Nemere, 1883 - Politikai, társadalmi, szépirodalmi, ismeretterjesztő és közgazdászati lap (13. évfolyam, 1-104. szám, Sepsi-Szentgyörgy)

1883-04-05 / 28. szám

1П Spangát, kinek fejére ezer forint van kitűzve kö­rözteti a rendőrség; személyleirása következő: Neve: Spanga Pál, születéshelye: Nyitramegye Ribok, illetőségi helye: ugyanaz, kora: 30 éves, vallása : római katholikus, állapota : nőtlen, foglal­kozása: urasági szolga, beszél magyarul, németül és tótul, nagysága 168 centiméter, testalkata: kö­zép. zömök, arcza : hosszas gömbölyű, arczszine: egészséges, halvány sárgás, haja : szőke kissé sár­gába játszik, homloka : rendes, szemöldöke : szőke, szeme : kék, orra : rendes, szája : rendes, bajusza : szőke, sárgába játszik, szakála : ugyanolyan, álla : rendes, ruházata : eltávazásakor félhosszu, sötétkék kabát, fekete pörge kalap, különös ismertető jelei : lábnagyság 8-as katonai mérték, arczának bal ré­szén egy hosszú sebhegedés. A körözött fényképét, a rendőrség 300 példány­ban sokszorosította s ezeket részint saját közegei közt osztotta ki, részint a többi rendőrségeknek küldte meg. Bűnössége kétségen kivül áll. Ivét bizonyíték van ellene, mindegyik rendkívül terhelő. Egyik a kesz­tyű. A várbástya alatt a kötél alsó vége mellett egy balkézre való sötét szinü kesztyűt találtak, mely el volt szakadva. A kesztyű véres volt, de csak kí­vül. E szerint ki van zárva, hogy a szakadás bár­minemű vágástól vagy zúzástól származik. A kesz­tyűből- belső felületén nincsenek vérnyomok s így a külső vérnyomok az országbíró vérétől származ­hatnak. Ámde az Albrecht-uton észlelt vérnyomok­ból bizonyos, bogy a tettes megsebesülve hagyta el a vérlázitó tett színhelyét. Valószínűleg jobb kezén volt megsebesítve. Ezzel összhangzásban van a következő tapaszta­lat. Mikor Spanga a gyilkosságot követő napon es tefelé Berczely egyetemtéri czipész boltjában uj czi- pőt vásárolt, jobb kezén sötét-színű kesztyűt viselt s azt fizetéskor le nem húzta. Kezében volt-e másik kesztyű is, azt a boltbeliek már nem tudják meg­mondani, de az, hogy kesztyű volt a jobb kezén, az bizonyos. Ebből kitetszik, hogy a jobb kezét ér­dekében állott őriznie, föltehetőleg a rajta esett seb miatt. Még sokkal terhelőbb bizonyosságot szerez az a körülmény, hogy Spanga otthon hagyott ruháinak kikutatása alkalmával az egyik öltöny zsebében színre, nagyságra, mértékre, varrásra és gyárjelre nézve épen olyan másik pár kesztyűt találtak, mint a milyen a bástya alján megtalált fél kesztyű. A másik bizonyitékot a bástya alatti czipő nyom nyújtja ellene. Spanga, midőn uj czipőt vett Berczélinél, a régit nála hagyta. Midőn a ezipész- mcster másnap olvasta a lapokból, hogy Spanga az egyik gyanúsított, a czipó'ket azonnal a rendőr­ségre küldte. Zsarnay átszolgáltatta azokat a vizs- gálóbiróságnak, mely konstatá’ta, hogy azok a rabló­gyilkosok lábnyomairól fölvett mértéknek teljesen meg­felelned. Az eddigi rendőri nyomozás egyik legnevezete­sebb és legfeltűnőbb eredménye, hogy mind Be- recz vallomása, mind más nyomok szaporítják a gyanuokokat, hogy a gyilkosság nem közönséges rablógyilkosság volt, hanem jelentékeny tényező gya­nánt szerepelt benne a boszuállás. Kossuth Lajos levele. Nagy hazánkfiát születésnapja 80-ik évfordulója alkalmával arany tollal tisztelte meg a nagyváradi függetlenségi párt. Kossuth ezt megköszönve, márcz. lö vői ifj. Bölönyi Sándorhoz s a vele aláirt nagy­váradi polgárokhoz egy nagyérdekü levelet intézett. A levélből közöljük a következőket : Nagy hazánk­fia kijelenti, hogy a nagyváradiak a hozzá intézett levél által nemcsak felderítették szenvedései néhány perezét, hanem hitét is növelték, hogy még rezeg a