Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-04-19 / 32. szám

— 12? —

Sokat emlegettetík újabban a magyar állameszme. Es ez jól vagyon, Ez haladás. De a magyar állameszmében „állam“ az alany, a „magyar“ jelleg, minősítés. Az állameszme államot feltételez.

A mai Magyarország nem állam.

II. Csongrádmeg tjéhez intézett leveléből közöljük a következőket.

Miután nagy hazánkfia felhozza, hogy nevét kiejteni sokáig tüntetéssel sújtott vétség volt hazánkban s az a nemzedék, mely az alatt nőt fel s mely most a haza cselekvő népét képezi, még sem felejtette el nevét, hanem meg-megragadja az alkalmat a szives megemlékezés, a szeretet szavát küldeni az ő távol magányába, igy folytatja:

Becses tehát előttem Csongrádmegyének — hazánk legmagyarabb megyéjének — szives részvéte ; de növeli becsét az, hogy indokai közé a szabad és független Magyarország eszménye képviselőségét látom sorozva.

De engedje a tisztelt bizottság megjegyeznem, hogy a magyar nemzetnél az állami függetlenség nem állami eszmény (ideál), hanem pozitív jog, mely egy évezred történelmének oly szerzeménye, melyet az ősök szent hagyatéka, az utódok elide- genithetlen örökségéül hagyott reánk ; pozitiv jog, mely az uralkodás átengedéséhez feltételül lett szerződésileg hozzá kötve s a mellett, hogy jog, egyszersmind a magyar nemzet önczéliasságának, tehát állami létének életfeltétele is, melynek a mint a múltakban megvédését a létfentartás természeti ösztöne parancsolta, úgy a jelenben visszaszerzését az követeli.

Múltam küzdelmei e jog megvédésére, ez életfeltétel biztosítására voltak irányozva; aggkorom minden hite, reménye, óhaja annak visszaszerzése körül összpontosul, még pedig azon meggyőződéssel összpontosul, hogy e hitnek, reménynek lehetetlen meg nem valósulni, ez óhajnak lehetetlen nem teljesülni, ha a magyar nemzet maga-magáról le nem mond, ha jövendőjét önkényt fel nem adja.

III. Szathmárinegye alispánjához irt levelében boldogoknak mondja azokat, kiknek öregségét a hazafiui kötelesség ösvényén elért siker emléke derítheti fel. Neki az a fájdalom jutott, hogy a szabadság, melynek kivívásához hozzájárulhatni szerencsés volt, nem hozta meg hazánk számára azt az eredményt, melynek reményére a történelmi fejlődés észszerű logikája feljogosított.

Ha e sikertelenség következései — írja tovább — csak személyemet sújtanák, nem zúgolódnám. Igaz, a mint hanyatló erővel vonszolgatom életfáradt, tagjaimat, idegenek között idegen, a honvágy égető szomjával ajkaimon, melynek engedni az esküvel fogadott elvhüség s politikai hitvallásom szent relígiója tilt, mintha egy üres sírbolt padlóján lépdelnék, oly szomorúan kong magános lépteim alatt az idegen föld, mely maholnap sírom lesz. De hát féifiúnak tűrni kell tudni, a mit a sors személyére mért. Tűrném is. De hogy azt is meg kellett érnem, hogy a szabaddá tett nép üsse fel akaratának bélyegét a haza azon ősi jogának, az utódok azon szent örökségének elalkuvására, melyet a szabadalmazott nemesség minden számerőtlensége mellett is alkura soha nem bocsátott, soha fel nem adott; hogy a nemzet önkényt vegye nyakára, még a közgazdászat terén is az idegen érdekek nyomásának jármát, mely jólétének természetszerű szabad fejlődést nem enged: ez oly csapás, a mely — nem tagadhatom — zúgolódást von ajkaimra ; bár nemzetem önálló boldog jövendője iránt kétségbe nem ejtett. Nem ejt kétségbe, mert a történelmi bölcselet tanúságai megtanítottak, hogy a történelemnek törvénye van, mely a ballépések zűrjén keresztül is érvényre jut. Lehet, hogy a megpróbáltatásra is szükség volt, miszerint utat törjön magának azon igazság felismerése, hogy nemzet számára kívül az önálláson nincs és nem lehet üdvösség s hogy a szükség érzete a nemzet határozottságát a jog és rendeltetés magaslatára emelje.

Fel is fogja emelni, csak a felismerés későn ne jöjjön. — E hitben halok meg.

Sorait hálája kifejezésével végzi.

A csángók érdekében.

^agy György kormánybiztos a következő nyílt kérelmet teszi közzé :

Bukovinai székely testvéreinket igazi magyar vendégszeretettel fogadták országszerte mindazon városok és községek, melyeket hazautazásuk alkalmával érintettek ; de miután az országnak aránylag igen kevés városa és községe volt azon helyzetben, hogy elszakadt testvéreink hazajövetele felett érzett örömének szives megvendégelés utján is kifejezést adhasson, — pedig meg vagyok győződve, hogy ezt mindegyik örömest tette volna, — azon tiszteletteljes kéréssel fordulok bukovinai testvéreink által utjokba nem érintett községek hazafias, lelkes és áldozatkész hölgyeihez és polgáraihoz, szíveskedjenek ők is az útba esett városok nemes példáját követve, bukovinai testvéreinket némi segélyben részesíteni, azon czélból, hogy mukájokkal szerzett keresményüket ne legyenek kénytelenek élelmükre költeni, hanem minél többet tehessenek félre építésre és gazdaságuk fölszerelésére.

Liszt, szalona és főzelékre volna legnagyobb szükség. Ezen élelmi szereknek minél sikeresebben leendő gyűjtése czéljából bizottságok alakulhatnának, melyek a hazafias adományokat nyugta mellett átvennék, leltár szerint raktároznák és azoknak Pan- csováva szállításáról gondoskodnának. Meg vagyok győződve, hogy úgy a vasutak, mint a hajózási vállalatok ezen adományokat a legmérsékeltebb árért fognák szállítani. A küldeményeket „Csángóknak Pancsovára“ kérném czimezni. Az ilyen czim alatt érkező adományok átvételére és kellő ellenőrzés mellett leendő igazságos szétosztására uj honfitársaink közül bizottság alakul. Ezen bizottság fogja a hazafias adományokat nyugtázni és azok mennyisége és minőségéről szóló nyugtákat az illető gyűjtő bizottságok mindenikének megküldeni.

Nem tartom szükségesnek, hogy az adakozásra buzditólag hívjak fel bárkit is, mert tudom, hogy mindenki önkényt, saját jószántából, szive legbensőbb, legnemesebb sugallatát követve, biztatás nélkül adja $zt, a mit adhat.

Es hogy mennyire érdemesek uj honfitársaink támogatásunkra, bizonyítja azon kedv és lankadatlan kitartás, melylyel ezen nehéz és előttük szokatlan földmunkát nemcsak a férfiak, hanem a család női tagjai, sőt még a gyermekek is végezik. Szinte megfoghatatlan, hogy ezen egyszerű emberek küldetésszerü hivatásuknak nagyfontosságát ösz- tönszerüleg mennyire átérzik és mily rajongó szeretettel csüggenek e hazán.

Pancsován, 1883 ápril 10-én.

Nagy György.

VEGYES HÍREK.

Színház. Szombaton Sardou hatásos drámáját, „Odette“-t láttuk. Az előadás nem tartozott a sikerültebbek közé. Kissé vontatott volt, mely miatt a legtöbb hatásos jelenet elveszett. A szereplők közül megemlítjük Sztupánét (Odette), a gyermekies és asszonyi naivság két alakjának Berangérenek és Juliettenek két kiválóan sikerült személyesitőjét, Biró Annát és Szombatfalvi Annát, továbbá Tóvölgyinét, a báróné ügyes alaki tóját, Tóvölgyit, ki ablazirt Behamel szererepét adta. —^Vasárnap a „Háromszéki leányok“ került színre. Az est hősnője Nyilas Ilona volt, ki a tűzről pattant Katicza szerepét adta s ügyes játékával és szép dalaival zajos tapsokat aratott. Mellette Szombatfalvi Anna tűnt még ki, a ki a szende Rozália szerepét játszotta. Megemlítjük még Kulinyit (Lix), Csiszérnét és Lorándit. — Kedden a „Kor- nevillei harangok“-at hozták színre. Az előadás fénypontját Ligethyné (Germaine) szereplése képezte, kinek tiszta, csengő s behízelgő hangja most is tetszésének zajos nyilvánítására ragadtatta a közönséget. Ezúttal félénkségét is leküzdötte és sokkal szabadabban mozgott a színpadon, mint Boccaccióban. Nyilas I. (Serpolette) fátyolozott hangon énekelt, élénk játéka azonban feledtette énekének hiányait. Megemlítjük még Pénzest (Marquis), Kulinyit (Gáspár apó), Lorándit (Grenicheux) з Óvárit (a bíró), ez utóbbinak paróka dalát zajosan megtapsolta a közönség. A Ligethy G. által betanított kardalok kiválóan sikerültek.

E- Kovács Gyula vendégszereplésének hire nemcsak S.-Szentgyörgyön, hanem a vidéken is általános örömet keltett. A nagy művész ma'szerdán érkezik meg a gyorsvonattal, fogadtatására a műkedvelők egyesületének négy tagú küldöttsége ment a földvári állomásra. Holnap fog először föllépni Ham- letben s szombaton Bánk bánban. Lapunk mai tár- czájában közölt költeményére, melyet szives volt rendelkezésünkre bocsátani, felhívjuk olvasóink figyelmét.

Bodoláról írják lapunknak, hogy a typhus mondhatni már teljesen megszűnt, annyira, hogy a múlt heti betegek száma alig volt 8, a mi ilyen meglepően változatos és egészségtelen időjárás mellett Szász Károly járási orvos urnák nem csekély buzgalmáról és orvosi ügyességéről tesz bizonyságot. Bírja is élte a község összes lakóinak teljes bizalmát és háláját. Mindezek daczára is az éber figyelem, nehogy megint még nagyobb mérvben kezdjen uralkodni a járvány, már csak azért is mindenek felett szükséges, mert ma április közepén Во- dolán a földet csaknem egy méter hó borítja, mig a közeli havasokat 2 — 3 méter. Félni lehet pedig, mert e roppant hótömeg olvadásával kimondhatlan mennyiségben fogja ellepni a levegőt egészségtelen vízgőzzel ; de másfelől a község szegény lakói — a kik bizony nagyon is leles számmal vannak — nem igen vannak meleg téli öltönynyel ellátva, s akár a hideg hóba, akár a csalóka tavaszi napfényre bújjanak ki, a meghűlés egyaránt biztos, lévén annak a csalóka tavaszi napfénynek a déli és keleti Kárpátok hóval borított s nagyon is közelíekvő ormai a háta megett, melyekről mig a maga,s hótömeg meg nem indul s mig e szokatlan időjárás megszűntével az idő tavaszra nem derül : még egészséges embernek sem tanácsos künn járkálni, any- nyival inkább nem ennek a rosszul öltözködött é3 soványul táplált népnek.

E. Kovács Gyula és Spanga. Ivét asszony megáll a helybeli czukrászda előtt s nézi E. Kovács Gyula több jelmezben levett arczképét. „Netene ! — szól az egyik — ez az a Spongya !“ „Már miért volna Spongya?“ — kérdé a másik. „Hát hogy 110 volna? Nem látja, hogy hányféle ruhában van

levéve ?“ „Az ám ! No lássa nénémasszony, azért nem tudták hát elfogni, mert ennyiféle ruhában jár.“ — „No nézze csak, már azt is tudják, hogyan lőtte meg Majláthot“ — s rámutat Teli Vilmos jelmezére. „A bizony! Ott meg le van véve olyan ruhában, a milyenben elfogták“ — és kiválasztja Lear királyt.

Nekrolog. Márkosfalvi Barabás Albert, neje Kovács Róza, gyermekeik : Benedek, Jenő, Albert, Irma; Barabás Gyula, neje Forró Mari, gyermekeik : László, Anna, Ilona, úgy több rokonok nevében fájdalommal tudatják felejthetetlen legjobb nagy- bátyjok, a rendületlen hazafi, nyugalmazott kapitány (százados) s az 1848—1849. szabadságharczban őrnagy, futásfalvi Lukács Károly na к f. hó 11-én délután 6 órakor, élete 76-ik évében vég- elgyengülés következtében történt gyászos elhuny- tát. A megboldogult földi maradványai f. hó 14-én

d. u. 2 órakor fognak beszenteltetni s a márkosfalvi köztemetőbe nyugalomra helyeztetni ; az engesztelő szent miseáldozat pedig f. hó 17-én d. e.

10 órakor fog az alcsernátoni rom. kath. templomban a mindenható Úristennek bemutattatni. Áldott legyen emléke! Az örök világosság fényeskedjék neki! Márkosfalva, 1883. ápril 11-én.

Katona József, a legnagyobb magyar tragoedia, a „Bánk bán“ halhatatlan költője emlékére kegyele- tes ünnepélyt ült hétfőn Kecskemét városa. A házat, hol a költő ezelőtt kilenczven évvel (1792. nov. 11.) született, díszes emléktáblával jelölte meg. Katona egyike volt a legtermékenyebb drámaíróknak, írói pályája, melyet a lángeszét fölfogni nem képes kor közönye oly hamar félbeszakított, 28 éves koráig tartott s ez idő alatt 18 színmüvet, közte 13 eredetit irt. De azon egy kivételével, mely örök dísze marad irodalmunknak, valamennyi jelentéktelen. A félreismerés és közöny megfagyasztá költői tevékenységét. 1820-ban Kecskemét város tiszti al- iigyészszé, 1826-ban főügyészszé választotta 8 ezentúl minden idejét hivataloskodásának szentelte. 1830. ápril 16-án halt meg életének 38-ik évében, a nélkül, hogy bárki is sejtette volna, mily nagy szellemet vesztett benne a magyar irodalom. Remek müvét szombaton lesz alkalma látni városunknak

Román Miron nagyszebeni görög kath. érsek a föntebb közölt nyilatkozatra az azt kibocsátó képviselőkhöz a következő levelet intézte: „Szives üdvözletemet küldöm a román képviselőknek választóikhoz intézett felhívásuk alkalmából. A románok és magyarok közti igaz testvériség zászlaját lobogtatva, legyenek jó eredményekben szerencsésebbek nálamnál, kinek ez iránybani kezdeményezését román részről mindeddig senki sem merte nyíltan támogatni. Üdvös akcziónak kezdete ez. Folytassák azt kitartó erélylyel és buzgalommal. En önökhöz csatlakozom. — Román Miron, s. k.“

A bukovinai gazdák is megindultak már Magyar- országba. Szekéren jönnek Erdélyen át s valószínűleg e hét végén, talán vasárnap Kolozsvárt is fogják érinteni, hol már gondoskodnak fogadtatásukról. — A már beköltözött csángókat összeírták ; a három csoportban jött összesen 719 család, vagyis 2251 lélek ; ebből Andrástalvára esik 252 család 667 lélekkel, Hadikfalvára 217 család 723 lélekkel, lstensegitsre 204 család 703 lélekkel, s Fogadj- istenre 46 család 158 lélekkel.

Spangát, az oly irtózatos módon meggyilkolt országbíró szülővárosában érte utol a Nemezis sújtó keze. Budapestről mindjárt a gyilkosságra következő napon márcz. 29-én megszökött, Bécsbe ment s ott volt egész ápril 7-ig, midőn egy tót parasztkocsin Pozsonyba ment. Pozsonyban az éjszakákat, kizárólag bordélyházakban töltötte. Nappal folyvást bérkocsin ment; gyalog alig járt s na szivarokat vásárolt, akkor sem szállott ki, hanem oda intette kocsijához a trafikost s az utczára hozatta a szivarokat. A hol csak megfordult, mindenütt fel - tűnt izgatott hangulata, zavart beszéde. Színlelt vidámsága roszul palástolta lelke borzasztó titkait. Egyik szivartőzsdében, midőn szivarokat vásárolt, a tőzsdetulajdonosnak feltűnt a már ismert arczkép- hez és a személyleiráshoz való hasonlósága s gya- nakvólag nézett rá. Spanga megzavarodva rárivallt, hogy mit nézi olyan nagyon ? Talán csak nem Spangának gondolja? A 11. és 12-ike közti éjét Lohrmann A. nyilvános házában töltötte, hol nagy fáradságról panaszkodott. Itt később lefeküdt s egész másnap délelőtt 11 óráig aludt, akkor elment, de kabátját és esernyőjét ott hagyta, mert mint mondá, nős ember s nem akarja magát kompromittálni. De megígérte, hogy este elmegy értük. Lohrinannénak feltűnt az idegen, kinek arczán észrevette azon sebforradást, melyről Spanga személy- leírásában van szó. S amint ez eltávozott, azonnal jelentést tett a rendőrségnél, elmondta gyanúját, hogy az idegent Spangának tartja. Midőn, Spanga este elment esernyőjéért és kabátjáért, Schwingen- schlögel rendőrfelügyelő már várta. Spanga csakh amar elhagyta a bordélyházat, Schvv. követte; Spanga csak akkor lett figyelmes rá, midőn a rendőrfelügyelőnek egy rendőr köszönt. Zsebébe nyúlt, kirántá revolverét s bizonyosan lelövi a rendőrfelügyelőt, ha az épen abban a pillanatban nem kapja meg hátul gallérjánál fogva. Spanga igyekezett a kezét erősen tartó rendőrbiztost vállán át meglőni, de nem sikerült neki ; a harmadik lövés saját szájába ment ' s a golyó a bal járomcsont alatt akadt meg. Ugyan-