Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-22 / 59. szám
— 234 -i irót fektetett le a földre a pokrócz által megjelölt helyre, aztán három más újságíróval együtt leguggolt, játszani a vérvevő sakterek zserepét. A „lehet“ jelszóra Móricz csengő, messzehallható hangon apróra, legkisebb részletekig elmondta, mit csinálnak az urak oda bent. Bár felhős, homályos idő volt és a pitvar, mint mindig, sötétes, teljesen jól látott, mindent meg tudott különböztetni : arczokat, színeket stb. Az első jelenet után más alakzat következett ; uj helyzetekben a szereplők, de Móricz jól látott és pontosan diktált le minden legcsekélyebb detailt a gyorsírók ónja alá Az ugyan kiderült, hogy ha valaki oldalt áll a kulcslyukon át eső látószögből, nem látható, de egyszersmind nyilvánvaló, hogy az eszlári zsinagóga kulcslyukán igen jól lehetett les- kelődni. Az elnök és Fehér Barna biró személyesen is meggyőződtek e felől és ők is mindent pontosan megláttak a lyukon át. Végül Móricz 8 személyes ismerőse ment be a pitvarba és a hu ezeket is mind könnyen felismerte. Szóval bebizonyult, hogy Móricz vallomásait a szemle legkisebb mértékben sem gye n giti meg. Turóczy A. romániai kiküldetése. A magyar kormány Turóczy Adolf főpénzügyi tanácsost és fővára - igazgatót Bukarestbe küldötte volt, hogy ott a romániai vámhivatalok részéről kiviteli czikkeinkkel szemben gyakran alkalmazott önkényü eljárás meg- gátlása, illetőleg kiviteli áruink védelme tekintetében a romániai kormánynyal megállapodásokat létesítsen. Kiváltképen üveg — iparunk szenvedett nagy kárt a romániai vámhivatalok indokolatlan önkénye által, minélfogva leginkább e tekintetben kellett érdekeink épen tartását a romániai kormánynál kieszközölni. Megbízottunk br. Mayer bukaresti osztrák-magyar követ közvetítésével tárgyalásokat folytatott a romániai pénzügyminisztériummal, melyek — mint a félhivatalos lapok írják — teljesen kielégítő eredményre vezettek. Röviden összefoglalva a következő megállapodások létesittettek : A közönséges zöld, fekete és sárga öblös üveg, melyet a romániai vámhivatalok eddig részben 6.50, részben 20, sőt 50 írtjával vámoltak el, jövőre 4 frank beviteli vámot hzetend, inig a közönséges fehér és kék öblös üveg vonalakkal, abroncsokkal és effélékkel vagy préselt dugókkal ellátva is, mely eddi (jelé 20 és 50 frank vámot fizetett, ezután 6.50 ■ fog kezeltetni. A finomabb fehér öblös üvegre, továbbá a préselt, súrolt, vésett, metszett és mustrás üvegre, melynek egy részét eddig a romániai vámhivatalok 50 frankkal kezelték, húsz frank beviteli vám állapitattott meg. Ezüstszínű és fényű üvegből l'uvott csecsebecsék és egyéb apróságok, mint például gyertyatartók, poharak, csészék stb. ezután értékük szerint fognak vámoltatni; eddig e tárgyak 50 frankjával vámoltattak Romániában, a mi ezen czikkek olcsóságát tekintve, azoknak kivitelét rendkívül megnehezítette volt. E megállapodásokkal egyidejűleg intézkedések történtek az iránt is, hogy Nesztelenül siet Ola a szobán keresztül. Egy pillanatra visszatér és kis gyermeke bölcsőjéhez lép ; hosszú, forró csókot nyom mosolygó arczocskájára, aztán hátra veti sürü haját, karjait heves szenvedéllyel terjeszti a holdvilágos puszta felé, s kiro- hau a ház sötét pitvarába. Csendesen dolgozik Lajos az ajtón ; a reteszt már kimozdította helyéből s az ajtó nyikorgás nélkül fordul meg sarkaiban. Szélesen ömlik be az ezüstös hold fénye, s a