Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-06-21 / 50. szám

tói. Örül, hogy Thuróczy Rómániába történt utazásával segítve lesz e bajon, de fájdalom, azt tapasztalja, hogy a romániai kormányban nincs meg a jószándék. Itt erős represzszáliákra van szükség, hogy a határszéli városok megvédessenek. Mig ezen segítve nem lesz, addig az iparosok exisztencziája itt biztosítva nincs. Felkéri Zichyt és Jágócsy t, hogy a kormányt erre figyelmeztesséjí. Élteti őket, Koós Ferencz igazat ad Ugronnak. Ő, ki sok ideig élt Romániában, nagyon sokat tudna beszéld az ottani visszaélésektől. Nyomorúságaink oka a képviselet hiánya. Minden nagyobb városban kellene konzulokat elhelyezni jó magyar hazafiakból, tisztességes fizetéssel. Jágócsy helyesebb közgazdasági politikát tart szükségesnek. Ha van ország, mely nagy nemzetgazdasági blaszfemiát követett el : az Magyarország. A kis tőkét kivettük a forgalomból, bankokban van a pénz elhelyezve. Fel kell a tőkét szabadítani, hogy ne csak a bankokba, hanem ipar- vállalatokba is folyjon be. E felszabadításra a kormánynak kell a kezdeményezést megragadni.

Ma reggel már hét órakor a lakatos tanműhelyt tekintették meg vendégeink, hol majdnem egy óráig időztek. Innen a szövő tanműhelybe mentek s mindent részletesen megtekintettek, megnézték a nőipar iskolát, a székely szövőgyárt, a mechanikai szövődét, a szövődé belső berendezését sat. Visszajövet bementek Gyárfás Jenő műtermébe, onnét az óvodába, a székely szövőgyár raktárába s azután a Székely N. Múzeumba, melyet Zichy Jenő gróf egy régi nürnbergi ezüst órával gyarapító tt. Tíz óra múlt, midőn a városi tanács ülés termében az ipariskola kiegészitéze feletti értekezlet megkezdetett. Az értekezletről lapunk jövő számában részletes tudósítást közlünk ; itt csak az eredményt adjuk. Elvben kimondatott az ipariskolának öt osztályra leendő újabb szervezése, melynek költség- vetésére 1100 frt proponáltatik, u. m. 2 elemi tanítónak 150—150 frt összesen 300 frt, 3 polgári iskolai képesítéssel biró tanítónak szintén 150—150 frt, összesen 450 frt, rajztanitőnak 200 frt, igazgatónak tiszteletdijul 50 frt, dologi kiadásokra : tisztogatásra 20 frt, világításra 15 írt, fűtésre, tanszerekre, naplókra, anyakönyvekre sat. 65 frt, összesen 100 frt.

Ennek fedezetéül proponáltatok az iparos ta- nonczoktól szedendő 2 frtnyi tandij után, 120-ra számítva a tanonczok számát 240 frt, a kereskedőktől 120 frt, az iparkamarától 150 frt, államsegély 300 frt, a többit pedig a város fogja fedezni. Egyúttal Jágócsy miniszteri biztos indítványára kimondatott, hogy tekintetbe véve, miszerint az iparos tanoncz nyáron nem igen járhat iskolába, az órák a kötelezett hetenkénti 7 órai minimumnak megfelelelőleg úgy fognak beosztani, hogy télen több, nyáron kevesebb óraszámot vesznek fel. Továbbá a vizsgák alkalmával az iparos tanonczok munka kiállitást is fognak rendezni. Délben 1 órakor Páll István vendéglőjében a városi tanács bankettet adott з vendégek tiszteletére, mely e soraink írásakor még nem ért véget.

Válasz a liétfalusi óvodák ügyében.

(Folytatás.)

Koós Ferencz ur ezt mondja : „Tapasztalatokat szereznek az illető ügybarátok s ezeket közük velem szóval és írásban, így teszek én is velük szemben.“ Ez nagyon szép dolog, hanem hát a gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék, — hanem hogy a házban mindenkinek világoljon. Nagy kár, hogy ezeket a szakügyi tapasztalatokat általánosan nincs szerencsénk ismerni, pedig nagy szükségünk volna rá; hisz az óvodaügyi szakiroda- lom tapasztalat és ismeret — kivált hazarészünkben — még csak a kezdetlegesség stádiumában van. Lássa K. F ur! a „Nemere“ ez évi 37 ik és 39-ik száma Német Lukács ur közlése szerint az óvoda- ügy égó' gyertyáját nem rejtette véka alá, hanem édes mindnyájunk örömére elveit, nézeteit nyilvánosságra hozta. En részemről mondhatom, hogy ezen óvodai szakügyet, ezen jeles, talpraesett czik- keket a legnagyobb érdeklődéssel és épülettel olvastam. De hát a szülék nem kézzel fogható és buzdító példákat nyertek-e ezen czikkekben arra nézve, hogy gyermekeiket az óvodába küldjék, hogy ezen uj intézménynyel ők is megbarátkozzanak. — íme, ily eljárás a nyilvánosság előtt, ily tágas körben terjesztve az ügynek bizonyára többet használ, mintsem azon módszer, mely szerint az óvodai szakügy talentomosaí ama tapasztalati kincseiket egyszerűen s egyoldalulag a négy fal között elássák.

A 8-ik bekezdésben K. F. úr igy szól: „Add meg uram, de most mindjárt! Teljesítsd követelésemet, de nem holnap, hanem ma.“ Ez valótlan állítás; ezt sem Libertás, sem más ez ügyben nem mondta. De igenis, a közel jövőben az óvodák rendszeresítését őszintén óhajtotta. E pontban úgy, mint a 9 ik és 10-ik bekezdésben K. F. ur népdalt énekel és oláh anekdótát mond. Ezek az óvoda ügyre nem találnak s a jelen stádium keretébe nem illenek.

K. F. ur ezt mondja: „Nem lenne-e szives Libertás ur a lelkész urakhoz intézett levelemet a „Sz; N.“ szerkesztőjéhez beküldeni? Gondolom, megtalálná.“ Igen, kézhez került, de azon levélnek utolsó hat sorával a nyilvánosság előtt nem nyerne ám valami nagy renommeét, kivált ha számba vesszük,

hogy több lelkészszel élbe áll ; mert ama sorokban egy kis bók, egy adagocska hizelgés, meg egy kevés erkölcsi igérettétel is van! — Az mondatik továbbá ugyanitt : „A nyilvánosság előtt sem hallgatom el, hogy az álnév alá bujkáló embert sohasem szerettem.“ Már engedjen meg K. F. ur : de gus- tibus non est disputandum. Aztán meg ez országosan bevett usus, sőt világszerte használt gyakorlat. Azért, hogy K. F. ur nem szereti az álnév alatt írókat, az a tényeken és a bevett gyakorlaton egy hajszálat sem változtat. Némelyet a szerénység, mást az állásánál fogva fennálló megkötöttségi viszony késztet az álnév használatára. Mást viszont a világ fennállása óta visszatart ezen mondás : ,,homo homini lupus est.“ Itt mindenesetre az a fődolog, hogy az álnév alatt irt sorokból is kitűnjék az, hogy az illető a közügyekért buzgó, a szépért, jóért lelkesülni tudó, becsületes ember legyen. Hisz a közmondás is igy szól : „az irály maga az ember“. Azt is mondja K. F. ur: ,,bizonyos erkölcsi gyávaságot látok az álnévben.“ Hogyhogy ? hát K. F. ur ország-világszerte hadat üzen az álnevű íróknak s tán mindegyiket erkölcsileg gyávának tartja? En igen sok derék, bátor, tevékeny és munkás irót ismerek Erdélyben és egyebütt is. Hiszen K. F. urnák is vannak jó barátai még Brassóban is, kik ily név alatt imák ; ezeket talán csak nem akarja megsérteni, ha Libertásra a nyilvánosság előtt rásütötte az erkölcsi gyávaság bélyegét ? No de sebaj, engem az öntudat megnyugtat s a lelkiismeret nem vádol. Egyébre ez időszerűit magam igazolásául nem apellálhatok, ha mindjárt a szerénytelenség hibájába esném is — mint csakis a múlt évi „Nemere“ és a jelen évi „Székely Nemzet“-ben megjelent Libertás név alatti közleményekre. Ha ezek engem erkölcsileg gyávának ismertettek meg igazságszerető humánus lelkűlete előtt : akkor én nyugodtan hordozom ezen erkölcsi gyávaságom keresztjét.

(Folytatása következik.)

Libertás.

— 199 ÏS

VEGYES HÍREK.

Pályázat. A nagy-ajtai járásbíróságnál aljegyzői állásra pályázat hirdettetett ki, melyre a folyamodványok 3 hét alatt nyújtandók be.

Györffy Iván tanügyi iró, a Kemény-Zsigmond- társaság rendes tagja, szombaton délelőtt munkás életének 53. évében elhunyt Esztergomban. A boldo- dult az esztergomi társas élet egyik legkedveltebb egyénisége volt. Koporsóját rokonainak és ismerőseinek őszinte részvéte kisérte végső nyughelyére.

A szerencsétlen G-yürky Miklós Kriszt János törvényszéki elnökhöz intézett levelében leírja ön- gyilkosságának okát. A Pospischal és társai ellen betörés és lopás miatt indított bűnügyben, melyben vizsgálóbíró volt, bizonyos Pollák Róza zálogosnő is vádoltatott, mint a ki Pospischal közreműködése mellett zálogházi magánbárczákkal Üzletszerű csalásokat vitt véghez. Ennek érdekében egy ügyvéd s egy öreg zsidó, állítólag Pollák R. férje, ki jól ismerte a szerencsétlen ifjú zilált anyagi "helyzetét, addig kisértgették, mig 100 forintot elfogadtattak vele. Midőn Pospischal később eléje került, ez tudván ez esetet, igen kihívóan viselte magát Gyürky- vel szemben, úgy hogy Gyürky ennek nyomása alatt meggyőződése ellenére szabad lábra helyezte őt. A szerencsétlen fiatal ember nem bírta lelkén viselni e meggyaláztatást ; önmaga előtt remegett s végre lelkiismerete furdalásainak egy golyóval vetett véget.

A tisza eszlári bűnügyben Scharf Móriczon kívül özv. Lengyelné tett még nagyfontosságu vallomást. Vallomása, mely múlt évi május 21-én vétetett fel, a következő : Virágvasárnap előtti szombaton délután háromszori kiálltást hallott a házának tőszomszédságában levő zsidótemplom felől oly formán, mintha a föld alól jöttek volna azok. A kiáltások gyermekkiáltásoknak rémlettek előtte, se- gélykiálltáshoz hasonlitának oly formán „kovácsné jöjjön ki!“ (özv. Lengyelné foglalkozására kovácsné. El lévén foglalva, nem nézett utánna a dolognak s kis gyermekeit nem akarva odahagyni, nem ment ki a kapuba, csak annyit mondhat, hogy a kiáltások elhangozván, tovább semmit nem hallott, s az utczán senkit nem látott. Előadja még, hogy feltűnt neki, hogy a kérdéses szombaton a zsidók csak délben mentek el a templomból, holott más' kor tizenegy óránál tovább nem szoktak imádkozni. Végül megjegyzi, hogy a zsidótemplom tulfelőli szomszédságában lakó Scharf Józsefné — mióta Solymosi Eszter eltűnt — daczára annak, hogy az előtt nem szokott házához járni, többször felkereste őt s kérdezősködött, hogy vájjon áthalatszik-e hozzájuk a beszéd vagy kiálltás a szomszédos zsidó- templomból.

Oláh henczegés. Turnu-Szeverinben, e hó 13-án Nagy Jakab ismert tilinkós hangversenyére nagy közönség gyűlt össze, leginkább osztrák-magyar alattvalókból. Elment a hangversenyre Calniescu alügyész is, jegyet azonbán elfelejtett váltani. Midőn a hangversenyző e miatt kérdőre vonta, az alügyész, a közönség nagy megbotránkozásra, rendőrök által elvezettette Nagy Jakabot és csak az osztrák-magyar konzul erélyes fellépése következtében bocsátották éjféltájban szabadon, a vele együtt

bekísért pénztárosokkal és jegyszedővel. Nagy Jakab jelentést tett a basáskodó alügyész ellen, tekintve azonban a Romániában uralkodó hottentotta viszonyokat, elégtételt bizonyára nem fog kapni. A bocskoros oláhok közt különben a czivilizált osztrák magyar alattvalók az ilyen zaklatásoknak gyakrabban is ki vannak téve.

Kossuth a fogságban. Kossuth Lajos „Magány és elmélkedés“ czim alatt folytatja Iratai 4. kötetének közlését s legutóbb elfogatásának történetét és a fogsága idején folytatott elmélkedéseit mondja el, melyekre őt Albaeh szerzetes szavai ösztönözték, kit egy alkalommal a vihar kergetett tinnyei lakásába. Albaeh e szavakkal vesz tőle búcsút : „Önök nem érnek rá „elmélkedni“, de mi czellánk magányában ráérünk ; — higyje el ön nekem, nincs a gyakorlatias életbölcseletnek nagyobb mestere, mint a magányos elmélkedés! — —“ A következő éjjel —- folytatja Kossuth — a hazaérő ebek dühös ordítása vert fel álmomból. A mint szemeimet felnyitom, szokatlan világosságot látok behatolni ablkomon. Lámpás fénye volt, mely szuronyokról verődött vissza. — Megértettem. — Pár perez múlva puskatusok döngették ajtómat, e hangos szavak kíséretében : „Kossuth Lajos ! nyissa ki az ajtót, ő felsége’ajkirály nevében parancsolom!“ —- „Kicsoda ön!“ „Eötvös királyi ügyész vagyok“. Ezután megírja Kossuth, hogy fogságában, mikor sem iró eszközt nem engedélyeztek, sem semmi olvasni valót nem adtak neki, eszébe jutottak Albaeh szavai : „a gyakorlatias életbölcselet nagymestere a magános elmélkedés“ Hát elkezdtem elmélkedni hazám sorsa felett, felkutattam bajainak eredetét, sülyedésünk, hátramaradásunk okait, bonczolás alá vettem a haza tényleges állapotát, közjogi, politikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási, közgazdászat^ társadalmi tekintetben; reá tettem kezemet minden egyes sebre és kerestem a gyógyulás feltételeit ; rendre szedtem a problémákat és számot vetve a tényekkel, megkézdezve a tudományt s az összehasonlító tapasztalást és tanulságot kérve a történelem bölcseletétől, szabatos terveket főztem ki agyamban a problémák megoldása felől a szerint, a mint a körülmények a valósításra tágabb tért nyitnak; vagy szükebb határok közé szorítanak. így ment ez, tovább egy esztendőnél .... Es midőn aztán önbizalmatlan lépteim a közélet porondjára jutottak azt vetnem észre, hogy-------no nem akarom mond

ani, hogy előbbre találtam magamat másoknál, de — — hátra bizonyosan nem, Albaeh szavai befolyással voltak életemre.

Emésztés gyomor nélkül. Eddigelé általánosan azt hitték, hogy az emésztésuek tulajdonképeni és egyedüli szerve a gyomor. Pedig hát ez nincs igy. Legújabb időben erre vonatkozólag érdekes vizsgálódások indultak meg, melyekből kiviláglik, hogy gyomor nélkül is lehetséges az emésztés. Már 1876- ban tette Czerny nevű német tudós a következő kísérletet: kivágta egy kutyának a gyomrát és ösz- szenövesztette a bárzsingot a vékonybéllel. S ime : a kutya az operáczió után még több évig életben maradt. Legújabban Ogata tett erre vonatkozó a g érdekes kísérleteket, melyekről a „Természettud. Közlöny“ legújabb számában ezeket olvassuk: Ogata a gyomrot az emésztésből teljesen kizárta és a vizgálat alatt álló állatokat a vékonybélén keresztül táplálta. így azt találta, hogy a vékonybélbe beadott híg vagy főtt tojás, felaprózott hús s más állati tápszerek gyorsabban és nagyobb mennyiségben emésztetnek fel, mint a gyomorbau. A gyomor kizárásával táplált állatok testsúlya csak oly határok között ingadozott, mint azon állatok testsúlya, melyeknek a gyomra is részt vett az emésztésben. Ezekből tehát következtetni lehet, hogy a tápszerek megemésztéséhez a gyomor nem feltétlenül szükséges, mivel a táplálkozás gyomor nélkül is rendesen véghez mehet. A gyomornak ezek szerint inkább az a feladata, hogy a felvett tápszereket a vékonybélben véghezmenő emésztésre előkészítse és a bélbe ömlő mirigyek váladékának köny- nyebben hozzáférhetőkké tegye. — A gyomornak ezen előkészítő szerepe mellett szól a husdarabkák feloldásának a módja is, mely a hasnyálmirigy vagy a vékonybél falában levő mirigy váladékának hatása alatt végbemenő oldódástól lényegesen különbözik. Mig az utóbbi nedvek, a mint Kühne és Vella mikroszkópi vizsgálatai mutatják, s az izomrostok burkait változatlanul hagyják, addig a gyomornedv először a burkokat oldja, s csak azután hat az izomrostokra.

Irodalom, művészet.

A „Vasárnapi Újság" junius 17-iki száma a következő tar. talommal jelent meg. Szöveg: Tonking. — ír dalok: 1 Nevét ne sóhajtsad ... 2. Távol van a hontól ...ЗА miu- strel. Moore Tamás után Inezédi Tamástól. — Emlékezés az utolsó lengyel forradalomra. (Vége.) Irta Hegyesi Márton. — Cziczázás. Biczó Géza rajzához. Kiséritől. — A nemzeti hajós-egylet evező-versenye. — A czári koronázás. — Egyveleg.

— Nagy Frigyes és a magyar theologus. Bessenyei sirjánál.

— Vasparipa a vizen. — Irodalom és művészet. — Közintézetek és egyletek. — Egyház és iskola. — Mi újság? — Halálozások. — Szerkesztői mondanivaló. -- Sakkjáték — Heti naptár. Képek: Toukingból. Dupuis-utcza Hanoi külvárosában. — Cziczázás. Biczó Géza rajza. — III. Sándor czár meg- koronáztatása a mennybemenetel templomában (Uspenski zá- bor) a Kremlben.—■ Képek Toukingból. 1. Elindulás a Veresfolyó mentére. 2. Magas rangú mandarin díszruhában. 3. Tonking lakói. Közepeit egy európai lchinai öltözetben, mellette

I khinài mandarin és katona, jobboldalt gazdag, baloldalt sze-