németeknél. Ök a házasságot, mint életközösséget fogván fel, a vagyon ilyenemű elkülönítését meg nem tűrhették, annál is inkább, minthogy nem tettek különbséget azon költségek között, melyek házassági viszonyból meg közös szükségletből, s olyanok között, melyek nem abból, hanem tán egyik másik fél szükségleteiből eredtek. Mindkét félbeli vagyon addig, mig a házassági kötelékek közöttük fenállt egyesítve kezeltetett, sőt azt külön választva kezelni nem is volt szabad. Л vagyon közvetlen kezelése a férfi dolga volt, ő rendelkezhetett felette és intézkedhetett avval, a nő pedig, mint most is, az ellenőrző közeg volt és a kiadások között csakis a háztartásra szükségest eszközölte, mit férje tudta nélkül is teljesíthetett; cselédek félfogadása és elbocsátása tisztán neki volt fentartva.

Ennek jeléül a ház összes kulcsait ő bírta és már mint menyasszony is az esketésnél kulcsokkal feldíszítve jelent meg. Jóllehet ezen körülmény, mely által a nő férjének mintegy kulcshordozója — s őrzőéként van feltüntetve, mellesleg arra is látszik mutatni, mintha annak szolgálatába lépett volna, annál is inkább, minthogy régi orosz szokás szeriüt az, ki kulcsokat kötött maga elébe, szolgának tekintetett, — ők azzal ép ellenkezőleg azt akarták kifejezni, hogy ezentúl bizonyos jogok élvezetébe lép. Az esketésnél kifejtett körmenetekkel egybekapcsolt nagy pompa is a nő nagy tiszteletben tar tásáról tanúskodik ; a férj nyilvánosan akarta meg4) A D) alatt időzárt kimutatás az egyház anyagi helyzetét tünteti fel1), mely szerint egyházunk ez esetben reá háramló terheit elbírja.

5) Az E) alatti mellóklet kimutatja azon alap jövedelmét, mely egy önálló felekezeti iskola fen- tartásának szükségleteit fedezi* 2), minthogy az egyházközség ilyennek felállítását sürgeti.3 * S)

U) Az F) alatt idezárt melléklet a lelkészi jövedelmet mutatja ki, úgy a mint azokat az egyház- tanács legutóbb az 1882. évi julius 2 án tartott közgyűlésében a mellékelt, jegyzőköuyi kivonat szerint rendezte. Ugyanezen, valamint a tanítói fizetésnek kimutatása is tanúsítja, hogy az anyaegyház a lelkészi és tanítói fizetéshez évenként 150 írttal s négy öl fával járul és hogy az önálló«'’.is .«setében, ha ezen 150 írt és 4 öl fa az any.iegyh.iz által tőlünk elvonható, az egyházra újabb mintegy 200 frtnyi teher háramlanék, a mennyiben az egyházi alkotmány 60. §-ának 5. pontja értelmében a lelkészi és tanítói fizetésnek csorbítása meg nem engedtethetvén, a 150 frt és 4 öl fának a lelkész és tanító részére való kiszolgáltatása az egyház kötelessége lenne.

Azonban az egyházközség pénztára ezen kiadási többlet fedezésére is talált módot, — a mennyiben mindenek előtt azon édes reményben van, hogy az anyaegyház ezen segélyt legalább egy ideig ezentúl sem vonandja meg*), azon esetben pedig, ha megvonja, talán kárpótlást talál az egyháztagok évi illetékéből és a magyar testvéreknek igénybe venni ha ■ tározott áldozatkészségéből befolyó jövedelmekben.b)

Egyházközségünk eddig is élvezte nagy részét azon jogoknak, melyek egy önálló egyházközséget megilletnek, mert eltérőleg a többi leányegyházaktól, lelkészi hivatala minden egyházi functiot bejelentés nélkül szabadon végezett, ezekről külön anyakönyveket vezetett, a hivatalokkal önállóan érintkezett és levelezett; stola-rendszerét és egyéb határozatait is a többjétől függetlenül állapitá meg az egyháztanács és egyházközség, s még az anya- egyház által az összes leányegyházakat illetőleg hozott határozatoknál is rendesen kivételt képezett, szóval az anyai’gyházzal szerves egészben soha, hanem legfeljebb laza összefüggésben volt. — Epén azért, midőn mi egyházközségünk önállóságát kimondottuk s azt az egyházi felsőség által is elismertetni kérjük, nem akarunk egyebet, mint azt, hogy a mi tényleg már létezik, jogilag is meglegyen, annyival is inkább, mert a jelen helyzet, t.

i. az egyházközségünk által elméletileg birtokolt és tényleg gyakorolt jogok, továbbá az anya- és leány- egyház nyelve közt való nagy különbség, úgy az egyik, mint a másik félre, különösen annak elöljáróira nézve félreértésekre, zavarokra adhat okot s csak kellemetlenségeket szülhet.

Mindezeknél fogva ismételjük tiszteletteljes kérésünket, azon reményt táplálva, hogy a mint egyrészt a nagytiszteletü s tekintetes Presbyterium nemcsak útjában nem fog állani törekvésünknek, sőt azt’ hathatósan támogatja, úgy másrészt, ha

‘) Itt azután számokkal van igazolva a költségek fedez - hetése,

2) Itt ismét számok következnek.

8) Erre okót tudtunkkal a tanfelügyelő s egyház közötti visszás kérdések szolgáltattak.

■*) De csak a reménynél maradt.

*) E tétel is kétséges még az eddigi eredmény szeriut.

S zerk

mutatni, mennyire becsüli jövendőbeli hitvesét, a szülők és az egész család pedig mint arra érdemest mindenki által tisztelve szeretette őt látni. Hogy pedig mennyire feküdt szivükön a szülőknek leányuk sorsa, legjobban kitetszik abból, hogy csakis a rokonból összeállított családi tanács beleegyezésével adták fér.hez, melynek oltalma és védelme alatt állott a legutolsó óráig. Azonban nemcsak a rokonság, hanem a nép összesége is szent kötelességének tartotta a nő oltalmazását Valamely nő megsértése vagy bántalmazása két háromszor annyival lett büntetve, mint ha a férfiút érte volna. Sőt a Sachsenspiegel, azaz a legrégibb német törvény- könyv a nő személyét, sőt vagyonát is valósággal sérthetetlennek nyilvánítja, s hogy az a gyakorlatban mennyiben valósult, kitűnik legjobban az által, hogy meghatározott büntetést ki nem szabótt, jeléül annak, hogy arra eset akkortájt elő nem fordult.

Még a büntetések neme is, melyeket a nők által elkövetett vétségeknél alkalmaztak, azok tiszteletben tartására utal. így például súlyos bűntények esetében nem akasztásra avagy fegverrel való kiirtására hanem élve temetés, elégetés vagy pedig vízbe fullasztásra Ítélték őket. — De némi igazságtalanságot lehetne az akkori törvények ama rendelkezőben látni, a mely szeriut az egymással czivódó vagy verekedő nők az öltött mérv szerint büntettessenek, mig hasonlót cselekvő férfiak büntetés alá nem esnek, minthogy a létért folytonosan vívott tusában ezt ezek részéről kikerülhetetlennek tartotta. Tulajkép azonban ez Í3 csak arra mutat, hogy mennyire sértve érezte magát a német oly nemű tettek által, melyek a nők méltóságáról alkotott ideális nézetével ellenkeztek. — Hiába bárminő, határtalan részemről is szép hölgyeink iránti tiszteletem, még sem fojthatom el, persze csakis jóhiszemű engeszegyházközségünk önállósítása bekövetkezik, az anyaegyház továbbra is megtart bennünket általunk nagyrabecsült s ezért hőn óhajtott testvéri szerété tében.

Kelt Brassóban, 1882. évi julius hó 3 án.

Józsa Mihály. M о ó r G у u 1 a,

jegyző. az egyháztanács elnöke.

(Folytatása következik.)

Erdélyi magyar közművelődési egyesület

Brassó. 1884. január 16.

Egy fontos kérdésről akarok ma t. szerkesztő úr szives engedelraével írni. A múlt héten — mint e lapok t. olvasói tudni fogják — alakult nálunk egy rabsegélyző egylet. Elén megyénk lelkes és buzgó főispánja Bethlen András gróf áll mint elnök s köréje sorakozik városuuk intelligentiája.

Tagadhatatlanul szép intézmény ez, mely hivatva van sülyedt embertársainkat a társadalomnak ismét visszaadni. Az ország sok vidékén vannak ily egyesületek s városunk közönsége ismételten csak nagy

— s nemeslelküsógónek adta bizonyítékát ennek alapításakor.

De a mily tagadhatatlan ez, ép oly tagadhatatlan az is, hogy vaunak ennél szükségesebb duigok is, fenforognak fontosabb kérdések is, melyek megoldásával nagy czélok érhetők el.

Idegen nemzetiségű polgártársaink magyarosítása, köztük a magyar nyelv terjesztése, oly czélok, melyeknek eléréséért hoszszu idők óta fárad kormányunk és fáradnak egyesek: de még régebb keletű azon törekvés mely a magyar áihuneszmét akarja közöttük meghonosítani. A nép között az általános művelődés emelése és terjesztése, a felnőttek oktatása, ez o'y mozgalom, mely az ország minden részében legélénkebb visszhangra talált; a kisdedóvó intézetek megteremtéséért évek óta eleget munkálkodik megyénk tanfelügyelője, Koós Ferencz kir. tanácsos s mégis feltűnő az, hogy mig más kisebb jelentőségű dolgok nálunk mintegy goinbamódra teremnek, addig ily nagy kiterjedő ü intézményekre vagy senki nem gondol, de ha gondol is, akkor nem száll érettük síkra.

Van nekünk társalgó s polgári körünk ; dalárdánk és dalkörünk, nőegyletünk, újabban pedig rabsegélyző egyletüuk s tudja a jó isten, még miféle szövetkezetünk. Ez mind szép és nemes, de ez mind

— legalább részben — egy kalap alá volna hozható. —

Erre pedig csak kis akarat kell, azután az is könnyen megy. — Nézzük csak Magyarország fel- vikékét, a tótok lakta vármegyéket. — Olt előáll Odescalchy Gyula herczeg s Libertmg Gustáv tan- felügyelő, megpendítenek egy eszmét, küzdenek érte s ime, fáradozásukat siker koronázza, létrehozzák a „felvidéki magyar közművelődési egyesület“-et.

Ott fenn a tótok között sincs arra nagyobb szükség, mint nálunk a szászok és oláhok között. — Nagyon helyesen jegyezte meg e lapok egyik itteni munkatársa egyik czikkóben, hogy a szászok s románok nem oly borzasztó emberek, ők szívesen fognak velünk kezet. — Csak alkalmat kell nekik nyújtani ehhez; csak közeledni kellene kölcsönösen egymáshoz, hogy megismerjük egymást. A hány

telődés reményében, e tényből vonnom azt a következtetést, hogy ez isten adta kényes specziális tulajdonságaikra, úgy látszik sem idő, sem kiírna, sem emberek, egyáltalában semmiféle körülmények sem lehettek befolyással. Az eszmetársulás eszembe juttatja a nők által méltán (avgy jogosan is ? !) nem kedvelt költő Lessing csípős epigraramját: „Nur ein böses Weib gibt es auf dieser Welt, — Nur schade, das Jeder sein's für dieses Puuzige hält.“

Azon veszem magam észre, hogy akaratom ellenére toliam roszra fordult s miután tartok tőle, bogy neki nem engedve hamarább hagyja cserbe gazdáját, mint azt tán az ilyen magamféíe tudós ember vele tenné, — ám maradjunk egy kevéskét a rosszuál. A milyen határt nem ismerők voltak a régi németek a női erények s erkölcs magasztalá- sábau, ép oly kérlelhetetlenek voltak az erkölcstelenség megítélésében; erkölcstelen, hütelen nőnél megvetendőbb valamit ők nem ismertek Az erkölcstelen nőkre vonatkozó számos intézkedések közül csak azt emelem ki; hogy ha valamely nőt e gyanú c«ak a legtávolabbról is terhelt, avval társalogni, őt házba fogadni nem volt szabad, azokra már nem terjeszkedett ki a czivakodás bűnténye, mert ezzel a női méltóságot náluk sértve nem látták ; őket nyilvánosan a legsúlyosabban bántalmazni, ha a legcsekélyebb okot adtak arra, tiltva nem volt, sőt az 1447-ből fenmaradt egyik törvény- czikk szerint, nem követ el az semmiféle vétséget, ki erkölcstelen asszonyt agyonüt; a már említett Sachsenspiegel szerint pedig valamely erkölcstelen tett elkövetésénél jelen volt személyek egytől egyig halállal büntetendők. Egy másik megint azt ren deli, ha egy férfi egy nőt elrabol, vagy ketten közös megegyezéssel megszöknek, akkor azon ház я hová üldözésük alkalmával menekülnek, a bíró ál- tas felgyujtassók. —- Hány ház esnék maiiap ily*