Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-04-05 / 39. szám
Sepsi-Szentgyörgy, 1884. XIV. évfolyam. 39. szám. NEMERE. Szombat, április 5. HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap. IMIeg-jelenük: Heterüsin/t háromszor: Kedden, Cs-ü/törtölron. és Szombaton. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, fó'piacz, 629. sz. a. (Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Bernstein Márk könyvnyomdája, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre . . . 7 frt — kr. Félévre .... 3 „ 50 „ Negyedévre ... 1 „ 80 „ Hirdetések díja: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény. Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők. Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában. Előfizetési IV111i vás a, Nemere „HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY“ ozimü politikai és társadalmi lap 1884. tizennegyedik évi folyamára. Előfizetési ára: Egész évre..........................7 frt — kr. Félévre...............................3 „ 50 „ Negyedévre...........................I „ 80 „ Külföldre egész évre . . 9 „ — „ Előfizetőinket tisztelettel kérjük, előfizetésüket megújítani, valamint az előfizetési pénz beküldését illető intézkedéseiket idejekorán megtenni, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, miután fölösleges példányokat nem nyomattat- hatunk. Az előfizetés legczélszerübben postautalvány mellett eszközölhető. Az előfizetési pénzek a „Nemere Határszéli Közlöny“ kiadó-hivatalának Bernstein Márk könynyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők. A Nemere „Határszéli Közlöny“ kiadóhivatala. Szocziálizmus — anarchizmus. (g—b.) Laveleye Emil a kormányformák- ról írott munkájában azt jósolja, hogy századunk vége és a közelebbi század kezdete a munkások által előidézett zavargások s az egyház és állam közötti küzdelmek által lesz megbélyegezve. E két úgynevezett szocziális és vallás-kérdés fogja a jelenlegi társadalmi rend gyökereit felzavarni. Magyarországon, hol a papság a liberális eszmék bajnoka, a vallási kérdés nem fog ijesztő rémként föllépni; hanem a munkás kérdés már oly alakot öltött, hogy megérdemli ezzel foglalkoznunk. A lapok e mozgalmat szo- cziálisztikus s jobbadán anarchizmus czimmel jelzik. Nézetünk szerint egyik cziin sem illeti meg. A szocziálizmus czélja a társadalomnak olyan szervezést adni, hogy a munkának a tőke feletti hatalma akként legyen biztosítva, miszerint a munkás a tőkebirtokos által ki ue zsákmá- nyoltassék és gazdászati egyletek szervezésével telek, tőke és munka egyesittessék. Louis Blanc, a szocziálisztikus írók legkitűnőbbje, a szocziá- lizmust „jog munkára“ jelszóval határozza, s hogy a társadalmi bajok megszűnjenek, a szabad verseny teljes kizárását és álladalmi műhelyek felállítását ajánlja. Helyet ad az ingó és ingatlan javak tulajdouának, de a phalanste- riumot fentartja és ott, a hol lemenő ágbeli örökös nincs, a községet teszi örökösül. A szocziálizmus tehát az emberi nem nagy részének sorsa javítását irta zászlójára, s bárha gyakorlatilag kivihetetlen, — sok rajongóra talál. Az anarchizmus valódi elve, hogy a társadalomban se ilyen, se olyan rend, egyáltalában semmiféle szervezet és hatalom ne létezzék és hogy mindaz, a mi van és az emberiség évezredes munkájának felhalmazott gyümölcse, csak a megsemmisülésre érdemes. Az állam sarkoszlopait megingatni és dynamittal vagy nitioglycerinnel a jóllét tárházát levegőbe röpíteni — czélja az anarchistáknak. Szocziálizmus és anarchizmus tehát nemcsak hogy össze nem illenek, hanem olyannyira ellenkező czéljok van, hogy egymással folytonos harczot vívnak. A Szentpétervárról eredő kisértő hang rémülettel telid a világot és a szabadság alapját akarja feldúlni. Nálunk csak szórványosan jelentkezik, s az, a mi ma any- nyi bajt ad a budapesti rendőrségnek s Béca városát kis ostromállapotba helyezte, nézetünk szerint csak annyiban illik az anarchizmus keretébe, a mennyiben némileg nemzetközi jelleggel bír és a monarchia mindkét részére kiterjed. Még nem társadalmi baj, hanem összefüggésben lévő közönséges büntettek, melyeket munkások hajtanak végre. A Meestallinger czipészen elkövetett rablási merénylet, a Hlubert Ferencz rendőrfogalmazó meggyilkolása, az ez év január 10-én Eisert pénzváltón elkövetett rablógyilkosság és Blöch rendőrkém leszurása még nem nevezhető általános társadalmi korrupcziónak, s ha anarchista párthoz tartozó munkások követték is el, — a párt, mint párt nem ütötte úgy fel fejét, hogy a társadalmat vagy államot veszélyeztetné. Az anarchizmus — fejetlenség. Ilyen még nálunk nincs és nem lehet mindaddig, mig az államnak hatalma lesz törvényeit tiszteletben tartatni. Nemzetközi rablók, gyilkosok még nem anarchisták. Ha van valami, a mi e névvel nálunk jelezhető: ez a czeglédi és Herman Ottó esete. Felbujtogatott