Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-04-13 / 42. szám
Sepsi-Szentgyörgy, 1884. Vasárnap, április 13. XIV. évfolyam. 42. szám. NEMERE. Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap. IMIegi elenils: lieterüsirLt háromszor: Kled.den, Csütörtödön és Szombaton. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, főpiacz, 629. sz. a. (Csillák Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Bernstein Márk könyvnyomdája, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre . . . 7 írt — kr. Félévre .... 3 „ 50 „ Negyedévre . . . 1 „ 80 „ Hirdetések díja: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény. Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők. Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Ilaasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában. A feltámadás ünnepen. — 1884. április 13. Ha erdélyi hazarészünk Magyarország fellegvára : úgy Háromszék — bizton állíthatni — e fellegvárnak egyik s talán legerősebb bástyája. Ezen tört meg legtöbb mongol-tatár nyíl, török-muszka fegyver; de állandólag be nem vette egyik sem. Háromszék nem volt soha egyiknek is „hódoltság“-a, pedig csak egy parányi róna s a keleti Kárpátokba beszögelő egy pár szűk völgykebel alkotja ezt. Hogy maradhatott fenn több mint ezredéven át? Talán sziklabérczei védték meg ? Dehogy ! — hiszen ott voltak az áruló „szoros“-ak (passus), melyeken át annyiszor rohanta meg török, tatár, oláh, muszka sereg. Nem az, nem az! — saját fiainak sziklánál keményebb keblén — vitézségén, ősi szabad intézményein, házi, családi erényein, vallásos szokásain, lángoló hazaszeretetén tört meg mindannyiszor az erőszak ádáz hatalma. A székely vitézséget nem csak Verbőczi halvány lapjain tollal, hanem a hazai és európai harcztére- ken vérrel jegyezte be a történelem múzsája. Ősi intézményeiben már megtestesülve voltak az újabb korban annyi küzdelem árán kivivott „szabadság, egyenlőség, testvériség“ eszméi. Ezekért nem kellett önmagában meghasonlani, polgári, társadalmi harczot vívnia. A székelyek szabad földében pedig csak későre tudott egy-egy silány gyökeret eresztem az Európát, magyar hazánkat hidegen beárnyékoló feudalizmus fája a nem kellett, hogy annak kidöntésére fejszéjét a proletárizmus, ásóját az agrárizmua élesítse. Nem, mert e két elem itt ismeretlen volt, nem létezett; mert Háromszék szűk területéből minden férfinak volt legalább egy arasznyi szabad földje, a melyen lesújtva is Antaeuskónt uj erővel állott talpra a szabad székely. És ez volt legyőzhetlenségének titka! Hát szabad-e elfelednünk a társadalmi bajok legbiztosabb ellenszereit, a családi erényeket, a melyeket egy kissé ázsiai függéssel berendezett családjában oly híven őrzött a székely; vallásos szokásait, melyeket legféltettebb kincse, vallása szabott elébe. Erre nézve jellemzőleg emlékeztetnek az egyes községek szentegyházai, a melyeket mindmegannyi citadellák, váracsok vettek körül. Hát feledjük-e a székely tudományszomjat, a melynek varázsfénye vezette Körösi Csorna Sándort a keleti, Farkas Sándort a nyugoti Indiákra; a Laborfalviakat, Barabásokat a művészet fénycsarnokába s annyi sok jeleseket Nagy Enyed és Sz.-Udvarbely felé. Bizony e nemzeti sajátságokban rejlett a Székelyföld fennmaradásának titka. Az ősi szabad intézményeken (szabadság, egyenlőség, testvériség) csorbát ütött ugyan a mult század hetedik tizedében a székelyekre kényszeritett osztrák fegyver, és családi, társadalmi, vallás erkölcsi szokásainak szentélyébe is behatolt az átkos „divide et vinces“ elv; de a különvált osztályok jobbjainak mégis sikerült e csorbát kiköszörülni annyira, hogy még a legközelebbi szabadságharcz idejében is osztálybarcz nem zavarta meg a társadalmat, hanem osztály- s rangkülönbség nélkül küzdött a székely nép Szent-Tamásnál mint Besz- terczénél, Vöröstoronynál mint Tömösnél, a lelkesítő aggokra és a bátor nőkre bízva szülőföldét — a haza fennmaradása és szabadságáért. Ezért méltán énekelhető róla a szabadságharcz Tirtheusa (Petőfi): „még nem fajult el a székely vér, minden cseppje drága gyöngyöt ér !