délvidék karcsú alakja a küszöbön áll ; még csak egy lépés és élvezheti az arany szabadság üde levegőjét. Mint egy kalitkából kiszabadult madár, siet Lajos elé s a vágy- és félelemtől lázasan veti magát annak karjaiba. — Gyorsan, Lajos ! gyorsan ! — suttogá elfojtott hangon. A barna savoyard 01a karját magához szorítva, gyorsan vonja őt a susogó cserjén keresztül ; oroszlánerővel hajtja szerte-szét a tövises bokrokat s a szemtényvesztőnőt sértetlenül hagyja keresztül osonni azokon ; azután a homályos réteket toronyirányban keresztülvágva, vezeti tovább. Hangos örömkiáltással dobja tel széles karimáju kalapját s ujjongva simítja ki kuszáit haját homlokából. bzabadság, 01a ! te szabad vagy ! Mint a lánczait széttépett s szabadság után vágyódó fogoly, úgy siet a furcsa pár a holdvilági- totta síkon ; könnyű lábakkal, megállás nélkül, mint víg kedélyű gyermekek, futnak a rekettyés harasz- 'tokon át. Különös ékszereik fényiének a holdsugárban , a körülöttük fondorkodó gyalog szedrek kapkodnak d sietők hosszú fürtös haja után s bele fogóznak a csillogó ruha szegélyébe. „01a, szép 01a!“ csiiipol a fűben, s a lidércz bolygó fénye szeszélyesen czikázik föl s csalogatja maga után a két éji vándort. — Oh, te emlékezetes, dicső pusztai homály ! Ott meredez ki a homályból a népmonda szerinti a predeáli romániai vánhivatalnak osztrák-magyar exportálók irányában alkalmazni szokott késleltető eljárása megszűnjék. Kossuth levele Debreezen városához. Nagyságos királyi tanácsos polgármester ur ! Vettem becses sorait, melyekkel tudósítani mél- tóztatott, hogy Debreezen sz. kir. város bizottsági gyűlését is azon törvényhatóságok közé lehet sze- | rencsém sorozhatni, melyek engem születésem 80-ik I évfordulója alkalmából üdvözletükre s jó kivána- taikra méltatni kegyeskedtek. Növelte ennek becsét azon értesítés, hogy a bizottsági közgyűlés, ez, engem rendkívül megtisztelő határozatával a város közönsége óhajának tett eleget. Megilletődéssel fogadom a város tisztelt közönsége szives megemlékezésének e kedves bizonyságát. Engem Debreczenhez kiolthatatlan emlékek köteléke csatol. Antaeusa volt az üldözött magyar szabadságnak, mely földhöz sújtva, a tiszai magyar föld érintésével újra felemelkedett erősebben, dicsőbben, mint századok óta talán soha. Menhelye volt mindennek, a mi a magyar nemzet akaratát képviselte a nagy küzdelmek vészes napjaiban. Központja volt az intéző működésnek, mely a szélrózsa minden irányából megtámadott haza védelmére csatarendbe sorakoztatá a honszeretet által rögtönözött hadseregeket, melyek fel varázsolták a régi Magyarország régmúlt dicsőségét s felkény- szeriték a meglepett Európa közvéleményének tiszteletére ama nemzet létjogát, melynek az európai államrendszer önczélias tényezői közt mái-már még neve is elfelejtetett. Szive s feje volt a magyar hazának ama, fájdalom rövid időszakban, midőn a mohácsi vésznap óta oly erőnyilatkozattal s oly közérzelemmel először (ne adja az ég, hogy utolszor) a magyar nemzet visszahelyezkedett azon helyre, mely őt a füg getlen nemzetek kerek asztalánál ősjogilag megilleti. , Es eljött a nap, midőn én szerény egyszerű polgár, nem nagyobb másoknál tehetségben, de (önérzetem feljogosít mondanom) egyenlő a legjobbakkal önzetlen honszeretetben és senkinél sem keyésbbé eltökélt az áldozatkészségben a hazáért, a magyar nemzet kormányzójává megválasztva, Debreezen város főegyházában Isten s polgártársaim előtt esküvel fogadtam — mit eskü nélkül is megtettem volna — hogy hazám függetlenségéhez hű maradok mind halálomig. Es jött az elválás órája, a diadalmas nemzet felszabadított fővárosa visszakövetel.e természetes előnyét és én Debreczent többé nem láttam ! Azóta 34 év múlt el —- és milyen 34 év ! Nekem a hazafiui kötelességnek a hontalanságban is teljesítésére törekvés, többször a remény, ugyanannyiszor a meghiúsulás, mindig a gond, bú, küzdelem s végre a nemzetakarat változásánál fogva a tehetetlenség bánatának keserves évei, melyek leforgásának emléke szomorúsággal tölti el a kor súlya alatt meghajlott s hazafiui és családi csapávérrel öntözött, embercsontokon óriási nagyságra nőtt cserfa árnya. Eles hangok csengnek onnét hoz- zájok, szilajak és vigak, mint valódi czigány nóták. Az alacsony harasztok között tüzfény repdes, mely szemszuró vérvörös füstlobogójával nyelvét az égre öltögeti. Hej, mint énekelnek és tánczolnak körülötte ! — Gyorsabban Lajos, gyorsabban ! Fekete felhők vonulnak el a hold előtt. A cserfánál Joachim urfi pompás y.id iszlova kapálózott, s a tűz kőiül heverésztek a fantasztikus alakok, kik között Brievall ur állott legelői, a szép Ólával karjában. — Hogy kerül ön ide a hontalanokhoz ? — kérdi a fuvolák és hegedűk hangjain át Óla mosolyogva, hogy fehér fogai fénylenek. — Jó csillagom vezérelt ide, erdőn s mezőn keresztül, — válaszolt Joachim. — Diána ma rászedett, s mától fogva Vénus lesz kedvenczem ! — Es tovább repülnek a csodálatos tánezban. Barna legények szítják a tüzet s táplálják sus- torgó haraszttal ; rotyog az üst és tartalma gőzölög ; a gyepen szerteszét heverésznek a czigányok, Brievall ur zsebébe nyúl s aranyakat szór közéjük, és azok rivalgnak, tombolnak, kiabálnak ; a cserfa ágai pedig susognak a hűvös esti szélben, mely a sziláján ujjongók homlokát fújja. Lajos most egy üres hordót hengerit elé, azt felállítja és földisziti tarka rongyokkal. — Hej, 01a ! most már hányd a késeket nekünk köszönetért ! Mint a tenger hullámai keverednek össze a különböző hangú kiáltozások ; izmos karok emelik föl a szemfényvesztőnőt a rögtönzött trónusra s a fiatal j leányok kikerics-koszorúval fejükön fölnyujtják neki a fényes, éles késeket. Minő kép ! Köröskörül nyújtózkodnak a czigányok tarka, idegenszerü alakjai ; cseveg és zajong soktól lesújtott ősz fejemet, idegen földön, a sir szélén. Amott a hazában előbb az igazságos megaláztatás emlékét vérbe fullasztó boszu kegyetlenségének s iszonyú szenvedésének bosszú évei, majd a keserves veszteségek által felkényszeritett azon tapasztalás ideje, hogy boszu és elnyomás által akarni hatalomra szert tenni, rósz számítás, mely erő s dicsőség helyett gyengeséget s megaláztatást terem ; aztán e tapasztalás simulékonyságának nyomában egy nagy változás a nemzet szándékaiban, mely 18Ől-et 1 S(»7 - tel váltotta fel, a tegnap megtagadva, a holnap feladva, a mának aránylagos enyhe miatt. Ezen enyhülésnek árnyában a nagy nemzeti elhatározásokat aludni küldte (hiszem : csak aludni, nem meghalni) a mindennapias óletgondok iparkodása, melynek versenyében egy kidől, egy másik gyarapodik. Hiszen a romokon is nő virágszál ; pedig hazánk még nem rom, csak azzá ne tegye az ambiczió politikájának kontárkodása. Debreezen a gyarapodók közt foglal helyet. Kinézése — úgy hallom — sokat változott az enyhülésnek ez éveiben ; — de ne adja Isten, hogy változás legyen a keblek mélyében is. Amaz