Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-29 / 61. szám
— 241 jog gyakorlására -hivatott közhatósághoz, illetőleg magán felekhez tartoznak benyújtani. 7. A fizetéses helyek. Egész fizetéses helyért éven kinti 600 forint, félfizetéses helyért pedig 300 frt évi általány fi/e tendő. Ezen összeg a felvett növendék szülői (gyámja vagy gondnoka) által félévenként előlegesen, vagyis október és márczius hó elején két egyenlő részletben, a m. kir. központi állampénztárnál, vagy valamely kir. adóhivatalnál a honvédelmi miniszteri tárcza javadalma részére fizetendő. A fizetéses helyre pályázó szülői (gyámgondnoka) a felvételi folyamadványban nyilvánítani tartoznak, hogy az esedékes ellátási átalányt félévenkint, melyik kir. adóhivatalnál vagy állampénztárnál kívánják lefizetni. A fizetéses helyekre pályázók között minden egyébb körülményre való tekintet nélkül, a íelvé- j telre elsőbbséggel azok bírnak, kik a megkivántató I tantárgyakból a felvételi vizsgát jobb eredménynyel tették le. A mely növendék ellátásáért járandó félévi átalány egyszeri megintés után is be nem fize tetik : az adományozott helyhez való igényét elveszti, miről szülője (gyámgondnoka) további miheztartás végett értesittetik. Ha valamely növendék, szülője (gyám-gondnoka) beleegyezésével az intézetből időközben kilép, vagy bármely oknál togva onnét a félév eltelte előtt el- bocsáttatik: azjannak ellátása fejében lefizetett félévi átalánynak, a kilépés ideje után a félév végéig esedékes részét, az illetők visszakövetelhetik. A növendékek, szülőik (gyám-gondnokaik) által a kisebb szükségletek stb. beszerzése végett havon- kint 2—A forint zsebpénzzel látandók el, mely ösz- szeg a fizetéses növendékeknél az ellátási díjjal egyidejűleg fizetendő le. Azon alapítványi vagy kincstári helyen levő növendékek, kik vagyontalanság folytán zsebpénzzel el nem láthatók, és annak elengedését a szülők (gyám-gondnokok) az igazgatóságnál kérelmezik : kivételesen a kincstár által fognak 3 frt havi zsebpénzben részesittetni. (Vége következik.) Értesítés a kolozsvári második tenyészálltakiállitás ügyében. A kolozsvári második tenyészállatkiállitás 1883. szeptember hó 1., 2. és 3. napjain fog megtartatni. Beosztás. Ezen kiállítás a következő osztályokat foglalja magában: I. Ló (Luxus ló és gazdasági ló.) II. Erdélyi magyar szarvasmarha. III. Idegen fajta szarvasmarha. IV. Bival. V. Juh. (Hazai és idegen fajták). VII. Baromfi. Tyuk, gyöngyt.yuk, lúd, récze, pulyka és galamb.) Díjazás. A dijak összege a 3000 forintot meghaladja, azonkívül minden osztályban kellő számú dicsérő oklevelek állanak rendelkezésre. A bírálat, az értékszámrendszer szerint történik, a bíráló bizottság részben a gazd egyletnek e czél- ból felkért t. kiküldötteiből, részben a rendező bizottság által közvetlenül meghívott szakemberekből áll. Bejelentési határidő augusztus hó 1-től augusztus hó 15-éig tart; — bejélentési ivekkel, melyek a részletes programmot is tartalmazzák, az Erdélyi gazdasági egylet titkári hivatala lvolozsvártt készséggel szolgál. Kiállítási, napirend. Első nap. Szombat szeptember 1-én délelőtt 9 órakor az állatkiállitás megnyitása, a bíráló bizottságok működése, délután 4—7 óráig zene; belépti díj e napon 1 forint. Második nap. \asárnap szeptember 2-án délelőtt 11—1 óráig és délután 4—7 óráig zene; belépti dij e napon 30 kr. Harmadik nap. Hétfő szeptember 3 án délelőtt 10 órakor lóvásár és lőárverés, délután 3 órakor a dijak kiosztása, 4—7 óráig zene, este 7 órakor a kiállítás bezárása; belépti dij e napon 50 kraj- czár. Katonák (az őrmesterig bezárólag) és gyermekek ezen díjnak felét fizetik. Állandó jegyek és utazási kedvezmények, Névre szóló állandó belépti jegynek birtokosa (mely jegynek ára 2 frt és. mind a három kiállítási napon bárhány- szori belépésre használható) a rendező bizottságtól vasúti „Igazolási jegy“ et nyer, raelylyel a m. kir. államvasutak összes vonalain (gyorsvonatok kizárásával) és a szamosvölgyi vasúton 33l/s°/o menet díjkedvezményt élvez, mi a Kolozsvárra utazásnál augusztus 29-étőt szeptember 3-áig, a visszaindu- lásnál szeptember 1-től szeptember 12-ig marad érvényben. A lóvásár és lóárverésre, valamint egyáltalában a kiváló tenyészállatoknak ezen kiállítás által létesített adásvevési forrására különösen felhívjuk az érdeklődő gazdaközönség szives figyelmét. Szállást igénylők sziveskedjenek e tekintetben idejekorán Bartha Lajos úrhoz Kolozsvárra fordulni. Az érkező állatok átvételére és visszaszállítására méltányos dijak mellett Klein József szállító ur (Kolozsvár, nagy-hidutcza l. sz.) vállalkozik. Az állatok gőndoztatásáról és takarmányozásáról (szabott árak mellett) kívánatra a rendező bizottság intézkedik. További részleteket az 1883. május hó 15-én kiadott prograram tartalmaz. A kiállítással egyidejűleg fognak megtartatni : a kolozsvári lóversenyek (augusztus 31-én és szeptember 2-án), az állatkiállitási szakosztály közgyűlése (szeptember 1-én), az erdélyrészi szövő tanműhelyek, valamint a kolozsvári iparos tanonczok munkakiállitása. Kolozsvárt, 1883. julius hó 20-án. Az Erdélyi gazdasági egylet állatkiállitási szakosztályának rendező bizottsága: Báró Banffy Atlám, Gamauf Vilmos, elnök. egyleti titkár. T a n 11 g y. Iskolai Értesítőd. A sepsiszentgyörgyi államilag segély zeit s mii lakatos tanmülielylyel kapcsolatos polgári fiúiskola értesítője. (Folytatás ) Az értesítő végén Simó Dénes igazgató következő, a szülők figyelmére méltó sorokat teszi közzé : Tájékozásul a szülőknek. A sepsi-szentgyörgyi polgári fiúiskolában a jövő tanév kezdetén az V-ik osztály is meg fog nyittatni. Az 1883—84-ik tanévi beiratások folyó évi szept. 3 án kezdetnek meg s tartanak 6-ig, az igazgató- sági irodában, délelőtt 8 —12 óráig. A felvételi és javító vizsgálatok ugyanazon napon, a délutáni órákban tartatnak meg. Szeptember 6-án lesz a tanév ünnepélyes megnyitása. Az I. osztályba olyan növendékek vétetnek fel, kik legalább is 9 évesek s iskolai bizonyítványt mutatnak fel arról, hogy 4 elemi osztályt jó sikerrel végeztek; különben felvételi vizsgát kell tenniük. A polgári iskola bármely osztályába bevehető minden oly tanuló, ki koránál fogva az általa kijelölt osztályba beillik és azon osztályban megkivántató előkészültségről vizsgálat utján bizonyságot tesz. A felvételi vizsgálat díjmentes. A polg. iskola IV. osztályát bevégzett tanuló, ha szakiskolába akar átmenni, átléphet: a) a tanitóképezdébe, b) a kereskedelmi iskolába, c) az országos mintarajztanodába, d) a közép-ipartanodába, e) a cs. kir. hadapród iskolába. Úgy a nagy közönség, valamint azon t. szülők érdekében, kiknek gyermekeik a lefolyt tanévben intézetünknek IV. osztályát bevégezték, szükségesnek látom közzétenni vallás- és közoktatási miniszter ő Nagyméltóságának múlt évben 17,126. sz. a. kibocsátott körlevelét, melyet annak idején a közvizsgálatok alkalmával megismertetettem volt. Ez eszmének minél szélesebb körben leendő elterjedését legfontosabb érdekeink parancsolják. A körlevél szószerinti szövege ez : Körlevél. Közgazdasági szempontból felette kívánatosnak tartván, hogy ezután már a magyar ifjúságnak minél nagyobb része lépjen az ipari