Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-01 / 53. szám
— 210 — Zsófi sirt, hogy Eszter szomorú volt. Elmondja azu- tán, hogy Lichtmann felszólítására Sztropkon járt, mert úgy hallották, hogy ott az orosz papnál van egy magyar leány s megnézte, hogy nem-e ez Eszti ? Lichtmann nem ismerte el, hogy Rosen berget ő bízta volna meg. Rosenberg a sakterok alibije mellett is tanúskodott, nevezetesen azt állitá, hogy i/3 ] 1 — и közt Taubbal Schwarz Salamon és Braun is kijöttek a templomból s bementek Rosenberghez, hol megreggeliztek s mintegy negyed óráig tartózkodtak ott. Azután midőn eltávoztak, mind hárman egyszerre mentek el. Elnök erre megjegyzé, hogy egy másik tanu- vallás szerint nem egyszerre mentek el, hanem elébb Taub ment haza s a két metsző tovább is Rosenbergnél maradt. Rosenberg szembe- sittetvén Solymosi Zsófival, ki szolgáló volt ekkor nála, ez azt állítja, hogy Rosenberg csak maga ment be a házba ; vendégei se reggelire se ebédre nem voltak. — Tagadja, mintha ő egy szót is szólt volna arról, hogy Eszter szomorú volt. Rosenbergné szerint Zsófi előtte is szomorúnak mondta Esztert; még úgy mondtam neki—mondja a tanú — hogy ha láttad, hogy olyan szomorú, miért nem kérdezted? Hát azt felelte: igazán szamárság volt tőlem.“ Solymosi Zsófi újra tagadja, mintha ő úgy nyilatkozott volna. Ezután Lichtmann József hallgattatott ki, ki Solymosóiénak ezer forintot igéi t, hogy ha egy leányt, ki éjjel érkezett, magáénak ismer. Lichtmann azt vallja, hogy '.hallotta a szentmiliályi csapiárostól ős másoktól is, hogy S. Eszter a szentmiliályi csárda felé ment s erre nézve Ígért Solymosinénak nem ezer, hanem csak kétszáz forintot, hogy ha elő jön leánya, ha éjszaka jön is jelentse azonnal Elnök kérdezi Sólymosaiétól „úgy van-е“. Solymo- siné : „így volt; találkoztam vele, azután, midőn a sok izraelita körülvett, többed magával volt, csak jött ment mellettem és megvárta, mig egyedül vagyok és nincs velem többé senki sem, akkor húzódott hozzám. Nézze Solymosiné, valamit mondok magának, ha a maga leánya haza jön és nem tagadja meg, egy ezer forint lesz a magáé. En azt mondtam erre, nem kell nekem ; nincsen kincs a világon, csak a gyermekemet hozzák vissza akár élve, akár halva. Azt mondja erre az idegen : Hiszen meg lesz a lány úgyis, ne búsuljon.“ Liclit- mann megmarad a mellett, hogy csak kétszázat ígért. Elnök kérdezi azután tőle, hogy ő adta volna-e e pénzt? „En ígértem, én adtam volna“ — válaszol Lichtmann. „Honnan?“ — „Honnan?! . . s azután gondolkozva egy ideig, hozzá teszi L. — még kétszáz forintot bírtam volna, és ha kellett volna, mások is adtak volna.“ — „Magától nem telt volna, — mondá az elnök; vallomása szerint mindössze sincs több kétszáz forint értékű vagyonánál“. Einhorn Józsefné hallgattatik ki ezután, ki szintén pénzt igéi t Solymosinénak, ha Esztert előkeriti. Első kihallgatásakor azt mondta, hogy ezer forintot is adnának az izraeliták ; most csak annyit isméiéi, hogy annyit mondott mondott Solymosinénak, hogy ha megkerülne Eszter, oly boldoggá tennék Solymosinét, hogy a leányt férjhez adhatná. Solymosiné azt vallja, hogy Einhornné kétszáz forintot Ígért neki. Most a koldus zsidó Wollner Hermann felesége hallgattatott ki. Elmondja, hogy pénteken déltájhan mentek Eszlárra s az egyházfihoz szálltak s ott tölI tötték az éjszakát. Szombaton férje, ki beteg volt, a mint kijött a templomból, lefeküdt egy szalmaboglyára a kertben s ott feküdt egész nap. Ezentúl vallomása zavarossá kezd válni s ellemondások- kal tele. Elmondja, hogy férje ebéd után feküdt le. „Ebéden másutt volt?“ kérdi az elnök. „11 óra tájban, mikor a templomból kijött.“ „Hamar jött vissza?“ „Nem emlékszem, mert más faluba mentem.“ Elmondja azután, hogy ő úgy 1 óra tájban jött vissza, midőn már férjét a szénaboglyán találta Scharfhoz templomból kijövet mentek be. Scharf ekkor otthon tartózkodott, nem volt sehol. „Hát folytonosan a szobában időzött ?“ kérdi az elnök. „Igen.“ „Mert az állittatik, hogy Scharf épen nem töltötte magukkal - folytonosan az időt, hanem még megszakította ezen időzését és másutt is járkált.“ „En nem tudom, nem emlékszem, hogy elment-e.“ „Hát miért állítja, — kérdi az elnök — hogy folyvást magukkal volt együtt?“ „Nem tudok oly jól emlékezni, hogy odahaza volt-e mindig, de este oda haza volt, mikor lefeküdtünk.“ Elmondja azutan, hogy este is voltak még a templomban, s imádkoztak, mert. metszőket akartak felvenni és próbálták, ki tud jobban imátkozni. „Hallotta a metszők imádságát?“ kérdé az elnök. „Nem volt rá gondom ; estefelé benn voltam a szobában.“ „Honnan tudja tehát, hogy metszők voltak a templomban “ Tanú egy ideig hallgat, azután így felel: „voltaké a templomban, én nem tudom, metszők e, ki-e, csak tudtak.11 „Egyik állítása a másikkal homlokegyenest ellenkezik — mondja az elnök — ha benn volt folytonosan a szobában, akkor természesen nem tudhatta, volte valaki a templomban vagy sem?“ Kérdi azután, hogy Scharf beszélte neki „Nem beszélt semmit“ volt a válasz. Az ügyész látva, hogy tanú nem használható föl a védelemre, sőt folytonos ellenmondásaival még terheli a vádlottakat, jónak látta közbelépni s elnököt felhívni, hogy miután a tanú férje a vádlottak padján van s máskép nem hallgatható ki, ha csak bele nem egyezik, figyelmeztesse az elnök őt ezen jogára. „Nem tettem egy kérdést sem, — válaszolt az elnök —- mely férje ellen lett volna intézve, csak általánsakat.“ Szüszman Jakabné azt vallja, hogy Buxbaum náluk volt szállva. A kérdéses szombaton 11 órakor hazajött az ő férjével, ott ebédelt, azután lefeküdt és vasárnap hajnalban elment, Eszterre vonatkozólag Hatalovszkitól hallotta, hogy ez az esteli itatáskor látta Esztert. О még kérdezte tőle, hogy talán nem esteli, hanem reggeli vagy déli itatáskor' látta. De Hatalovszki erre is azt mondá, hogy esteli itatás volt az. Mire tanú azt mondta neki : igy, a mint te mondod, hamarább elmentek keresni a leányt, mint sem hogy elküldték. Fontos e vallomás annyiban, mert Hatalovszki vallomását, mely különben nagyon határozatlan volt, teljesen megdönti, a mennyiben úgy látszik, az fog az egészből kiderülni, hogy H. a korcsmában részeg fővel össze-vissza hazudott mindent. Szüszmann Lóri Buxbaumról azt vallja, a mit anyja. Cseres Mihály a múlt év tavaszán, a kérdéses szombat utáni vasárnap hajnalban Weiszsteint, Szüszmannt, Groszberg Leót, kinél akkor szolgált, s egy idegen zsidót vitt Eszlárról Nyíregyházára. Braun Lipóttal szembésittetvén, nem ismeri föl benne azon idegent. lid galamb oroszlánná! — rikácsolá Józsue, mint ha szeretődről megmondják az igazat? nem — inkább agyonüti apját. Anzelm nem birt tovább uralkodni magán. — Isten bocsásson meg nekem ! tajtékzott dühében, mialatt az asztalon fekvő fölnyitott bibliát vad haraggal kapta el, s a gúnyolódó felé hajította. Gyorsan, mint a gondolat, fogta föl karját Óla. — Anzelm ! kiáltott fel elsápadtan fölemelt kezeivel födözetül állva az ősz ember elé, s némán rogyott össze a homályos szoba padlózatjára. Halántékáról piros, meleg vér csepedett, a nehéz könyv rézzel bevont sarkai súlyosan találták, lezárt szemekkel feküdt az öreg ember lábainál. — Bocsásson meg neked az isten atyám ! — lihegett. Anzelm irtózatos tekintettel emelve karjaira az eszméletlent, aztán az öregtől elfordulva harsogva csapta be maga mögött az ajtót. A legközelebbi napon nagy megütközés volt Neun- hauzenben. — Az öreg Józsue elhagyá a kerti lakot és mozdulatlan komor tekintettel beszélte el mindenkinek, hogy az isten egyetlen gyermekét elvette. — A kertész, Auzelm nőül vett egy sehon 11 ai erkölcstelen leányt, egy szemfényvesztő bődéből, s minthogy ő mindkettővel nem akar vesződni, ez órától fogva legyen ő fia rá nézve eltemetve. A parasztok ezt hallva csoportonkínt gyűltek a kert kőfalához bámészkodni. Láttak ott az ablaknál egy fekete ruhába öltözött halvány arc-zu nőt, csodálatra méltó tekintettel, s fejüket összedugva suttogva kérdezték egymástól; ő az? „Hisz az oly szépen néz ki mint egy mennybéli angyal az oltár képén ! Ugyanekkor sétált a földes ur öreg anyjával a csendes parkon át, s kopogtattak a kertész házon. — Hosszasan tartott, inig újból megjelentek a küszöbön, a báróné kezét nyujtá Ólának s megengedő hogy ajkaihoz vigye; Brievall ur azonban inégegy- szer visszatekintett, s igy szólott: „Hivatkozzatok csak reátn, Anzelm!“ s az alatt pillantásai Óláéval találkoztak. Brievall ur gőgös ember volt, s a szép nőknél nagyon otthon találta magát. Még ugyanazon délután egy fiatal pár lépett ki a falu templomából. A parasztok sürü sorfalat képezve kimeresztett szemekkel susogtak a rendkívüli eseményről, mindegyik látni akarta a piaczi énekesnőt. Lehorgasztott fővel haladt Ola a kőlépcsőkön lefelé, hollófekete haja, mely nehéz fonatokban csüngött le vállára, az egyik oldalon mélyen oda volt tapadva homlokára, midőn pedig a szél arról fíitt s haját arczából ki futta, lehetett látni tisztán egy vérvörös vonalat halántékán, mely halvány ábrázatán nagyon feltűnő volt, a mire egy nehány vén asszony pusmogva jegyzé meg, hogy „tűz jegye van ! “ Nagy tolongás volt a tömegben. — Gyors léptekkel tört magának utat egy barna legény és mohón lép Óla elé. — Asszony lettél 01a? — kérdi hangos kacza- gással, fehér fogait mutogatva. — Bezáratod magadat egy szüle kalitkába s fölhagysz a vándorlással ? Add el boldogságodat, czigánynő, de szabadságodat, legboldogitóbb kincsedet soha ! — Hátra rázta vad haját, hogy fényes érez-szerszámai csak úgy csörömpöltek a hátán ; aztán igy folytatá : — Nézd a madarakat ott a levegőben, meg tudnának-e azok élni a rostélyok mögött? Ha majd látod a madarakat szállongani a levegőben, gondolj reára, s ha majd egy év múlva erre fordulok, mondd meg nekem, nem nyomnak-e a lánczok ? Élj boldogul 01a! . . . Hej, te arany szabadság! (Folytatása következik.) Huri András, Eszter asszonyának férje, egyes mellékkörülményeket beszél el Eszterről, nevezetesen hogy ez erős munkára nem volt alkalmas; feleségétől hallotta, hogy a leánynak pénzt akar adni, hogy a húsvéti ünnepekre ruhát vehessen. Grosz Farkas a kérdéses szombaton Eszláron volt, a templomból kijövet Buxbaum elvált tőlük s Ujalu felé tért. Látta azt is, hogy a három idegen metsző Rosenberghöz bement. Taub Emanuelné elnök figyelmeztetésére, hogy miután lérje a vádlottak közt van, nem kell tanúskodnia, kijelenti, hogy a mit tud, azt megmondja. Elbeszéli, hogy a téglási és löki sakter volt náluk szállva. A kérdéses szombaton a templomból haza- jövet elébb Rosenbergnél reggeliztek férjével együtt, azután hozzájuk mentek, de férje előbb jött onnan haza ; hogy miért, arra nem emlékszik. ( suga Dánielné laubóknál nem két, hanem három idegen saktert látott, egy öiegebbet s két fiatalabbat. Így Buxbaum nem mehetett Szüszman - hoz. Taubné tagadja ezt, szerinte csak két idegen sakter volt náluk. Vámosi Julcsa, Groszberg cselédje azt vallja, hogy szombaton délután látta a boltból hazatérő Esztert s kérdezte tőle, hogy miért olyan szomorú, talán megverték ? Hallotta azt is, amint Zsófi kérdezte tőle szomorúságának okát. A két leány szem- besittetvén, Zsófi azt állítja, hogy Eszti nem is ismerte Vámosi Julcsát, s azt sem hallhatta, hogy ő c mit beszéltek. „En kiabálva nem beszéltem vele, mondja Zsófi, hát hogy hallhattad volna a harmadik szomszéd ellen ?“ Vámosi Julcsa vallomása hitelét nagyban csökkenti az a körülmény, hogy csak most tud erről a találkozásról beszélni. Az elnök meg is kérdezte tőle, hogy miért nem jelentette a községben, ha csakugyan tudott róla ? Most Scharf Móricz vallatásának ügye következett. Kihallgatták Juhász József csendőrt, Bakó Ignácz pandúrt és Durst József volt csendlegényt. Minde- nik azt vallja, hogy Móriczot Recsky nem bántotta. A vallatás Reoskynél az ebédlőben történt, melyre nézve Bakó azt vallja, hogy Móricz eleinte nem akart semmit mondani, de később elkezdte a történetet. „Ez alkalommal történt-e valami fenyegetés, íjesztés, vagy megverése Móricznak?“ kérdi elnök. „Ilyesmi nem történt semmi.“ „Hát hogyan történt?“ „Csak szép szóval.“ „Hogyan beszélték rá, hogy valljon ?“ „Annyit mondott Recsky ur : már az apád kimondotta az egész történetét, mért nem mondod ki? erre azt felelte: nem az én apám tette, hanem a többi .zsidók; erre azt kérdezte Recsky ur és Péczely ur : kik voltak a többi zsidók? erre elszámolta, hogy kik voltak.“ Elmondja azután, hogy Recsky befogatott és Ba- ryért s az ügyészért küldött Eszlárra, s midőn Bary megjelent, Móriczot újra kikérdezték, mely alkalommal többen is voltak a szobában, nevezetesen egy kertész Mozga Péter, egy dohányos Vízvári s szobaasszony, Szojar Anna. Azután Péczely Kálmán törvényszéki írnokot hall gatták ki. Beteges, ősz ember, ki gyenge hangon beszélte el Móricznak Recskynél történt vallatását. Móricz vele hált. Midőn le akartak már feküdni s Recsky éppen kimenőben volt, ekkor Péczely azt mondta a fiúnak; tudod-e, hogy hova mégy? „Nyíregyházára“, felelt. Ott tudod-e, hova mégy? „A tömlöczbe!“ „Nézd csak, édes gyermekem, te tudsz mindent, mert hallottam habozó vallomásodat: ha te tudsz valamit, miért nem vallód ki ? Eddig a bűntény súlya apádra nehezedik, egész életedben lelkiismereted rabja akarsz lenni, szenvedni akarsz egész életedben, hiszen azzal nem könnyitesz apádon, ha tagadásban maradsz ?“ Azt mondja erre a fiú: — „En szólanék, de nem merek, mert ha szólok, a zsidók megölnek vagy apám felakaszt.“ — „Fiam, ha az ember az igazságot mondja, akkor a törvényszék mindig védelmére van; ha az igazat mondod, a törvényszék védelmezni fog s nem fog egyetlen hajszálad meggörbülni. Erre a fiú azt mondja: „Meg is mondok mindent.“ — Mit mondasz meg mindent ? Mondd meg nekem, mert minctig tagadtad: ísmerted-e Solymosi Esztert? „Ismerem hát!“ — Hogy nézett ki? — Erre elmondta, mint a jegyzőkönyvben fel van Írva. Erre — folytatá Péczely — azt mondtam Recsky urnák: Uram! En beteg vagyok, sok időt nem tölt- hetek itt, szeretném, ha ezt a jegyzőkönyvbe felvehetnék, menjünk be az irodába! Bementünk tehát, Móricz is és Recsky is, és ott a mit Móricz mondott, jegyzőkönyvbe felvettem és Móricz sajátkezű- lég irta alá; akkor írtam Barynak részleteket arról a nagy dologról, miket Móricz vallott és kértem intézkedjék, hogy mit tegyünk a gyermekkel, beki- sérjük-e vagy holnap ki akarja-e hallgatni és ekkor intézkedjék vagy szíveskedjék által jönni Péczely vallomására az öreg Scharf indulatosan ugrott fel helyéről s dühvei kiáltott közbe: „Olyan öreg embernek úgy hazudni a törvényszék előtt ! Maga kényszeritette azon fiút reá, maga volt a tanítója, a ki tanította a hazugságra.“ „Ne sérte- gesen senkit“ inté őt az elnök. A védők is türelmetlenül mondták neki : „Scharf üljön le, hallgasson !“ De ez mellére ütve, kiáltott: „Megyek a börtönbe újra !“ Vádlott társai rángatták le a dia- ragtól egész testében reszkető indulatos embert.