csőcselék és éhenkórász firkászok, kiknek feladata egy országos párt kompromittálása, már nem közönséges bűntettesek, hanem a létező társadalmi rend megingatói. Verhovay, kit a bűnök halmazában, a függetlenségi párt aláásására a kormány souteniroz, inkább nevezhető anarchistának, mint Stellmacher és Kämmerer. — Lapunktól, midőn hetenkint háromszori megjelenéséért az óvadékot kiegészíteni kellett, azt követelték Tisza és közegei, hogy 48 óra alatt a kauezió letétessék; Verhovaytól hosszú hónapok során át nem kérte, hanem engedte, hogy a csángók pénzét, nemzetünk legszentebb könyöradomá- nyait elsikkaszsza és botrányt botrányra halmozzon. Mi nem vagyunk a korrupezió emberei s ezért alkalmazták a törvény rideg szavait ; Verhovayt, ki a társadalmi rendet ássa alá, a kormány védszárnya alá veszi és engedi, hogy szabadon űzze és czinkos társai által űzesse a gazságok lánczolatát. Meddig tart még ez igy ? Vagy rendszerré alkottatott a botrányhajhászás és világhírű tu- i dósok orvtámadtatása ? Ezek és ehhez hasonlók forgatták fel a társadalmat s igy előidézi maga a kormány az anarchizmust, t Időzze a törvény a csalót és utonállót, azt, a ki hitfe- lekezetek ellen bujtogat és kasztgyülölséget S2ít — g akkor nem kell félni az anarchizmustól. lTj merénylet. — 1884. április 2-án. (n) Gonosz utczai zavargók, hírlapírói takaróba burkolózva, néplázitók s botrányhajhászók egy a magyar történelemben eddig páratlan skandalumot provokáltak ismét. A világhírű tudóst, a magyar parlament egyik kiváló tagját, Herman Ottó képviselőt orvul megtámadták. Megtámadták pedig akkor, midőn a képviselő a parlamentből kilépett; megtámadták revolverrel ős husánggal. Hallatlan eset! Maholnap a honatyáknak pisztollyal fölfegyverkezve lehet csak az országgyűlésbe menni, mert nem biztosak, vájjon útközben le nem bunkózzák-e. — Herman Ottó alkotmányos jogával élt, figyelmeztette a háznagyot, hogy a képviselői folyosók idegenektől csak úgy hemzsegnek ős ezért szinte áldozata lett egy gyalázatos orvtámadásnak. Ismét a „Függetlenség“ keze. Ezen tisztán lázitó lap két ép ily tiszteletre méltó munkatársa akkor támadta meg Herman Ottót, mikor a kőpviselőház- ból kilépett. Az egyik bottal a fejére akart vágni, de mikor a képviselő tőrös botjával az ütést felfogta, sőt tőréhez nyúlt, akkor a másik pisztolyt rántott elő ős Herman mellének szegezte. Szerencse, hogy ekkor több képviselő lépett közbe, mert különben könnyen lehet, hogy Herman O. ma nem volna többé. íme, a „Függetlenség“ embereinek egy újabb diadala! Mit nem fog még e lap előidézni ?! Neki minden szabad, ezt a szennylapot dédelgeti ölebecske módjára Tisza Kálmán. Különösnek tetszik, pedig hát úgy van. A kormányelnök ez utón akarja a viszály magvát elhinteni a függetlenségi pártban, — ez utón akarja félrevezettetni a magyar népet. Mert minő más ok lehetne arra, hogy Tisza Kálmán oly elnéző Verhovayval szemben? . . A lapnak csaknem félévig nem volt kaueziója, a miniszterelnök nemhogy megakadályozta volna a megjelenést, sőt ellenkezőleg, ő segítette azt elő. Pedig van esetünk, mikor az igazságszerető (!!) miniszterelnök egy vidéki lap kaueziója ügyében másként járt el. Lapunk kétszer jelent meg heteként, meg is volt a rendes biztosítéka; később háromszor akart megjelenni, folyamodott határidőért az uj biztosíték letételére s az igazságos belügyminiszter három napi határidőt adott. Hol van tehát az igazság? De Tisza Kálmánnak más a czélja, csakhogy azt elérni nem fogja. A „Függetlenség“ nem fogja összezavarni a pártot, mert az már, egy év előtt is kizárta már helyiségéből, a népet pedig oly lappal nem lehet félrevezetni, melynek szerkesztője sikkasztás és csalás miatt van vád alá helyezve. A magyar társadalom leszámolt már régen a „Függetlensóg“-gel, mint le már a jelen kormánynyal is. De nem erről van szó. Az a kérdés most: mit tesz az országgyűlés, hogy tagjait megvédje, hogy azok személybiztonságát megóvja ? — Talán ismét semmit; talán ismét nem látja megtámadva a képviselői immunitást, tnint a czeglédi eset alkalmával. Ezt tenni pedig annyit tesz, mint nyugodtan bevárni, mikor ütnek agyon egy képviselőt a t. ház előtt. Pedig ez is meglehet még, ha a dolog tovább is igy megy. A képviselőháznak állást kell foglalni ezzel szem- ben, az orvtámadók szigorú példás megbüntetésére hatni. A mai kormánytól nem várhatunk semmit, Tisza Kálinánnnak nevetett a szive a czeglédi esetnél is, — nevetett falán most is, mert hát nem kormánypárti embert ért a dolog. Tisza Kálmán tud jól korteskedni, tud jól szónokolni, nagy ember, az tagadhatatlan, miként ta gadhatatlan az is, hogy a korrupezió s demorati- záczió táplálója. Ki más oka az antiszemitizmus ily mérvű elterjedésének, mint épen Tisza Kálmán. Edelgette a kis gyermeket, táplálta, sőt keble hevével melegítette a csecsemőt, mig azután izmos
