Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-07-01 / 53. szám

53. szám. i»» r . I Szerkesziosegi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető ■ közlemények küldendők. ; Kiadó hivatal: eB&Z'i'tO'te-itt 01 Cci z-fi KÖNYVNYOMDÁJA, < Лош a hirdetések és ; ; előfizetési pénzek jj < bérmentesen intézendők. s A hirdetmények és nyiltte- \ rek dija előre fizetendő. \ %——— Sepsi-Szentgyörgy, 1SS3. Vasárnap, július 1. __________XIII. évfolyam. M egjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ér helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — ki. ■ Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Előfizetési felhívás „NE M E R E“ tizenharmadik évfolyamának második felére. Eőfizetési ér : Egész évre......................6 frt — kr. H áromnegyed évre ... 4 frt 50 kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyed évre......................I frt 50 kr. E gy hóra............................---frt 50 kr. K ülföldre egész évre . . 8 frt — kr. Az előfizetéseket, melyek legczélszerühben postautalvány mellett eszközölhetők, kérjük mielőbb megtenni, hogy a szét­küldésben fennakadás vagy zavar ne történjék. Előfizetési pén­zek Bernstein Márk könyvnyomdájába, mint kiadótulajdonos­hoz intézendők. A „Nemere“ kiadóhivatala. Tisza-Eszlár. Másfél hete, hogy a tisza-eszlári dráma végtár­gyalása kezdetét vette, mind a mellett az a lázas érdeklődés, mely az egész magyar társadalmat iz­galomban tartja, ma is egyre tart, sőt Magyaror­szág határait is átlépte. Német, angol, franczia lapok Írnak róla s legkevésbbé sem olyan hangon, melyet magunkra nézve hízelgőnek mondhatnánk. Ránk fogják, hogy a középkori fanatizmus szülte babonáktól máig sem tudtunk megszabadulni, mi­dőn oly bűntényekben hiszünk, melyet a Nyugaton rég mesének tartanak. Vallásos türelmetlenséggel vádolnak bennünket, kiknél a más vallásuak iránti türelem Európa összes országai közt legelébb vert gyökeret s kik akkor is mentek voltunk a fana­tizmustól, midőn annak tüze az egész Nyugatot lángba borította. Nagyon természetesnek találjuk, hogy Nyugaton, hol pár század óta a zsidókat csak úgy ismerik, mint a legműveltebb osztályba tartozó embereket, mesének tűnhetik föl a fanatizmusnak oly foka, melylyel a sakterok vádoltatnak. De a felső-ma­gyarországi zsidóságot, mely az oroszországi, telje­sen középkori légkörben élő zsidósággal a legköz­vetlenebb összeköttetésben van, nem is szabad a nyűgöt-európai s a mi müveit zsidóinkkal összeha­sonlítani. Ott, hol — mint Olaszországban, csak minden 700-dik, Francziaországban 740 dik s An­gliában 760-dik ember a zsidó — az volna a ter­mészetellenes, ha a zsidóság teljesen bele nem élte volna magát az európai eszmék világába. De Felső- Magyarország viszonyai egészen mások. Hiszen csu­pán Máramaros, Zemplén, Bereg, Szabolcs és Ung megyében 142,330 ra megy a zsidók száma, tehát ezen 5 megyében többre, mint Franczia-, Angol- és Olaszországban együttvéve. S mily zsidóság ez ! Telve azzal a fanatikus gyűlölettel minden iránt, a mi nem zsidó, melyet a kétezer éves üldözés és megvettetés fejlesztett ki bennük és növelt nagyra. Kik szerencsétlenségnek tartják, hogy a zsidó többé nem páriája a társadalomnak, mert az egyenjogú­ság napról napra többet töröl azon éles faji jelleg­ből, melyet az orthodoxok eredeti tisztaságában akarnának megőrizni. A zsidóság ezen elemét a nyűgöt már egy szá­zad óta nem ismeri ; Magyarországban is főleg csak az észak-keleti megyékben ismerik, hol tömegesen laknak