“ Hiába, akkor még nemzet valánk, hadviselő, békekötő fél! És most — az ember és polgárjogokat proklamáló szabadságharcz negyedik tizedében — hogy állunk ? Ősi intézményeink a hon alkotmányos keretébe tett illesztése által nagy átalakuláson mentek keresztül. Souverain jellegünkre csak a „Comes Sicu- lorum“ felsőgi czim emlékeztet, ha emlékeztet valakit. Jogainkat megosztók idegen ajkú testvéreinkkel, földjeinket nővéreinkkel s ezután gyakran idegenekkel. Földparczelláink szaporodnak, a birtokosok fogynak. . . Megindult az elzüllöttek áradása Románia felé. A birtok oszlás és az azt terhelő uzsora folytáu nem küldbetvén a székely fiait felsőbb tanodákba: megszűnt azon propaganda is, a melynek hajdan üdvös iránya Erdély nem magyar ajkú vármegyei va- lának. Ki nem látja egyik mint másik jelenségben a magyar nemzet veszedelmét? Gondolnak-e erre a haza atyái (a parlament), vagy a hatalmas kormány, vagy valaki? Igen! — mondjátok: ott van a nemes akaratú „Székely közmive- lődési egylet“ azon boldogitó öntudattal: „et vo- luisse sat“; de avagy segíti, támogatja-e őket is a hatalom? De hisz, ha ősi intézményeinkkel igy állunk is: megtartunk minket családi erényeink, egyszerű szokásaink. Vagy tán ezek is megrendültek? Nem tagadhatjuk, a modern czivilizáczió ezekben is rombolásokat vitt véghez. Egyfelől a sok igény, másfelől a szűk jövedelem nehezen békülhetvén ki egymással — sok család a belső felbomlás, a tönk szélére jutott. Gondol-e erre az állam, a magas kormány? Mig Brassó a sok pénzintézetek miatt nem birja pénzét kamatoztatni, addig itt az uzsora s nem sokkal kevesebbe kerülő takarékpénztár hideg keblén hervad el sok család virágzó Iája. Gondol-e erre az állam, a magas kormány? — mikor Brassónak előnyt ád, Romániával pedig oly vámszerződést köt, a mely egy pár tized alatt tönkre teheti Háromszék földmivelő népét? Ezek szomorú, de igaz tények! De hát a székely nemes-resignáczióval tűr, hallgat, mert kiválólag vallásos nép. Papjai különben is félrelöketve, a közügyek terétől távol, rákénysze- ritett apáthiával hallgatnak, építgetik az Ur oltárait, tatarozgatják az egyház kerítéseit a naponta szegényedő néptől kiteheltő szűk jövedelemből. És gondol-e az állam, a magas kormány arra, hogy legalább elismeréssel, buzdítással — ha tényleges segedelemmel nem is — támogassa az egyházat s annak szolgáit a vallás és erkölcsi élet fen- tartásának nehéz munkájában ? Igen! gondol, de fájdalom, csak gondol; de közegei nem gondolkoznak ám, hanem cselekesznek. Direkt, indirekt, aequ- valens s más újabb fajta adók terhe alatt nyöghet a nép, az egyház panaszkodhatik — Ók meg nem indulnak. Csoda-e. ha ily körülmények között bitének legutolsó várában is megháborittatva, feljajdul a székely ? . . . Bizony, bizony, ha igy megy, nemcsak nemzeti létünk egykori emlékei — maga a székely is a népek múzeumába vándorol. Ébredjünk fel azért halottainkból ! eszméljünk, gondolkozzunk, szövetkezzünk és tegyünk közösen, egyetért őleg ! Ébredjünk és szövetkezzünk osztály- és rangkülönbség nélkül a gazdászat, ipar, kereskedelem, pénzügy, a tudomány, vallás, erkölcs, közmivelődés s általános polgárosodás érdekében. Szövetkezzék a vidék és városok értelmisége ; szövetkezzék a sajtó, a mely igy széthúzva csak szelet vet, hogy a nép vihart arasson. Ébredjen a magas kormány is és ne feledje, hogy ha Erdély a haza fellegvára: úgy a Székelyföld, Háromszék annak egyik legerősebb bástyája. így s csakis ez utón ünnepelhetjük a feltámadás ünnepével egyszersmind polgári jobblétünk feltámadásának ünnepét is. Egy pártonkivüli székely. A honvédelmi miniszteri tárcza betöltése — mint az „Egyetértés“ biztos forrásból értesül — megtörtént. Ő felsége a király ugyanis b. Fejérváry államtitkár honvédelmi miniszterré való kinevezte- tését már aláírta. A vámháboru Az alkudozások a magyar kormány képviselői és az osztrák kormány között folyamatban vannak, de