Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-05-06 / 37. szám
a „NEMERE“ 37-ik számához. (Vasárnap, 1883. május 6.) Ha a gyermek otthon van, akár van mellette felügyelő, akár nincs, jobbadán magára van hagyva, azt teszi, amit akar, a mi neki tetszik, mert hát elvégre is sem a szülőnek, sem a cselédnek nincs türelme őt mindenhová követni s minden cselekedetére börtönőrként felügyelni, azután meg úgy gondolkozunk, hogy ne heverjen hiába a cseléd, hát végezze házi dolgát is. A gyermek tehát csak látszólag van ügyelet alatt, tényleg egészen szabad; használja is az alkalmat, játszik, ugrál legtöbbnyire olyan helyeken, hol tiszta, jó, s tán uj ruháját pó- csékká teszi, elrongyolja, mi pedig annyiszor ismétlődik egy évben, hogy az elrongyolt ruhák értékéből sokszor éveken keresztül lehető volna egy gyermeknek óvodáztatása. De menjünk tovább, s figyeljük meg, nem pazarol-e el a gyermek csupán kenyérben is annyit, mennyibe az óvoda kerül? Isten őrizzen, hogy sajnáljunk gyermekeinktől egy darab kenyeret, hiszen ha óvodába küldjük is, ellátjuk egy kis ozsonnára valóval, de ne essünk se túlzásba, se vakságba, a gyermek otthon csupa unalmából is annyiszor szalad a kenyeres fiókhoz, hogy a fölöslegesen elpazarolt kenyér árát bátorsággal tehetjük naponként nehány krajczárra. Ha ez igy van, pedig igy van mindenütt, akkor bajos volna annak az észjárásán eligazodni, a ki 50—GO krajczárt sokalna akkor, a midőn csak kenyérben, ruhában két-háromszor akkora összeget takaríthat meg, s magát gyermeke gondozásától egy egész hóra föl is szabadíthatja. Es nincs-e az óvodáknak csupán vagyoni szempontból még más hasznuk is ? Hányszor olvasunk hajmeresztő hireket borzasztó tüzesetekről, miknek ilyen apró, felügyelet nélkül hagyott gyermekek voltak okozói? A gyermek mindenben játékot és mulatságot keres; játszik porral, fával, szalmával és gyufával. Látja, hogy pörzsölik a disznót, egyszer eszébe jut megpróbálni, a szalmakazal közé parazsat vagy gyufát visz, s játékát egész falu vagy város lakossága keserüli meg. Megtörtént dolog, hogy egy falu lelkésze aratás után, midőn a temérdek gabona már behordatott, a feletti félelmében, hogy ha tűz találna kiütni, hívei kuldusbotra jutnak, azt indítványozta az elöljáróságnál, hogy óvodát kell állitni, s minden szülőt kötelezni arra, hogy • gyermekeit oda küldje. Az elöljárók erre azt felelték, hogy ők is megvoltak óvoda nélkül, még sem volt náluk tűzeset emberemlékezet óta. De a mi soká késett, az egyszerre nagyon is gyorsan bekövetkezett. Mig a falu nagy része sarjugyüjtéssel volt a mezőn elfoglalva, a kicsinyek otthon egy buzaka- zalt fölgyujtottak, s az ebből támadt tűz a védtelenül álló szalmás épületeket sokkal hamarább hamvasztotta el, mintsem a lakosság az oltásra hazaérkezhetett volna. Egy nagy rom lett az egész falu, nem maradt benne épen a templomon és papiakon kívül, melyek egy magaslaton álltak és cseréppel voltak födve, egyetlen épület sem. Gabna, takarmány, élelem, ruhanemüek mind megsemmisültek, a kis gyermekeknek 3/4-de a lángok közt találta sírját, s az előbb még jólétnek örvendő lakosság koldusbotra jutott. Okos embereknek nem nehéz kiszámítani, hogy a tűz martalékává esett holmiknak egy század része elegendő tőkét, képezhetett volna egy olyan óvoda alapítására, melyet a falu kisdedei örök időkön át ingyen látogathattak volna. (Vége következik.) Tanitógyülés. Tisztelt szerkesztő ur ! Az erdővidéki tanitó-testület folyó év május 1 én a nagy-baczoni községi iskola egyik termében vándorgyűlést tartott, mely gyűlésről — a szerkesztő ur szives engedelmével — e lapok hasábjain a következőkben foglalom össze tudósításomat. 1. Elnök megnyitó beszéde keretében, sajnálattal jelenti be azt a különben köztudomású tényt, hogy tanítótestületünk egyik munkás és fáradhatatlan tagja s régebbi alelnöke, vargyasi unitárius énekvezér és községi tanító folyó év márezius 24 én megszűnt ,élni. Ezzel kapcsolatban indítványozza, hogy az elhunytnak özvegye iránti részvétét a tanítótestület jegyzőkönyvileg fejezze ki s az elnökség által egy részvétiratban e jegyzőkönyvi kivonatot küldje meg a bánatos özvegynek. Indítványozza továbbá, hogy az elhunyt Boncza György felett a jövő gyűlésen egy arra felkért egyén által emlékbeszéd tartassák. A gyűlés magát az esetet sajnálattal veszi tudomásul. S ez eset alkalmából felmerült indítványokat elfogadja. Emlékbeszéd tartására Czirmay Lajos felső-rákosi tanítót kéri fel. 2. A jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után ifj. Zsigmond Béla tart gyakorlati tanítást az I. osztálylyal a beszéd- és értelemgyakorlatokból. A zártkörű bírálat a tanítást sikerültnek mondotta ki. 3. Gáspár Lászlónak a „Székely zenekarokról“ ez. műre tett bírálata után Molnár Albert „Az isj métlő iskolákról“ ez. alatt tartott felolvasást. A minden izében gyakorlati értekezést a gyűlés megéljenezte s szerzőjének jegyzőkönyvileg mondott köszönetét. 4. Kir. tanfelügyelő Komáromy Andor hivatalos felhívására a II. országos tanítói gyűlésen tanítótestületünket képviselni szavazattöbbséggel megválasztatott Tarcsafalvi Albert. 5. A „Nógrádmegyei tanitótestület“-nek a pánszláv izgatások tárgyában s a gömörmegyei tanitó- testület levelezéseinek portómentessége tárgyában tantótestületünkhöz intézett átirata feliratilag fog pártoltatni. S végül: 6. Az országos tanitói árvaház javára 5 o. é. írt szavaztatott meg. Az Eötvös-alap ügyében pedig tanitestiiletünk kebeléből Czirmay Lajos elnöklete alatt Bocz Péter, Boda Sámuel és Tarcsafalvi Albert tagokkal egy gyűjtő bizottság alakult. Tarcsafalvi Albert, testületi jegyző A játékról (Folytatás). A diskus egy érez körlemez, melynek középpontján egy fogantyú van, melyet az illető versenyző az arra készített helyen — a stádium egy része — mentői messzibbre igyekszik elhajítani. Itt a győző az, ki háromszori versenyzés közben legtávolabbra hajítja el diskusát. A dárdavetés versenyzési módja épen igy folyt le, azzal a különbséggel, hogy itt nem a távolság határozott, hanem a biztos dobás, mely a czéltábla középpontját érte. Itt is a. versenyzés háromszor ujult fel s e versenynél a leg- többszöri czélba dobót jutalmazták meg. A távugrás és magas ugrás a stádium homokján történt, melyeknek különféle módja volt, nevezetesen teherrel vagy a nélkül. A terhet homokzsák képezte, mely a versenyzők vállaira tétetett. A magas ugrásnál mérőpóznák mérték meg a magasságot s ki a legmagasabbra ugrott, az lett a nyertes. A távugrásnál a távolság határozott, melyhez segítő eszközöket használtak, p. o. ugró rudakat, melynek segélyével 50 lábnyit is ugrottak. Ezen versenyeknél is a játékbirák ítéltek. A jutalom itt is előbb cser- vagy pálmakoszoru, később pénz volt. Az itt elősorolt játékokon kívül voltak még a görögöknél társasjátékok is, melyeknél többen vehettek részt és sokszor még nők is. Ezen játékok az olympiai játékok tárgyát soha sem telték, hanem a nép magán időtöltései közé soroztattak. Az olympiai játékokon azok voltak a tárgysorba felvéve, a melyek mint testedzők és erősítő játékok szerepeltek. — De ne képzeljük, hogy a versenyzők csupán az olympiai játékokon kezdték gyakorolni magukat, hanem azelőtt, tiz hóval a kihirdetés után, az arra a czélra felállított gymnasiumokban, hol a fiatalság rendes időben, gyakorolta magát. Ezen testedző játékokon kívül említést érdemeinek még a színjátékok és az istenek tiszteletére rendezett verseny-hymnusok készítése. De ezeket, minthogy már a játék elnevezésének niveauján felül emelkedtek, nem vehetjük thémánk fejtegetése sorába. Ha végig tekintünk a görögök játékain, azon egyszerű következtetésre jövünk, hogy ezeknek csupán nevük volt játék, de lényegük sokkal komolyabb volt annál, hogy azt játéknak nevezlietnők. Mert nem játék az többé, hol életkérdés forog szőnyegen s hol a játék eredménye bizonyos jutalomhoz van kötve. A görög nép játékaiban is komoly és rendszerető volt s nem csak puszta élvezetet keresett abban, hanem hasznot is, mely mind a testre, mind Erdély nemzetiségei a múlt században. IV. Az erdélyi oláhsúgnak a magyar elem rovására történt terjeszkedését nagyobb asszimiláló képességén kívül nagyobb szaporaságának is szokták tulajdonítani. Mennyiben kedvezőbbek az oláhok szaporodási viszonyai, mint a magyarokéi, s mennyiben nem ; azt csak összehasonlítás által dönthetni el. Az ujabbi adatok nem igen bizonyítanak az oláh faj feltűnőbb szaporodási képessége mellett. 1839- től, midőn Fényes az egyházi schematizmüsok után a Királyhágón innen és túl 2.202,542-re tette számukat, a legutóbbi népszámlálásig, midőn 2.323,788 lélek vallotta magát oláh anyanyelvűnek s 2.408,000- re megy számuk a. beszélni nem tudó gyermekekkel együtt, csak kétszázezer lélekkel növekedtek. Negyvenkét év alatt tehát alig 10°/0-ra tehető szaporodásuk, mig ugyanezen idő alatt a magyaroké 34°/0-ra ment. Vagyis, mig a magyar faj évenkint mintegy 0.7°/0-kal növekszik, az oláh faj népesedési mozgalma 0.26°/0-ra sem emelkedik. Ne feledjük azonban, hogy az utóbbi évtizedben járványos betegségek, cholera és diftheritis dúllak az országban, melyek legtöbb pusztítást épp az oláhok közt tettek, úgy hogy tiz év alatt kétszázezer lélekkel fogyott meg számuk. Nem járnánk el tehát helyesen vizsgálódásainkban, ha e kivételes körülményt is számba vennők az oláh faj szaporodási képességének megállapításánál. 1870 ben, a járványok előtt, Keleti K. számításai alapján Kőnek 2.G08,000-re tette a magyar állam oláh nemzetiségű lakosságát. A harminczegy év alatti szaporodás e szerint 40G ezer lélekre, vagyis 187a0/o-™ '«egy, melynek évenkint mintegy 0.6°/0-nyi népnövekvés felel meg. Ez bizony nem mutat valami nagy szaporodási képességre. Ennél nagyobb a magyaroké, mely ugyanazon idő alatt 27°/0 volt, tehát évenkint mintegy 0.4°/0. Más adatok is bizonyítják ezt. Egész Magyarországban legkevesebb gyermek az oláhok közt születik. — Hunyadban s Besztercze-Naszódban 1875-ben csak minden 29, Szolnok-Dobokában 28, Bogarasban, Nagy Küküllőben s Szebenben 27, Torda-Aranyosban, Alsó-Fehérben s Brassóban 5G, és Kis-Ivüküllőben 25 lólekre esett egy születés. A nem oláh megyék közül csakis Árvában és Gö- mörben volt ily csekély a születési hányad, amabban 27, emebben 26 ; a többi megyében mindben kedvezőbbek voltak a születési viszonyok. Igaz ugyan, hogy nemcsak a születés, hanem a halálozás is kisebb az oláh megyékben, mint egyebütt, hanem a végeredmény mégis az, hogy a születésekből levonva a halálozásokat, az évenkinti népnövekvés legkedvezőtlenebb az oláhoknál. ‘ Nehány példa elég világosan fog beszélni. Azon hat megyében, hol a lakosságnak legalább is három-negyede oláh, ez volt a szaporodás 1875-ben : Alsó-Fehérben l.12°/0, Szörény ben l.10°/0, Hunyadban 0.86°/0, Brassóban 0.6e°/0, Bogarasban O.47°/0 s Szolnok-Dobokában U.n°/0. Hasonlítsuk össze már most ezekkel azon megyék népesedési mozgalmát, melyekben a lakosságnak több mint három-negyede magyar, azt lógjuk találni, hogy ezekben általában véve nagyobb volt a szaporaság, mint az oláh megyék közül ama kettőben, melyben a népnövekvés legkedvezőbb eredményt tud felmutatni. Kilencz magyar megye haladta meg Alsó-Fehér s Szörény születési többletének átlagát: Csikban l.0(i, Somogybán 1 oi, Jász-Nagy-Kun-Szolnokban 1.61, Fehérben 1.40, Esztergomban 1.38, Veszprémben 1.33, Háromszéken l.a6, Hajdúban 1.23 s Udvarhelyen l.22°/0- kai szaporodott 1875-ben a népesség s Torna kivételével, melyben egyedül szállt le a szaporodási átlag Va (pontosabban 0.лз) 7o ra, mindegyikben meghaladja vagy megközelíti az l°/0 kát, u. m. Hevesben l.u, Csongrádban s Komáromban l.0o, Győrben, Borsódban és Szabolcsban O.90°/0. Eddigi vizsgálódásaink folyamán igyekeztünk kimutatni, hogy az oláhság a magyarral szemben sem valami különös beolvasztó, sem valami nngy mérvű szaporodási képességgel nem birt, hanem a mennyiben | terjeszkedett s a magyar elemet visszaszorította, az folytonos beszivárgásnak az eredménye. Ezek után csak az van még hátra, hogy Erdély nemzetiségeinek múlt századbeli számarányáról szóljunk nehány szót. Erre vonatkozó adatokat Erdély régebbi geográfusai közül Benkőnél, Marienburgnál s Lebrechtnél találunk. Benkő József „Transsylvania“-ja nem ugyan egyenesen a nemzetiségre, hanem a vallás felekezetek viszonyára és lélekszáraára nyújt adatokat. De Erdélyben, hol vallás és nemzetiség oly szorosan egybefügg, ez adatok is nagyon értékesek. E szerint 17G6-ban volt Erdélyben: 140.043 református, 93.135 római katholikus, 28 G47 unitárius és 130.365 lutheránus. A mi a görög hitüek számát illeti, arra nézve az 17GG-ik évre Marienburg hoz fel adatokat, midőn 677 306 lélekre teszi számukat. Benkő szerint 1761-ben 547 243-an voltak, csakhogy á bárczasági oláhok nélkül. 1772-ben volt 1 16.958 görög katholikus és 558,076 görög keleti, összesen 697.306 lélek. A római katholikusok, reformátusok és unitáriusok — kevés német, örmény és orosz kivételével — magyarok, a lutheránusok szászok s a görög hitüek pár száz görög, szerb és bolgár kivételével oláhok, így tehát 1766-ban volt Erdélyben : 261.000 magyar, 130.000 szász, 677.000 oláh. Volt ezenkívül, mintegy ezer örmény (1772-beu 197, 1791-ben 246 család) Gyergyó-Szent-Miklóson, Szépvizen, Kantán, Szamosujváron, Erzsébetvároson, Beszteiczén, Görgényen, Felfalun s Petelén, 250 bolgár (1772 ben 50, 1791-ben 31 család) Alvin ezen, Déván s Brassóban a Bolgárszegen, mintegy négyszáz görög (1772-ben 83, 1791-ben 103 család) főleg Szebenben és Brassóban, mintegy 700 szerb-orosz-bolgár (136 család), kik eredetileg Fehér-Oroszországbeliok voltak s innen költöztek Szerbiába és Bulgáriába s onnan Bongárdra, Kosz-