folytonosan érintkezve Oroszországgal. Ezek már tömegüknél fogva is nagyobb ellentállást lejt­hetnek ki az európai világnézlet hatása ellen ; más­felől környezetük is — jobbára rusznyákok — olyan, mely maga is a legalantabb fokán áll a műveltség­nek. Eddigelé csak egyetlen egy külföldi lap, a „Tri- ester Tagblatt“ vett védelmébe benünket. E lap többek közt a következőket írja: Az a tendenicza, mely e pörnek megadja színezetét és általános ér­dekét, nem kizárólagosan magyar. Az antiszemitiz­mus Németországból vándorolt be Magyarországba, s hogy ott mily kevés uralmat vívhatott ki a lakosság fölött, arról ép e pör teszen tanúságot. Németországban nem tűnt el rejtélyes módon egy gyermek, valaminthogy nem is talált Német­országban a zsidóság egy elállatosodott kölyök ben, minő ez a Scharf Móricz, egy elrémitő képviselő­jére. S Németországban mégis oly kihágások tör­téntek, melyek Magyarországon — a jelen pör da­czára — csak elszigetelten és gyengén utánoztat" tak. Igaz ugyan, hogy Németországban alárendelt törvényszéki hivatalnok, a minő Bary aljegyző, nem irt egész nyaláb jegyzőkönyvet, hogy a zsidókat ri tuális gyilkosság elkövetésével gyanúsítsa, de írtak ugyanily czélból nagytudományu tanárok egész könyveket. A budapesti egyetemen nem találkozott tudós, a ki a zsidók elleni vérvádat népszerűvé tette volna az országban. Még csak 'Tisza-Eszláron sem anti­szemita izgató volt az, a ki a falusi lakosság naiv kedélyét megtölté a zsidók elleni gyanúval . Scharf Móricz apja, a ki most egyike a vádlottak­nak, volt az, a ki az eltűnt leány anyjának bánattól kinzott szellemét eltölté ezen gyanúval, még pedig amaz elbeszélés által, hogy régente hasonló eset­ben a zsidókat gyanúsították az eltűnt gyermek meggyilkolásával . . . Hosszú habozás után a magyar igazságszolgálta­tás e gyanúsítást törvényszéki eljárás tárgyává tette. Ez az ő vétke. Azt mondják ugyanis, hogy nem kellett volna e gyanú után indulnia, meggyőződve a rituális gyilkosság lehetetlenségéről. De hát minő joggal követelik, hogy a nyíregyházi tisztviselők meggyőződve legyenek oly bűntett lehetetlenségéről, melynek bizonyságát a tudós német tanár Rohling Prágában, a nem kevésbé tudós német tanár Treitschke Berlinben s az igen tiszteletreméltó ud­vari hitszónok, Stöcker állítják? Mindaddig, mig a nyíregyházi törvényszéknek nem lehet nagyobb je­lentőséget tulnjdonitani, mint a német egyetemek tanszékeinek, nagyon tanácsos lesz féken tartani a fensőbbséggel biró német nyelvet és nem dobálózni annyit „barbársággal és „félbarbársággal“. A tárgyalás hatodik napján, hétfőn legelébb el­nök tett jelentést, hogy Szabolcsmegye alispáni hi­vatalától vett értesülés szerint egy tanú jelentke­zett arra, hogy tudja, ki adta át a dadai bullához a ruhákat. Az átadásul gyanúsított két egyéu rend­őri felügyelet alá helyeztetett. Szeyffert kir. ügyészi helyettes indítványozza, bogy a gyanúsított egyének idéztessenek meg, a rendőri felügyeletet azonban szükségtelennek tartja. Ezután folytatták a tanuk kihallgatását. Rosen­berg Herman, kinek kihallgatása szombaton meg- szakittatott, azt valja, hogy Solymosi Zsófitól hal­lotta, midőn a kérdéses nap Esztert keresték és A „Nemere" tárczája. Emlékezés. Ma egy hete temettük el S olyan régi már e gyász, Mintha évek teltek volna, Hogy leszállt a koporsóba — — Az idő mi lassan másf! Egykor oh, mi gyorsan tölt el, Vig nap után édes éj Tova szállt, mint röpke sólyom, Most az idő lába ólom, Minden perez egy évet ér. Ülve benn a kis szobámban Nőttön nő az esthomály, Róla egy se szól, de tudja, Hogy a másik gondolatja Most is ottan nála jár. Majd egyszerre fölsohajtunk, Hirtelen fölrezzenünk: Vig beszéd kel ajkainkon, Am a mosoly alatt titkon Agy-egy könnyet törülünk. Kacziány Géza. A szemfényvesztő nő Németből Hoós János. (Folytatás.) — Nem, atyám, én tisztán és öntudatosan be­szélek, — cseng Anzelm hangja tovább, én szere­tem a czigánynőt és nőmmé teszem, Isten engem úgy segéljen ! — Czigánynő! hahaha! egy gyanús erkölcsű nő, egy pogány koldus herczegnő legyen az én me­nyem ?T akarodj szobádba, semmirekellő pártfogó, s aludd ki pálinka-mámorodat! Kitakarodjál, azt mon­dám mert különben megfeledkezem magamról és fölemelem ellened kezemet gaz ficzkó! — Atyám! — Szót se többet erről ! — Szentséges Úristen, leghívebb szolgádat akarod-e elkárhoztatni, hogy meg hagytad neki érni, mikép saját vérét és busát koldusnép és ördögpodgyász kerítse kelepczébe. Az ajtó erős rúgással csapódik vissza. Mintha földből nőtt volna ki, úgy áü Ola a szoba köze­pén; arcza sápadt, mint a halál, magasra fölemelt lángoló tekintete, hullámzó vad haja, aranyhimzetü szemfényvesztő öltözékétől köröskörül villognak a szoba alacsony falai. — Megállj, vén ember ! — kiáltott rángatózó ajkakkal, - ne vétkezzél magad ellen! — Megváltó Isten, könyörülj! —rikácsolá Jó- zsue, kezeivel ősz hajába markolva s a uem várt jelenettől visszatántorodva. — Könyörülj ! — Nincs miért úgy visszarettenned tőlem, mint­ha Istentől elátkozott volnék! — folytatá Óla ma­gán kívül, — és pogány nő sem vagyok, mert épen úgy hiszek az Idvezitőben, mint Anzelm és te. Kol­dus berczegnőnek sem nevezett még solia egy ló­j lek sem, mert művészetem és két kezem munkája I által becsületesen el tudom magamat tartani, és nem fogok házadba sem alamizsnáért, sem szállás­ért tolakodni. Megértettél-e, öreg ? Az erkölcstelen bitang sokkal büszkébb annál, hogy csak egy szót is vesztegessen ott, a hol nincs reá szorulva, hogy kérjen ! És színében hirtelen megváltozva, sebesen for­dult Anzelm felé s nyakába borult. — Élj boldogul, szivem szerette ! Engedelmes­kedjél atyádnak és felejts el engem ! Szorosan, mint vaskapocs ölelték át a fiatal em­ber karjai. — Nem, én nem hagylak Óla ! — kiáltott vadul felháborodva. — Magam ura vagyok s nem kell többé senkitől engedelmet kérnem, ha nősülni aka­rok ; és ha atyám szándékánál állhatatosan meg­marad s az én boldogságomat csekélyebbnek tartja, mint az ő esztelenségét, úgy megszűnt minden kö­telék közöttünk, mely bennünket eddig összetartott. — Anzelm! — kiált Óla könyes szemekkel, re­megő kezét ajkaira nyomva. — Isten bocsássa meg neked, a mit beszélsz; „tiszteljed atyádat és anyá­dat“, ezt parancsolja a jó Isten ! — Hallgas komédiás nő ! —- sziszegett az öreg ördöngös arczczal. — Nem akarom szemfényvesztő mutatványaidat látni, erkölcstelen bitang, tehát neked vagy az én Anzelm urfimnak a kiválasztó tkincsecs- kéje? A dolog tehát úgy áll, hogy egy pár édes pillantással és kaczér nótákkal fölforgatták a becsü­letes ifjú fejét ! Hej, te boszorkány mesternő te- nagyon jó varázs eszközeid vannak, a fiatal embe­rek testéből a lelket kilopni, talán véres földet ás­tál éjfélkor a temetőben, vagy kereszteletleu gyer­mekek szivét és szemeit szakítottad ki ? ! — Atyám! irtózatos kiáltással ugrott Anzelm a be­szélő elé, ökleit az öreg Ősz feje felett magasra emelve. — Hihihi! Iiássa az ember, hogy változik a sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom