Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-12-09 / 99. szám
99. szám. Sepsi-Szentgyörg}7, 1883. Vasárnap, deczember 9. Xllí. évfolyam.----------~~—;—% S zerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető ; közlemények küldendők. Kiadó hivatal: cBevHotein- 01cátdt ; KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. NEMERE. f сИЩш, társadalmi, §гёргс és I\Ö2ga2dá$2alilaß. Megjelenik ezen lap heteu- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Politikai szemle. A kormány presszójának, melyet a többségre gyakorolt, midőn pártkérdéssé tette az adófelemelésről szóló törvényjavaslat elfogadását, — megvolt a kívánt hatása. A kormány- párti képviselők, kik a klubban ellene voltak a javaslatnak, nem mertek szót emelni a házban s megszöktek a szavazás elől. A titkos elégedetlenkedőket elnémította a pártfegyelem s megszavazták az adófelemelést. Százkilencz- venhétre megy e gyászmagyarok száma, köztük vannak a „drága“ testvérek, a horvátok is ; a javaslat ellen százhuszonötén szavaztak s igy az adófelemelést hetvenkét szótöbbséggel elfogadta a képviselőház. Hasztalan ‘emelte fel szavát az ellenzék, hasztalan mutatott rá e rabló pénzügyi politika végzetes következményeire : a kormánypárt nem szokott az érvekre hallgatni ; szavazott, amint a kormány kívánta. A vita lefolyása a következő volt : A hétfői ülésen legelőbb Győrffy Géza szólalt fel a törvényjavaslat ellen, Fekete Lajos pedig mellette. Herman Ottó a parlamentárizmusnak irtóztató sülyedését látja abban, hogy a legfontosabb kérdések sorsa nem a házban, hanem a pártklubbokban döntetik el. Meddőnek tartja a mostani vitát, mert már el van határozva, hegy a javaslat el fog fogadtatni. A kormány nem veszi figyelembe a nemzet teherviselési Képességét s azért a nemzet sorsának intézésére nem lehet hivatva. Pézíigyi bajainkból a kibontakozás lehetetlen a közösügyes alapon, megmutatta ezt Széli Kálmán meghiúsult kísérlete. Lehetetlen azért, mert a nemzet nem tartja markában a legvitálisabb tényezőket. Mi biztositja a pénzügyminisztert, hogy a jelenlegi viszonyok közt, a mikor a delegáczió hatáskörének tágításáról van szó, mikor itt a kaiserlich-königlicher Familienrath, egy kaszárnya-mozgalom az önök által felállított összes tételeket halomra döntheti ? kérdi. Hát miféle kilátás van, hogy önök e téren, egyetlen egy faktort sem tartván kezükben, Magyarország pénzügyeit valaha rendezni fogják ? Pénzügyeink rendbehozatala csakis egy módon lehetséges : a vitális faktorok megragadásával, Magyarország hadügyi, pénzügyi, vámügyi önállóságával. Szóló más kibontakozást nem ismerve, nem szavazza meg a törvényjavaslatot. P r i 1 es z к у Tádé igazat ad Hermannak abban, hogy a helyzet komoly, de további következtetéseit nem fogadja el. Tagadja, mintha a pénzügyminiszterek által beadott költségvetési előirányzatokat a zárszámadások meghazudtolnák. Megszavazza a törvényjavaslatot, mert ha ez meg nem szavazatik s ha mi igy hitelünkre nem gondolunk, nem találkozik pénzügyminiszter, ki e helyet elfoglalja. Somssich Pál mindenekelőtt Prileszky beszédére tesz nehány megjegyzést. Meglepőnek találja azon nyilatkozatát, hogy ha a javaslat elvettetik, nem találunk pénzügyminisztert. Még eddig mindig találtunk s találunk ezután is. — Szóló kijelenti, hogy a törvényjavaslatot nem szavazza meg. Szavazatát nem akarja hosszas beszéddel indokolni, hiába való fáradozás lenne ez részéről, a ki jól tudja, hogy pénz dolgában megszűnik minden kedélyesség és a ki jobban ismeri a pénzügyminiszter urat, semhogy csak pillanatnyilag is képes volua magát azon balga reménynyel kecsegtetni, hogy reá — már mint pénzügymiuiszterre — legmelegebb szónoklat is képes lehetne oly hatást gyakorolni, mely Horáczként hármas érczczel övedzett mellét az adózók iránt érzékeny részvétre gerjecztlietné ; jól tudja, hogy neki pénz kell, minden áron, hogy a kormánynak rég adott Ígéretét beválthassa, — neki mindenáron pénz kell, hogy az állam rendes kiadásai és bevételei közti egyensúlyt, már mint ő hiszi, helyreállíthassa; — neki pénz, és pedig ismételve kell a pénz, mert a törvényhozás által e czélra már megszavazott adójövedelmeket ennek intentiója ellen másra elköltötte. Nem szavaz meg ez idő szerint semminemű. kiváltképen bárminemű egyenes adófelemelést, nem: 1 azért, mert Magyarország egyenes adókban, még inkább földadóban már ma is jelentékenyen többet fizet, mint a müveit nyugat hasonló égalj alatt fekvő bármelyik országának népe; 2) mert ezen nagy adó már is az adózóknak, tehát a nemzetnek törzsvagyonát támadja meg és pusztítja lassankint; 3. mert az adózó nép a közelmúltnak rossz éveiben a mostani adót se volt képes megfizetni, annál kevésbé fogná elviselni hasonló mostoha körülmények közt a még magasabbra csigázni szándékolt nagyobb terheket ; — és végre 4. nem szavazná meg ezen adóemelést különösen a jelen kormánynak, mert nem lehet abban biztos, hogy a nemzet által nyújtandó ezen újabb áldozatokat nem fogja-e egy szép napon — meghajolva a napirenden levő nagyhatalmi velleitasok követelései előtt — ennek rendelkezésére bocsátani, eddig tanúsított készsége szerint. Ferenczy Miklós nem fogadja el a javaslatot, mert azt sem tudja, minő terheket fog az ország lakosaira róni. A javaslat szerint csak három .millióra menne az adóemelés, de ez nem áll, mert maga a földadó 3 millióval fog szaporodni, nem pedig 800 ezerrel, mint a kormány állítja. Kiss Albert vádolja a horvát képviselőket, hogy a midőn tudják, hogy a horvátországi zavargásokat a túlságos adó és annak behatása körül előfordult visszaélések okozták, most mégis eljöttek, hogy megszavazzák az uj adót. Kijelenti, hogy a pénzügyi egyensúly hely reál litására csak a független Magyarország képes, s azért nem szavazza meg a törvényjavaslatot A keddi ülésen legelébb Kőrössy Sándor szólalt fel. Elfogadja a javaslatot, mint olyant, mely az ingó és ingatlan tőke megadóztatása közt fennálló anomáliát megszünteti. 0 r b á n Balázs nem szavazza meg a kormánynak e törvényjavaslatot. Az oly nagy hűhóval, elvek feláldozásával, s oly szégyenletes ipar terén is. Nekünk van érczünk, van minden, a mi iparunk emelésére szükséges, és mégis mennyire hátra vagyunk a külfölddel szemben ! Nyerstenué- njeinket potom áron külföldre viszik s mi kész árut veszünk helyébe drága pénzen. Mi oka ennek ? . . E kérdés régen foglalkoztatja a szakférfiakat, kik mindannyian végre is csak abban állapodnak meg, hogy először vámrendszerünk hiányos volta, másodszor a drága munkaerő s harmadszor népünk könnyelműsége. Vámolna meg kormányunk minden nálunk is készíthető árut többszörösen, vetnénk csak reá oly vámot, mely mellett annak behozatala nem érdemes : azonnal emelkednék beliparunk. De ily csekély vám mellett a versenyt ki nem bírjuk. Zárjuk el ily módon piaczainkat a külföld előtt, dolgozzunk mi is jól, — akkor iparunkon s igy az egész országon is segítve leend. Nézzük csak a vasipart. Alig van ország, melynek több vasércze volna, mint épen nekünk, és mégis minő csekély a vasiparunk. Csak az utolsó évtized mutathat fel mégis némi eredményt. Itt vannak — hogy csak egyet említsek — a varrógépek. E czikk nálunk az utóbbi években oly nagy elterjedésnek örvend, hogy csak 1881- ben hazánkban 3000 nél több ily gép kelt el, s még sincs ily gépgyárunk. Ennek oka ismét egyedül vámrendszerünk, mely oly csekély vámot vet ezekre, hogy a mellett a külföldi gyártmányokkal versenyezni nekünk lehetetlen. Nézzük csak Észak Amerikát. Evekkel ezelőtt E.-Amerika a szőnyegekre nagyon csekély behozatali vámot vetett, minek folytán Németország, mint az akkoriban a szőnyegipar legmagasabb fokát elért állam, nagyon jó piaczra akadt Amerikában, mert ott még a legegyszerűbb munkás is szőnyeggel díszíti szobáját s jó árral fizette meg ezen náA „Nemere11 tárczája. A takarék-kölcsön szövetkezetek. (Felolvasta Brassóban, 1883. deczember 2-án a „Magyar Polgári Kör“-ben Szterényi József. Jelige: „Legyünk meggyőződve, hogy köztünk többé-kevésbbé mindegyik, sőt hazánk minden fia, vérünk mentője, népcsaládunk jótevője, nemzetünk íeldiszitője lehet, s azért tölt se be minden magyar ember helyét hű sáfárilag “ (Gr. Széchenyi.) Régi szokása, sőt talán mondhatnám, természete a magyar embernek, hogy minden bajáért a kormányt szidja, s valóban sajátságos benne az ellenzéki hajlam. Mindennek más valaki az oka, minden bajnak a kormány az okozója, s csak eredeti az, bogy egy kormány sem segíthet a bajon. Nincs nap, mikor a nagy terheket ne emlitenők; az óriási s már-már elvjselhetetlenné vált nagy adókat, melyek teljesen koldusbotra juttatják a nemzetet. Mindenki másban keresi a baj forrását s nem magában, pedig csaknem kizárólag minmagunkban fekszik az. Nincs állam, melynek annyi adója volna, mint Erancziaországnak ; de viszont nincs állam, mely könnyebben viselhetné terheit, mint hazánk. És mégis, a túlterhelt franczia polgár boldog s gazdag, és mi magyarok boldogtalanok, szegények vagyunk. A franczia nép szorgalmas, a magyar e tekintetben sok kívánni valót hagy hátra. Magyar- ország aranybánya és mégis szegény. Igaz, ennek oka lehet sok tekintetben politikai helyzetünk s kormányunk, de valójában, azaz nagyjában mégis csak népünk oka ennek. Tekintsük csak a földmivest. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a mi földünkből négyszer annyit termeszthetnénk a föld kiaknázása nélkül, mint jelenleg nyerünk. Pedig mennyit segíthetne ez rajtunk ? ! . . Sehol annyi parlagon heverő föld, mint nálunk. Nézzük csak a szomszédos Ausztriát, hol minden talpalatnyi föld értékesíttetik, hol a szegény német paraszt örömmel dolgozna kétszerany- nyit, csak volna földje, és nézzük meg magunkat. Mértföldekre terjedő földek használatlanul hevernek, csaknem gazdátlanul. Ne menjünk messze. Itt a hegyes vidéken menynyi pompás hegyi legelő hever használatlanul. Volna csak a tiroli, svájczi és stájer népnek kétannyi legelője még, mily boldog volna az ! Mennyi pénz vész el az országban ez által is ! . . Csekélységnek tetszik, de valójában nem az. Panaszkodunk a rossz termések miatt, de nincs senki, a ki például ezek befolyásának elejét iparkodnék venni ; pedig egy évi rossz termés ily vidék lakosságát teljesen tönkre tenni képes. Mi könnyebb ily vidéken, mint a tejgazdaság. A legelőket benépesíteni kell ; a mire egyesek nem képesek, könnyű az többeknek. A hegyes vidékeken a sajtkészitészt kell tökélyre juttatni. A legnagyobb erőmegfeszitéssel dolgozhatunk : e téren nem kell tartanunk túltermeléstől, mert minden erőnk szükséges arra, hogy csak annyit és oly minőségűt termeljünk, hogy a külföldet piaczainkról csak némileg is leszoríthassuk. Ez által pedig egy uj és tekintélyes iparág lionosult meg hazánkban. Példának említem ezt csak arra, hogy mennyire magunkban fekszik szegénységünk oka. így van ez más tekintetben is, — igy állunk az