hazában azon elvek húrja, melyeket az emléke­zet az ő nevéhez tűz. Azok pedig hazánk állami függetlenségének, szabadságának, önkormányzatá­nak, történelmi typusának s hivatásának, erkölcsi súlyának s anyagi felvirágzásának kellékeit foglal­ják magokban, azon elhatározáshoz csatolva, hogy ezen kellékek alku tárgyát nem képezhetik s hogy minden áron visszaszerzendők békés utón, ha lehet­séges, de visszaszerzendők úgy, a hogy lehet. Érzi azt, hogy hazánkban minden párt magát a törvényes alapon állónak vallja s a közélet minden lüktetését a helyzet ez irányba tereli. De azt nem tudja belátni, hogy a törvényes alap jogfeladásokat igényelhet. Azt sem tudja belátni, hogy a jogelalkuvás el­vét visszautasítok törvényes álláspontjának szüksé­ges korolláriuma lenne előre kijelenteni, hogy ha­zánk függetlensége visszaszerzésében az úgyneve­zett törvényes tér semmi körülmények közt túl nem lépetik. A kik az ország államjogát feladják, azok nem állnak törvényes alapon. Alkotmányos mezbe bur­kolt államcsínyt követnek el, melyre a szavazati ur­náknál rá lehet ütni az alaki törvényesités bélye­gét — mint Frahcziaországban a deczember máso­dik i államcsínyre reáütötték — de a jogszerűség pecsétjét soha! A kik pedig ragaszkodnak a joghoz, de ragasz­kodásukhoz azon biztosítást csatolják, hogy a tör­vényes alapról, melyen ez idő szerint igen természe­tesen állást foglaltak, semmi körülmények közt le nem tőrnek, azok fehér lapot adnak a hatalom ke­zébe, a melyre azt irhát, a mit akar. Miért ne ten­né? hiszen nincs mitől tartania. ír is. Még Boszniát is reá irta, pedig az egy boa-constrictor, melynek átkozott farka nagyon hosszú. A kik nemze'jogot adnak fel, kezdetben azon szándékkal teszik, hogy tovább nem mennek ; hogy többet fel nem adnak. De rég meg van irva, bogy a pokol csupa jó szándékokkal van kikövezve. Az ily szándékokat az élet kineveti. Minden lépésnek meg van a maga logikája. A jogfeladás nem lábitő, melyen emelkedni, hanem sikló, melyen csak lesik- lani lehet. Siklottak is, siklanak is és fognak is siklani. A ki pedig vissza kívánja a jogot, de előre ki­mondja, hogy számon kérővé soha sem lesz, hanem mindig csak „supplikans“ marad, az ily jogköve­telőt az élet Darvinismusa félretolja. De hát több dolog van ég és föld között, mint a miről a „bölcsek“ álmodtak. Egy oly évezred, mint a minő a magyarnak van, nem szó, mint a kiáltó szava a pusztában. Megvan annak a maga történelmi kényszerűsége. Bölcső az, melyben a magzatnak jövendője ring. A magyar életrevalóság­nak 35 év előtti hatalmas revelatiója, nem egy fel- hevülési lob, melyet egy mákonyos álom lehűt, egy szivlüktetés volt az, melyben a történelem logikájá­nak törvénye nyilatkozott. Az a törvény érvényre jut. Az testet fog adni az igének, melynek eszméi­ben önök osztoznak. Fővárosi levél. Túl volnánk hát a husvéton is. Azonban e nagy ünnep semmi egyebet nem hozott nekünk, mint a vén telet, a melyet pedig már elbúcsuztaltunk. Hát biz őkelme megint berukkolt fehér hóparipáján s nem kevéssé ijesztett rá a szegény ibolyákra és hó­virágokra, melyeket már minden utczasarkon kínál­nak a virágárus-lánykák. A sugárút fiatal cseme­téi is, melyek már szintén rügyeznek, rémülve haj­togatták apró fejüket, mikor megszállta őket a tél fehér fátyola, mintha azt akarták volna kérdezni a járó-kelőktől: „Hát ez mi? Újra kezdjük a telet? Soha ilyen husvét napot !