örvendetes haladás, ez igen szomorú hanyatlás volna. Vájjon a debreczeni polgár, a tiszta magyarság ez egyik ős mintaképe, — a virágzó tanodák serdülő polgársága, ha elballag ama főegyház előtt, jutnak-e még emlékezetébe a nagy napok V becsesek-e még előtte az emlékezet hagyományai ? van-e még keblében lelkesedés azon elvekért, melyekért annyian elvérzettek ? Ne adja Isten megérnem, hogy ezen kérdésekre nemet halljak feleletül. De bocsánatot kérek, hogy az emlékezetek áramlata túl ragadott azon kereten, melyet Debre- czen városa törvényhatósági bizottságának kegyes üdvözlő sorai elimbe szabtak. Meleg köszönetét mondok a megtiszteltetésért, melyet irántam tanúsítani móltóztattak ; s a rövid napokra, melyek még számomra a földön kimérve lehetnek, magamat Debreezen városa közönségének becses jó emlékezetébe ajánlva, kiváló tisztelettel maradok. Turinban, május 15-én 1883. Kir. tanácsos polgármester urnák alázatos szolgája : Kossuth Lajos. A Ludovika-íikadéiiiia uj növendékei. A hivatalos pályázati hirdetmény, mely a Ludo- vika-akadémiában való fölvételre nézve kiadatott, a következőleg szól : Az 1883-ik évi XXXIV-ik törvényezikk 2-ilc szakasza értelmében a m. kir. hovérlsógi Ludovika- akadémiában a folyó évben „tényleges állománybeli tisztképző tanfolyam“ fog felállitatni, melybe a véd- köteles kort még el nem ért. önkéntesen jelentkező ifjak, 1883/4-iki iskolai évtől kezdve felvétetnek. Ezen tanfolyamnak czélja az, hogy a magyar szent korona országaiban honilletékes oly ifjak, kik élethivatásul a katonai pályát választották, oly mérvű kiképeztetést nyerjenek, mely őket csapattisztekké leendő előléptetésre s egyszersmind arra a gyermek-népség, körben jár a gőzölgő pohár s tisztán csörög és cseng a csudálatos muzsika. Tüz- fény veszi őket körül minden oldalról, melynek lángjai gyorsan és serczegve emésztik föl a reá rakott asszu galyakat és harasztot. A szép czigány nő 01a pedig ott áll a hevenyészett emelvényen s hányja a késeket; ujjong, nevet, az egész világról megfeledkezve. Az országút mély homokjában csendesen gördül arrafelé egy egyfogatu fakószekér, melynek magasra csinált ülésében egy fiatal ember mély gondolatokba merülve, bámul maga elé. Anzelm az. A kis szürke prüszköl és megrázza sörényét, figyelve hegyezi füleit a vidám hangokra, melyeket a szél feléje fú. A neunhauzeni kertész hirtelen föltekint s meredt szemekkel bámul a puszták tarka népségére. Újból meglepi az irtózat, mely viszatükröződik emlékezetében. Ott lebegnek a kivégzettek nyugtalan lelkei parlagi tánezban. . . . Most eszébe jutnak felesége bátorító szavai, s nekíbátorodva hosz- s?;asabban néz oda. Tisztán hallja a hangokat s köztük: „éljen a szép 01a!“ felkiáltásokat. Ola V tán csalatkozhatik. Válóban 01a nevét kiáltották-e ott az emberek ? Megragadja a gyeplőszárat s lélegzetét visszafojtva, fölemelkedik ülésében és a cserfa felé figyel. Most felismeri az alakokat, azok czigányok ; s egy paripa, mely a cserjék közt kapálózik. „Éljen 01a ! éljen !“ hangzik újból tisztán füleihez, s a fuvolák és hegedűk hangjain át egy nagyon ismerős nevetés hangzik a lármázók zajában. Oh ég ! Ott az asztalon vagy földturás fölött az ujjongók közepette egy női alak áll, magas és karcsú, karjait gyorsan mozgatja, s mintha késpengék villognának kezeiben. Anzelm feje szédül s remegő kezeivel a járműbe kapaszkodik. A látomány mint villám czikázik szemei előtt. (Folytatása következik.)