pályára, különösen, hogy a hivatalnoki és tudományos pályáról azok, a kiknek ezekre képességük és hivatásuk különben sincs, eltereitessenek: a budapesti középipartanoda alapításával és fokozatos fejlesztésével kedvező alkalmat nyújtottam arra, hogy az ifjúság magát a gyakorlati ipari pályára is különböző irányban kiképezhesse. Ezen ipartanodának czélja, hogy az építési ipar téréie épitő mestereket, pallérokat, az általános, a mezei gazdasági és vasúti gépészet, továbbá a különböző vegyészeti iparágak számára főmunkásokat, művezetőket, végre a jelentékenyebb kézmü- iparágak számára szakavatott s önálló működésre alkalmas mestereket neveljen. Ezen czélból az említett intézetben már megnyittatott az építészeti-, gépészeti-, vegyészeti- és a fémvasipari szakosztály s igy kiképeztetést nyerhetnek ott kőmivesek, gépészek, vegyészeti gyári munkások, továbbá vas- és rézöntők, épitő lakatosok, bádogosok, rézművesek, szerkovácsok stb. (Folytatása következik.) VEGYES HÍREK. Horváth altábornagy holnap délután városunkba jön a méntelep megtekintése végett. Iledden pedig gróf Szécheny Pál földművelésügyi minisztert várják. Értesítés A háziipart és ipari oktatás fejlesztő Székely egyesület államilag segélyzett tanműhelyeiben az évi zárvizsgák folyó évi julius 30-án fognak tartani és pedig: a) délelőtti 8 órától 12-ig a szövő- tanműhely, b) délután 2 órától 6-ig a női-ipartan- műhely növendékei fognak vizsgáltatni, mind a kézimunkák, mind az elméleti tantárgyakból. Sepsi- Szentgyörgyön, 1883. julius hó 19-én. Botsa József, egyleti elnök, Itévay Lajos, jegyző. Szabó Károly nagynevű történészünk tudományos kőrútjában városunkat is meglátogatta. Szerdán este jött Brassóból s ma délelőtt távozott el Segesvárra. Három napi ittléte alatt buvárlatokat tett a Mikó tanoda s a, Székely Nemzeti Muzeum könyvtárában, hogy munka alatt levő nagy bibliográfiái müvét, mely az 1711. előtti Magyarországban nem magyar nyelven nyomatott könyvek leírását foglalja magában, az esetleg hiányzó adatokkal kiegészítse. A két könyvtár átbuvárlása nem volt eredmény nélküli, nevezetesen a múzeumi könyvtárban két ismeretlen latin nyelvű (u. m. egy 1601-iki kolozsvári, könyvtáblából kiáztatott s Cato erkölcsi szabályait és Pythagoras arany mondatait, s egy 1646- iki bártfai, Frölich Dávid naptárát magában foglaló) nyomtatványt, továbbá két XVII. századbeli oláh müvet talált. A Mikó-tanoda könyvtárát ezenkívül azon czélból is átvizsgálta, hogy a tanodái elöljáróság felhívására a nem régiben Jánosi Gábor úr által végrehajtott rendezés fölött szakértői véleményt mondjon. A rendezés teljesen kielégítette őt. ürömmel győződött meg, mint az elöljáróságnak kifejezte, hogy Jánosi úr azt lelkiismeretesen hajtotta végre, a legcsekélyebbnek látszó darabokat is lajstromozta s utánjárást, időt, fáradtságot nem kímélve, feladatát szakértelemmel teljesítette. A könyvtár felállítását tisztaság, csinosság és czél- szerüség szempontjából kifogástalannak találta, mely nem olyan munka, hogy az folyton javításra szorulna; s óhajtandónak mondá, hogy hazai intézeteink könyvtáraiban hasonló rendet, pontosságot és tisztaságot lehetne tapasztalni. Az Anna bált Élőpatakon szerdán, Málnáson csütörtökön tartották meg. Mindkét fürdőn kitünően sikerült. Élőpatakon a tánczoló közönségnek majdnem fele oláh volt. A rendezőség, melyben oláhok is voltak, fölötte nagy figyelemmel volt a szomszéd- országbeli vendégek iránt, sőt nagyon is túlságos .figyelemmel, mely már egyenesen gyöngeség volt. Mi legalább nem tudjuk felfogni, hogy itt a magyar jellegnek miért kellene egészen háttérbe szorulni?! íme! ez volt a tánczrend, az az bocsánat: „ordre de la danse.