“ — Ok persze még sok­kal fiatalabbak, mintsem hogy fehér husvétot lát­hattak volna. A húsvéti piros tojásokból semmi szenzáczió ki nem kelt, legfölebb csak annak a józsefvárosi kasz szirfrajlának jutott ki az ijedségből, a kinek valami kikosarazott imádója nihilista módra puskaporos piros tojást adott ajánkékba, a mely szerencsésen föl is robbant, a nélkül, hogy a kasszirfrajlában kárt csinált volna. A külföldi szoczialisztikus mozgalmak ily roman­tikus alakban nyertek tehát visszhangot nálunk is. Más nevezetes nem történt, legfölebb csak az, hogy a városligeti wurstlpraterben a ringlspiel, (vagy beszéljünk magyarul: az ördög-malom) egy nevezetes játékkal szaporodott, melynek czime „Ten­ger a szárazon“, mely annyiban üt el a közönséges ringlspieltől, hogy kocsik helyett hajók vannak fel­függesztve. Alig tévedünk, ha azt hiszszük, hogy ez a neve­zetes esemény nincs hivatva az európai egyensúlyt megzavarni és a „Tenger a szárazon“ sem a ten­geri, sem szárazföldi hatalmak között nem fog kon­fliktust előidézni. Ámbár a mai világban, mikor telefonon beszélünk, mikor egy kecskeméti újságot Nagykőrösön nyomnak (Kecskemét és Kőrös!), mi­kor egy világhírű zenészt Ondricseknek hívhatnak, semmi sem lehetetlen többé. . . . De bezzeg idézett elő egy kis forradalmat Dóczy Lajosnak Csiky Gergelyhez intézett egy nyílt levele. Olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy múlt le­velünkben a Teleky-pályázatról szólva, kikeltünk azon hang ellen, mely az előadók jelentésének alap­tónusát képezik, a minek — mint előre jeleztük — az a rósz eredménye van, hogy önérzetes ember, kinek van irodalmi múltja és neve, nem vesz részt a pályázaton, nem akarván magát kitenni ilyen bírálatnak. A Dóczyak — igy fejeztük be rnondó- kánkat — elmaradoznak és jönnek a — Fenyé- ryek. A tények nagyon hamar igazságot szolgáltattak nekünk. Pár nap előtt ugyanis a „Budapesti Hírlap “-ban Dóczy Lajos, a „Csók“ ismert szerzője nyílt levelet in­tézett Csiky Gergelyhez, mint a Teleky-pályázat előadójához, elmondván, hogy egy, a pályázatról ki • zárt műnek, a „Utolsó szerelem“-nek melyet az előadó, noha kizárta a pályázatról mégis jónak lá­tott oldalba vágni, ő a szerzője s tiltakozik őzen eljárás ellen, melynek üdvös eredménye nem lehet. Az eset nagy port kavart föl. Egy könyvkiadó már ajánlatot is tett Dóczynak müve kiadására, de — mint halljuk — maga Pau- lay, a nemzeti színház drámai igazgatója is elkérte már a vígjátékot, hogy színre hozza. Dóczy ez újabb müve után a legnagyobb érdek­lődést tanúsítanak mindenfelé s kíváncsian várják annak szinrehozatalát. . . ... A szászok magatartása már régóta a leg­nagyobb indignatiót kelti minden hazafiui kebelben. A Schulverein ellen tavaly országszerte rendezett tüntetések eléggé tanúsítják, mennyire van okunk cjó urakat, kik a nagy német birodalom felé gra- vitálnak s hazánkban elnyomatásról panaszkodnak, szeretni. Es mégis egy szász-ünnepély folyik lo ma a fővárosban, melyhez az egész ország legőszin­tébb szerencse-kivánataivai járul. Az igaz, hogy ez egész más féle szász, mint azok a kik unos-unta- lan árulkodnak ellenünk. Nem is szász ez, hanem Szász, még pedig Szász Károly, a jeles költő, a ki­tűnő műfordító, a fárad ha ti an iró, ki most ünnepli ezüstmenyegzőjét s pár hó előtt gyűjtötte össze há­rom évtizedről szóló munkálkodását. A nagy család fényesen üli meg a boldog ünnepet, melyhez bi­zonyára szerencsét kívánnak mindazok, a kiknek Szász Károly már oly sok élvezetes perczet nyúj­tott. Es ezek száma légió !... ... Az irók és művészek társasága a múlt hé­ten tartotta meg rendes évi ülését, a mely egyszer­smind a 10-ik közgyűlés volt. A 10 éves kör pénz­tárában — mint Kabdebó megjegyzi — 10,000 frt hiány fedeztetet föl, vagyis a pénztárban még min­dég nincs 10,000 frt, a mi bizony hiány. No de majd lesz 10 év múlva a körnek saját háza, ha a Dolinay által kibocsátandó részvényekre akad elég vásárló. A kör fennállásának 10 éves fordulóját ta­lán megünneplik közelebb. Gdry Lehel egy igen ér­dekes adomát beszélt el a kör megalakulásáról. Az alakítók között volt Jókai is. Mikor az alakuló gyű­lésen Odry a beiratkozási dijakat egy kalapban összegyüjté, Jókai is oda lépett hozzá és e szavak­kal nyujtá át neki a dijat: — En Jókai Mór vagyok, lakom a Stáczió-utczá- ban. Odryt a nagy regényíró megszólítása any- nyira zavarba hozta, hogy a gyűjtő ivre сзак eny- nyit, tudott följegyezni: „Stáczió . . .“ . . . Husvét másodnapján egy régi újdonságot, vagy uj régiséget adtak elő a nemzeti színházban. Calderon „Zalameai biró“-ját elevenítették föl, me­lyen 40 év óta hever nálunk a bibliothéka pora. 40 év előtt adták Gaal József fordításában, most Győry Vilmos fordította le igen sikerültén. A régi­ség nagy hatást keltett s még sokáig fenn fogja magát tartani. Igen alkalomszerűek benne a pár­bajról mondott következő sorok, melyeket meg nem állhatunk, hogy ide ne igtassuk : Nékem az a véleményem : Nemcsak azt kell megtauitni, Ügyesen, szépen, merészen Mint kell vívni, ámde azt is. Hogy miért kell vívni; s én Azt hiszem, ha csak egyetlen Mester volna, a ki bölcsen Nem csak azt tanítaná, Hogy kell vívni, ámde azt is, Hogy miért kell: minden ember Ahhoz adná a fiát. No lám, milyen okosan beszél Calderon a pár­bajról, pedig nem is ismerte a mi mostani viszo­nyainkat ! Hevesi József. A dalnoki iskola-ügy. A dálnoki állami népiskola miseriáiról egy leve­let kaptunk, melyből közöljük a következőket : A ki az újságokat olvasgatja, hallhatta, tudhatja, hogy Dálnok község lakói a népnevelést szivökön hordják. Hallhattak olyasmit is, hogy Dalnokban egy év óta állami iskola van. S mit tesz nálunk az állami iskola név ? Népünk szerény felfogása sze­rint egy oly tanintézetet, mely berendezésére néz­ve jobb a felekezetinél és községinél ; kormányza­tára felülmúl minden más iskolát ; tehát a szó szó ■ ros értelmében oly valami, mitől többet várunk, mint a többi elemi iskoláktól. Vájjon Dálnok állami iskolája üti-e ezen mértéket? Nem! S hogy nem, annak okai vannak. A tanítókról nem szólok, mert azokat eleget szidjuk itthon. Csak az egyebek kö­rül csoportosítom gondolataimat. Hogy Dálnok iskolája nem állhat azon színvona­lon, melyet tőle várni lehet, egyik oka az iskola­helyiség hiánya. A község különböző pontjain van­nak iskoláink elhelyezve oly épületekben, melyek korcsmának, boltnak, konyhának, faluházának és még nem tudom mi mindennek voltak szánva, csak iskolának nem. A környezet hat az emberre. A dál­noki iskolák nem minclenike dicsekedhetik jó kör­nyezettel. Népünk nem vádolható, mert mindent meg tett, a mit egy sok nyomorúsággal küzdő köz­ség lakói tehettek. Iskolaépítésre állami segélyért iskolánk tiszteletre méltó gondnoksága kért nem egyszer, könyörgött többször, de hiába. Kérelme­zett e tárgyban a helybeli képviselő testület is, de az ő kérése is a gondnokságéval hasonló sorsban részesült. A dolgok tetőzésére folyó hó 14-én a maglovak az iskolák egy részével egy telken helyeztettek el. Elöljáróságunk megtett minden elóleges óvintézke­dést, hogy a gyermekek erkölcsi világát az elrom­lástól megvédje. Az épület egyik szárnyából a gyer­mekeket áthelyezte a másikba. Gondoskodott játszó­térről is. Hogy a tanszoba és játszó-tér mennyire alkalmasok: nem az én dolgom. A tanszoba egyet- len-egy ablak által világitattik. A játszó-tér ott van a méntelep szomszédjában, honnan a kis mii- zsák a kert hasadékain át mindent láthatnak. Ezek volnának a dálnoki állami iskola nyomo­rúságai. Szíveskedjék kiadni a szerkesztő ur, hátha igy dolgunkon valaki segítene. Dálnok, 1883. márczius 24. Tanügybarát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom