Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-08-02 / 62. szám

62. szám.

Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Csütörtök, augusztus 2.

Szerkesztőségi iroda

Sepsi-Szentgyörgyön

Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kiadó hivatal:

cB&ЬПС>['.СШ :

KÖNYVNYOMDÁJA,

hová a hirdetések és < előfizetési pénzek í bérmentesen intézendők. <

A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. \

f %>)

>-U----------—-----------X

III. évfolyam.

NEMERE.

Megjelenik ezen lap heten- ( kint kétszer : csütörtökön és vasárnap,

Előfizetési ár j

< helyben házhoz hordva,

< vagy vidékre postán küldve • '.

< Egész évre 6 frt — kr.

í Fél évre 3 frt — kr. j

> Negyedévre 1 frt 50 kr. j

Hirdetmények dija: <

s 3 hasábos petit-sorért, Tagy < annak helyéért G kr. <

V Bélyeg-dijért külön 30 kr. ;

I Nyilttér sora 15 kr. ^

%•—----------~----------P

olitikai szemle.

Gradisteanu hírhedt toasztja még el sincs felejtve, — az oláh nagyzási viszketeg már megint kezd kaczérkodni az oláh egység eszméjével. Már a „Románia királya“ czim sem elég nekik, hanem azt akarják, hogy Károly „a románok királyának“ neveztessék.

Világos, hogy a két ezim nem azonos. A „románok királya“ czim több, mint a másik, mert a nép, mely magát románnak nevezi, csaknem fele részben Románián kívül lakik s más államok alattvalói. A föntebbi czimben pedig az foglaltatik, hogy Károly ezeknek is a királya.

Már hogy Károly Romániának, vagy Románián kívül mindazon tartománynak legyen-e kiiálya, hol az oláhok laknak : ahhoz, ha megengedik Bukarestben, másnak is lesz majd beleszólása. S különösen lesz Magyarországnak, melynek 2 323,000 oláh ajkú polgára van s melynek a Tiszáig terjedő keleti fele rég ott figurái már az oláh térképeken, mint a dákoromán birodalom alkatrésze.

Nem tudjuk, ismerik-e Romániában a statisztikát, de alig hisszük, mert különben érthetetlen volna az a folytonos erőlködés, melynek velünk szemben eddigelé még nem volt más eredménye, mint kudarcz. Csakis a tudatlanságból magyarázható ki önerejüknek túlou túl becsülése, mely nem láttatja be velük, hogy a magyar birodalom háromszor nagyobb, háromszor népesebb, háromszor hatalmasabb, mint Románia, ha tehát kikötnek velünk, a vesztes fél semmiesetre sem mi leszünk. Végre is 15.643,000 lakossal s 323,984 négyszög- kilóméter területtel biró ország mindenha több hatalmi forrással rendelkezik, mint egy olyan ország, melynek lakossága nem több 5.376,000 léleknél s területe 129,947 négyszög kilóméternél.

Ők akarnak mi velünk hóditó hadjáratot viselni ? Hiszen föltéve, hogy az a 2.323,000 oláh, mely magyar alattvaló, egytől-egyig velük fog tartani : még akkor is kétszerte naA „Nemere“ tárezája.

A szemfényvesztő nő

Németből Hoós Jánoi.

(Vége.)

Reszkető kezekkel erősíti meg a közeli bükkfához a gyeplőszárat, aztán mélyen fölsohajtva, a közeli házhoz lépked.

Meglepetve áll meg ott egyszerre; a betegszoba ablakai tárva-nyitva s azokon át hangos, ingerült lárma hangzik feléje. Névtelen gyötrelem szorítja össze a fiatal kertész szivét. — Meghalt már gyér meke s megtört két szeme üdvözli a nyitott ablakon át ? — tépelődik magában.

félénken, ingadozó léptekkel halad az ablak felé, ott a szőllőlugosba kapaszkodik ; hideg borzongás futott át tagjain s nem volt bátorsága tekintetét fölemelni.

Most újból lárma hangzik feléje :

— Odább a gyermektől, elvetemült asszony ! Meg ne próbáld m rgeddel száját érinteni, vagy agyonütlek, mint egy kutyát ! Mit keressz e házban, erkölcstelen kóborló, melyet könnyelmű elfa- jultságodban elhagytál ; miért térsz vissza oda, a hol neked becsületed nincs többé, elfajult csavargó?! Ki veled, azt mondom, ha nem akarod megérezni a korbácsot !

Magasan emelkedett föl Anzelra, s a nyitott ablakon át a szobába bámult. Föl akart kiáltani kínjában és boldogságában, hevesen akarta felesége leié terjeszteni karjait és még sem bírt összeszorult torkán egy hangot sem kibocsátani ; tekintete azonban rajta függött s beszélt ezerféle hangot.

Óla az asztal mellett áll s ujjaival muukálódik ;

gyobb hatalom Magyarország, mint Románia, — nem is kérdezve azt, hogy a két nemzet közül vájjon melyik adta több tanujelét vitézségének ?

De Romániában abban a tévhitben élnek, hogy ők, az az öt és egyharmad milliónyi ember a nagyhatalom, s mi vagyunk az a kis államocska, mely az európai hatalmak jóakaratának köszönheti léteiét és fenmaradását. S e hitbe annyira beleélték magukat, hogy a kiábrándulás keserves tapasztalatok nélkül — úgy látszik — már nem is lehetséges.

Jól vigyázzanak, hogy midőn más birtokára vágynak, a saját állami lételüket is el ne veszítsék !

A nagy-horvát törekvéseknek Boszniában nem igen van fogékony talajuk. Az okkupáczió után beözönlött horvát hivatalnokok Boszniában szerfölött rósz emlékeket hagytak maguk után. Nyerseségük, tanulatlanságuk és erőszakoskodásuk minden jóravaló embert elvadított tőlük. Ezen ellenszenvnek az 1881. évi lázadási mozgalmakban is jelentékeny része volt. Arra is vissza lehet emlékezni, hogy egy magas állású egyént, a ki Boszniában szemleutat tett, a lakosság arra kért, adna neki jó tisztviselőket, magyart, németet, csehet ruthént vagy akármilyen nemzetiségüket — csak horvátokat ne. A Horvátországhoz vagy Dalmácziához való csatolás gondolata e tartományokban annyira népszerűtlen, hogy a zágrábi és zárai törekvések hevesebb próbálgatása e tartományban ismét fölélesztené az ellenszegülés gondolatát. A népesség legnagyobb része szívesen fegyverkezik a — horvát befolyás ellen s az ilynemű nyugtalanság az okkupáit területen mindenha a megszálló haderő költséges szaporításával jár.

Csetevajo zulu királyt meggyilkolták. Az ellenséges káderek főnöke Usi- zebu észrevétlenül megtámadta Csetevajo fővárosát, Ulundit s még mielőtt az ő csapatai meglepetésükből magukhoz térhettek volna, meggyilkolták Csetevajot, nejét és vezéreit. Usizebu erre felgyujtatta Ulundit.

különféle füveket facsar ki s a zavaros zöldes színű nedvet egy tálba fogja föl. Egy pillanatra sem fordítja el róla szemeit, egy szót sem telel a dühöngő öregnek ; fáradhatatlanul dolgozik s halálsápadt arczán egy angyali mosoly sugárzik és ajkai halk szavakat suttognak.

— Hallgass varázsigéiddel, boszorkány ! — rikácsol. Józsiié, karját megrázva. — Ide mérgeddel és ördöngős burjánoddal !

Mint egy megsebzett oroszlán, ugrott föl Óla, védelmezve az orvosságot.

— Vissza ! — kiált föllángoló arczczal, — vagy élet-halálra küzdők veled ! — S gyors léptekkel megy a kis Eszter ágyához és a zöldes szinü folyadékot szájába csepegteti.

Fuldokló, dühös kiáltással rántja vissza karját Jozsue; Óla azonban emberfölötti erővel taszítja el őt magától s a maradék cseppeket hiány nélkül önti a beteg gyermek szájába.

— Megölted! átok reád, elvetemedett szemfényvesztőnő ! — Őrült gyűlölettel emeli föl karját az öreg s egy bősz ütést mér a czigánynő lehajtott tejére.

De ugyanezen pillanatban harsogva tárul tol az ajtó s vad kiáltással rohan be azon az ifjú kertész és karjaiba veszi az eszméletlen nőt.

— Óla ! — kiált szenvedélyes gyöngédséggel — Óla, szeretett nőm !

— Megölte gyermekedét ! — dühöngött Jozsue kózbe-közbe. A czigánynő pedig még egyszer fölnyitja sötét szemeit, melyekből a leghívebb, legtisztább szeretetnek jele sugárzik feléje.

— Megmentettem, Anzelni ! — susogja halkan, mialatt mélyen fölsohajtva, fűzi karjait félje nyaka körül s ájulva hajtja le fejét.

Jozsue üieg a ökle gyenge volt; ütése nem törTisza-Eszlár.

A vád- és Védbeszédek.

Huszonkilencz napi tanúkihallgatás után a bizonyítási eljárás befejeztetvén, pénteken, a tárgyalás harminczadik napján végre kezdetét vette a vád- és védbeszédek megtartása, mi ismét nehány napot vett igénybe.

Első szónok Szsyffert Ede főügyészi helyettes volt, ki a vádat elejti s a vádlottak teljes fölmentését kéri. A bosszú bizonyítási eljárás minden mozzanatát figyelemmel kisérve, a vallásszertartási gyilkosság eszméjét észlelte veres fonalként végighúzódni a vizsgálat elejétől kezdve a vógtárgyalás megnyitásáig. Az elnök megnyitó beszédéből azonban következtetni véli, hogy a törvényszék már előlegesen elejtette a vallásszertartási gyilkosság eszméjét; ő is szívesen elejti a sötét középkor babonájának ezen abszurd eszméjét, a dajkák s a falusi fonóházak meséinek otromba tárgyát. S nemzeti igazságszolgáltatásunk nevében ünnepélyesen tiltakozik minden törekvés ellen, melynek czélja netalán az lenne, hogy az igazságszolgáltatás magasztos körébe a babona becsempésztessék s ott helyt foglalhasson.

Áttérve a pör tárgyára, röviden érinti, hogy Soly- mosi Eszter múlt évi ápril 1-én gazdasszonya által Tisza-Eszlár Ófalu nevű részébe küldetett bevásárlás végett, melynek elvégzése után Újfalunak tartott hazafelé. Ez útjában többen látták őt; legutóbb Tapasztó Miklós látta azon gáton eltűnni, melyről már látható lesz a tisza-eszlári zsinagóga, melynek előcsarnokában azután elvérzett volna. A tanuk egy része, Solymosi Zsófi, Rosenberg Rézi s Vámosi Julcsa délutáni 1 óra körül találkoztak a visszatérőben volt Solymosi Eszterrel ; a másik két tanú, Laposi József és Tapasztó Miklós azonban 12 óra előtti időt jelöl ki, s igy csakis általában a déli órákra tehető azon idő, melyben az eltűnt hajadon utolszor láttatott.

Múlt évi junius 18-án a Tisza folyamból Tisza- Dada határában eg) a külerőszak nyomát nem mutató hulla huzatván ki, annak ruházatában Solymosi Eszternek eltűnésekor viselt ruházata ismertetett föl. Rendes körülmények és viszonyok közt csakhamar eloszlott volna a büncselokvény gyanúja. Mert most a bizonyítási eljárás után határozottan meri mondani, hogy az itt bírói zár alatt levő női hullamaradványok az eltűnt Solymosi Eszter hullájának maradványai. E kijelentésre megdöbbenéssel kérdezheti tán valaki: csalódott volna az anya szeme, érzéketlenül maradhatott volna az anyai s/.iv a heteken, hónapokon át lázas izgatottsággal keresett leány teteménél? De visszapillantva azon eijáí

hette meg a fiatal nő életerejét, s egy rövid gyöt- relmes óra elteltével Anzelm már csókolhatta nejének arczán az első visszatérő életpirt.

Eszter mély, halotthoz hasonló álomban feküdt, lélegzése lassabb, de nyugodtabb lett ; lázas forró kezecskéi nedvesek és hűvösebbek kezdettek lenni, s kicsi teste kellemes nyugalomban nyúlt el. Anzelm és Óla kezüket egymásba téve, ültek a betegágy mellett, némán, boldogan. Mellette egy második betegágyat kellett készitniök : az öreg Jozsue feküdt abban, ott is lázas képzelgésekben énekelve egyhangú zsoltárait, s átkot szórt a hontalanok ördög-fajzatára.

Szelíden hajolt le hozzá Óla s ajkait megnedve- sité az áldástliozó növényuedvvel ; az öreg azonban eltaszitá magától kezeit.

— Takarodj, boszorkány ! ne mérgezd meg utolsó óráimat ! — kiabált fenhaugon. — Mit akarsz itt ? Gyűlöllek téged ! Agyonütlek. . . . Emlékszel-е még ama piros vérre, mely homlokodon folyt ? ... Hah aha ! ... El innen ! Meg akarsz fojtani? . . . Segíts rajtam, Anzelm! segíts! — S zokogva esett vissza a párnák közé, megújuló eszméletlenségben zárva le szemeit.

Mint egy jó angyal, úgy őrködött Ola a két beteg fölött ; hosszú, kimondhatatlan kínos órákat virrasztóit át, oly órákat, melyekben élet és halál dulakodtak az öreg ember leikéért. S mikor erői elhagyni látszottak őt, akkor oldalához lépett a komoly férj s támogatta, buzdította feleségét, reményt és bátorságot öntött beléje. — Mikor pedig az alkonyat beállott, a szemfényvesztőnő férje vállára hajtotta szép fürtös fejét s meggyónta neki a gyötrelmeket és vágyódásokat, melyek a hosszas ; távoliét alatt kihozták. ... Az Ebro folyam part- I jára költözött s a drága hullámokat mélyen fölső-