ma még nem vezettek czólhoz és a politikai válság, melyet a marhavásár kérdése Magyarország és Ausztria között előidézett, még mindig nem tisztul. Ha kormányunknak lesz elég erélye álláspontját megvédelmezni, kétséget nem szenved, hogy a sérelmes helytartósági rendelet feltétlenül visszavonatik. Az osztrák kormányhoz nagyon közel álló „Fremdenblatt“ ma már kijelenti, hogy ha a magyarok bebizonyítják azt, hogy törvénysértés forog fenn, akkor kívánságuk teljesítésére bizton számíthatnak. Tehát csakis a magyar kormány erélyétől függ, hogy a felizgatott közvélemény lecsillapodjék. Az idei őszi hadgyakorlatok. A közös hadügyminiszter a táborkar főnökével egyetértőleg elhatározta, hogy a miskolczi hadgyakorlat óta pusztán pénzügyi tekintetekből elmaradt nagyobb katonai gyakorlatokat az idén ismét mertartatja, a mely gyakorlatoknak szükségességét a hadügyminiszter a közösügyi költségvetés ez évi tárgyalása alkalmával a delegáczióban meggyőzően kiemelte. E nagy hadgyakorlatok, hadtest hadtest ellen, szeptember 9 én, a Morva alsó mentén Brünn és Pozsony között fognak megtartatni, és pedig a pozsonyi j-dik hadtest egynéhány honvéd zászlóaljjal és a brünní 10 dik hadtest egynéhány osztrák honvédségi zászlóaljjal fognak abban résztvenni. Előzőleg esetleg nagyobb lovassági gyakorlatok is lesznek. Az őszi nagy hadgyakorlatokban ő Felsége és nagy számú külföldi tiszt fog résztvenni. A román kormány lemondott, mire az szolgáltatott okot, hogy a kamara nem teljesítette a miniszterelnök azon kérését, miszerint az alkotmány megvizsgálásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása napirendre tűzessék. Miután Bratiano lemondási szándékát kijelentette s a házból eltávozott, a ház bizalmat szavazott a kormánynak, s e határozatáról értesítette a miniszterelnököt. Este zártülés tartatott, melyben a képviselők elhatározták, hogy az alkotmáuyrevizió tárgyalásába — miként Bratiano óhajtja — azonnal bele fognak bocsátkozni. Ennek következtében a lemondás visszavonatott. Kitrczolatok a t. házból. Az ipartörvény tárgyalása megszakítást szenvedett A tisztelt ház megkönyörült Széchenyi gróf miniszteren, hogy hetek óta az ezen törvényjavaslat okozta lázas izgatott állapotából néhány órán át kipihenhesse magát és az újabb parlamenti harcz- ra, valamint is azon tengernyi molesztácziókra, mely- lyel az ország különféle ipartársulataitól kitéve van, újabb erőt és kitartást gyüjthessen, egy véletlen okozta botrányos intermezzonak tárgyalását határozta már el. Rá is fér egy kis pihenés és nyugodt, csendes elmélkedés egy olyan még reszortjában nem eléggé jártas és a parlamenti ostrommal nem igen daozolni tudó miniszterre, mint Széchenyi gróf. Nincs a házban egy loyalis politikus sem, ki ezen pár órát a volt agrár- vezérminiszternek zavart és gondterhelt agyának összeszedésére nem szívesen nyújtaná, csak az egy Polónyi Géza, Szolnok városának képviselője az, ki e fölött boszaakodik, mert tart attól, hogy ha a miniszter zavartságát kiheverte, a már általa eleve bejelentett 46 különféle módositványból érett s nyugodt megfontolhatással, igen keveset lesz majd hajlandó elfogadni. Igaz, ős elismerem, hogy nem vagyok oly szellemes, hogy egy olyan kaliberű orsz. képviselőnek magasabb röptű észjárásába, mint Polónyi Géza, bele tudnám magam élni, de azért azt tartom, hogy le- hangoltsága nem igazolható semmivel, mert ha mó- dositványai valóban a viszonyok és körülményeknek megfelelve, hézagot és szükséget pótlóknak bizonyulnak, akkor nyugodt lehet, mert a tisztelt ház, még ha a miniszter is ellenezné, Tisza Kálmán bölcs szempislogásaira, melyből a gyakorlott mameluk szemek a „nem“-et és „igen“ t kiolvassák, azért azokat elfogadni fogja . . . Azonban figyeljünk most a megkezdődő gyűlésre. A képviselők az elnök csengetésére, mint az iskolás gyerkőczök, úgy rohannak be a folyosóról, helyüket elfoglalandó. Sürgés, forgás, lótás futás közt, több oldalról hallatszik bass, bariton, tenor és szoprán hangon a „halljuk“.