“ 1. Valse 2. Quadrille. 3. Polka. 4. Quadrille. 5. Valse. G. Csardas (talán „Csárdás“? !) 7. Quadrille. 8. Polka 9. Valse. 10. Csardas. 11. Galop. Azt hiszszük, hogy a külföldi vendégek iránt legkisebb udvariatlanságot sem követett volna a rendezőség, lia azon „Ordre de le danse “-on a magyar nyelvnek is juttat egy kis helyet. Azután, ha emlékezetünk nem csal, a csárdás magyar nemzeti táncz s talán egyenrangú helyet foglalhatott volna a „valse“-szal és „quadrille“-lal ? Leszámítva ezen internationalis jelleget, a bál sikerült. A négyeseket 22—24 pár tánczolta. A hölgyek közt láttuk : Antalífy Lajosné és Mariska, b. Báuffy Farkasné, Bogdán Istvánná, Bogdán Andrásné és Blanka, Baruch Julia (Gyulaíehérvár), Fux Szidónia (Gyula-fehérvár), Hollaky Polyxena és Margit, gr. Nemes Jánosné, és gr. Nemes Zsuzsáira, Pollett Anna, Ru- zsinszkyné (Szeged), Reich Irma és Turóczy Teréz (Budapest) urhölgyeket. Ott volt továbbá b. Máyr követ s Turóczy Adolf vámigazgató, ki nem régiben tért vissza Romániából. — Málnáson a mulatság kedélyessége mellett nem hiányzott az az igazi magyar zamat sem, melyet végre is senki emberfia kedvéért sem szabad soha feladnunk. A négyeseket 16—18 pár tánczolta. A hölgyek közül Brandner Emilia kisasszony, Benedek Gyuláné asszony és Benedek Irén k. a. (Fogaras), Balogh Ferenczné asszony (Brassó), Boér Ilka k. a. (IJidvég), Bisztrai Mari k. a. (Brassó), Barabás Irma k. a. Fieschi k. a. (Bukarest), Königes Ida urhölgy (Brassó), Jó- zsáné urhölgy (Szász-Keresztül’) s Thomaszekovics Lina, Hennin, és Matild k. a. (Brassó) nevét jegyeztük fel. Tegnapra nagy kirándulás volt tervezve Tusnádra, a Szent-Anna tóhoz s a torjai Büdöshöz, melyben valamennyi málnási türdővendég részt vesz. Úgy volt tervben, hogy a megindulás reggeli 3 órakor fog történni, a bál fáradalmai után azonban alig hiszszük, hogy a kirándulás tervezete legalább az indulás idejére nézve ; változást ne szenvedett volna. A tisza-eszlári bünper valahára végéhez közeledik. Már csak a vád- és védbeszédek s az Ítélet kihirdetése vannak hátra. Tegnapra volt kitűzve Szeyffert és Szalay beszéde, s mára, meg a következő napokra a védőké. Ezek közül először Funták beszél, azután Friedman, Székely, Iieumann s végül Eötvös, ki maga egy egész napot fog igénybe venni. Az Ítélet kihirdetése péntekre várható. A törvényszék kedden hozott határozatot azon kérdésben, hogy Scharf Móricz esküre bocsáthátó-e vagy sem. Feszült figyelemmel nézte mindenki, midőn a szünet után az elnök parancsára bevezették. Az elnök felszólította Szeyffertet, hogy tegyen indítványt Móricz megeskettetésére vonatkozólag, Szeyffert mellőzni kérte az indítványt, melyhez Friedmann kissé elkeseredett, hangon csatlakozott. Ezután Eötvös követett el egy újabb tapintatlanságot, a vármegye tanújának nevezvén Móriezot. Az elnök arczán rögtön lehetett látni az ingerültséget, mely minden tartózkodása és higgadtsága daczára hangjában is észrevehetőig nyilatkozott ; visszauta- sitá Eötvös e kifejezését, mint a mely sérti az alispánt és a közigazgatási bizottságot ; s bár Eötvös mindjárt élét vette kifejezésének, a felizgatott kedélyek csak látszólag csillapultak le. A bíróság tanácskozásra visszavonulván, újabb izgalmas jelenet ment végbe a teremben. Scharf József odafordult fiához és megszólitá : „Vigyázz fiam az életedre, mert meg akarnak étetni, hogy ne valid ki, ki tanított erre a hazndságra.“ A közönség felszisszent, pisz* szegni, nyugtalankodni kezdett. A nyugtalankodást